„Ekkor jöttek azok, akik öt óra tájban álltak munkába, és kaptak egy-egy dénárt. Amikor azután az elsők jöttek, azt gondolták, hogy többet kapnak, de ők is csak egy-egy dénárt kaptak” (Mt 20,9–10 The Message).
Az irigység legyőzésének kulcsa abban rejlik, hogy felhagysz önmagad másokkal való összehasonlításával.
Az összehasonlítás a gyökere minden rossznak. Ez volt az első hiba, amit a szőlőművesek példázatában találunk: azok, akik utoljára álltak munkába, „jöttek, és kaptak egy-egy dénárt. Amikor azután az elsők jöttek, azt gondolták, hogy többet kapnak, de ők is csak egy-egy dénárt kaptak” (Mt 20,9–10 The Message). Más szóval, elkezdtek összehasonlítani. „Nézzétek, mennyit kapnak ők! Mi biztos többet fogunk kapni. Többet érdemlünk.”
A Biblia újból és újból azt mondja, hogy soha ne hasonlítsd össze önmagad másokkal két okból kifolyólag:
Először is, egyedi vagy. Isten különlegesnek teremtett téged. Nincs senki más ugyanolyan, mint te. Megalkotta az öntőformádat, majd széttörte azt. Nem vagy összehasonlítható senki mással.
Másodszor, ha elkezdesz összehasonlítani, az mindig egy újabb bűnhöz vezet az alábbi kettő közül: büszkeség vagy irigység. Amikor összehasonlítod magad másokkal, vagy arra fogsz gondolni, hogy „jobban csinálom, mint ők”, és tele leszel büszkeséggel; vagy arra, hogy „ők jobban csinálják, mint én”, és tele leszel irigységgel. A büszkeség és az irigység is bűn.
Továbbá az irigység akkor jön elő, ha nem ismersz valakit igazán. Ha távolról nézel egy személyt, láthatod az erősségeit és sikereit, de csak akkor ismerheted meg a sérelmeit, csalódásait, szokásait, amikor közel kerülsz hozzá. Mindenkinek van rejtett fájdalma. Mikor távolról nézel egy embert, sokkal könnyebb nem látni a félelmeit és hibáit.
Nincs jobb módja közel kerülni és személyesen megismerni embereket, mint egy kis csoportban. Hallottam egy nőről szklerózis multiplexszel és lupusszal, aki azt mondta a kis csoportjának: „Ha a problémáinkat mindannyian a szoba közepén egy nagy halomba helyeznénk, és azokat tanulmányoznánk, az este végén feltehetőleg mindannyian visszavennénk a sajátjainkat, és hazamennénk.” Amikor közelebbről megismersz embereket, nem irigyled őket. De megtanulhatod, hogyan imádkozz értük.
Az irigység eltávolít minket egymástól. A közösség összeköt minket, és segít megismerni egymást, így abbahagyhatjuk önmagunk másokkal való összehasonlítását.
Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:
- Milyen ajándékokat adott neked Isten, amelyek egyedivé tesznek téged? Milyen utakat biztosított neked?
- Ki az, akit irigyelsz, vagy irigyeltél korábban? Mit tudsz tenni azért, hogy ezt a személyt jobban megismerd?
- Mi a feladatod abban, hogy másokkal való kapcsolatod egy mélyebb szintre lépjen?
*(Daily Hope by Rick Warren, 2020.02.23.)