Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Isten neked teremtette a pihenőnapot

2019. január 11. 03:00 - gabormel

„Hat napig dolgozzál, de a hetedig napon pihenj; a szántás és az aratás idején is pihenned kell.” (Kiv 34:21 NIV)

reclaim-the-sabbath-featured-3.png

A Biblia tele van pihenésre és kikapcsolódásra vonatkozó utasításokkal. Valóban, ez van olyan fontos, hogy Isten a Tíz Parancsolatba tegye – oda, ahol a „Ne törj házasságot!” és a „Ne ölj!” parancsok is szerepelnek. Azt mondja, hogy minden hetedik napon legyen egy pihenőnapod. Ezért ilyen fontos a pihenés az életedben.

Jézus a Márk evangéliuma 2:27-ben ezt mondja: „A Sabbath van az emberért, és nem az ember a Sabbath-ért.” (NIV) Más szóval, Isten teremtette meg azt az elképzelést, hogy minden hetedik napot a pihenésnek, a kikapcsolódásnak, az istentiszteletnek és lelki megújulásnak kell szentelni. Ez Isten elgondolása, és ez a javadat szolgálja, hogy ne égj ki.

Ebben a modern világban az emberek nem így cselekszenek, hiszen még a szabadnapjukon is dolgoznak. Azok is, akik az egyház szolgálatában állnak. Hazamennek, visszatérnek a munkához, és megpróbálják mindazt megvalósítani, amit a munkanapokon nem tudtak. Ez nem pihenőnap!

Ez az, ami azt jelenti, hogy hogy van egy pihenőnap: „Hat napig dolgozzál, de a hetedig napon pihenj; a szántás és az aratás idején is pihenned kell.” (Kiv 34:21 NIV)

Még a legelfoglaltabb időszakodban sem lehet mentséged arra, hogy ne pihenj. Lehet, hogy könyvelő vagy, de még áprilisban is kell szabadnapot tartani. Lehet, hogy egy kiskereskedésben dolgozol, de a Karácsonyi időszakban is szükség van a pihenésre. Még a mezőgazdasági termelőnek is szüksége van pihenőidőre a vetés vagy az aratás idején is.

Mit gondolsz, mit kell csinálni a pihenőnapon?

  • Pihentesd a tested! Néha ez a legspirituálisabb dolog, amit megtehetsz, ha sziesztázol.
  • Hangold újra a lelked! Ez azt jelenti, hogy imádkozol.
  • Töltődj fel érzelmileg! Valami olyat kell tenni, ami helyreállít, és újra energiával tölt fel, mint például egy hobbi vagy sport.

Nem számít, hogy melyik nap a pihenőnapod, viszont az igen, hogy engedelmes légy. Lehet, hogy nem akkor pihensz, amikor a házastársad vagy a főnököd tanácsolja azt. Azonban pihenni kell, mivel Isten ezt parancsolja, és így adhatod magadból a legjobbat.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Mi a különbség azon napjaid között, mikor az éjszakádat végig alszod, vagy amikor keveset pihensz?
  • Milyen tevékenységek vagy kötelezettségek akadályoznak meg abban, hogy nyugodtan pihenj?
  • Milyen módon tudod megváltoztatni a pihenőnapodat, hogy a pihenéseddel Istent megtiszteld?

(*Daily Hope by Rick Warren, 2019.01.04.)

Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása