Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Isten szava megnyitja a lehetőségeidet

2014. október 07. 03:00 - sema22

"Valóban a tanítványaim vagytok, ha megtartjátok amit tanítottam nektek. Akkor majd megismeritek az igazságot, és az igazság megszabadít titeket. (János 8,31b-32 NLT)"

 Gift_Giving_Tips.jpg

Igaz a mondás, miszerint fel sem tudod mérni a benned lévő összes potenciált. Csak a Teremtőd tudja. Csak Isten, aki megalkotott tudja pontosan mi mindenre vagy képes. A szüleid, a házastársad, a barátaid, a főnököd - mind csak egy szeletet látnak a benned rejlő lehetőségekből. 

Csak Isten tudja mire vagy képes. 

Az agyadnak csak egy kis részét használod. Nincs szükséged még magasabb intelligenciára. Arra van szükséged, hogy a meglévő intelligenciádat jobban kihasználd.

A legtöbb ember egész életében mások elfogadására vár. Mindig attól fél, hogy vajon mit gondolnak róla mások. Ilyenkor az egész életed arra megy rá, hogy azt ismételgeted az agyadban, amit hazudtak neked. Talán észre sem veszed, de még mindig hazudnak. Azt mondják, hogy nem tudsz valamit megcsinálni, vagy, nem vagy olyan értékes, hogy ezzel vagy azzal foglalkozz.

Olyan sokszor ismételgetted ezt magadnak, de ezek hamis gondolatok. Akik ezeket mondták neked, azok egyáltalán nem ismertek és nem tudták milyen lehetőségek rejtőznek benned. A Teremtőddel kell ebben a témában beszélned. 

Csak ő tudja, hogy az életeden keresztül mit tud elérni, és csak ő tudja feltárni a benned lévő potenciált. Hogyan teszi mindezt?

Az Úr megszabadít minket az Igéjén keresztül. A János 8: 31b-32 így írja: "Valóban a tanítványaim vagytok, ha megtartjátok amit tanítottam nektek. Akkor majd megismeritek az igazságot, és az igazság megszabadít titeket" Isten szava felszabadít arra, hogy azt tedd és az légy, amire teremtettél. Ezáltal olyan dolgokra is képes leszel, amiről azt gondoltad, hogy lehetetlen. Hogyan teheted meg ezt?

1: Tanulmányozd Isten Igéjét: Isten nem nyitja meg a lehetőségeidet, amíg ki nem nyitod és el nem kezded tanulmányozni a Bibliát. Ezt nem tudod felszívniozmózissal. Úgy kezdheted el, hogy tanulmányozod amit a  Biblia tanít neked. 

2: Fogadd el Isten szavát: A Bibliának kell lennie az életed irányítójának. Talán nem fog tetszeni amit olvasol, de ha azt szeretnéd, hogy az Isten által tervezett legjobb dolog érvényesüljön az életedben, akkor úgy kell elfogadnod amit mond, hogy az legyen az irányító az életedben.

3: Engedelmeskedj Isten szavának: Nem elég, hogy tanulmányozod és elfogadod Isten szavát, de meg is kell tartanod. Nem azért lesz rajtad áldás amit tudsz, hanem amit teszel a Biblia alapján.

Sokkal többre lettél teremtve, mint amit valaha is elképzeltél. Az 1Kor 2,9 ezt mondja:" Az Isten azt tervezte el az  őt szeretőknek, amit az ember szeme még nem látott, füle  még nem hallott. Amit még csak meg sem gondolt." (CEV)

Szóval nyisd ki a Bibliát, és készülj fel arra, hogy megtedd, amit csak Isten tud elképzelni.

Beszéljünk róla: 

  • Következetlen vagy a Biblia olvasásakor? Mit fogsz ma ez irányba lépni?
  • Életed melyik területének megáldásáért imádkozol? Ezen területen hűséges vagy hozzá?
  • Hogyan áldotta meg az életedet Isten, amikor következetes maradtál az Igéhez?

 Daily Hope by Rick Warren, 2014.09.30.)

Szólj hozzá!

Cseréld le a kísértést az igazságra

2013. november 29. 03:00 - Robin85

“Fogadd Isten üdvösségét a sisakodként, és vedd a Lélek kardját, amely Isten Igéje.” (Efézus 6:17, NCV fordítás)

14 2013.11.29.jpg

Amennyiben le akarod győzni a kísértést, úgy Isten igéreteire kell alapoznod, melyekben szavát adja a kísértéssel kapcsolatosan. Mindenkinek meg kellene tanulnia kívülről az 1Kor 10:13-at: “Emberi erőt meghaladó kísértés még nem ért titeket. Isten pedig hűséges, és nem hagy titeket erőtökön felül kísérteni; sőt a kísértéssel együtt el fogja készíteni a szabadulás útját is, hogy el bírjátok azt viselni.” Sokan mondták már nekem: “Nem tudtam megállni. Lehetetlen volt ellenállni. Nem volt más lehetőségem, csak feladni a küzdelmet ellene.” Amikor ezt mondod, Istenről azt állítod, hogy hazudik! Isten azt mondja, hogy mindig elkészíti a szabadulás útját a kísértésből. Lehet, hogy kemény és fájdalmas lesz. Még az is lehet, hogy zavarba ejtő lesz. De mindig lesz egy kiút. Isten biztosítja számodra! Ez az Ő ígérete.

A Sátán folyamatosan az elmédért küzd. Itt zajlik a csata. Amikor Isten ad egy ötletet, az inspiráló. Amikor az ördög ad egy ötletet, az csábító. Minden nap te döntöd el, hogy melyikre építesz. Arra van szükséged, hogy az elmédben lecseréld a kísértést igazságra, és az igazságot a Bibliában találod.

A Biblia azt mondja, hogy ellen kell állni az ördögnek. Hogyan csináld? Úgy, hogy felkészülsz a kísértésre. Az Efézus 6:17 azt mondja: “Fogadd Isten üdvösségét a sisakodként, és vedd a Lélek kardját, amely Isten Igéje.” (NCV fordítás)

Két dolgot kell tenned, hogy kezeld a kísértést. Az üdvösség az első lépés: “Fogadd Isten üdvösségét a sisakodként". Mit csinál egy sisak? Megvédi a fejedet és a gondolataidat, a helyet, ahol a harc folyik. Mielőtt nemet tudnál mondani az ördögnek, meg kell tanulnod igent mondani Jézus Krisztusnak. Szükséged van a megváltás erejére.

A második lépés, hogy befogadd Isten igéjét, hogy kardként használhasd. Az igazság a kísértés ellenszere. Otthon az asztalon tarthatod a Bibliádat, de amikor a munkahelyeden kísértésbe kerülsz, milyen hasznát fogod venni ott? Semmi hasznát nem veszed! Arra van szükséged, hogy ebből a könyvből a fejedbe kerüljenek át az igazságok.

Semmi kétség, a leghatásosabb eszköz, amivel a kísértések elleni harcot felveheted, hogy kívülről megtanulod az Igét. Ha nem tanulsz meg egyet sem kívülről, nem lesznek töltények a fegyveredben! Amikor az ördög a közeledben jár, mivel fogod szembesíteni őt? Nem fél a véleményedtől, de tiszteli az igazságot. Isten kardja maga Isten igazsága, de csak akkor válik fegyverré a kezedben, ha benned él.

Beszéljünk róla:

  • Milyen célokat tudsz kitűzni erre a hétre az igetanulással kapcsolatban?
  • Ki tud számon kérni, miközben tanulod az igeverseket? Miért fontos, hogy legyen ilyen ember az életedben?

(Daily Hope by Rick Warren, 2013.11.22)

Szólj hozzá!

A tudás cselekedetet kíván

2013. június 28. 03:00 - Habakuk

 „Mindenki, aki meghallgatja szavaimat, és meg is teszi azokat, olyan, mint a bölcs ember, aki sziklára építette a házát." (Máté 7:24)

gyümi.jpg

Tudtad, hogy a Biblia tanulmányozása veszélyes is lehet? Valójában, a Biblia tanulmányozásának katasztrófális eredményei lehetnek.

Tudom, ez furcsán hangzik. De Isten arra szánt minket hogy alkalmazzuk a Biblia tanítását az életünkben és ne csak olvassuk. A Biblia átformálásról beszél, nem csupán információkat közöl. Jézus, a hegyi beszéd végén ezt mondta: „Mindenki, aki meghallgatja szavaimat, és meg is teszi azokat, olyan, mint a bölcs ember, aki sziklára építette a házát." (Máté 7:24) Tehát Isten igéjét életbevágóan fontos hogy alkalmazzuk is.

Szóval, miért fontos alkalmaznunk Isten igéjét az életünkben?

1. A tudással büszkeség járhat, ha nem alkalmazod Isten igazságát az életedben. A Korintusi levél 8:1 ezt írja: ,,Most pedig a bálványoknak felajánlott étel-áldozatokról írok nektek. Természetesen, mindnyájan ismerjük ezeket a dolgokat. Azonban a puszta ismeret, vagy tudás még nem elég, mert büszkévé tesz. A szeretet az, ami segít a többieknek, hogy megerősödjenek." Mi mindannyian láttunk olyan embereket, akik oda és vissza ismerik a Bibliát, de soha nem alkalmazták az élettükben. Úgy használták a Bibliát, mint egy kalapácsot, hogy rákoppintson egy másik ember fejére. Lehetünk a legkötekedőbbek, leggonoszabbak, leggaládabbak, legházsártosabbak, legkritikusabbak, legítélkezőbb emberek akivel valaha találkoztunk – ha nem teszel plusz lépéseket azért hogy alkalmazd a Biblia tanítását az életedben.
A tudás alkalmazás nélkül büszkeséget teremt.”Felfúj” ha nem szeretetben alkalmazzuk. Sérülést fog okozni, ahelyett hogy segítséget nyújtana.

2. A Tudás tettet kíván. János 1:22 ezt mondja: ,,Amit Isten mond, azt tegyétek is meg, ne csak hallgassátok! Ha csak hallgatjátok, de nem teszitek meg, becsapjátok magatokat."  Ki az az ember aki megtalálhatná a kifejezésmódot abban amit tesz ? Hitegetjük magunkat ha azt gondoljuk hogy növekszünk csupán azzal hogy jegyzetelsz a Biblia tanulmányozása közben. Isten parancsai nem választhatók.

3. A tudás növeli a felelősséget. János 4:17 ezt mondja: ,,Ha valaki tudja, hogy mi volna helyes, mégsem teszi meg, bűnt követ el." A Szentírás mélyebb tudásával jön egy erősebb ítélőképesség amikor elesünk az ige gyakorlatba fektetésébe, amit az Úr mutatott nekünk.Amikor elkezdjük tanulmányozni a Bibliát, Isten elkezdi megmutatni neked az életed olyan területeit, ahol változnod kell, és egy nagyobb és nagyobb felelősségre hív el minket, ahogy eddig is tette.

Beszéljétek át:

  • Mit teszel az istentisztelet után benned maradt gondolatokkal amikor elhagyod Isten házát, vagy azokkal amik csendességed befejezése után merülnek fel benned ?
  • Gondold át miket mondtál vagy tettél az elmúlt egy órában. Visszatükrözik azt amit Isten tanított neked legutóbb?

 

1 komment
süti beállítások módosítása