Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Légy alázatos, hogy a vitáknak vége legyen

2012. március 25. 03:00 - jletti

"Honnan vannak viszályok és harcok közöttetek? Nem a tagjaitokban dúló önző kívánságok okozzák-e ezeket?" Jak.4,1


A legtöbbször, amikor párokkal beszélgetek, a leggyakoribb panasz az, hogy „Egyszerűen nem tudunk kijönni egymással. Olyan sokat veszekszünk. Szeretjük egymást, mégis, akkor miért vannak akkora vitáink egészen jelentéktelen dolgok miatt?” Szülőkkel is szoktam beszélgetni, akik azt mondják: „Folyamatos feszültség van köztem és a gyerekeim között. Nem értem, miért vagyunk ingerültek állandóan.”


Jakab nem kerülgeti a forró kását. Még jóval a modern pszichológia előtt, ő már tisztában volt a konfliktusok okaival. A Jakab 4,1-ben ezt olvashatjuk: „Honnan vannak viszályok és harcok közöttetek? Nem a tagjaitokban dúló önző kívánságok okozzák-e ezeket?” Jakab már akkor megmondta, hogy a viszályok legfőbb oka az, hogy a vágyaink ellentétben állnak egymással. A te akaratod ellenkezik az én akaratommal, s a szikrák máris röpködnek.


A Biblia egyértelműen megmondja, hogy három dolog van bennünk, amely a konfliktusainkat okozza: a birtoklási vágy, az élvezet utáni vágy és a büszkeség. Ezek a vágyak alapvetően jogosak, és Isten által adottak, ha nem kerülnek ki az irányítás alól. Viszont, ha mások fölé helyezed őket és ezek a vágyak lesznek a legfontosabbak az életedben, akkor ezáltal konfliktusokat fognak okozni.


Hogy mi a megoldás a vitákra? Az egyik legnehezebb lecke, amit meg kell tanulni: az alázat.


A kegyelem Isten megváltoztató ereje. Mi az, amit magadban megváltoztatnál? Bármi legyen is az, szükséged van a kegyelemre, hogy sikerüljön. Mi az, amit meg szeretnél változtatni a kapcsolataidban, a házasságodban vagy a családodban? Legyen az bármi is, egyedül nem fog menni. Szükséged van a kegyelemre, és csak egy mód van rá, hogy megkapd: meg kell aláznod magad. Isten nem árasztja ki a kegyelmét azokra az emberekre, akik tele vannak büszkeséggel és azt gondolják, hogy „Nekem egyedül is menni fog”. Akkor kapjuk meg a kegyelmet, ha hozzá fordulunk és azt mondjuk, hogy „Uram, szükségem van a segítségedre”.

Így kapsz erőt ahhoz, hogy változtass a dolgokon, amiken szeretnél.


Beszéljünk róla

  • Gondolj a legutóbbi vitádra. Fel tudod ismerni, hogy a három vágy közül melyik okozta?
  • Mi az az életedben vagy a kapcsolataidban, amin a leginkább szeretnél változtatni? Hiszed, hogy az Úr kegyelme, segít neked abban, hogy sikerüljön?
  • Hogyan fognak akár már ma megváltozni a beszélgetéseid vagy a cselekedeteid, hogyha alázattal állsz hozzá a dolgokhoz?
     


 Rick Warren, Daily Hope, 2012.03.18

Szólj hozzá!

Ne engedd, hogy az elutasítástól való félelem elhallgattasson

2012. március 24. 03:00 - *Agota*

"A hit pedig a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés. Ennek a hitnek az alapján nyertek Istentől jó tanúbizonyságot a régiek." (Zsidók 11:1-2)

Legtöbbször az elutasítástól való félelem miatt nem osztják meg hitüket az emberek másokkal. Attól félünk, hogy mit fognak gondolni. Az Úr jó hírt hozott nekünk, mi mégis félünk ezt másoknak elmondani. Attól félünk, hogy a barátaink elfordulnak tőlünk vagy, hogy azt gondolják majd, hogy fanatikusak, "Jézus őrültek" vagyunk.

Hogyan teheted magad túl ezen a félelmen? Az első helyre Istent teszed, az embereket az ő helyükre teszed azáltal, hogy véleményüket a helyes megvilágításba helyezed, és saját magad is a megfelelő helyre teszed.

Támaszkodtál már valaha másokra azért, hogy betöltsd egy olyan szükségedet, aminek csak Isten tud eleget tenni? Lehet, hogy nem a megfelelő személynek szolgálsz? Vigyázz! Rossz irányba tartasz. Az Úr akar az életed fénye és megmentője lenni. Felajánlja neked az Ő szeretetét és elfogad.

Bátorítalak, hogy tedd az életedet ma egyszerűbbé azáltal, hogy a következőt elmondod: "Isten jóváhagyására fogok koncentrálni. Ez az, ami számít. Azt akarom, hogy az életem neki szolgáljon. Életem végén az Úr elé akarok állni és azt akarom, hogy azt mondja 'Jól van, jó és hűséges szolgám.'"

Hogy nyerhetsz Istentől tanúbizonyságot? A Biblia szerint egy lehetséges mód van erre. A Zsidók 11:2-ben azt olvassuk, hogy csakis a hitnek alapján nyerhetünk Istentől tanúbizonyságot. Elfogadjuk a szeretetét, és azt amit értünk tett. Megbízunk benne az életünkkel. Ha ezt még nem tetted meg, most megteheted a következő imádsággal: "Istenem, az életem középpontjába csakis a neked való megfelelést akarom helyezni nem a más emberek jóváhagyását. Beléd vetem hitem és elhiszem, amit Jézus Krisztus értem tett. Odaadom neked az életem."

Ha már hívő vagy, akkor ki az körülötted, akinek szüksége van Jézus Krisztus szeretetére? Kit tudnál gyülekezetbe hívni ezen a héten? Ne hagyd, hogy az elutasítástól való félelem útjába álljon annak, hogy a barátod a világ legnagyszerűbb üzenetét megtudja.

Legyen ez a te elkötelezettséged ma: "Egyszemélyes közönségnek akarok élni, csakis Istent akarom szolgálni!"

Gondolatébresztőnek

  • Engedted már valaha, hogy az elutasítástól való félelem megakadályozzon abban, hogy megoszd a jó hírt valakivel, vagy hogy egy barátot elhívj gyülekezetbe? Gondolj arra, hogy mit jelenthet ez a barátodnak?
  • Úgy érzed, hogy nem érdemled meg Isten szeretetét? Hogyan kell az Isten kegyelmével kapcsolatos gondolkodásodnak változnia?
  • Mit gondolsz, mi az a dolog, amit Isten tőled elvár és az elutaítástól való félelmed megakadályozott idáig?


(Daily Hope by Rick Warren, 2012.03.17)

2 komment

Engedd, hogy Isten elfogadjon és megszabadítson a félelemtől

2012. március 23. 03:00 - zsófi68

"Kevéssel tetted őt kisebbé Istennél, dicsőséggel és méltósággal koronáztad meg." (Zsolt 8,6)

 


Nem ismerjük fel, mennyire egyediek és értékesek vagyunk - egyikünk sem ismeri fel. Tele vagyunk kétségekkel önmagunkat illetően, ezért sebezhetőek vagyunk, kiszolgáltatva az elutasítástól való félelemnek. Mikor kritizálnak minket, a kétségeink miatt mélyen legbelül attól tartunk, hogy igazuk van. Tehát még jobban fáj.

A bűn hatása mindig a bizonytalanság érzet. Minél vétkesebbek vagyunk, annál bizonytalanabbá válunk. Mikor valaki nem vesz rólad tudomást egy összejövetelen, lehet azt gondolod: "Biztos nem kedvel!" Pedig talán csak nem vette észre, hogy ott vagy. Mivel félelmeiden keresztül néztél rá, sebezhetővé váltál.

Mi az ellenszer az elutasítástól való félelemre? Az ellenszer, Istent tenni az első helyre. Másodjára, az embereket a maguk helyén kezelni, véleményüket a megfelelő szemszögből szemlélni. Ezután pedig el kell fogadnod, amit Isten mond rólad.

A 8. zsoltár 6. verse így szól: "Kevéssel tetted őt kisebbé Istennél, dicsőséggel és méltósággal koronáztad meg." Téged Isten alkotott, Isten pedig nem készít selejtet.

Nemcsak hogy Isten teremtett minket, de Krisztus által el is fogad minket - nem azért, amit tettünk, mert sohasem lehetünk elég jók ahhoz, hogy a tökéletes Isten elfogadjon. Az efezusiakhoz írt levélben ezt olvassuk: "Mert őbenne kiválasztott minket magának már a világ teremtése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk előtte szeretetben." (Ef 1,4) Jézus Krisztus meghalt a kereszen, megfizetve minden bűnünkért, és elfed minket szeretetével. Isten lenéz rád és így szól: "Amit Jézus tett, elfogadom. Téged is elfogadlak." Mindössze annyit kell tenned, hogy elfogadod, amit Jézus tett érted.

Isten teremtett téged. Krisztus tett elfogadhatóvá. Nem számít, hogy te mit tartasz magadról, nem számít, hogy mások mit mondanak rólad. Ha Isten azt mondja, rendben, akkor rendben vagy.

Nem számít ki utasít el, Isten sosem fog.

Beszéljetek róla

Hogyan változna meg az életed, ha értékesnek látnád magad annak fényében, hogy Isten értékesnek tartott téged, hogy fiát feláldozza érted?
Hogyan tudnád ezt az üzenetet másnak eljuttatni, akinek ugyanolyan nagy szüksége van rá, mint neked?

(Daily Hope by Rick Warren, 2012. március 16.)

Szólj hozzá!

Engedd, hogy Isten üdvözítése megszabadítson a félelemtől

2012. március 22. 03:00 - szateri

"Az Úr az én világosságom és üdvösségem: Kitől féljek?" (Zsoltárok 27:1, Károli)

Szeretem azt, ahogy a feleségem, Kay horrorfilmeket néz. Ha A nyolcadik utas: a Halál-hoz hasonló filmek mennek a tévében, fölkapcsolja az összes lámpát a szobában, és még maga elé is vesz valamit, amivel eltakarhatja a szemét. Horrorfilmet nézni sötétben? Szóba se jöhet. Sokan közületek ugyanígy gondolják, méghozzá azért, mert fényben tisztábban látják a dolgokat.

 
Dávid a 27. zsoltárban ezt mondja: "Az Úr az én világosságom és üdvösségem: Kitől féljek?" Kétféle módon írja le Istent: világosságként és üdvösségként.
 
 
Mégis, rengeteg keresztény éli az életét az elutasítástól való félelemben, elfelejtve azt a tényt, hogy ha Isten az üdvösségünk, akkor nincs félnivalónk – még attól sem, hogy elveszítjük a körülöttünk élők jóindulatát. Azért élni, hogy mások elfogadjanak, nyomorúságos, megbénított élet.
 
 
De Isten a te világosságod és üdvösséged! 
 
 
A fény három funkciót tölt be: megvilágít dolgokat, segít tisztán látni; megvéd és biztonságérzetet ad; végül pedig erőt ad.
 
 
A Zsoltárok 27-ben Dávid azt állítja, hogy az Istennel való kapcsolata ugyanezt a három hatást váltja ki belőle, ezért nem fél. Neked ilyen a kapcsolatod Istennel? Ha nem, akkor valószínűleg hajlamos vagy félni az elutasítástól.
 
 
Ahhoz, hogy ezen a félelmen felülkerekedj, meg kell értened, hogy neked Isten a világosságod és a megváltásod, senki más. Ne mástól várd, hogy felderítse a napodat! Ne mástól várd a megváltást! Az Úr a te világosságod és üdvösséged. Ne félj!
 
 
Miből váltott meg Isten? A Zsoltárok 119:39-42 ezt írja: "Fordítsd el tőlem a gyalázatot, amelytől borzadok… vágyódom utasításaidra… Teljesedjék be rajtam kegyelmed, URam, és megígért szabadításod, hogy választ tudjak adni gyalázóimnak." (Károli)
 
 
Fontos, hogy megértsd: A szeretetben nincs félelem. Ha megérted, hogy Isten mennyire mélyen szeret, az életed egyszerűbbé fog válni. Ez megvilágít majd dolgokat, megvéd és erőt ad. Sütkérezz Isten szeretetének a fényében, mert ez meg fog óvni egy életen át tartó félelemtől.
 
 
 
Beszéljünk róla!
 
Ha elhinnéd, hogy az üdvösséged meg tud szabadítani minden félelemtől, hogyan nézne ez ki az életedben?
 
Amikor a héten döntéseket hozol, tedd fel magadnak a kérdést: Ezt most félelemből teszem, vagy a Jézusba vetett bizalmam motivál a döntésben?
 
(Daily Hope by Rick Warren, 2012. 03.15.)
 
Szólj hozzá!

Engedd, hogy Isten szeretete megszabadítson a félelemtől

2012. március 20. 03:00 - FodorImi

„Ments meg a sérelmektől, melyektől félek, … engedelmeskedni akarok parancsaidnak ... Mutasd meg, Uram, mennyire szeretsz engem, és szabadíts meg, ahogyan megígérted. Ezután majd válaszolni fogok azoknak, akik gyaláznak engem.” (Zsoltárok 119:39-42. - GNT fordítás)

Az elutasítástól való félelem jöhet minden irányból: házastársadtól, családodtól, szüleidtől, az iskolából, a munkahelyről, korábbi barátaidtól, csalódásokból, kritikákból, még egy tekintetből is. Láttál már olyat, hogy egy pillantás megöl valakit? Láttál már olyat, hogy egy szülő a szemöldökének felvonásával irányít egy gyermeket?

Ez az elutasítástól való félelem! Ez pedig sokféleképpen akadályozhatja az életed.

Az elutasítástól való félelem meggátol abban, hogy szeretetet adjunk és elfogadjunk. A múlt sebei gátolják a jövőbeni kapcsolatokat. Azt mondja a kis srác: „Egyszer már megégettem magam a forró kályhával, soha többé nem fogom megérinteni.” Az emberek ugyanezt mondják a kapcsolatokról: „Egyszer már megégettem magam egy házasságban, soha többé nem fogok megházasodni!” A probléma az, hogy az emberek nem kályhák. Meg tudnak változni.

Az elutasítástól való félelmednek két dolog az alapja, két dologban gyökerezik. Az egyik az a gondolat, hogy mindnyájunknak szüksége van szeretetre. Ez tény. Az életünkben mindannyiunknak végzetesen szüksége van hatalmas adag szeretetre ahhoz, hogy egészséges legyen a személyiségünk.

Isten azt mondja: „Én szeretni akarlak téged!” Isten a szeretet. Szükséged van a szeretetre. Ez egy mélységesen mély szükségleted. Ami azonban az elutasítástól való félelmet okozza, az a téves gondolat, hogy azt hisszük, a másik embernek kellene teljes mértékben betölteni ezt a szükségletet az életünkben. Amikor valaki mástól várod, hogy teljes mértékben betöltse a szeretet iránti szükségletedet, akkor bajt hozol magadra. Sérülésnek teszed ki magad. Elutasításnak teszed ki magad.

Istent kell tenned az első helyre, mert egyedül csak ő az, aki a legteljesebb mértékben be tudja tölteni a szükségleteidet.

Használ valamikor Isten más embereket is? Hogyne! Van, amikor Isten más embereken keresztül szeret minket? Természetesen! Akarja Isten, hogy mi szeressünk más embereket? Igen! Akar használni minket, hogy szeretetének csatornái legyünk? Feltétlenül!

Azonban sohasem fogja betölteni minden szükséged egyetlen ember, vagy embercsoport. Isten sohasem akarta, hogy ez így legyen. Nekik egyszerűen nincs elég szeretetük. Az emberi szeretet korlátozott. Isten szeretete azonban korlátlan és feltétel nélküli. Nem számít mennyire mélyen van rá szükséged, ő be tudja tölteni. Az ő szeretete sosem fogy el.

Gondolatébresztőnek:

  • Kitől vagy mitől függ a te szeretet igényed betöltése?
  • Engeded, hogy emberekkel való próbálkozás elhomályosítsa az utadat, vagy elfogadod Isten szeretetét?
  • Mi az a szükséged a mai napon, amit csak Isten szeretete képes betölteni?

 

(Daily Hope by Rick Warren – 2012.03.13)

 

Szólj hozzá!
Címkék: félelem szeretet
süti beállítások módosítása