Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Segíts másoknak bekerülni Isten családjába

2022. augusztus 17. 03:00 - sznezsa

„Amint te a világba küldtél, úgy küldöm én is őket a világba.” (Jn 17, 18 The Message fordítás)

papp_tibor_eloadasa_a_gender_elmeletrol14.jpg

Ha Jézus Krisztus követője vagy, Isten küldetést adott neked ebben a világban. Nemcsak azért vagy itt, hogy foglald a helyet, de még csak azért sem, hogy saját személyes céljaidra törekedj.

Magától az Istentől kaptál egy feladatot. Amikor Isten családjába kerülsz, az életed megváltozik. Új értelmet nyer az életed. Az életed már nem rólad szól, hanem Isten küldetéséről.

Istentől kapott küldetésed pedig az egész történelemre vonatkozó küldetésébe illeszkedik. Isten mindent azért teremtett az univerzumban, mert családot szeretett volna. Nem volt szüksége a Földre és a többi bolygóra sem. Nem kellettek neki a csillagok. Mindezeket azért alkotta, mert tudta, hogy az általa teremtett emberek egy része szívesen lenne ennek a családnak a része.

Azt a küldetést, amelyet először Jézusnak adott, most Krisztus testének adja – az egyháznak. Ha egyszer megismered Jézust, menned kell! Beszélned kell róla a barátaidnak és a családod tagjainak! Azonban nem állhatsz meg itt! Isten még soha nem teremtett olyan valakit, akit ne akart volna megmenteni. Mindenkit szeret – az egész világon.

Isten azt akarja tőlünk, hogy a küldetésének megfelelőlen éljünk mindenhol: a családodban, a közösségedben és a világban. Küldetése az életedre nézve egyszerre globális és helyi szintű. A Biblia így szól: „Ezt mondja az Úr nekem: Kevés az, hogy szolgám légy, s fölemeld Jákob törzseit, és visszatérítsd Izrael maradékát. Nézd, a nemzetek világosságává tettelek, hogy üdvösségem eljusson a föld határáig.” (Iz 49,6 CEV fordítás)

Ez Isten terve a világgal. Ez a küldetése számodra. Azt akarja, hogy a Földön mindenki ismerje Őt. És ehhez fel akar használni téged, hogy mindez megtörténjen.

Isten szavai Izajás könyvében nemcsak a misszionáriusoknak vagy a pásztoroknak szólnak. Ha a családjába tartozol, ezt a küldetést neked is adta!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Életmódváltozásra van szükséged annak érdekében, hogy követni tudd Isten tervét? Ha igen, akkor ez hogy nézne ki az életedben?
  • Hogyan lehetsz Isten küldetésén az egész világon még akkor is, ha Isten arra hívott, hogy a szülővárosodban élj?
  • Vannak félelmeid, esetleg fenntartásaid, mikor Isten számodra adott küldetésére gondolsz? Szánj most egy kis időt az imára! Kérd Istent, hogy adjon neked bátorságot, belátást és kegyelmet, miközben az Ő erejére támaszkodsz feladatod elvégzésében.

(Daily Hope by Rick Warren, 2022.08.10.)

Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása