"Elhatároztam ugyanis, hogy nem akarok másról tudni köztetek, csak Jézus Krisztusról, a megfeszítettről." I. Korintus 2:2.
A mai áhítatot Jon Walker, a Daily Hope Devotionals (az eredeti, angol Napi remény áhitat) szerkesztője és a Costly Grace: A Contemporary View of Bonhoeffer's The Cost of Discipleship (Áron szerzett kegyelem: Bonhoeffer A tanítványság ára c. művének kortárs vizsgálata) szerzője írta.
Talán ma épp az újévi fogadalmak körül forognak a gondolataid. Ezek a listák, amelyeket jó nagy adag optimista lelkesedéssel, és teljesen valótlan elvárásokkal állítunk fel saját magunk számára, úgy, hogy tisztában vagyunk azzal, hogy ezek az elhatározások teljesen komolytalanok.
De van valaki, akiről úgy gondolom, hogy mindent megtett annak érdekében, hogy betartsa az újévi fogadalmait. Egy fanatikus emberről van szó, aki sosem tudott egyetlen dolgot sem félszívvel elvégezni, vagy félúton abbahagyni valamit. Ő a mindig őszinte és reálisan gondolkozó Pál apostol.
Úgy gondolom, hogy Pálnak csak egy elhatározás szerepelt az újévi fogadalom listáján: "Elhatároztam ugyanis, hogy nem akarok másról tudni köztetek, csak Jézus Krisztusról, a megfeszítettről." I. Korinthus 2:2.
Pál üzenete alapvetően nagyon egyszerű: Megváltás csak és kizárólag Krisztusban van. De mit jelent ez?
- A megváltás nem egyenlő: Krisztus + a te jó magaviseleted.
- A megváltás nem egyenlő: Krisztus + az általad megtartott Bibliaórák.
- A megváltás nem egyenlő: Krisztus + a tized, amit Istennek adtál.
- A megváltás nem egyenlő: Krisztus + a gyülekezet, ahová jársz.
- A megváltás nem egyenlő: Krisztus + az általad a Bilbiából fejből megtanult versek száma.
- A megváltás nem egyenlő: Krisztus + a te gyülekezetben betöltött szereped vagy rangod.
- A megváltás nem egyenlő: Krisztus + a legutóbbi keresztény szemináriumon megszerzett tudásod.
- A megváltás nem egyenlő: Krisztus + a te pusztai böjtöd vagy koplalásod.
- A megváltás nem egyenlő: Krisztus + a te balesetmentes közlekedésed.
- A megváltás nem egyenlő: Krisztus + a te tökéletes magaviseletű gyermekeid.
- A megváltás nem egyenlő: Krisztus + a te jó munkahelyed.
- A megváltás nem egyenlő: Krisztus + a te jó házastársad.
- A megváltás nem egyenlő: Krisztus + a világ legújabb technológiája.
Egész egyszerűen a megváltás maga Krisztus, nincs plusz dolog, amit hozzá lehetne tenni.
Ez Pál üzenete, az üzenet, amely 2011-ben is épp oly igaz, mint amilyen 2999-ben lesz. Legyen a te idei fogadalmad és elhatározásod, hogy semmi másról nem akarsz tudni, csak Krisztusról, a megfeszítettről.
"Milyen szörnyű helyzetben vagyok! Ki szabadít meg engem ebből a testből, amely a halál felé halad?" (Róm.7:24)
Rá kellett már döbbenned arra, hogy sokszor a magad ellensége vagy? A saját reakcióid, a saját félélmeid, elégtelenségeid okán cselekszel esztelenül. Azt tudom, hogy rám ez igaz.
Szükségem van arra, hogy valaki megvédjen magamtól, mert vannak dolgok, amiket nem szeretek magamban; dolgok, amiket bárcsak másképp tettem volna, vagy amiken szeretnék változtatni. De saját erőmből ez nem megy. Szükségem van egy külső erőforrásra.
Talán azt állítod: "Meg tudok változni." Sajnálom, de azt kell, hogy mondjam, nem tudsz. Minden évben körülbelül ilyenkor írjuk az újévi fogadalmak listáját. Január végére viszont ez a lista már a kukában lesz. Miért? Mert magadtól nem tudsz megváltozni. Szükséged van Isten hatalmára. Szükséged van egy Megváltóra, aki véghez tudja vinni benned azokat a változásokat, amelyeket te magadtól nem.
Hadd szögezzek le valamit: Isten sosem pazarolja az energiáját. Nem fáradozik feleslegesen olyasvalamiért, ami szükségtelen. Más szóval, nem küldött volna Megváltót, ha nem lenne szükséged rá. A tény, hogy Isten Megváltót küldött, azt jelenti, hogy szükséged is van rá.
Az igazság az, hogy ha őszintén végiggondolod, néha úgy érzed, az életed irányíthatatlan. Ez egy meglehetősen gyakori érzés. Üdvözöllek az emberi faj világában!
Pál apostol kétezer éve ugyanígy érzett. Pál ezt mondja a Bibliában: "Milyen szörnyű helyzetben vagyok! Ki szabadít meg engem ebből a testből, amely a halál felé halad? Isten az, aki megszabadít! Hálát adok Istennek, hogy valóban megszabadít, Urunk, Jézus Krisztus által!" (Róm.7:24-25a) Ez a válasz!
Lehetséges, hogy rossz helyen keresed a megváltást, és ezért vagy frusztrált. Azt az egy dolgot keresed, ami beteljesedést, értelmet és békét hoz az életbe.
Néhányan közülünk azt hiszik, ha megházasodnak, vagy ha megszereznek egy bizonyos állást, ha előléptetik őket, ha elérik a jólét egy bizonyos szintjét, ha gyermekük lesz, vagy ha a gyermekük felnő és lediplomázik, akkor minden nagyszerű lesz.
Rossz helyen keresgélsz. A válasz nem egy bizonyos helyen, nem egy programban vagy tablettában rejtőzik. A válasz egy személy: Jézus Krisztus. Isten által és Istennek lettél teremtve. És amíg ezt nem érted meg, addig az életednek sem lesz értelme.
"Az Úr azonban így felelt neki: "Márta, Márta, sok mindenért aggódsz és nyugtalankodsz, pedig kevésre van szükség, valójában csak egyre. Mária a jó részt választotta, amelyet nem vehetnek el tőle." Lk. 10:41-42
Ezt a napi áhítatot Jon Walker írta, a Daily Hope Devotionals (Napi Remény Áhítatok) és a Costly Grace: A Contemporary View of Bonhoeffer's The Cost of Discipleship (Áron szerzett kegyelem: Bonhoeffer A tanítványság ára c. művének kortárs vizsgálata) szerzője.
"Könnyű annyira elfoglaltnak lenni Jézusért, hogy közben nincs időd Jézusra."
A Jézusért való szolgálat annyira lefoglalta Mártát, hogy nem maradt ideje Jézussal együtt lenni.
Jézus Márta nappalijában ült, de ő csak a konyhában főzte a zöldségeket Istennek. Ne értsd félre; nem kétség, hogy Jézusnak áldás volt egy tál meleg étel Betánia legjobb szakácsától.
Mégis, mivel Jézus mindig többre értékelte az emberekkel való kapcsolatot mindennél, valószínűleg jobban értékelt volna egy darabka sajtot olívás kenyérrel, csak cserébe időt tölthessen Mártával.
El tudod, képzelni, hogy Jézus csak egyszerűen pihen a batátai között, és ez áldást jelent számára?
Ahogy Rick pásztor (Saddleback Church - Lake Forest, California) tanította nekünk a héten, könnyű annyira elfoglaltnak lenni Jézusért, hogy közben nem marad időnk Jézusra, és könnyű annyira lefoglalni magunkat a gyülekezeti szolgálattal, hogy nincs időnk az emberekre.
Nem az a célom, hogy okot adjak az embereknek, hogy ne szolgáljanak; sokkal inkább az, hogy figyelmeztesselek téged és magamat is, hogy állítsunk fel fontossági sorrendet. Először keressük Istent (töltsünk időt Jézussal), és aztán tegyük, amit ő akar, hogy tegyünk.
A cél az, hogy szeretetben szolgáljunk másokat anélkül, hogy bármi elvonná a figyelmünket, teljes odaadással és rájuk összpontosítva. Néha csak a jelenlétünkkel szolgálunk embereket.
Lehet, hogy olyan dolgokkal vagy elfoglalva, amelyek nem szerepelnek Isten rád vonatkozó tervében. Talán azért teszed, mert bűntudatod van, vagy mert úgy gondolod, hogy ezt kell tenned, de az is lehet, hogy azért, mert mindenki más ezt csinálja.
Telepedj le te is Mária mellé Jézus lábaihoz, és tudd meg, mi Jézus terve. Ő egy személyre szóló listát fog adni neked a tennivalókról, mert Ő tudja, hogy az Atya milyen célra formált téged.
„A világban volt, és a világ általa lett, de a világ nem ismerte meg őt: saját világába jött, és az övéi nem fogadták be őt. Akik pedig befogadták, azokat felhatalmazta arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek." Ján.1, 11-12
Már beszéltünk arról, hogy miért is nem figyelünk Istenre, és ha őszinték akarunk lenni, az egyik oka ennek az, hogy nem akarjuk, hogy Isten ott legyen az életünkben. Mi akarunk lenni az Isten. Mi akarjuk irányítani az életünket. Azt gondoljuk: "Isten, te maradj meg a te oldaladon én is megmaradok az enyémen."
De ez így nem működik. Te már megismerted az Urat. Már érezted mennyire szeret, és azt is megtanultad hogyan szeresd Őt viszont. De az emberi természetünk azt mondja: "Nem gondolom, hogy az Isten útján kellene járnom. Azt hiszem, én többet tudok, mint Isten. Azt gondolom, én Istennél jobban tudom, mi tenne engem boldoggá, ezért megmaradok a saját tervemnél."
Szóval, hogy is fog ez működni? Már elérted minden célodat és minden álmod beteljesült? Teljesen meg vagy elégedve? Olyan az életed, amilyet szerettél volna, hogy legyen? Az igazság az, hogy valójában csalódások és problémák vannak az életedben.
Miért? Mert a te terved sem működik és az én tervem sem. A mi terveink, Istentől függetlenül soha nem is fognak működni.
Ezért kell Jézus Krisztusnak helyet készítenünk az életünkben. Én ezt megteszem, és így megismerhetem az én Teremtőmet és Megváltómat, aki szeret engem. Tehát nem gondolod, hogy ha beszélnél magával a Teremtővel és elolvasnád a használati utasítást (a Bibliát), akkor az élet sokkal egyszerűbb lenne?
A Biblia azt mondja: " (Jézus) A világban volt, és a világ általa lett, de a világ nem ismerte meg őt: saját világába jött, és az övéi nem fogadták be őt. Akik pedig befogadták, azokat felhatalmazta arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek;" Ján.1, 11-12
Tehát, ha kapcsolatba lépek Jézussal, akkor Isten családjának a tagja leszek. Isten az Atyám lesz abban a pillanatban, amint a bizalmamat a fiára, Jézusra helyezem. Isten mindenki Teremtője. Isten mindenkit szeret, de Ő az egyetlen olyan Atya, akinek úgy lehetsz a családtagja, ha hiszel az Ő fiában Jézusban.
Tudják, gyakran megkérdezik tőlem, hogy mi lep meg engem a könyv kapcsán? Mindig azt mondom az, hogy, én írtam meg. Soha nem gondoltam volna, még a legvadabb álmaimban sem , és nem is tartom magam írónak. Szintén gyakran megkérdezik, mit gondolok, miért olvassa olyan sok ember? Még mindig majd’ 1 millió példányban adják el havonta! Azt hiszem azért, mert a lelki üresség egy univerzális betegség. Úgy gondolom, hogy egy ponton minden ember lehajtja a fejét a párnára, és felsóhajt, "Tényleg ennyi lenne csak az élet?" Felkelek reggel, elmegyek dolgozni, hazamegyek, tévét nézek, lefekszem, felkelek reggel, elmegyek dolgozni, hazamegyek, tévét nézek, lefekszem, bulikba megyek hétvégéken. Sok ember azt hiszi, él. Pedig nem - csak létezik. Csupán léteznek. Meggyőződésem, hogy tényleg létezik ez a belső vágy. Egyet értek Chrisszel, hogy az emberek nem születnek véletlenül. Lehet, hogy a szüleink nem terveznek minket, de hiszem, hogy Isten igen. Biztosan vannak, akik véletlenül lettek szülők, ez nem kétséges. De nem gondolom, hogy vannak véletlen gyerekek.
És úgy gondolom, számítunk. Úgy gondolom, fontosak vagyunk Istennek, számítunk a történelemnek. Úgy gondolom, fontosak vagyunk a világegyetemnek. Szerintem az élet túlélési szintjét, a sikeres élet szintjét, és a szignifikáns élet szintjét az különbözteti meg egymástól, hogy rájövünk-e, mi az életünk célja, miért születtünk erre a földre? Találkozom sok emberrel, akik nagyon okosak, mégis azt kérdezik, miért nem tudják megoldani a problémáikat? És találkozom sok emberrel, akik nagyon sikeresek, mégis azt kérdezik, miért nem érzik az életüket teljesebbnek? Miért érzik magukat csalónak? Miért érzik úgy, hogy tettetniük kell, hogy többek, mint amennyik valójában? Azt hiszem, e kérdések a jelentés, jelentőség és fontosság kérdéseire vonatkoznak. Olyan kérdésekre vonatkoznak, mint például, hogy miért vagyunk itt? Milyen célból vagyunk itt? Merre tartunk? Ezek nem vallási kérdések -- ezek emberi kérdések.
El akartam mondani Michaelnek még az előadása előtt, hogy nagyon hálás vagyok azért, amit tesz, mert nagyban megkönnyíti az életemet. Lelkipásztorként sok furcsa embert látok, és megtanultam, hogy az élet minden területén vannak furcsa emberek. A vallásnak nincs erre monopóliuma, bár nagyon sok furcsa vallásos ember van. Vannak, akik világiak, vannak, akik okosak, vannak akik, buták. Egy hölgy jött oda hozzám a minap, és egy fehér papírdarab volt nála -- Michael, ez tetszeni fog -- és megkérdezte tőlem, mit látok rajta? Ránéztem és azt mondtam, "Ó, én nem látok semmit." Erre ő azt mondja, Jézust látja benne, elkezdett sírni, majd elment. Én meg csak néztem, biztosan, ő tudja. Hm. Jó neki.
Amikor a könyv bestseller lett a világon az elmúlt három évben, nekem is volt egy kisebb krízisem. Amiatt, hogy mi lehet ennek a célja? Egyrészt hihetetlen mennyiségű pénzt hozott - hiszen rengeteget lehet keresni, ha bestsellert ír az ember -, másrészt egy csomó figyelmet, én pedig egyiket sem akartam. Amikor elindítottam a Saddleback Egyházat, 25 éves voltam. Egy másik családdal kezdtem 1980-ban, és eldöntöttem, hogy soha nem fogok a TV-ben szerepelni, mert nem akartam híresség lenni, nem akartam "evangélista, televangelista" lenni -- nem az én műfajom. Aztán hirtelen kerestem egy csomó pénzt és a figyelem középpontjába kerültem.
Nem gondolom -- ez világnézeti kérdés és higgyék el nekem, mindenkinek van világnézete, mindenki felteszi az életét valamire. Mindenki felteszi az életét valamire és pontosan tudja, mire és miért. Szóval mindenki felteszi az életét valamire, és amikor én tettem fel az életem valamire, úgy hittem, Jézus az volt, akinek mondta magát. Tény, hogy - bár hiszek a plurális társadalomban - mindenki felteszi az életét valamire. Amikor elindítottam az egyházat, soha nem gondoltam, hogy azt fogja csinálni, amit most csinál. Aztán megírtam ezt a könyvet, és hirtelen, egyszer csak beindult, én meg kezdtem törni a fejem, hogy most mi a célja ennek? Elgondolkodtam, mert az nem lehet, hogy emberek a saját egójuk miatt kapjanak vagyont és hírnevet. Egyszerűen nem hiszem el. Erre írtam egy könyvet, aminek az első mondata az, hogy "Ez nem rólad szól." a könyv pedig hirtelen a legjobban fogyó könyv lett a történelemben, el kellett gondolkodnom, hogy nos, ez nem szólhat rólam. Azért ez elég nyilvánvaló. Szóval mire jó ez?
Elkezdtem hát gondolkozni azon, amit a gazdagsággal való sáfárkodásnak hívok, és a befolyással való sáfárkodásnak. A vezető szerep alapvetően gazdálkodást, kezelést jelent, hiszen ha vezető szerepben vagyunk az élet bármely területén -- az üzletben, a politikában, a sportban, a művészetben, a tudományban, bármilyen területen -- az nem a mi tulajdonunk, csupán kezelői vagyunk annak. Ezért kell, például, védenünk a környezetet. Nem a mi bolygónk. Nem volt a miénk, mielőtt megszülettünk, és a halálunk után sem lesz a miénk. Rajta élünk 80 évig, és ennyi.
A minap egy talk show-ban szerepeltem, és egy fickó elkezdett velem vitázni, azt kérdezte, hogy mi köze egy lelkésznek a környezetvédelemhez? Én meg visszakérdeztem, hogy úgy gondolja-e, hogy az emberi lények felelősek azért, hogy a világot egy kicsit jobb hellyé tegyék a következő generáció számára? Azért van-e a világ a gondjainkra bízva, hogy komolyan vegyük a környezetet? Ő meg azt mondta, nem. "Ó, szóval nem?" - kérdeztem. Aztán pontosítottam és visszakérdeztem, nem gondolja-e, hogy emberi lényekként -- nem a vallásról beszélek -- szóval emberi lényekként a mi felelősségünk, hogy gondoskodjunk erről a bolygóról és egy kicsit jobb hellyé tegyük a következő generáció számára? Ő meg azt mondta, nem, nem jobban, mint más fajoknak. Amikor kimondta a szót, hogy "fajok", felfedte a világnézetét. Hozzátette, hogy nem tartja magát felelősebbnek a környezetért, mint akár egy kacsát. Igen, tudom, hogy sokszor úgy viselkedünk, mint a kacsák, de nem vagyunk kacsák. Nem vagyunk kacsák! Felelősséggel tartozunk -- ez az én világnézetem. Tudnunk kell, milyen a mi világunk, ismernünk kell a világnézetünket.
A probléma, hogy a legtöbb ember soha nem gondolja ezt végig. Igazából soha -- valójában soha nem határozzák meg, nem minősítik vagy számszerűsítik a szabályokat, és nem mondják: "Ez az, amiben hiszek, és emiatt hiszem azt, amit hiszek." Nekem személy szerint nincs elég hitem ahhoz, hogy ateista legyek. De másoknak lehet, persze, lehet. A világképünk ugyanakkor minden mást meghatároz az életünkben, mert meghatározza a döntéseinket, meghatározza a kapcsolatainkat, meghatározza, milyen magabiztosak vagyunk. Valóban meghatároz mindent az életünkben. Tulajdonképpen amit hiszünk -- ezt pontosan tudják -- meghatározza a viselkedésünket, és a viselkedésünk meghatározza, hogy mivé válunk az életben.
Szóval beáramlott ez a sok pénz, szép lassan híres lettem, és azon kezdtem gondolkodni, mihez kezdjek mindezzel? A feleségemmel először is öt szabályt hoztunk, hogy mit csináljunk a pénzzel. Egy, nem költjük magunkra. Nem mentem el, hogy vegyek egy nagyobb házat. Nincs vendégházam. Még mindig ugyanazt a 4 éves Fordot vezetem, amit eddig. Szóval elhatároztuk, hogy nem költjük magunkra. A második, hogy nem vettem fel többet fizetést az egyháztól, ahol pásztorkodom. A harmadik dolog, hogy kiszámoltam mindent, amit az egyház fizetett nekem 25 év alatt, és visszaadtam. Visszaadtam, mert nem akartam, hogy bárki is azt gondolja, hogy amit teszek, azt pénzért teszem -- mert nem. Tulajdonképpen, én személy szerint soha nem találkoztam olyan pappal, vagy lelkésszel, aki a pénzért dolgozna. Tudom, létezik ilyen sztereotípia, de én sosem találkoztam ilyen emberrel. Higgyék el, sokkal egyszerűbb módok is vannak a pénzkeresésre.
A lelkészt a nap 24 órájában hívhatják. Olyanok, mint az orvosok. Későn indultam ma. Szerettem volna már tegnap ideérni, mert az apósom talán az utolsó 48 órájában van mielőtt meghalna rákban. Néztem az öreget, aki leélte az életét -- most a 80-as évei közepén van -- és békében haldoklik. Ez a világnézetünk tesztje, nem az, hogy hogyan cselekszünk a jó időkben. A világnézetünk igazi tesztje, hogy hogyan viselkedünk egy temetésen. Én már szó szerint temetések százain, ha nem ezrein vagyok túl, higgyék el, sokat számít a világnézet. Sokat számít, hogy miben hiszünk.
Szóval visszaadtam az összes pénzt, és létrehoztunk 3 alapítványt, hogy a világ néhány nagy problémáján dolgozzanak: írástudatlanság, szegénység, járványos betegségek -- különösen a HIV/AIDS -- szóval felállítottuk ezt a három alapítványt, és beletettük a pénzt. Az utolsó dolog, elkezdtünk egyre több tizedet fizetni. Ezt azt jelenti, hogy amikor a feleségemmel összeházasodtunk 30 évvel ezelőtt, elkezdtünk tizedet fizetni a bibliai elv szerint, vagyis 10%-át annak, amit kaptunk, visszaadtuk jótékony célra, hogy segítsünk más embereken. Ezt követően pedig minden évben 1 százalékkal emeltük a tizedünket. Szóval a házasságunk első évében 11%-ra mentünk fel, a másodikban 12%-ra, és a harmadikban 13%-ra, és így tovább. Miért tettük ezt? Mert minden egyes alkalom, amikor adunk, megtöri a materializmus hatalmát az életünkben. A materializmus arról szól, hogy kapjunk -- kapni, kapni, kapni, kapni, amit csak lehet, tegyünk el mindent, amit csak kapunk, üljünk a kincseinken, és tegyük tönkre a maradékot. Mindig a többről szól, legyen nekünk több. És azt gondoljuk, hogy a jó élet tulajdonképpen arról szól, hogy jól nézzünk ki, ez a legfontosabb, hogy jól nézzünk ki, jól érezzük magunkat és meglegyenek a javaink. De nem ez a jó élet. Állandóan találkozom olyan emberekkel, akiknek mindezek megvannak, és ők nem feltétlenül boldogok. Ha a pénz boldoggá tenne, akkor a leggazdagabb emberek lennének a világon a legboldogabbak. Személyes tapasztalatom, hogy ez nem így van. Egyszerűen nem így van.
Szóval a jó élet nem azt jelenti, hogy jól nézünk ki, jól érezzük magunkat és meglegyenek a javaink, hanem azt, hogy jók legyünk, és jó dolgokat cselekedjünk. Hogy odaadó életet éljünk. Az életünk jelentősége nem a státuszunkból ered, mert mindig akad olyan, akinek több van, mint nekünk, nem a szexből jön, és nem is a fizetésünkből jön. A szolgálatból jön. Abban találunk jelentőséget, hogy odaadjuk az életünk valami fontos, jelentős ügyért. Egyszerűen ilyenek vagyunk, azt hiszem, Isten így teremtett. Mi is elkezdtük hát adakozni, és most, 30 év után, a feleségem és én fordított tizedfizetők vagyunk -- 90%-ot adunk és 10%-ból élünk. Ez igazából az egyszerű része volt a dolognak. A nehéz kérdés az volt, hogy mit csináljunk a figyelemmel? Elkezdtem ugyanis mindenféle meghívásokat kapni. Épp most vagyok túl egy majdnem egy hónapos előadókörúton 3 különböző földrészen, ami - nem megyek a részletekbe - bámulatos dolog volt. Gondolkoztam hát, hogy mihez kezdjek a hírnévvel, amit a könyv hozott?
Lelkész vagyok, elkezdtem olvasni a Bibliát. Van egy fejezet a Bibliában, a 72. Zsoltár, amelyben Salamon imádkozik több hatalomért. Amikor olvassuk ezt az imádságot, kifejezetten önzőnek, egocentrikusnak tűnik. Úgy hangzik, azt mondja: "Istenem, azt akarom, hogy híressé tegyél." Ezért imádkozik. Azt mondja: "Azt akarom, hogy tegyél híressé. Azt akarom, hogy kiterjedjen a nevem híre minden földre, azt akarom, hogy adj nekem erőt, azt akarom, hogy tegyél engem híressé, azt akarom, hogy hatalmat adj nekem." Minden bizonnyal ez a legönzőbb kérés, amit bárki mondhat imádkozás közben. De csak addig tűnik így, amíg be nem fejezzük az egész zsoltárt, az egész fejezetet, ahol azt mondja, „Hogy a király” -- ő volt akkor Izrael királya, a hatalma csúcsán -- „hogy a király gondoskodhasson az özvegyekről és árvákról, támasza legyen az elnyomottaknak, megvédje a védteleneket, gondoskodjon a betegekről, segítse a szegényeket, szóljon az idegenek érdekében, azok érdekében, akik börtönben vannak." Tulajdonképp mindenkiről szól, aki a társadalomból kitaszított.
És ahogy ezt elolvastam, rájöttem, hogy, ez a zsoltár a hatalom céljáról szól,hogy szóljunk azok érdekében, akiknek nincs hatalmuk. A befolyás célja nem az, hogy építsük az egónkat, vagy a nettó vagyonunkat. Egyébként a nettó vagyonunk nem ugyanaz, mint a személyes értékünk. Az értékünk nem az értékes dolgainkon alapszik, hanem egy sor más dolgon. A hatalom célja tehát, hogy felszólaljunk azokért, akiknek nincs hatalmuk. És el kell ismernem, meg sem tudom mondani, mikor gondoltam utoljára az özvegyekre vagy árvákra. Nincsenek a látókörömben. Amerika egyik leggazdagabb területén vagyok lelkész egy gyülekezetben -- egy csokor zárt közösségben -- a gyülekezetem tele van vezérigazgatókkal és tudósokkal, és eltelhet akár 5 év is, egyszer se látnék hajléktalan embert. Egyszerűen nem kerülnek az utamba. 13 mérföldre vannak tőlem Santa Ana-ban. Azt kellett hát mondanom: „Rendben, minden vagyonom és minden hatalmam arra fogom használni, hogy segítsek azoknak, akiknek egyik sincs.”
Van a Bibliában egy történet Mózesről - akár hisznek benne, akár nem, tulajdonképpen mindegy, de talán látták a Tízparancsolat c. filmet -, amikor Isten egy égő csipkebokor formájában beszél Mózeshez és azt kérdezi: „Mózes, mi van a kezedben? Úgy gondolom, ez az egyik legfontosabb kérdés, amit valaha kérdezhetnek tőlünk. Mi van a kezünkben? Mózes azt feleli, egy bot. Egy pásztorbot. Erre Isten azt mondja: „Dobd el!” És ha látták a filmet, tudják, Mózes eldobja, és a bot kígyóvá változik. Aztán azt mondja Isten: „Vedd fel!” Mózes pedig felveszi, és újra bottá változik. Mikor ezt olvastam, azon gondolkoztam, miről szól ez az egész? Miről szól ez az egész? Hát, egy pár dolgot tudok. Az első, hogy Isten soha nem azért tesz csodát, hogy felvágjon. Nem csak azért, hogy „Hű, hát nem király?” És különben is, Istennek nem kell megjelennie egy sajtos kenyéren. Ha Isten fel akarna vágni, akkor nem sajtos kenyéren mutatná meg magát.
Ugye? Ezért szeretem, amit Michael csinál, mert nekem már nem kell olyasmikről beszélni, amiről ő már beszélt. Szóval Isten nem jelenik meg csillogó képekben sem. Vannak sokkal hatásosabb eszközei, hogy azt tegye, amit csak tenni akar, de nem tesz csodát csak azért, hogy felvágjon.
A második dolog, hogy ha Isten valaha is feltesz nekünk egy kérdést, Ő már tudja a választ. Valóban, ha Ő Isten, akkor ez azt jelenti, hogy amikor feltesz egy kérdést, azt a mi érdekünkben teszi fel. Isten tehát megkérdezte Mózest: „Mi van a kezedben?” És mi volt Mózes kezében? Egy pásztorbot volt. Most jól figyeljenek!
Ez a bot három dolgot fejezett ki Mózes életéről. Először, kifejezte a személyiségét. Egy pásztor volt. A bot a foglalkozásának egy szimbóluma. Én egy pásztor vagyok. Jelképezi az identitását, a karrierjét, a munkáját. Másodszor, a bot nem csak az identitásának, hanem a jövedelmének is a szimbóluma, mert az összes vagyonát a bárányok képezik. Akkoriban senkinek nem volt bankszámlája, American Express kártyája, vagy befektetési alapja. A vagyont a nyáj jelentette. Szóval a bot az identitásának és a jövedelmének szimbóluma. És a harmadik dolog: a bot a hatalmának szimbóluma. Mert mit csinálunk egy pásztorbottal? Hát tereljük a bárányokat, tereljük A pontból B pontba, ha törik, ha szakad. Húzzuk, taszigáljuk őket, egyiket vagy másikat. Isten tehát azt mondta Mózesnek, tegye le az identitását! Mi van a kezedben? Van személyazonosságom, jövedelmem, hatalmam. „Mi van a kezedben?" És Isten azt mondja: „Ha leteszed, én megelevenítem. Olyan csodákat teszek, amikről soha nem gondolnád, hogy lehetségesek.” És ha látták a „Tízparancsolat”-ot, az Egyiptomban véghezvitt valamennyi hatalmas csoda azon a boton keresztül történt.
Tavaly meghívtak, hogy beszéljek egy NBA All-Star meccsen. Beszéltem a játékosokkal, - mivel a legtöbb NBA csapat, NFL csapat és minden más csapat elvégezte a könyvben leírt 40 napos elmélyedést - és megkérdeztem tőlük, mi van a kezükben? És mi van a kezükben? Egy kosárlabda, amely kifejezi az identitásukat, akik ők, a jövedelmüket, hiszen NBA játékosok, akik sok pénzt keresnek azzal a labdával, és kifejezi a befolyásukat is. És, ha már csak néhány évig lesznek is az NBA-ben, az életük hátra levő részében NBA játékosok lesznek, ami hatalmas befolyást jelent. Aztán megkérdeztem, mihez kezdenek azzal, ami nekik adatott?
Azt hiszem ez a fő oka, amiért eljöttem ma ide, hogy maguktól, a TED valamennyi művelt tagjától megkérdezzem, mi van a kezükben? Mijük van, mit kaptak? Tehetség, háttér, képzés, szabadság, kapcsolatok, lehetőségek, jólét, ötletek, kreativitás. Mit csinálnak azzal, ami maguknak adatott? Számomra ez az élet legfontosabb kérdése. Ezt jelenti az életet céllal leélni. A könyvben azt írom, hogy arra születtünk, hogy bizonyos dolgokat véghezvigyünk. Ez a kereszt lelki ajándékokat, szívet, képességet, személyiséget, tapasztalatokat jelent, amik formálnak mindannyiunkat, és ha tudni akarjuk, hogy mit kellene tennünk az életben, meg kell ismerjük saját magunkat. Mire születtünk? Miért alkotott volna minket Isten valamire, hogy aztán ne azt csináljuk? Ha valaki arra születik, hogy antropológus legyen, antropológus lesz. Ha valakit mélytengeri tudósnak alkottak, akkor mélytengeri tudós lesz. Ha üzletelni születtünk, akkor üzletelünk. Ha festeni, akkor festünk.
Tudták, hogy Isten mosolyog, amikor önmagunk vagyunk? Amikor a gyermekeim kicsik voltak -- már mind felnőttek, most már unokáim vannak -- le szoktam ülni az ágyuk szélére, és néztem, hogyan alszanak. Csak figyeltem, ahogy a testük emelkedik és süllyed, emelkedik és süllyed. Néztem őket, és tudtam, ez nem lehet véletlen. Emelkedik és süllyed. Örömöm telt csupán abban, hogy néztem őket, ahogy alszanak. Sokaknak az a téves elképzelésük van, hogy Istent csak az érdekli, amikor „lelki dolgokat” csinálunk, például templomba megyünk, segítünk a szegényeken, gyónunk, vagy hasonlókat csinálunk. A helyzet viszont az, hogy Isten örül, amikor figyelhet, ha önmagunk vagyunk. Miért? Ő alkotott minket. Amikor pedig azt tesszük, amire alkotott, azt mondhatja, ez az én fiam! Vagy ez az én lányom! Használd a talentumot és képességet, amit Én adtam neked! Ez az én tanácsom a mai napon, nézzék meg, mi van a kezükben -- személyazonosság, a hatalom, jövedelem -- és mondják azt: "Ez nem rólam szól, hanem arról, hogy a világot jobb hellyé tegyem."