Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Dolgozz a megbékülésért, ne a megoldásért

2023. június 04. 03:00 - Besther

sculpture-gbffa6c70b_1280.jpg

"Mindez pedig Istentől van, aki megbékéltetett minket önmagával Krisztus által, és nekünk adta a békéltetés szolgálatát. Isten ugyanis Krisztusban megbékéltette a világot önmagával, úgyhogy nem tulajdonította nekik vétkeiket, és ránk bízta a békéltetés igéjét." (2Korinthus 5,18-19.)

Ha helyre akarsz hozni egy kapcsolatot, melyben konfliktus van, akkor a megbékülésre koncentrálj, ne a megoldásra.

Nagy különbség van a kettő között.

A megbékélés a kapcsolat helyreállítását jelenti. Nem azt jelenti, hogy újra összeházasodsz az exeddel, csak annyit, hogy nyugalom, béke van köztetek.

A megoldás az összes nézeteltérés megoldását jelenti – és ez egyszerűen nem fog megtörténni. Az igazság az, hogy vannak olyan dolgok a házasságodban, a barátságodban és a munkahelyi kapcsolataidban, amikkel soha nem fogsz egyetérteni – mert mind különbözőek vagyunk. Viszont lehet nem egyetérteni anélkül, hogy ellenszenves lennél. Ezt nevezik érettségnek. Ezt nevezik bölcsességnek. Ezt nevezikúgy, hogy Krisztushoz hasonlónak lenni.

Egységesek lehetünk egyformaság nélkül. Haladhatunk egy irányba anélkül, hogy egy véleményen lennénk egymással. A feleségem, Kay és én már több, mint 40 éve vagyunk házasok és sok mindenben nem egyezünk. De egyfelé haladunk és támogatjuk egymást. Békében.

Ezeket tanultam házaspárok tanácsadásán: Ha a kapcsolat helyreállítására fókuszálsz, akkor a probléma gyakran jelentéktelenné válik. Hány hatalmas vitád volt a legkisebb dolgokon? Sok apróságon veszekszünk, de valójában a veszekedések nem is ezekről szólnak – hanem nagyobb problémákról. Ahelyett, hogy megpróbálsz minden apró ügyet megoldani, a fókuszt vissza kell helyezned a kapcsolatra.

Nagyon sok konfliktus van a világban. A Föld tele van háborúkkal, megosztottsággal, vitákkal, előítéletekkel, rasszizmussal, terrorizmussal és pártoskodással. Ennek eredményeként megromlottak a kapcsolataink is. Összeomlottak a gazdaságaink, kormányaink és házasságaink. És összetört az életünk és a szívünk.

Hívőként biztatlak téged arra, hogy kötelezd el magad amellett, hogy a megbékélés képviselőjévé válj egy konfliktusokkal teli világban. Keresd a módját, hogy összehozd az embereket ahelyett, hogy szétszakítanád őket.

A Biblia ezt mondja a 2Korinthus 5,18-19-ben,"Mindez pedig Istentől van, aki megbékéltetett minket önmagával Krisztus által, és nekünk adta a békéltetés szolgálatát. Isten ugyanis Krisztusban megbékéltette a világot önmagával, úgyhogy nem tulajdonította nekik vétkeiket, és ránk bízta a békéltetés igéjét." 

Ha Jézus Krisztus követője vagy, akkor szolgálatod a megbékélés. A te feladatod, hogy kilépj a társadalomba, és ezt mondd: „Isten mindent megtett azért, hogy újra közösségbe kerülj vele. Már megfizetett minden bűnödért. Nem kell az ellenségének lenned. Nem mérges rád. Szeret téged. Békülj meg Istennel. Légy békében Istennel. Aztán terjeszd ezt a békét a többieknek is."

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mi az a vitatott pont a házasságodban vagy barátságodban, amelyet nem tudtál megoldani?
  • Milyen lépéseket tehetsz annak érdekében, hogy jobban összpontosíts a kapcsolatnak a megbékítésére, ahelyett, hogy megpróbálnád megoldani a problémát?
  • Hogyan dolgozhatsz azon, hogy a megbékélés képviselőjévé válj ott, ahol vagy, a családodban, a munkádban és a közösségedben?

*(Daily Hope by Rick Warren 2023.05.28.)

 

 

 

 

 

 

Szólj hozzá!

Ha üldöznek, válaszd a dicsőítést az aggódás helyett!

2023. június 03. 03:00 - daniella_89

 9_5_22_meaningofworship-1024x683-1-538x218.jpgHa szenvedtek azért, mert az igazságért munkálkodtok, Isten megjutalmaz majd érte. Tehát ne aggódjatok, vagy féljetek amiatt, hogyan bánnak veletek! Helyette dicsérjétek Krisztust, mint életetek Urát! Ha pedig valaki a hitetek reménységéről kérdez, mindig álljatok készen válaszolni.” (1Pt 3,14­­–15, NLT fordítás) 

A kereszténység nem való félénk, puhány, vagy bizonytalan embereknek. Jézus követésében, bátor férfiakra és nőkre van szükség.

Te mit szenvedsz el, ha követed Krisztust? Nem valószínű, hogy - ellentétben a világ más részein elő hívőkkel - neked valaha is részed lett volna kegyetlen elnyomásban. De az valószínű, hogy hitedért minden egyes nap csendes elnyomásban és üldöztetésben részesülsz, mivel a legtöbb ország kultúrája egyre inkább istentelenné és keresztény-ellenessé válik.

Nem számít, hogy honnan jöttél, mert amikor a hited miatt üldöznek, természetes, ha félsz. Szóval, hogyan szabadulhatsz meg az üldöztetés, az elnyomás, a kirekesztés miatti félelmedtől? Hogyan szabadulhatsz meg az aggodalmaktól, hogy megbélyegeznek? Hogyan szabadulhatsz meg az kitaszítás miatti félelemtől?

Töltekezz fel Isten szeretetével! A Biblia azt mondja, hogy "A szeretetben nincs félelem, sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet" (1János 4,18). Amikor üldöznek, Isten szeretetére kell koncentrálnod! Azok az emberek, akik Isten szeretetében bíznak, nem félnek az megbélyegzéstől. Nem aggódnak amiatt, hogy kirekesztik őket.

A Biblia azt mondja Péter első levelében a 3. rész 14–15. versében: „Ha szenvedtek azért, mert az igazságért munkálkodtok, Isten megjutalmaz majd érte. Tehát ne aggódjatok, vagy féljetek azért, hogy hogyan bánnak veletek! Helyette dicsérjétek Krisztust, mint életetek urát! Ha pedig valaki a hitetek reménységéről kérdez, mindig álljatok készen válaszolni.” (NLT fordítás)

Két választásod van, amikor nyomás nehezedik rád azért, hogy elhallgasd a Krisztusba vetett hitedet: aggódhatsz, vagy dicsőíthetsz. Ez azt jelenti, hogy pánikolhatsz, vagy imádkozhatsz. Egyik esetben a problémára, a nyomásra és a zaklatásra koncentrálsz, a másik esetben pedig, Istenre figyelsz.

Amikor a hited miatt üldöznek, akkor nyomás, kényszer alá helyeznek. Ne a kényszer-érzésre figyelj, hanem koncentrálj Istenre! Más szóval: válaszd a dicsőítést, - hiszen az Istenre való fókuszálás, valójában dicsőítés!

A következő alkalommal, amikor a hited miatti kényszert, üldöztetést, kirekesztést érzel, inkább dicsőíts az aggódás helyett!

Segítő kérdések elmélkedéshez és beszélgetéshez:

  • Milyen módon éreztél már a hited miatt,  a világ részéról nyomást, kényszert, üldöztetést?
  • Az 1Péter 3,14 azt mondja, Isten megjutalmaz, ha szenvedsz az igazságért. Mit gondolsz, hogyan jutalmaz ezért?
  • Amikor a hited miatt kiközösítést, üldözést szenvedtél el, hol találtál bizonyosságot Isten szeretetére?

* (Daily Hope by Rick Warren, 2023.05.27. Ford.: Lilla:), daniella_89)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Emlékezz erre a 3 dologra, amikor a hited miatt üldöznek!

2023. június 02. 03:00 - gabormel

 fantasy-g35f8869c8_1280.jpg

 „Boldogok, akiket az igazságért üldöznek, mert övék a mennyek országa. Boldogok vagytok, ha énmiattam gyaláznak és üldöznek titeket, és mindenféle rosszat hazudnak rólatok. Örüljetek és ujjongjatok, mert jutalmatok bőséges a mennyekben."
(Mt 5,10–12)

Amikor úgy érzed, hogy a világ azért gyakorol rád nyomást mert - másokkal ellentétben -, te szereted Jézust, akkor 3 dolog jusson eszedbe!

Az üldözés sokkal inkább hasonlóvá tesz Jézushoz

Jézus azt mondja János evangéliuma 15. fejezetének 18–20 versében: "Ha gyűlöl titeket a világ, tudjátok meg, hogy engem előbb gyűlölt, mint titeket. Ha a világból valók volnátok, a világ szeretné a magáét, de mivel nem a világból valók vagytok, hanem én választottalak ki titeket a világból, azért gyűlöl titeket a világ. Emlékezzetek arra az igére, amelyet én mondtam nektek: Nem nagyobb a szolga az uránál. Ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak, ha az én igémet megtartották, a tieteket is meg fogják tartani.

Ha fejlődni akarsz a hitedben, és egyre inkább Jézushoz hasonlóvá akarsz válni, akkor ugyanazokon a dolgokon kell keresztül menned, mint amiken Jézus is keresztülment, beleértve a magányt, a csüggedést, a stresszt és a kísértést. Miért kellene Istennek megvédenie téged, amikor a saját fiát sem kímélte meg ezektől?

Az üldözés elmélyít a hitben

A hited hasonlít egy izomhoz. Az izmaid nem fognak fejlődni a széken való ücsörgéstől, és a pattogatott-kukorica majszolástól. Az izmok attól növekszenek, ha nyújtják, feszítik, és próbatételnek teszik ki őket. Soha nem fognak fejlődni az izmaid, ha nincsenek olyan erőhatások, amik az ellenkező irányba feszítik őket.

Ha nincsenek olyanok az életedben, aki a hited miatt üldöznek, akkor a hited sem fog növekedni. Jelenleg a világban a legerősebb hítüek azok, akiknek hite leginkább próbának van kitéve. A Biblia azt mondja Péter első levele 1. fejezetének 7. versében: „Ezek a próbák majd megmutatják, hogy a hitetek valódi, mely értékesebb a tűz próbálta, megtisztított aranynál. Tehát, ha a hitetek a sok kísértés ellenére is erős marad, Jézus Krisztus eljövetelekor dicséretet, dicsőséget és tiszteletet hoz majd nektek.” (NLT fordítás)

Az üldözés örök jutalmat ad

Máté evangéliuma 5. fejezetének 10–12. verse azt mondja: „Boldogok, akiket az igazságért üldöznek, mert övék a mennyek országa. Boldogok vagytok, ha énmiattam gyaláznak és üldöznek titeket, és mindenféle rosszat hazudnak rólatok. Örüljetek és ujjongjatok, mert jutalmatok bőséges a mennyekben."

Isten mindenkit megáld, akiket azért üldöznek, mert érte élnek. Jegyezd meg, hogy nem azért fogsz jutalmat kapni, mert goromba és ellenszenves vagy! Ha üldöztetés hatására az ellenkezőjét mutatod annak, amit hiszel, akkor nem üldözött mártír, hanem csak egy visszataszító ember leszel.

Azért nem fogsz jutalomban részesülni, ha durván viselkedsz . De ha Jézushoz hasonlóan, akkor igen. Amikor megéled a hitedet, akkor azt tedd mindig kedvességgel és tisztelettel, ahogy Jézus tette. Ezért megjutalmaznak egy napon a mennyben.

Erre a 3 dologra emlékezz, amikor üldöznek, zaklatnak, kötekednek veled hited miatt: ez tehet Jézushoz hasonlóvá, elmélyíti hitedet, és az örökkévalóságban jutalmat kapsz érte.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan reagáltál hited próbájára? Ez hogyan befolyásolta Istenhez való viszonyodat?
  • Milyen üldöztetés, kellemetlenkedés figyelhető meg a te környezetedben?
  • Mit gondolsz, mit szeretne Isten, hogyan imádkozz az üldözött keresztényekért?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2023.05.26.)

Szólj hozzá!

Hogyan legyünk egy konfliktusban olyanok, mint Jézus?

2023. június 01. 03:00 - papk

 

sunset-g4bd5c3f0e_640.jpg

 

"Senki se a maga hasznát nézze, hanem mindenki a másokét is. Az az indulat legyen bennetek, amely Krisztus Jézusban is megvolt"

(Filippi 2,4-5)

Amikor valakivel konfliktusba kerülsz és meg szeretnéd azt oldani, először is be kell ismerd a te részedet a problémában. Aztán meg kell hallgatnod a másik fél sérelmeit és nézőpontját.

Minden konfliktusban - az emberi kapcsolatainktól kezdve a politikaiig - azt hisszük, hogy eszmékről vitatkozunk. Ám vitáink valójában érzelmi indíttatásúak. Bármikor, amikor konfliktus jön létre, akkor valakinek az érzései sérültek, vagy valaki úgy érezte, hogy megsértették, megbántották, esetleg megalázták. A konfliktust nem az eltérő nézetek, hanem az azok mögött meghúzódó érzelmek idézik elő.

Sérült emberek sértenek meg másokat. Minél inkább megbántva érzi magát valaki, annál indulatosabban lép fel mindenki mással szemben. Azok az emberek, akik nem hordoznak magukban sérelmeket, nem bántanak másokat. Azok az emberek, akiket szeretet tölt el, szeretetteljesek másokkal. Azok az emberek, akik tele vannak örömmel, örömmel fordulnak másokhoz. A békével teli emberek békében vannak mindenkivel. Ám akik sérültnek érzik magukat, azok sérteni, bántani fognak másokat. Ők szidalmaznak.

Ha jó kapcsolatot akarsz teremteni, akkor az emberek sérüléseiből, szükségleteiből és érdekeiből kell kiindulnod. Ha jó értékesítő akarsz lenni, nem a termékeddel, hanem az ügyfél fájdalmaival, szükségleteivel és érdeklődési körével kezded. Ha jó tanár, lelkész vagy bármilyen segítő szakmájú akarsz lenni, akkor az emberek szükségleteivel, fájdalmaival és érdekeivel kell kezdened.

A Filippi 2,4-5 azt mondja: "Senki se a maga hasznát nézze, hanem mindenki a másokét is. Az az indulat legyen bennetek, amely Krisztus Jézusban is megvolt".

Gyakran annyira lefoglal a konfliktusokban az, hogy a másikkal megértesd saját álláspontodat, hogy ezért nem figyelsz oda a másikra? Amikor mindenki csak beszél, és nem figyelnek a egymásra, akkor a felek egyre távolabb kerülnek érzelmileg egymástól.

Ezért aztán, szánt szándékkal át kell helyezned a fókuszt a saját igényeidről a másik igényeire! A konfliktus megoldása azzal kezdődik, hogy eldöntöd milyen módon tekintesz a helyzetre. A „nézni” szóra a Filippi 2,4, a görög „scopos” szót használja. Ebből a szóból származnak a mikroszkóp és teleszkóp szavaink.

A „scopos” jelentése: összpontosítani. A igeszakasz következő része javasolja, hogy a hozzáállásod legyen ugyanolyan, mint Jézus Krisztusé. Akkor hasonlítasz leginkább Jézusra, amikor a másik fájdalmaira összpontosítasz és nem a magadéra.

Van egy régi mondás, amely így szól: „Keresd a mások megértését, mielőtt azt keresnéd, hogy megértsenek!”.

Amikor a másik ember szükségleteire összpontosítasz, és nem a sajátjaidra, akkor jobban megérted a helyzetet, és hozzákezdhetsz a konfliktus megoldásához.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:  

  • Hogyan mutatja Jézus élete azt hogy, hogyan kell mások érdekeit szem előtt tartani?
  • Milyen módon gyakorolhatod a másik szükségleteivel való törődést, még akkor is, ha nem vagy konfliktusban vele?
  • Mielőtt belekezdenél egy konfliktus megoldásába, mire kell ráhangolnod magad, hogy készen állj a másik felet is meghallgatni, és rá összpontosítani?

Hol fogod tölteni az örökkévalóságot?

A Biblia azt mondja, hogy csak úgy juthatsz a mennybe, ha bízol Istenben és az ő Fiában, Jézus Krisztusban. Nem érdemelheted ki az utat a mennybe: „Hiszen kegyelemből van üdvösségetek, hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék." (Efézus 2. 8-9).

Ha készen állsz arra, hogy Jézusnak szenteld az életedet, kezdd ezzel az imával:

„Kedves Istenem, megígérted, hogy ha hiszek Fiadban, Jézus Krisztusban, mindent, amit valaha hibáztam, megbocsátasz, megismerem életem célját, és egy nap befogadsz örök otthonodba a mennybe.

Megvallom, bűnös vagyok, és kérem a bocsánatodat. Hiszem, hogy Jézus azért halt meg, hogy elvegye bűneimet, és te életre-támasztottad őt halottaiból. Bízni akarok Jézusban, mint Megváltómban, és a mai naptól fogva Uramként követem őt. Vezesd életemet, és segíts beteljesíteni akaratodat! Jézus nevében imádkozom. Ámen."

Ha imádkoztál, hogy elfogad Jézust, kérlek, tudasd velem ezt és írj nekem (angolul) a Rick@PastorRick.com címre! Szeretnék neked néhány ingyenes anyagot küldeni, amelyek segítenek elindulni Jézussal.

*(Daily Hope by Rick Warren, 2023.05.25.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Az első lépés a konfliktusok megoldásához

2023. május 31. 03:00 - BlaZsu

 

veszekedes.jpg

„Miért nézed a szálkát a testvéred szemében, a saját szemedben pedig még a gerendát sem veszed észre? Vagy hogyan mondhatod testvérednek: Hadd vegyem ki a szálkát a szemedből! – miközben ott a gerenda a saját szemedben? Képmutató, vedd ki előbb saját szemedből a gerendát, és akkor majd jól fogsz látni ahhoz, hogy kivehesd testvéred szeméből a szálkát."

(Máté 7,3-5)

Az egyik legfontosabb életvezetési készség, amit meg kell tanulnunk, a konfliktuskezelés. Ha nem tanuljuk meg, életünk nagy részében rosszul fogjuk érezni magunkat, hiszen tökéletlen emberek lévén, életünk szinte minden napján konfliktusba kerülünk.

A konfliktus megoldásához nekünk kell megtennünk az első lépést, és ehhez Isten segítségét kell kérjük.

Bátorság kell ahhoz, hogy odamenj valakihez, akivel konfliktusod van, és elmondd neki, hogy szeretnél vele leülni és megbeszélni a problémát. Ha erre sor kerül, ne azzal kezdd, hogy ő mit csinált rosszul, ne vádaskodj, ne sorold fel, hogyan bántott meg! Kezdd azzal, hogy te miben hibáztál!

Mindig van valami, amit te rontottál el. Még ha a konfliktus 99,99 százalékban a másik hibája, akkor is érdemes beismerned a saját részedet. Talán egy sértő választ, vagy a másikat megbántó viselkedésedet kell elismerned. Talán azt, hogy elfordultál tőle.

Vannak gyengeségeid és ezeket mások tisztán látják, de te talán sosem vetted észre őket. Ezek a te vakfoltjaid. Ezért kell alázatos szívvel hozzákezdened a konfliktus megoldásához, és először saját hibáidat elismerned.

Jézus azt mondta: „Miért nézed a szálkát a testvéred szemében, a saját szemedben pedig még a gerendát sem veszed észre? Vagy hogyan mondhatod testvérednek: Hadd vegyem ki a szálkát a szemedből! – miközben ott a gerenda a saját szemedben? Képmutató, vedd ki előbb saját szemedből a gerendát, és akkor majd jól fogsz látni ahhoz, hogy kivehesd testvéred szeméből a szálkát." (Máté 7,3-5).

Mi az a „gerenda” a szemedben, ami megakadályozza, hogy tisztán lásd a helyzetet? Addig ne kezd mindazzal, amivel a másik megbántott téged, amíg nem vallod be, hogy mi a te részed a konfliktusban.

Talán az érzéketlenséged okozta a viszályt? Vagy éppen a túlságos érzékenységed? Nem mutattál könyörületet az iránt, akit megbántottál? Túlságosan követelőző voltál? Mik a te vakfoltjaid?

Amint felfedezted és beismerted őket, készen állsz a konfliktuskezelés következő lépésére.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Miért nem látjuk sokszor a saját bűneinket?
  • Mit gondolsz, milyen hatással van a másik félre, ha vádaskodás helyett beismeréssel kezded a konfliktusmegoldást?
  • Gondolj egy megoldatlan konfliktusra az életedben! Hogyan fogsz továbblépni a megoldása felé? Hogyan teszed meg az első lépést?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2023.05.24.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása