Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

10 jel ami arra mutat, hogy érzelmileg kimerültél

2019. június 19. 03:00 - daniella_89

Illés megijedt, és és elmenekült, hogy mentse az életét. Beérsebába, Júda városába ment, és ott hagyta a szolgáját. Ezután elment a pusztába egy napi járóföldre. Leült egy rekettyebokor alá, és imádkozott, hogy meghalhasson. „Elegem van, Uram!” – mondta. „Vedd el életemet, mert nem vagyok jobb elődeimnél, akik már meghaltak” (1Kir 19:3-4, NLT fordítás).

how-trauma-can-lead-to-depression-722x406.jpg


Mindenki keresztülmegy olyan időszakokon, ahol az érzelmi tartályai kimerülnek - még a Biblia hősei is.
Figyeld meg Illés tapasztalatát, aki Izrael történelmének egyik legfontosabb prófétája volt. Szolgálata csúcspontját követően - szembeszállt a pogány prófétákkal, és győzött - halálos fenyegetést kap a királynétól, és ezzel bekerül az érzelmi kimerülés lefelé húzó spiráljába.

A Királyok első könyvének 19:3-4 szakasza leírja, mit tett Illés ezután.

Illés megijedt, és és elmenekült, hogy mentse az életét. Beérsebába, Júda városába ment, és ott hagyta a szolgáját. Ezután elment a pusztába egy napi járóföldre. Leült egy rekettyebokor alá, és imádkozott, hogy meghalhasson. „Elegem van, Uram!” – mondta. „Vedd el életemet, mert nem vagyok jobb elődeimnél, akik már meghaltak” (NLT fordítás).

Illés tapasztalata 10 jelét mutatja az érzelmi kimerülésnek. Legyen nyitva a szemed ezekre a saját, és a körülötted lévők életében!

Íme az érzelmi kimerültség 10 jele Illés életének ezen szakaszából:

- Beférkőzik az életedbe a félelem
- Azon kapod magad, hogy menekülsz dolgoktól
- Kihátrálsz a kapcsolataidból
- Ostoba döntéseket hozol megfontolás nélkül
- Nem veszed figyelembe a fizikai korlátokat
- A munkád értelmetlennek tűnik
- Panaszkodsz, hogy ki akarsz lépni, és fel akarod adni
- Azt érzed, hogy egyedül vagy, és támadnak
- Másokhoz hasonlítod és rosszul érzed magad
- Azt gondolod, a halál megnyugvást hozhat

Ha látsz ezek közül néhányat az életedben, valószínű, hogy kiégést tapasztalsz, vagy érzelmileg kimerültél. Lehet, hogy depressziós vagy.

De van remény - és holnap megosztom veled, mit mond a Biblia arról, hogy mit tehetsz, ha kimerült az érzelmi tankod.

Segítő kérdések elmélkedéshez és beszélgetéshez:

  • Idézz fel néhány pillanatot az életedből, amikor érzelmileg kimerültél! Hogyan próbáltad megoldani a problémát?
  • Ahogy végignézed a figyelmeztető jelek listáját a mai áhítatból, melyek azok, amelyekkel rendszeresen küzdesz?
  • Ki az a személy az életedben, akinek talán szüksége lehet arra, hogy elolvassa ezt az áhítatot? Hogyan tudsz átadni neki egy másolatot a héten?

 

*(Daily Hope by Rick Warren, 2019.06.12.)

Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása