Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Isten szeretet-definíciójának megértése

2020. március 08. 03:00 - gabormel

20200308.jpg

„A szeretet azt jelenti, hogy Isten parancsai szerint cselekszünk” (2Jn 1,6 NLT fordítás).

Ha egy egész áhítat sorozatot készítünk a szeretetről – és ennél is fontosabb, ha a Biblia azt mondja, hogy ennek központi szerepet kell játszania az életünkben –, szánjunk néhány percet arra, hogy átgondoljuk, mi is a szeretet valójában.

1. A Biblia szerint a szeretet parancs.

Isten azt parancsolja, hogy szeressük egymást: „A szeretet azt jelenti, hogy Isten parancsai szerint cselekszünk” (2Jn 1,6 NLT fordítás).

Nem mindig tudod kontrollálni az érzelmeket, és Isten soha nem adna parancsot olyan dolog megtételére, amelynek megvalósításához nem kapnál erőt és képességet. Ez azt jelenti, hogy a szeretet nem egy érzés. Képzeld el, hogy meglátsz egy síró és zaklatott kisgyermeket, és ezt mondod: „Megparancsolom, hogy légy boldog, és hagyd abba a sírást!” Csak úgy nem adhatsz parancsot valakinek, hogy érezzen bizonyos módon.

2. A Biblia szerint a szeretet választás.

A Biblia azt mondja Pál első levele a korintusiakhoz 14. fejezetének 1. versében: „Törekedjetek a szeretetre, mintha az életetek ettől függne – mivel így van” (The Message fordítás). Ha valamit követsz, az azt jelenti, hogy döntést hoztál. A szeretet is egy döntés. Mi döntjük el, hogy szeretünk-e vagy sem.

Nem tudom megmondani, hogy hányszor próbálták meg férfiak és nők megindokolni a különválásukat ezt mondván: „Én csak nem szeretem már többé a házastársamat” – mintha ez teljesen kikerült volna az irányításuk alól. De szeretet által cselekedni akkor, mikor a legkevésbé érzed azt, valójában egy magasabb szintű szeretet, mint amit érzel. Egy dolog szeretni, mikor a virágok virágoznak, azonban a szeretet igazi próbája télen van, amikor nem alakulnak jól a dolgok az életedben. A szeretetet választod annak ellenére, hogy hogyan érzel, és megadod másoknak azt, amire szükségük van, nem pedig azt, amit megérdemelnek. Azt választod, hogy szeretsz másokat, ahogyan Isten szeret minket.

3. A Biblia szerint a szeretet egy magatartás.

A szeretet egy olyan valami, amit cselekszel. A Biblia azt mondja: „Ne szeressük az embereket szóval, szeressük őket igazán, és mutassuk meg tetteinkkel!” (1Jn 3,18 TLB fordítás).

Isten minden nap lehetőséget ad a szeretetünk kimutatására. A probléma az, hogy legtöbbször túl elfoglaltak vagyunk. Hányszor gondoltuk ezt: „Fel kellene hívnom... Ösztönöznöm kell azt az embert a munkára... Segítenem kell a szomszédomnak”, de aztán mégis elszalasztod a lehetőséget, mivel valami más közbejött. A szeretet kihasználja a lehetőségeket, hogy másokat szolgáljon.

4. A Biblia szerint a szeretet elkötelezettség.

A Biblia azt mondja a János első levele 4. fejezetének a 16. versében: „Az Isten szeretet. Ha továbbra is kitartunk a szeretetben, szívünkben egyek maradunk Istennel, és ő is egy lesz velünk” (CEV fordítás). Istennel való kapcsolatunkat nagyban befolyásolja más emberekkel fennálló kapcsolatunk. Ha elkötelezettek vagyunk a szeretet iránt, akkor szívünkben egyek maradunk Istennel, és ő egy marad velünk – mivel Isten a szeretet.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Isten szeretetének milyen tulajdonságait tudod alkalmazni a kapcsolataidra?
  • „Nem mindig tudod kontrollálni az érzelmeket, és Isten soha nem adna parancsot olyan dolog megtételére, amelynek megvalósításához nem kapnál erőt és képességet.” Ez az igazság hogyan ösztönöz, amikor problémás embereket próbálsz szeretni vagy életed nehéz időszakában vagy?
  • Mit jelent az, hogy szívünkben egyek vagyunk Istennel?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2020.03.01.)

Szólj hozzá!

Az élet a kapcsolatokról szól, nem a teljesítményről

2020. március 07. 03:00 - FodorImi

20200307i.jpg

„Nem számít, hogy mit mondok, mit hiszek, mit teszek, szeretet nélkül csődbe jutok” (1Kor 13,3 The Message fordítás).

Tegnap megtanultuk, hogy a Biblia tanítása nagyon egyértelmű arról, hogy mi számít igazán az életben: „Ha Jézus Krisztus követője vagy... egyedül a hited számít, amely képessé tesz mások szeretetére” (Gal 5,6 CEV fordítás).

Ha szeretet nélkül éled az életed, bármit mondasz, egyáltalán nem számít; bármit ismersz, egyáltalán nem számít; bármit hiszel, egyáltalán nem számít; bármit adsz, egyáltalán nem számít.

És végül, ha szeretet nélkül éled az életed, semmi nem számít, bármit is érsz el.

A személyes teljesítmények hihetetlen listáját halmozhatod fel. Elérheted, hogy a Fortune magazin címlapján legyen a képed. Nobel-békedíjat nyerhetsz. Lehet rendkívüli teljesítményed, lehetsz az év vállalkozója, felépíthetsz milliárd dolláros céget, óriási sikereid lehetnek azon a területen, melyen erőfeszítéseket teszel. A Biblia azonban azt mondja, hogy szeretet nélkül mindez semmit sem ér. A Biblia azt mondja – Isten azt mondja – a kapcsolatok fontosabbak, mint a teljesítmény.

Az élet a kapcsolatokról szól, nem a teljesítményről.

Ez ilyen egyszerű: bírhatsz egy szónok ékesszólásával, tied lehet egy lángelme tudása, lehet csodatévő hited, adakozhatsz nagylelkűen, lehetsz szupersztár, de ha szívedben nincs szeretet, mindez semmit sem ér. Semmit sem számít. Az egyetlen dolog, ami számít Istennek: Szereted-e őt, és szereted-e a többi embert?

Egy nap meg fogsz halni, és Isten elé fogsz állni. Amikor majd megítéli az életedet, nem a bankszámládat fogja nézni, sem a teljesítményeidet vagy a végzettségeidet. Nem fog törődni a sportban szerzett trófeáiddal. Nem nézi sem az elismeréseidet, sem az önéletrajzodat.

Isten a kapcsolataid alapján fogja értékelni az életed. Azt fogja kérdezni: mennyire szerettél engem, és mennyire szeretted a többi embert? Ez a nagy parancsolat. Szeresd Istent teljes szívedből, és szeresd az embertársadat, mint magadat!

Ezért tanítja nekünk Pál, hogy ami a legtöbbet számít, az a szeretet által kifejezett hitünk (lásd Gal 5,6).

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Ha ma meghalnál, és Isten elé állnál, mit mondana az iránta és más emberek iránti szeretetedről?
  • Milyen lehetőségeket adott számodra Isten, hogy szeresd a munkahelyeden a körülötted levő embereket?
  • Mit gondolsz, Isten miért várja azt tőlünk, hogy azzal töltsük az életünket, hogy megtanuljuk őt és embertársainkat jobban szeretni? 

*(Daily Hope by Rick Warren, 2020.02.29.)

Szólj hozzá!

Szeretet nélkül semmi sem számít

2020. március 06. 03:00 - Erika1832

20200306.jpg

„Ha Krisztus Jézus követője vagy… egyedül a hited számít, amely képessé tesz mások szeretetére” (Gal 5,6 CEV fordítás).

Tűnődtél már valaha azon, hogy mi az, ami lényeges Isten számára? A Bibliában azt olvassuk Pál levele a galatákhoz 5. fejezetének 6. versében: „Ha Krisztus Jézus követője vagy… egyedül a hited számít, amely képessé tesz mások szeretetére” (CEV fordítás). Isten azt mondja, hogy nem az eredményeid, a teljesítményeid, a hírneved vagy a vagyonod az, ami számít az életben. Ami igazán számít, hogy legyen hited, mely szeretetet ébreszt benned embertársaid iránt. Ha ezt elmulasztod, akkor a legfontosabb dologról maradsz le az életben.

A következő néhány nap folyamán a Bibliának a szeretetről szóló leghíresebb fejezetét, Pál a korinthusiakhoz írt első levele 13. fejezetét fogjuk áttekinteni. Amikor a szónokok magukra akarják vonni figyelmed, és emlékeztetni szeretnének valamire, akkor az ismétlés eszközéhez folyamodnak. Újra és újra elmondogatnak valamit. Az igeszakasz első néhány versében Pál ugyanazt a dolgot öt különböző módon mondja el: a legfontosabb dolog az életben a szeretet.

Íme, az első négy ok, hogy miért:

1. Ha nem élsz szeretetteljes életet, akkor mindegy mit mondasz, semmit nem fog számítani.

„Ha minden földi és angyali nyelvet beszélnék is, de nem szeretnék más embereket, csak egy érchangú gongszó vagy egy bongó cintányér lennék” (1Kor 13,1 NLT fordítás).

A jeles szónokok igazán nagy hatást gyakorolnak ránk. Szeretjük az ékesszólást és a karizmát. Isten azonban így szól: „Nekem mindegy, milyen hangzatosan tudsz beszélni. Szeretetteljes életet élsz?” Ha nem, akkor teljesen lényegtelen, mit beszélsz. A szócséplés szeretet nélkül csak zajkeltés.

2. Ha nem élsz szeretetteljes életet, a tudásod sem fog számítani

„Enyém lehet a prófécia ajándéka. Isten minden rejtett titkát megfejthetem, és minden tudás az enyém lehet… Ám még mindezen dolgok birtokában is, ha szeretet nincs bennem, akkor semmi vagyok” (1Kor 13,2 NCV fordítás).

A kirobbanó tudás korszakát éljük. Találékonyabbak vagyunk, mint valaha. Mégis még mindig ugyanazokkal a problémákkal küszködünk: bűnözés, bántalmazás, előítéletesség, erőszak. Miért? Mert a világnak nem több tudásra, hanem több szeretetre van szüksége. Elképzelhető, hogy lángelme vagy. Isten viszont azt mondja, ha nincs szeretet az életedben, minden tudásod hasztalan.

3. Ha nem élsz szeretetteljes életet, lényegtelenné válik, miben hiszel.

A Biblia szerint: „Még ha enyém is lenne a hit ajándéka, amellyel szólhatnék a hegynek, és elmozdítanám azt, szeretet nélkül akkor sem érnék semmit” (1Kor 13,2b TLB fordítás).

Él egy tévhit, miszerint Krisztus követőjének lenni csupán arról szól, hogy hiszünk bizonyos igazságokban. Semmi sem állhat távolabb az igazságtól! Krisztus követése arról szól, hogy szeretetteljes életet élünk. Ez jelentőségteljesebb, mint hit által „Isten kedvében járni”.

4. Ha nem élsz szeretetteljes életet, bármit is adományozol, nem lesz jelentősége.

A következő igevers így hangzik: „Ha mindenemet odaadnám a szegénynek, és még a testemet is feláldoznám, büszkélkedhetnék vele; de ha nem viseltetnék szeretettel mások iránt, semmi hasznom nem származna abból” (1Kor 13,3 NLT fordítás).

Nem mindig a szeretet motivál adományozásra. Vannak, akik csak azért adnak, hogy visszakapják, vagy esetleg bűntudatból, presztízsből, illetve hogy irányíthassanak. Lehet, hogy helytelen indíttatásokból bőkezűen adsz, ám a Biblia óva int, ha nem szeretetből teszed, egyik adományod sem számít.

A Bibliában igen egyértelmű utalásokat találunk arra, mi történik, ha nem élünk szeretetteljes életet. Holnap az utolsó okot járjuk körbe, miért szükséges a hitünkre támaszkodnunk, mely a mások iránti szeretetet munkálja bennünk.

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Téged mi motivál az adományozásban?
  • Ha egy barát jellemezne téged, mit mondana, hogyan mutatod ki szeretetedet mások felé?
  • A Biblia megfogalmazása szerint: „Az egyedüli dolog, ami számít, az önmagát szeretet által kinyilatkoztató hit” (Gal 5,6 NIV fordítás). Mit gondolsz, mit jelent ez?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2020.02.28.) Fordító: Sz. Melinda

Szólj hozzá!

Ha Isten céljára összpontosítasz, kevesebb időd lesz az irigységre

2020. március 05. 03:00 - Ivanyina Krisztina

20200305.jpg

“Fussuk meg türelemmel a kijelölt versenyt, ami elé Isten állított bennünket” (Zsid 12,1 TLB fordítás).

Amikor elkezdesz azzal foglalkozni, hogy mit tesz Isten egy másik ember életében, és irigykedni kezdesz, nézz inkább arra, hogy Istennek mi a terve a te életedre vonatkozóan! Ne vonja el más a figyelmedet! Arra nézz csak, hogy mi Isten akarata a te életedben!

A szőlőmunkásokról szóló elbeszélésben a munkásoknak − akik morgolódtak, hogy nem kapták meg, amit megérdemeltek − a szőlősgazda ezt az egyszerű mondatot mondja:  „Fogd a pénzedet, és menj!” (Mt 20,14 GW fordítás). Lényegében azt mondja azoknak, akik nem tudnak túljutni az irigységükön, hogy „Most már itt az ideje továbblépni, elég az önsajnálatból, tegyétek túl magatokat ezen!”

Néha leragadunk a múltban. Lehet, hogy még mindig irigykedsz arra a személyre, aki egy régi iskolai versenyen győztes lett. De miért kellene hagynod, hogy amit valaki megkapott régen, visszatartson attól, amit Isten most tervez a te számodra?

A zsidókhoz írt levél 12. fejezetének 1. versében ezt olvassuk: „Fussuk meg türelemmel a kijelölt versenyt, ami elé Isten állított bennünket” (Zsid 12,1 TLB fordítás).

A „kijelölt” verseny a te egyedi versenyed: a verseny, amit neked kell megfutni. Istennek egy olyan terve van az életedre, ami nem hasonlítható senki máséhoz. Ő a te számodra tervezte azt mielőtt még megszülettél volna, és ez a terv sokkal jobb dolgokat tartogat, mint amit valaha is el tudnál képzelni magadnak.

Amikor elkezded felfedezni és megvalósítani azt az egyedi célt, amelyet Istentől kaptál, többé nem fogsz senkire sem irigykedni. Megszabadulsz attól a kényszertől, hogy mindig a legjobbnak kell lenned. Neked csak a tőled telhető legtöbbet kell kihoznod magadból, és csak annak kell lenned, akinek Isten alkotott téged.

Amikor így kezdesz el összpontosítani arra a versenyre, amit Isten a te számodra jelölt ki, akkor annyira lefoglal majd az, amit Isten akar, hogy elvégezz, hogy nem lesz időd másokra irigykedni, és az életedet egy „egyszemélyes közönség” előtt fogod élni.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Miért van nagy szabadság abban, ha az életünket egy „egyszemélyes közönség” előtt éljük?
  • Honnan tudhatjuk, hogy mi Isten terve az életünkre vonatkozóan?
  • Milyen múltbeli tapasztalatok akadályozhatnak meg abban, hogy Isten akaratát kövessük most a jelenben?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2020.02.27.)

Szólj hozzá!

Amikor irigy vagy, Istennel állsz csatában

2020. március 04. 03:00 - ReveSz

20200304.jpg

„Barátom, nem csaptalak be. Pontosan annyit fizettem neked, amennyiben megállapodtunk. [...] Talán rád tartozik, hogy nekik ugyanannyit akarok fizetni, mint neked? Nincs jogom azt tenni a saját pénzemmel, amit akarok?” (Mt 20,13–15 CEV fordítás).

Amikor úgy tűnik, hogy Isten úgy áld meg egy embert, ahogyan téged nem, olyankor csak nyugodj meg, és bízz Istenben! Hidd, hogy ő tudja, mi a legjobb neked, és bízz benne, amikor az élet igazságtalannak mutatkozik.

Az árulja el, hogy az irigység kezd belopózni az életedbe, amit mondasz. Ha észreveszed, hogy azt mondod: „ez nem igazságos”, máris beleestél az irigység csapdájába. Ilyenkor ilyeneket mondunk: „Ez nem igazságos! Miért ők? Miért nem én? Én ugyanolyan keményen dolgoztam, mint ők.”

Jézusnak a szőlőművesekről mondott példázatában a munkások úgy érezték, hogy igazságtalanul bántak velük. Nem azért, mert nem lettek a megállapodásnak megfelelően kifizetve, hanem mert azok, akik kevesebbet dolgoztak, ugyanazt a fizetséget kapták.

A Máté evangéliuma 20. fejezetének 12. versében ezt olvassuk: „Ezek az utolsó munkások csak egy könnyű órát dolgoztak, és te egyenlővé tetted őket velünk” (The Message fordítás). Hallani lehet az irigységet: „Mi egész nap robotoltunk a tűző napon. Mi különbek vagyunk, mint ők!”

Figyeld meg a következő versekben a tulajdonos válaszát, aki itt Istent képviseli: „Barátom, nem csaptalak be. Pontosan annyit fizettem neked, amennyiben megállapodtunk. [...] Talán rád tartozik, hogy nekik ugyanannyit akarok fizetni, mint neked? Nincs jogom azt tenni a saját pénzemmel, amit akarok?” (Mt 20,13–15 CEV fordítás).

Az irigység lényege a következő: Amikor irigy vagy, csatában állsz Istennel. Kételkedsz Isten jóságában az életedre nézve. Zokon veszed azt a döntését, hogy ő mást is megáld. Azzal vádolod, hogy nem igazságos, és hogy személyválogató, akinek vannak kedvencei. Nem hiszed el, hogy ő a legjobbat akarja neked.

Pedig Isten határtalan, feltétlen és soha meg szűnő szeretettel szeret mindenkit. Viszont ő nem egy automata. Nem intézhetsz el mindent egy imával, hogy aztán megkaphasd, amit akarsz. Istennek jó oka van rá, ha néha nem kapod meg azt, amit szeretnél. Ő jobban ismer téged, mint te saját magadat. Gyakorold a következő imát: „Istenem, bízom abban, hogy különleges terved van az életemre nézve, és hogy te jobban tudod, mint én, hogy éppen most mire van szükségem.”

Az irigység olyan tünet, mint a láz, az Istenben való kételkedés pedig olyan, mint a fertőzés. Amikor irigykedni kezdesz, azért teszed, mert kételkedsz Istenben. De van rá orvosság, méghozzá az, hogy elkezdesz bízni újra Istenben és az ő irántad való szeretetében.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Amikor imádkozol, hogyan ad neked az Istenbe vetett bizalom nagyobb hitet vagy tisztánlátást?
  • Hogyan szeretnéd látni Isten szeretetét visszatükröződni a kapcsolataidban?
  • Most éppen milyen területen gyakorolod a bizalmadat Istenben? Hogyan tudod megmutatni neki, hogy bízol benne, hogy gondoskodik rólad és a jövődről?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2020.02.26.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása