Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Kapcsolatok által ismered meg a célodat

2016. január 24. 03:00 - magyarosijulia

“Olyanok vagyunk, mint a test különböző tagjai. A maga szerepét mindegyik a test egészében találja meg, nem fordítva... Mindannyian az Ő testének tagjaként találjuk meg a célunkat és szerepünket. De levágott ujjként vagy lábujjként nem sokat érnénk, igaz?" (Róma 12,4-5 MSG fordítás)

o-generous-facebook.jpg

Csak kapcsolatokban tanuljuk meg igazán, hogy kik vagyunk. Egyedül közösségben ismerjük meg a valódi identitásunkat.

Magadtól sosem fogod megtudni, hogy ki is vagy igazából. Egyedül a kapcsolatokból tudhatod meg. Ez azt jelenti, hogy be kell kapcsolódnod egy közösséghez.

Ha születésedtől felnőttkorodig egyedül éltél volna, fogalmad sem lenne arról, hogy kicsoda vagy micsoda is vagy. Azt sem tudnád, hogy emberi lény vagy. Ezt csak onnan tudod, hogy kapcsolatban vagy más emberekkel. Úgy ismered meg az identitásod, hogy kapcsolatban van másokkal.

A Biblia azt írja, hogy kapcsolatban kell lennünk Isten családjával, Krisztus Testével: ““Olyanok vagyunk, mint a test különböző tagjai. A maga szerepét mindegyik a test egészében találja meg, nem fordítva... Mindannyian az Ő testének tagjaként találjuk meg a célunkat és szerepünket. De levágott ujjként vagy lábujjként nem sokat érnénk, igaz?" (Róma 12,4-5 MSG fordítás).

A fülem csak úgy működik, és tölti be a feladatát, hogy kapcsolatban van a testtel. Ha a fülem le lenne vágva, és a földön heverne, ugyan milyen értéke lenne? Semmilyen, mert nem hallana semmit.

Ugyanígy van az orrommal és a szememmel is: ha nincsenek kapcsolatban a testemmel, mi az értelmük? Semmi, mert önmagukban nem tudnak sem érezni, sem látni.

Hasonlóképpen, ha nem vagy kapcsolatban az Egyházzal, akkor nem tudod megismerni az életed értelmét. Nem fogod megtudni a feladatodat és a szerepedet. Nem fogod ismerni az értékedet.

Az értéked, a hasznod, a célod és az identitásod nyilvánvalóvá válik a Krisztus Testével, az Egyházzal való kapcsolatban.

Beszéljetek róla:

  • Miért akarja Isten, hogy az Egyház ilyen nagy szerepet játsszon személyes céljainkban?
  • Milyen lehetőségeid vannak kapcsolódni másokhoz a gyülekezetedben?
  • Szerinted egy hiteles közösség miért vonzó a nem hívők számára?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2016.01.17)

Szólj hozzá!

A dicsőítés megújítja erődet

2016. január 23. 03:00 - mirjam07

"Dicsérjétek az Urat örömmel, jöjjetek elé örömteli énekkel!" (Zsoltárok 100:2 NLT fordítás, 2. kiadás)

baff5401c5287383ccaf7f463bb83e1f.jpeg

Hited megerősödéséhez szükséged van arra, hogy másokkal közösen dicsérd az Urat. A dicsőítés Istenért van, de számodra is nagyon sok áldást hordoz. A közös dicsőítés két legnagyobb nyeresége, hogy megújítja hitedet, és helyreállítja örömödet.

Az Ézsaiás 40:31-ben ezt olvassuk: "De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el."

Hányszor volt olyan, hogy vasárnap reggel úgy keltél, hogy: "Annyira fáradt vagyok. Tényleg nincs erőm elmenni a gyülekezetbe", aztán amikor mégis elmentél, és dicsőítetted az Urat, megteltél erővel? Ez azért van, mert a dicsőítés megújít. Megerősít. Megerősíti hitedet.

Abból nem fogsz erőt nyerni, hogy golfot nézel a tévében. Attól csak egyre lustább leszel. Ha viszont más hívőkkel együtt dicsőíted Istent, megújulsz.

Lelkipásztorként néha úgy érzem magam, mint az edző a "Rocky" c. boxfilmben. Rocky kint van a küzdőtéren, szívét-lelkét beleadja, és éppen laposra verik. Megszólal a csengő. "Hála Istennek" - mondja, és leül a küzdőtér sarkába. Ekkor jön az edző, és azt mondja: "Jól csinálod." Ráönt egy kis vizet, vállon veregeti, és így szól: " Most pedig gyerünk vissza!"

Néha úgy érzem, én is ezt teszem vasárnapról vasárnapra a gyülekezetemben. Elmondom nekik: "Nagyszerű munkát végeztek. Most pedig gyerünk vissza! Meg tudjátok csinálni!" De nem én vagyok az, aki megújitja erejüket. Hanem Isten Igéje. A zene, az imádság és a közös dicsőítés a többi hívővel.

Ezt mondja a Biblia a Zsoltárok 100:2-ben: "Dicsérjétek az Urat örömmel, jöjjetek elé örömteli énekkel!" (NLT fordítás, 2. kiadás)

Azt gondolom, hogy örömünket kell lelnünk abban, hogy gyülekezetbe járunk. Ez talán furcsán hangzik számodra, mert nem így nőttünk fel, vagy mert nem így érzed magad abban a gyülekezetben, ahová jársz. De a Biblia azt mondja, hogy dicsérjük az Urat örömmel - nem unottan, szomorúan, mérgesen, vagy kötelességből. Örömmel kellene énekelned a gyülekezetben! A gyülekezetnek hatással kellene lennie rád. A dicsőítésnek meg kellene újítania hitedet, és helyreállítania örömödet.

"Örülök, ha ezt mondják nekem: Az ÚR házába megyünk!" (Zsoltárok 122:1)

Beszéljetek róla:

  • Mit gondolsz általában a gyülekezetbe járásról? Mi késztet arra, hogy elmenj a gyülekezetbe?
  • Ha nem tetszik a gyülekezetedben a dicsőítés, mit gondolsz, mit szeretne Isten, hogy reagálj erre?
  • Mit gondolsz, örömteli dolog gyülekezetbe járni? Ha nem, szerinted a gyülekezet miatt, vagy miattad van ez? 

 

*(Daily Hope by Rick Warren, 2016.01.16) 

Szólj hozzá!

Hitben haladj előre, ne az érzéseid alapján

2016. január 22. 03:00 - FodorImi

"Akik könnyhullatással vetnek, hangos örömkiáltásokkal fognak aratni. Sírnak, amikor a vetőmagot viszik, de énekelni fognak, amikor visszatérnek az aratásból." (Zsoltárok 126:5-6, NLT fordítás, második kiadás)

Hit által kell vetned, nem az érzéseid alapján.

Azt gondolod, hogy a földműves minden nap úgy ébred, hogy alig várja, hogy kimehessen dolgozni a földjére? Nem. Ez nagyon kemény munka! De ha csak akkor dolgozna, amikor kedve van hozzá, nem sok ereményt látna. Lehet, hogy nincs kedve korán kelni. Lehet, hogy nem akar kimenni aratni, vetni vagy gyomlálni. Mégis megteszi.

Hadd áruljak el valamit: nincs mindig kedvem kedvesnek lenni. Utálom beismerni, de így van. Néha zsémbes, nyűgös akarok lenni. Néha szeretném azt mondani: „Hagyjatok békén!” Nincs mindig ínyemre, hogy barátságos, szívélyes legyek, hogy nagylelkű legyek, hogy reményt adjak az embereknek. Nem mindig van kedvem prédikálni.

De nem az érzéseim, hanem a hitem szerint élek. Néha fáradtan vetek, néha zaklatottan, néha kikészülten, néha mélységes-mély fájdalomal telve. Érzéseim ellenére hitben megyek előre, és várom, hogy Isten cselekedjen.

Legutóbb, mikor közeledett a fiam halálának évfordulója, egyáltalán nem volt kedvem gyülekezetbe menni. Húsvét körül történt, és a feltámadást inkább otthon ünnepeltem volna a feleségemmel, az Úrral, a gyerekeimmel, és csak szerettem volna túl lenni azon a napon.

