Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Amikor félsz a haláltól

2022. november 06. 03:00 - sznezsa

 

megbocsatas_1.jpg

„A szeretetben nincs félelem. A tökéletes szeretet kizárja a félelmet.” (1Jn, 4,18)

Isten a radikális szabadság Istene. Valójában a Biblia ezt mondja: „A szabadságot Krisztus szerezte meg nekünk.” (Gal 5,1)

Mit ad neked Isten szabadsága? Az elmúlt néhány napban megtanultuk, hogy tiszta lelkiismeretet ad, közvetlen hozzáférést Istenhez, valamint hatalmat arra, hogy a helyesen cselekedj. És megszabadít a halálfélelemtől is

A haláltól való félelem egyetemes, mégis kevesen akarnak szembenézni vele. Csábító lehet úgy végig élni az életet, mintha soha nem halnál meg. Azonban csak egy bolond éli le az életét felkészületlenül, tudván azt, hogy ez számára elkerülhetetlen.

Azonban itt egy jóhír: Jézus azért jött, hogy megszabadítson a halálfélelemtől.

A Zsidóknak írt levél 2. fejezet 14-16. verseiben ezt olvashatjuk: „Mert csak emberi lényként halhat meg, és halálával megtörheti az ördög hatalmát, aki a halálon uralkodott. Csak így tudta felszabadítani azokat, akiket a haláltól való félelem egész életükre rabszolgává tett. (TLB)

Őszintén kijelenthetem, hogy egyáltalán nem félek a haláltól. Miért? Mert ismerem az Istent és egyáltalán nem félek tőle. Több, mint 60 éve vagyok a barátja. Csak azok félnek Istentől, akik nem ismerik Őt. Minél jobban megismered Őt, annál kevésbé félsz tőle, mert Isten maga a szeretet.

„A szeretetben nincs félelem. A tökéletes szeretet kizárja a félelmet.” (1Jn, 4,18)

Hogyan félhetsz valakitől, aki feltétel nélkül szeret téged? Hogyan félhetsz valakitől, aki többet gondol rád, mint te rá? Isten ismeri életed minden egyes részletét. Még azt is tudja, hány hajszál van a fejeden! Szóval miért félnél vele maradni örökre?

Ha úgy halsz meg, hogy ismered az Urat, akkor nem elmész otthonról, hanem hazatérsz. Oda fogsz menni, ahol az örökkévalóságban lenned kell, abba "a királyíságba, amit Isten a világ kezdetétől nektek készített" (Mt 25, 34, NIV).

Dicsőség Istennek! Szabadon élhetsz! Bűntudat nélkül élhetsz, bármikor és bárhol beszélhetsz Istennel, szabadon teheted azt, ami helyes, és bízhatsz benne, hogy nem kell félned a haláltól – és mindezt azért, mert Jézushoz tartozol.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Az áhítat hogyan adott új szemléletet a halálról?
  • Milyen területet élsz úgy, mintha csak ez az élet lenne?
  • Hogyan készítheted fel ma szívedet a halál elkerülhetetlenségére?

Halálfélelemtől való szabadság

Sokan félnek a haláltól, de Jézus megszabadíthat ettől a félelemtől.

Ha szeretnéd ezt a szabadságot, és azt a bizonyosságot, hogy halálod után a mennybe kerülsz, kezdd ezzel az imával: „Édes Istenem! Tudom, hogy amikor meghalok, közvetlenül neked fogok számot adni életemről. Bevallom, hogy figyelmen kívül hagytalak. Tudom, hogy vétkeztem ellened, és a saját terveim szerint éltem, nem pedig a te akaratod szerint. Azt akarom, hogy ez most azonnal megváltozzon! Szeretnék bűneimtől elfordulni, és követni akarlak téged!

Köszönöm, hogy elküldted Jézust, hogy meghaljon mindazért, amit valaha rosszul tettem, és hogy örökéletem legyen veled. Tudom, hogy nem érdemlem meg a megbocsátásodat. Tudom, hogy csak a kegyelmed menthet meg.

Jézusom, köszönöm, hogy annyira szerettél, hogy minden bűnömet magadra vállaltad. Kérlek, ments meg bűneimtől és az ítélettől! Hiszek benned, és miattad már nem kell félnem a haláltól. Hiszem, hogy betartod az ígéretedet, és a mennybe viszel, az örökkévalóságba. Jézus nevében imádkozom. Ámen.”

(Daily Hope by Rick Warren, 2022.10.30.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása