Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Az engedelmesség békességhez vezet

2013. december 15. 03:00 - angie.keyr

"Semmiért se aggódjatok; helyette imádkozzatok minden dologgal kapcsolatban. Mondd el Istennek, mire van szükséged, és köszönd meg neki mindazt, amit tett. Ekkor meg fogod tapasztalni Isten békességét, ami felülmúlja mindazt, amit értelmünkkel fel tudunk fogni. Az ő békessége fogja megőrizni szíveteket és elméteket a Jézus Krisztusban való életetek során." (Filippi 4:6-7, NLT fordítás)

22 2013.12.15.jpg

Ha úgy érzed, nagyon nehéz döntened és össze vagy zavarodva, akkor valószínűleg önmagadba vagy belemerülve és nem Isten hangjába. A Biblia azt mondja: "Mert Isten nem a zűrzavarnak, hanem a békességnek az Istene." (1Korinthus 14:33) Ő nem kelt zavart bennünk. Tehát ha összezavarodva érzed magad most, akkor nem Isten hangja beszél hozzád az életedben.

Ha szülő vagy és megkéred a gyermekeidet, hogy tegyenek meg valamit, szeretnéd hogy összezavarodva vagy nyomás alatt érezzék magukat? Nem. Azt szeretnéd, hogy megértsék, mit kell tenni, és úgy is tegyenek. Isten, az Atya ugyanezt szeretné tenni értünk, és ezt várja el tőlünk is.

Az egyetlen alkalom, amikor "jogosan" vagy nyomás alatt az, amikor Isten szól hozzád, hogy mit csinálj, de te egyfolytában nemet mondasz. Ilyenkor a nyomás elkezd fokozódni. De mindig békességed lesz, ha igent mondasz arra, amit Isten kér tőled.

Sátán bele akar űzni és hajszolni minket bizonyos dolgokba, Isten azonban az Ő irgalmasságával és könyörületességével akar minket magához vonzani. Sátán a bűn vagy veszélyes dolgok iránti vágyakozást akarja felkelteni bennünk, és így akarja irányítani az életünket. Isten azonban a mi Jó Pásztorunk, és Ő önmaga és a békesség felé szeretne vonni minket.

Peter Lord pásztor szokta mondta régebben, hogy "annak, amit Isten nekünk akar mondani,  90 százaléka biztatás." Ha tehát csak negatív üzeneteket kapsz Istentől, akkor valami nincs rendben. Probléma van a köztetek levő kommunikációval.

Ha úgy érzed, hogy Isten mondott neked valamit, amit meg kell tenned, de csak egyre nyugtalanabb vagy miatta, akkor valami nincs rendben.

A Biblia azt mondja: "Semmiért se aggódjatok; helyette imádkozzatok minden dologgal kapcsolatban. Mondd el Istennek, mire van szükséged, és köszönd meg neki mindazt, amit tett. Ekkor meg fogod tapasztalni Isten békességét, ami felülmúlja mindazt, amit értelmünkkel fel tudunk fogni. Az ő békessége fogja megőrizni szíveteket és elméteket a Jézus Krisztusban való életetek során." (Filippi 4:6-7, NLT fordítás)

Beszéljünk róla:

  • Mi az a döntés, ami miatt most nyugtalan vagy ideges vagy? Úgy érzed Isten mondta, hogy ezt kell tenned?
  • A Filippi 4:6-7 szerint mit kellene tenned?
  • Mi az, amiben nem engedelmeskedtél Istennek? Mi volt a következménye?

(Daily Hope by Rick Warren, 2013.12.08)

Szólj hozzá!

Egy ötlet, amit támogat a Biblia

2013. december 14. 03:00 - Robin85

“Az ég és a föld elmúlik, de az én beszédeim nem múlnak el.” Lukács 21:33

what-is-gods-plan-for-you.jpg

Sokszor elmerengünk azon, hogy az ötlet, ami a fejünkből kipattant egy Istentől jövő utasítás, egy Sátántól jövő megtévesztés, vagy csak valami, amit meg akarunk csinálni. Hihetetlenül fontos tudni mi a különbség közöttük és miként tudjuk Isten hangját megkülönböztetni, mivel ennek örökérvényű következményei lehetnek.

Rengetegen hibáztatják Istent, amikor emberek azt állítják: “Isten mondta, hogy tegyem meg!” A Biblia azt mondja az 1 János 4:1-ben: “Ne higgyetek el minden üzenetet, amit hallotok, csak mert valaki azt állítja ez egy Isteni üzenet. Próbáljátok meg, hogy kiderüljön tényleg igaz-e.” (LB fordítás)

Az ötlet, ami a fejedben van megegyezik a Bibliával? Mert Isten akarata soha nem mond ellent Isten Igéjének. Isten nem változtatja meg, amit kimondott. Ha kimondta, igaz, és azután mindig igaz is marad. Isten állandó. Nincsenek hangulati változásai. Nem változik meg a gondolkodásában. Soha nem fogja azt mondani, hogy szegj meg egy alapelvet, amit már korábban megmondott az Igéjében, a Bibliában.

Tehát, az első kérdés, amit fel kell tenned: “Összecseng ez a gondolat azokkal, amiket Isten már kimondott?” Amennyiben a gondolataid ellentmondanak azzal, amit Isten már megmondott a Bibliában, akkor tudhatod, hogy téves.

Jézus azt mondta a Lukács 21:33-ban: “Az ég és a föld elmúlik, de az én beszédeim nem múlnak el.” (NIV fordítás). Isten beszéde örökkévaló, mert az igazság soha nem változik meg. Ha valami igaz volt 5000 évvel ezelőtt, az igaz volt 1000 évvel ezelőtt is, igaz ma is és igaz lesz 5000 év múlva is.

Az emberek mondhatják: “Isten azt mondta, én elhiszem, és ez elég.” Nem! Isten azt mondta, és ez elég - ha hiszed, ha nem!

Amikor Isten azt mondja, hogy tegyél valamit, soha nem fogja az ellenkezőjét kérni. Az első kérdés, amit fel kell tenned magadnak ez: “Valóban összhangban van ez az ötlet Isten Igéjével?”

Beszéljetek róla:

  • Mi az, amiről azt hiszed, hogy Isten mondja neked, hogy tedd meg?
  • Ellentmondanak-e azok az utasítások a Biblia bármelyik részével? Honnan tudhatod?
  • Hogyan tudnál egy szorosabb Istennel járást kifejleszteni annak érdekében, hogy még könnyebben megérthesd és megkülönböztethesd az ő utasításait?

(Daily Hope by Rick Warren 2013.12.07.)

Szólj hozzá!

Mielőtt Isten szólna, döntsd el, hogy "igent" mondasz!

2013. december 13. 03:00 - gyanus

 "Amelyik pedig a jó földbe esett, ezek azok, akik a hallott igét tiszta és jó szívvel megtartják, és kitartással gyümölcsöt teremnek" (Lukács 8:15 - Revideált Károli fordítás).

21 2013.12.13.jpg

Isten azokhoz az emberekhez szól, akik eldöntik, hogy meg fogják tenni, amit Ő mond nekik, még mielőtt ténylegesen megszólítana. Ezt mondva: "Istenem, ha szeretnéd, hogy mozduljak, én mozdulni fogok. Ha azt szeretnéd, hogy megházasodjak, meg fogok házasodni. Ha azt szeretnéd, hogy otthagyjam a munkahelyem, akkor otthagyom. Mielőtt még mondanád nekem, a válaszom: "igen". Bármit szeretnél, hogy megtegyek, meg fogom tenni."

Lukács 8:15 azt mondja: "Amelyik pedig a jó földbe esett, ezek azok, akik a hallott igét tiszta és jó szívvel megtartják, és kitartással gyümölcsöt teremnek" (Revideált Károli fordítás).

Régebben azt gondoltam Jézusnak erről a példázatáról, hogy 4 féle emberről szól: azokról, akik visszautasítóak, akik sekélyesek, akik elfoglaltak és akik jók.

Ezzel szemben ez a példázat 4 hozzáállást mutat be. Egy nap alatt is lehet mind a négy féle hozáállásod. Egyik percben azt mondod: "Istenem nem akarlak hallani, mert tudom, hogy mit fogsz mondani." A következő percben: "Uram, mondd meg gyorsan!" Azután hallod, és azt gondolod, hogy jó, de nem teszel semmit érte. Talán a gyümölcs elkezd érni az életedben, de aztán nagyon elfoglal a munkád, az iskolád vagy a gyerekeid, és felnőnek a gazok az életedben. Máskor ezt mondod: "Istenem, bármit is akarsz, teljesen nyitott vagyok rá."