Sokat sírtam azon a héten, és mint ígéretet, kértem, követeltem a Zsoltárok 126:5-6 verseit: "Akik könnyhullatással vetnek, hangos örömkiáltásokkal fognak aratni. Sírnak, amikor a vetőmagot viszik, de énekelni fognak, amikor visszatérnek az aratásból." (NLT fordítás, második kiadás)

És tudjátok, mi történt? 14 húsvéti szolgálatban vetettem a magokat, és Isten aratást adott: 2604 ember jött Krisztushoz. Akik könnyhullatással vetnek, örömmel aratnak. Ezek az emberek mindannyian ott lesznek a mennyben, mert nem az érzéseim, hanem a hitem szerint cselekedtem.

Isten néha arra hív, hogy hozz áldozatot – a pénzeddel, az időddel, a képességeiddel, vagy akár az életeddel. Lehet, hogy legszívesebben azt mondanád: "hát, ehhez nincs kedvem". De ha így teszel, elszalasztod az áldást, amit Isten rajtad keresztül akar adni..

Vess hit által, ne az érzéseid alapján.

Beszéljetek róla

  • Életed nagyobb részét az érzéseid szerint éled? Szerinted miért könnyű így élni?
  • Hogy nézne ki az életed, ha hitből élnél? Min változtatnál?
  • Milyen áldozatot kér Isten tőled, ami megköveteli, hogy hit által vess?

 

*(Daily Hope by Rick Warren, 2016.01.15.)

Szólj hozzá!

Bölcsen vesd el a magvakat!

2016. január 21. 03:00 - hofgartekesnoemi

"Növesszen a föld növényeket: füveket és fákat, amelyek különféle magvakat hoznak." (IMózes 1:11., NIV fordítás)

Minden egy maggal kezdődik. Ez az aratás első törvénye. 

Minden eredmény valaha egy álomban csírázott. Amerika története például a élet és a szabadsága magjaként, a boldogság keresésével kezdődött. A Saddleback Gyülekezet is egy apró magként indult. A te életed is magként kezdődött, amikor édesapád és édesanyád sejtjei összekapcsolódtak. Minden élő ezen a Földön valaha egy mag volt. 

Mózes első könyvében Isten azt mondja: "Növesszen a föld növényeket: füveket és fákat, amelyek különféle magvakat hoznak." (IMózes 1:11., NIV fordítás)

Mag lehet minden érték, amit tovább adsz. Ha dicséretet adsz, érték áll benne. Ha jó tanácsot, az idődet, a pénzedet, a tapasztalataidat adod, vagy éppen a szereteted - óriási értékeket adsz. 

Minden egy magból gyökerezik ki, legyen az az időd, a pénzed, a hírneved, a bölcsességed vagy az erőid. 

A szavaid éppen így lehetnek magok, amelyeket elültetsz mások gondolataiban. Nőnek, és gyümölcsöznek. Emiatt kell bölcsen válogatnod őket, különösen amikor a szeretteiddel beszélsz: a gyermekeddel, a feleségeddel, a barátaiddal. 

Engedd meg, hogy megkérdezzem: Milyen magokat ültetsz a kapcsolataidban? A bizalom vagy a bizalmatlanság gyökerezik majd bennük? A kedvesség vagy éppen a durvaság uralkodik majd bennük? Olyan magok, amelyek építenek, vagy éppen ellenkezőleg - olyanok, amelyek rombolnak? Emlékezz: azt aratod majd, amit vetettél. 

Beszéljetek róla!

  • Milyenek azok a magvak, amelyeket a gyermekeid, családod, barátaid lelkében ültettél? Milyen gyümölcseik vannak? 
  • Milyen magokat szeretnél elvetni a kapcsolataidban? 
  • Mit gondolsz, miért int minket Isten arra, hogy keveset vessünk azért, hogy nagyot arathassunk? 

 

* (Daily Hope by Rick Warren, 2016.01.14.)

 

Szólj hozzá!

