"Ezt mondta, és a földre köpött, sarat csinált a nyállal, és rákente a sarat a vakon született ember szemeire,majd így szólt hozzá:"Menj el, mosakodj meg a Siloám-tavában" Jn 9, 6-7

Jézus tehát rátalál egy emberre, aki születésétől fogva vak. A férfi Jeruzsálem utcáin koldult. Majd ez az idegen, valószínűleg letérdelt mellé és csendesen így szólt: "Ha mindazt megteszed, amire kérlek, újra látni fogsz. Én meggyógyítalak."

A vak férfi kétségbeesetten meg akart gyógyulni; kétségbeesetten vágyott a változásra; kétségbeesetten szeretett volna egy jelet Istentől; kétségbeesetten akarta tudni, hogy az élete számít valakinek.

A vak kéregető a hang irányába fordult, reménykedve, hogy a beszélő parancsol szemeinek, hogy nyíljanak meg, reménykedve, hogy a férfi világosságot szól ott, ahol egy életen át csak sötétség volt.

Csak szólj, Uram és minden aszerint lesz.

Azonban Jézus nem adott ki ilyen parancsot. Ehelyett összedolgozta nyálát a porral, sarat készített, amit maszkként rákent a férfi szemeire.

Csupán ezek után adott ki parancsot. Méghozzá olyat, amire nem számított a vak férfi, mert arra késztette, hogy felálljon és hitben kilépjen.

"Menj!", szólt Jézus, " mosakodj meg Siloám tavában."

Jézust soha nem befolyásolja az, hogy nekünk milyen elvárásaink vannak felé, inkább sokszor mi vagyunk áldozatai saját elképzeléseinknek -Ő róla. 

Hitünk egy valóságos és kézzelfogható engedelmesség lépéssel kezdődik. Más szóval, Jézus tanítványának lenni nem azt jelenti egyszerűen, hogy egyetértünk vele, vagy ugyanabba az általános irányba haladjunk mint Ő. Arra vagyunk elhívva, hogy lépésről lépésre elszakadjunk a jelenlegi fizikai életünktől, hogy követni tudjuk Jézust az azt követő új és igazi életünkben (Kol 3,3) - rendeltetésünk és célunk felé haladva.

(Jon Walker,  Daily Hope 14.02.2011.)