„Attól fogva, hogy eldöntöttem, szavaim beigazolódnak. Amiket a jövőről mondok, elhiheted. Lehet, hogy sokáig kell várni, de várd türelemmel, mert biztosan bekövetkezik” (Hab 2,3 CEV fordítás).
Az elmúlt napokban átnéztük milyen elvek mentén lehet egy jobb életet építeni fájdalom, veszteség, egyedüllét és a frusztráció időszaka után. Ma egy másik elvet nézünk át, ami hozzásegít ahhoz, hogy egy nagyon nehéz időszak után jobb életet kezdjünk élni. Ez az az elv: Lassan kapcsolódj be.
Mit is jelent lassan kapcsolódni egy nehéz időszak után? Azt jelenti, nem kell sietned. Lassan járj. Az, hogy megvan a szabadságod, hogy megtegyél valamit, még nem azt jelenti, hogy elhamarkodottan kell újrakezdened.
Amikor azzal a kísértéssel találkozol, hogy gyorsan térj vissza az életbe, akkor a következő három dolog jusson eszedbe:
- Nincs már meg ugyanaz az energiaszinted, mint ami korábban volt. Tapasztalatból tudom, hogy amikor nehéz időszakon megyek keresztül, az nagyon lehúz. Olyan, mint amikor egy akkumulátor telephez égőket kapcsolsz. Mennél több égőt kapcsolsz hozzá, annál hamarabb lemerül. Minden egyes nappal, amivel a krízis folytatódik, hamarabb merül az energiád is.
- Isten sosem siet. A Szentírásban egyetlen példa sincs arra, hogy Jézus sietett volna valahova. Amikor a barátja Lázár haldoklott, Jézus alig egy fél napi járóföldre volt tőle. De Jézusnak három napra volt szüksége, hogy Lázárhoz odaérjen, Amikor pedig odaért, Lázár már halott volt. Miért történt így? Jézus tudta, hogy Isten irányít, és neki van egy jobb terve, olyan, ami miatt Jézusnak nem kellett sietnie.
- Isten mindig tökéletesen időzít. Amikor nehéz helyzetekben türelmetlen leszel, és fel akarod gyorsítani a dolgokat, akkor bíznod kell Istenben, hogy tudja, mit tesz. Lázár esetében, Istennek volt egy jobb terve annál, hogy meggyógyítsa Lázárt. Isten terve a feltámasztása volt! Viszont ehhez az kellett, hogy Jézus lassan tegye a dolgát, és ne siesse el Isten tervét.
Habakuk próféta szólt azokhoz az emberekhez, akik sietve akartak visszatérni ahhoz, amire emlékeztek az életükből. Isten ezt mondta Habakuknak a 2. fejezet 3. verse szerint: „Attól fogva, hogy eldöntöttem, szavaim beigazolódnak. Amiket a jövőről mondok, elhiheted. Lehet, hogy sokáig kell várni, de várd türelemmel, mert biztosan bekövetkezik” (CEV fordítás).
Mindig probléma volt az, ha siettetni akartuk Isten tervét. Az Ószövetségben Isten gyakran emlékeztette népét, hogy az előrehaladás lépésről lépésre történik, nem azonnal. Ezt én az ütemezés elvének nevezem. Gyakran Isten tervének része, hogy lassabban történnek a dolgok, mint ahogy azt te, vagy bárki más szeretné.
Az egyik ok, amiért Isten lassabban teszi a dolgokat, mert tudja, hogy a késlekedés megerősít téged. Amikor a zsidók az Ígéret földje felé indultak, sok akadállyal találkoztak. De Isten azt mondta: „Apránként űzöm ki előled ellenségeidet, hogy elég időt adjak nemzetednek a megerősödéshez, hogy birtokba vehessétek az országot” (2Móz 23,30 CEV fordítás). Isten tudta, hogy csak hasznuk lesz abból, ha lassabban történnek a dolgok.
Ezért csak emlékezz arra, hogy nincs szükség egy villanykapcsoló átbillentésére, hogy életed visszatérjen arra, ami korábban volt. Ehelyett inkább használj fényerőszabályzót, hogy lassan kapcsolódjon fel újra minden, miközben teljesen bízol Isten életedre vonatkozó tervében.
Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez
- Milyen területen kell lassítanod, hogy egy kisebb fokozaton kapcsolódj az élethez?
- Mikor szeretted volna, hogy az életed gyorsan térjen vissza a régi kerékvágásba egy krízishelyzet után? Mi történt akkor?
- Mondj egy példát arra, Isten hogyan használhatja fel a késést, hogy erősebbé tegyen?
Mától követni fogod-e Jézust?
A Biblia szerint: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Jn 3,16)
Hiszel-e Istenben, hogy beteljesíti az ígéretét? Imádkozd a következő imát:
Kedves Istenem!
Hiszem, hogy Jézus a te Fiad. Megvallom, hogy vétkeztem, és kérem a te megbocsájtásod. Hiszem, hogy Jézus meghalt, hogy elvegye vétkem és te feltámasztottad az életre. Hinni akarok Jézusban, mint szabadítómban és követem a mai naptól fogva, mint Uramat. Irányítsd az életem és segíts az akaratod szerint cselekednem. Jézus nevében imádkozom. Ámen.”
*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.11.03.)
(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)