Isten azt szeretné, ha engedelmes lenne a hozzáállásod, hogy teremhess gyümölcsöt - ami a bibliai kifejezés a sikerességre. Isten azt szeretné, ha gyümölcsöző lenne a vállalkozásod, a családod, a barátságaid, a kapcsolatod Istennel és másokkal, és az egészséged.

Tehát hogyan teremsz gyümölcsöt, ha Isten mond neked valamit? Úgy, hogy tovább adod. Ha Isten mond neked valamit, a leggyorsabb módja, hogy gyümölcsöt teremjen az életedben, az az, ha elmondod valakinek, amit éppen tanultál.

Egy másik fordítása Lukács 8:15-nek így hangzik: "Hallgatnak Jézus szavaira, és belekapaszkodnak azokba, és állhatatosan elterjesztik azok között, akik hamarosan szintén hinni fognak" (LB, angolból szabadon fordítva). Isten szeretné, ha tovább adnád másoknak, amit tanulsz.

Beszéljünk róla:

  • Hogyan fejleszted ki az "Igen, Istenem" hozzáállást, amiben felkészülsz az engedelmességre, függetlenül attól, hogy Isten mire kér téged?
  • Mi a gyümölcs bizonyítéka az életedben?
  • Kivel tudod megosztani azt, amit Isten tanít neked?

(Daily Hope by Rick Warren, 2013.12.06.)

Szólj hozzá!

Túlságosan elfoglalt vagy?

2013. december 12. 03:00 - eflidi

„Akiknél a tövisek közé esett, azok hallották az igét, de mikor elmennek, az élet gondjai, gazdagsága és élvezetei megfojtják azt, és nem érlelnek termést.” (Luk 8,14)

busy-life.jpg

Nem halljuk meg Isten hangját, ha folyton mással foglalkozunk – főleg, ha tele van a fejünk aggódással, tervekkel és programokkal. Ha folyton tévézel vagy rádiót hallgatsz, amikor Isten megszólít, akkor nem marad energiád a számára. Ki kell küszöbölni azokat a tényezőket, amelyek elvonják a figyelmedet!

Ezt mondja Jézus a Lukács 8,7-ben: „Némelyik a tövisek közé esett, és amikor vele együtt felnőttek a tövisek is, megfojtották.

A tövises talajt is eredetileg magokkal vetették be, amelyek elkezdtek nőni. De amint a növény elkezdett fejlődni, körénőtt a tövis és kezdte kiszívni a növényből a tápanyagot, ezért az nem volt képes termést hozni.

Így magyarázza ezt Jézus: „Akiknél a tövisek közé esett, azok hallották az igét, de mikor elmennek, az élet gondjai, gazdagsága és élvezetei megfojtják azt, és nem érlelnek termést.” (Luk 8,14)

Három dolog vonja el a figyelmünket Istenről és szívja el az életerőnket:

Aggodalom: az aggódás egyfajta tövis. Ha túlságosan lekötnek a mindennapi élet problémái és a rád nehezedő nyomás, akkor nehéz lesz hallanod Isten hangját.

Anyagi javak: néha annyira leköt minket, hogy azzal foglalkozzunk, hogyan fizessük ki a számláinkat, hogyan kerüljünk ki az adósságból vagy hogyan kereshetnénk többet! Annyira leköt minket annak a gondja, hogy hogyan élünk meg, hogy közben elfelejtünk élni.

Öröm: nincs semmi gond az örömmel; de Isten azt mondja, hogy amikor túlságosan elfoglal, hogy hajszold az örömöt, akkor nem fogod tudni megvalósítani, amit ő tervezett az életedre.

A töviseket nem kell kapálni, öntözni, nőnek azok maguktól is, nem? Ezek igazából a hanyagság jelei. Ha tövisek vannak a kertünkben vagy az udvarunkon, az azt jelenti, hogy nem gondozzuk eléggé. A lelki élet tövisei azt jelzik, hogy elhanyagoljuk az Istennel töltött időt.

Ha túlságosan elfoglalt vagy, el kell csöndesedned!

 

Beszéljünk róla:

  • Mik azok a területek az életedben, amelyek elvonják a figyelmedet a lelki növekedéstől?
  • Hogyan küszöbölheted ki ezeket a tényezőket?
  • Mennyi időt töltesz el csendben egy nap? Mennyiben változna az életed, ha nyugodtabban élnél?

(Daily Hope by Rick Warren, 2013.12.05.)

Szólj hozzá!

A gyümölcs a mély gyökerekből jön

2013. december 11. 03:00 - FodorImi

„A sziklás földbe hullott magok azok az emberek, akik örömmel hallgatják az igét, és elfogadják. Mivel azonban nincs mély gyökerük, csak egy rövid ideig hisznek. Amint nehézségek jönnek, feladják.” (Lukács 8:13 – CEV fordítás)

20 2013.12.11.jpg

Tavasz idején Dél-Kalifornia minden füve kizöldül, nyílnak a vadvirágok, mindez igazán gyönyörű. Abban a pillanatban azonban, mikor eláll az eső, a hegyek ismét barnává válnak. Miért? Mert a fűnek nincs gyökere. Nem tud elég mélyre menni ahhoz, hogy vizet nyerjen a forrásokból, melyek mélyen a talaj alatt vannak.

Mikor nincsenek gyökerek, mikor a növény csak a talaj felszínén van, kezdetben kisarjadhat és szépnek tűnhet, de nem sokáig marad így. Hamar elfonnyad, kiszárad, mert nincs gyökere.

Lukács 8:13 azt mondja: „A sziklás földbe hullott magok azok az emberek, akik örömmel hallgatják az igét, és elfogadják. Mivel azonban nincs mély gyökerük, csak egy rövid ideig hisznek. Amint nehézségek jönnek, feladják.”

Sokszor hallgatjuk Isten igéjét, izgalomba is hoz minket, de nem engedjük neki, hogy megváltoztasson. Felületesen cselekszünk. Érzelmileg reagálunk. Megfontolás nélkül mozdulunk. De nem hagyunk időt az Igének, hogy mélyre hatoljon.

Valóban ezt akarod? Nem! Mély személyiség akarsz lenni, nem felszínes. Egy olyan személy, aki mély szellemi gyökerekkel bír, hogy mikor jön a recesszió, és évekig marad is, akkor is képes gyümölcsöt teremni. Amikor viharos szelek jönnek, mikor a családodból valaki beteg lesz, valaki meghal, a megpróbáltatások nem sodornak el, mert mély gyökereid vannak.

Hogyan tudsz szellemi gyökereket növeszteni? Két módja van: naponta közös idő, csendesség Istennel, és hetente közös idő, kiscsoport más hívőkkel. Időt kell töltened egyedül Istennel, és időt kell töltened más hívőkkel.

Ha nem töltesz időt napi szinten Istennel, akkor ki fogsz száradni, és elfúj, ha jön a nehézség. Nem leszel képes kezelni azt. Az Istennel töltött napi idődben figyelj rá, hallgasd őt. Ülj le, és légy csendben. Olvasd a Bibliát és beszélgess Istennel. Hallgass valami zenét. Ha szeretsz naplót írni, tedd azt. Bármi, ami segít, hogy Istenre összpontosíts, azt alkalmazd!

Ugyancsak szükséges, hogy hetente részt vegyél egy kiscsoportban. Senkinek sincs teljes képe az életről. Mindannyiunknak vannak vakfoltjai. Kiscsoportod tagjai látják azokat a dolgokat az életedben, amiket te nem látsz. Ezért van szükségünk egymásra. Tanulsz a többiektől a kiscsoportodban, amint egymást bátorítjátok, és a gyökereitek mélyebbre hatolnak.

Beszéljünk róla:

  • Hogyan kell megváltoztatnod a napirendedet, hogy több időt tudj tölteni Istennel?
  • A szellemileg magas pillanatokból, milyen ösztönzésre van szükséged, hogy ezt megtedd, végigcsináld?
  • Miért gondolod, hogy Isten úgy tervezett minket, hogy együtt éljünk?

(Daily Hope by Rick Warren – 2013.12.04)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása