"Tegyen készségessé titeket minden jóra, akaratának teljesítésére, és munkálja bennünk azt, ami kedves őelőtte Jézus Krisztus által, akinek dicsőség örökkön-örökké." (Zsid 13,21).
Egyszer volt, hol nem volt, néhány állat indítani akart egy iskolát. Úgy döntöttek, hogy a kurzusok része lesz a futás, mászás, úszás és repülés. Utána pedig úgy döntöttek, hogy minden állatnak fel kell vennie az összes kurzust.
Itt kezdődtek a gondok.
A kacsa jobb volt az úszásban, mint a tanára, ám csak a repülésben sikerült átjutnia a következő osztályba, a futásban igen gyenge volt. Ezért aztán arra kötelezték, hogy az úszást abbahagyja és a tanítás után ott maradjon még gyakorolni a futást. Emiatt az úszóhártyás lábai nagyon elfáradtak és úszásból átlagosra süllyedt a teljesítménye. Mindenki más már kevésbé érezte fenyegetve magát, sokkal kényelmesebb volt ez számukra, kivéve a kacsának.
A nyúl az élmezőnyben indított a futó osztályban, viszont a rengeteg extra gyakorlás miatt amivel az úszás járt, tüdőgyulladást kapott és ott kellett hagynia az iskolát.
A mókus megmutatta, mire képes a mászás terén, azonban szörnyen frusztrált volt a repülés miatt, mivel a tanár ahelyett, hogy a földön kezdte volna az oktatást, inkább egy fa tetejéről indította el őket. Görcsöt kapott a túlzottan sok nyújtástól és így csak 3-ast kapott mászásból és 4-est futásból.
A sas volt a problémás diák és a rendhagyó viselkedése miatt megfeddték. Például a mászás órán mindenki másnál hamarabb jutott fel a fa tetejére, de repülve, nem mászva. Végül pedig amiért nem volt hajlandó gyakorolni az úszást, elbocsájtották.
Amint ezeket elképzeled, láthatod, hogy az állatok iskolája nem működött.
A különböző állatok, különböző dolgokra lettek alkotva, nem képesek mindenre. A kacsa kacsának lett teremtve, semmi másnak.
Ugyanez a helyzet az emberekkel is. Isten mindenkit különbözőre alkotott. Ha azt várod, hogy mindenki egyforma legyen, annak frusztráció, bátortalanság, középszerűség és bukás lesz a vége.
Isten azért teremtett, hogy önmagad légy. Egyedi képességekkel ruházott fel, és azt szeretné, hogy arra használd őket, amire ő tervezte.
Gondolkoztál már rajta, hogy mi Isten terve az életedre vonatkozóan? Nézd meg a képességeidet! Azok alkotják a térképet; azok állítanak téged irányba. Ha tisztában vagy vele, hogy miben vagy jó, akkor megtudhatod, hogy mit tervez Isten az életeddel.
A Biblia azt mondja, "Tegyen készségessé titeket minden jóra, akaratának teljesítésére, és munkálja bennünk azt, ami kedves őelőtte Jézus Krisztus által, akinek dicsőség örökkön-örökké." (Zsid 13,21).
A képességeiden keresztül Isten teljesíteni tudja az ő akaratát. Ahogy elkezded használni azokat a képességeket, meglátod majd, hogy visz véghez minden jót az életedben.
Segítő kérdések elmélkedéshez és beszélgetéshez
- Milyen egyedi képességeket adott neked Isten?
- Próbálkoztál már azzal, hogy belepasszírozod magad egy olyan formába, ami nem passzol ahhoz, aminek Isten formált meg téged? Mi volt az eredmény?
- Mikor láttad meg, hogy Isten jó dolgokat visz végbe benned, azért mert azokat az egyedi képességeket használod, amiket ő adott neked?
Bízhatsz Isten megváltó ígéretében.
A bűneid elválasztanak Istentől, és nincs semmi amivel ezt helyre tudnád hozni. Ezért van szükséged valakire, aki megment a bűneidtől és elfogadhatóvá tesz Isten szemében.
Ezért küldte Isten Jézust. Jézus kereszthalála volt a fizetség minden rosszért, amit valaha tettél vagy tenni fogsz. Jézus tette lehetővé, hogy kapcsolatba kerülhess Istennel, az Atyával. A Biblia azt mondja, "Rendbe jöttünk Istennel az által, hogy Jézus Krisztusba helyeztük hitünket. Ez pedig igaz mindenkire, aki hisz, nem számít kik vagyunk." (Róm 3,22 - NLT fordítás).
Ha készen állsz, hogy átadd az életed Jézus Krisztusnak, kezdd ezzel az egyszerű imával:
"Kedves Istenem, tudom, hogy bűnös vagyok, és a te megbocsájtásodat kérem. Hiszem, hogy Jézus Krisztus a te fiad. Elhiszem, hogy ő meghalt az én bűneimért, később pedig te feltámasztottad őt. Bízni akarok benne, mint Megmentőmben, és követni akarom őt, mint Uramat a mai naptól örökké. Jézus, vezesd az életem és segíts a te akaratodat véghez vinni. Jézus nevében imádkozom. Ámen."
Ha elmondtad ezt az imát és elfogadtad Jézust, kérlek tudasd velem egy (angol) e-mail-ben (rick@pastorrick.com). Szeretnék küldeni neked egy ingyenes anyagot, mely segíti majd a Jézussal való közös utad megkezdését.
*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.08.25.)