„Elsorvasztotta húsom és bőröm, összetörte csontjaimat.
Körülbástyázott engem méreggel és fáradsággal.
Vaksötétbe helyezett engem, mint a régen meghaltakat...
Ha segítségért kiáltok is, elzárkózik imádságom elől.”

(Jeremiás siralmai 3:4-6,8)

Mindnyájan átmegyünk olyan időszakokon, amikor úgy látszik, hogy az életünk darabjaira hullik. Elveszítjük az állásunkat. Szakításon megyünk át. Valaki meghal, akit ismertünk. Az egészségünk rosszra fordul.
Az ilyen időkben azt gondoljuk, Isten elhagyott bennünket. De ez nem igaz.

Jeremiás próféta is ugyanebben a csónakban evezett, amikor a Jeremiás Siralmai-t írta. Hazájában, Júdában éppen gazdasági válság volt, és ellenséges támadásoknak is ki voltak szolgáltatva. Szemtanúja volt a népe elleni szörnyűséges és embertelen cselekedeteknek. Az embereknek nem volt munkájuk és az éhhalál fenyegette őket.

Mit tett ekkor Jeremiás?
Először is elmondta Istennek, hogyan is érez. A Jeremiás Siralmai 3-ban Jeremiás azt mondja: Elsorvasztotta húsom és bőröm, összetörte csontjaimat. Körülbástyázott engem méreggel és fáradsággal. Vaksötétbe helyezett engem, mint a régen meghaltakat. … Ha segítségért kiáltok is, elzárkózik imádságom elől.

Meglep téged, hogy ezek a szavak állnak a Bibliában?
Jeremiás úgy érezte, hogy Isten megfeledkezett róla. De Jeremiás nem hagyta figyelmen kívül, amit érzett. Nem szépítette a helyzetet. Elmondta Istennek, ami a szívén volt. Egyébként Jeremiás öt fejezeten keresztül taglalja Istennek, hogy mit gondol az adott szituációról. Azt mondta Istennek: „Itt valami nagyon nincs rendben!”

Miért hagyta benne Isten ezeket a szakaszokat a Bibliában?
Mert azt akarja, hogy tudd, hogy Ő képes kezelni a haragodat, a lázadásodat és a bánatodat is. Jeremiás egy egész könyvet fordít arra, hogy kiengedje a gőzt. Ha Isten elég hatalmas volt arra, hogy Jeremiás fájdalmát kezelje, akkor elég hatalmas arra is, hogy a tiéddel is ugyanezt tegye.

Amikor elfojtod az érzéseidet, csak kárt teszel magadban. Még a gyomrod is megfájdulhat emiatt. Add át inkább a terheket Istennek.

Amikor a gyerekeim még kicsik voltak, néha hisztiztek, de ettől én még ugyanúgy szeretettem őket. Ettől még nem gondoltam úgy, hogy a korábbi döntésem esetleg nem volt helyes. Nem éreztem kevésbé magam az apjuknak. Ezek a dühkitörések inkább arra emlékeztettek, hogy a gyermekeim még éretlenek. Nem tudják azt, amit én már tudok.

Isten sem szeret kevésbé téged, amikor hisztizel. Bár nem tartozik nekünk magyarázattal, sosem tart attól, amit mondani fogunk neki. Tehát mond el neki! Ez lesz a gyógyulásod kezdete.

Beszéljünk róla:

• Mik azok a dolgok az életedben, amiről féltél eddig beszélni Istennek?
• Miért nehéz őszintének lenni Istennel a küzdelmeinkkel kapcsolatban?
• Próbálj meg "levelet írni" Istennek a harcaidról. Miben segíthet, ha papírra veted ezeket? Mi az, amit könnyebb leírni, mint elmondani Istennek?