Három szellemi lecke, hogy versenyben tudj maradni

2016. január 20. 03:00 - Á. Bözse

"Egy versenyben mindenki fut, de csak egyvalaki nyeri el a jutalmat. Tehát úgy fussatok a versenyen, hogy nyerjetek. Ahhoz, hogy megnyerjétek a küzdelmet el kell hagynotok sok mindent, ami megakadályozna abban, hogy a legjobbat hozzátok ki magatokból. Egy sportoló végigküzdi magát mindezen, csak azért, hogy megnyerjen egy kék szalagot, vagy egy ezüst kupát, de mi olyan jutalomért harcolunk, ami soha nem tűnik el. Így tehát fussatok egyenesen a cél felé úgy, hogy minden lépéseteket annak érdekében teszitek. Harcolok, hogy nyerjek." (I. Korinthus 9,24-26, TLB)

Tudtad, hogy versenypályán vagy?

A Biblia azt mondja az I. Korinthus 9,24-26-ban:

"Egy versenyben mindenki fut, de csak egyvalaki nyeri el a jutalmat. Tehát fussatok úgy a versenyen, hogy nyerjetek. Ahhoz, hogy megnyerjétek a küzdelmet el kell hagynotok sok mindent, ami megakadályozna abban, hogy a legjobbat hozzátok ki magatokból. Egy sportoló végigküzdi magát mindezen, csak azért, hogy megnyerjen egy kék szalagot, vagy egy ezüst kupát, de mi olyan jutalomért harcolunk, ami soha nem tűnik el. Így tehát fussatok egyenesen a cél felé úgy, hogy minden lépéseteket annak érdekében teszitek. Harcolok, hogy nyerjek." (TLB)

Miközben a versenypályán vagy, nem szeretném, hogy az oldalvonalra kelljen kerülnöd. Nem szeretném, hogy belelépj egy mélyedésbe. Azt szeretném, ha a eljutnál a célvonalig és megnyernéd a díjat.

Akárcsak egy katona, egy sportoló is három dolgot tanít nekünk arról, hogy milyenek legyünk, hogy a legjobbat hozzuk ki magunkból:

  1. Akarnod kell nyerni. Ez a különbség egy "laza" keresztény és egy elkötelezett keresztény között. Van különbség egy golfversenyző és egy olyan golfjátékos között, aki csak hobbiból játszik? Hogyne lenne. Az elkötelezett golfozó komolyan veszi a játékot. Azért játszik, hogy nyerjen. A hobbijátékos csak jól érzi magát a kikapcsolódása alatt. A különbség a komolyság szintje. Ha szeretnél nyerni az életben, annak szándékosnak kell lennie. Nem fog véletlenül, vagy minden energiabefektetés nélkül megtörténni. Mennyire vagy komoly azzal kapcsolatban, hogy azzá válj, amivé Isten akarja, hogy legyél?
  2. Fegyelmezned kell magad. Egyetlen sportoló sem válik profivá anélkül, hogy edzene. Attól nem válsz nagyszerűvé, hogy azt teszed, amihez éppen kedved van. Nincsenek rövidebb utak az éretté váláshoz. Nincsenek rövidebb utak a nagyszerűséghez. Mik azok a dolgok, amiket elhagyhatsz, hogy több időt tölthess Istennel, többet adj Istennek, többet szolgálj és egyre inkább azzá válj, amivé Isten akarja, hogy legyél?
  3. Folyamatosan a jutalomra kell összpontosítanod. Hatalmas fájdalmat vagy képes elviselni és fegyelmezni tudod magad, ha rájössz, hogy van oka a szenvedésednek és a végén megtörténik a jutalomosztás. A Biblia azt mondja a Zsidók 12,2-ben: "Tartsátok a szemeiteket Jézuson, aki elkezdte és meg is futotta ezt a versenyt, amiben mi is vagyunk. Tanulmányozzátok, hogy ő hogyan csinálta. Mert ő soha nem vesztette szem elől, amerre haladt – azt az örömmel teli véget Istenben és Istennel –, mindennel szembe tudott szállni végig az úton. A kereszttel, a szégyennel, mindennel. És most ő ott van a tisztelet helyén, közvetlenül Isten mellett." (MSG)

Beszéljetek róla

  • A munkatársaid elkötelezett vagy "laza" kereszténynek neveznek téged? Miért?
  • Az életed mely részein van szükséged nagyobb önfegyelemre?
  • Milyen gyakorlati módon tudod a "szemedet mindig Jézuson tartani"?

* (Daily Hope by Rick Warren — 2016.01.13.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása