"Mert nem igazságtalan az Isten, hogy elfeledkeznék cselekedeteitekről és arról a szeretetről, amelyet az ő nevében tanúsítottatok, amikor a szenteknek szolgáltatok és most is szolgáltok."
Zsidókhoz írt levél 6:10
Mindannyiunknak ugyanannyi perc jut egy napra. És mindannyiunknak ugyanaz a cél adatott meg - hogy egyre inkább olyanok legyünk, mint Jézus.
Ha egyetlen szóval kellene jellemeznem Jézust, az a következő lenne: önzetlen. Tehát számodra és számomra az egész élet célja az, hogy megtanuljuk, hogyan legyünk egyre önzetlenebbek, mert önzetlennek lenni maga a szeretet - és Jézus maga a szeretet.
A Biblia ezt ígéri: "Mert nem igazságtalan az Isten, hogy elfeledkeznék cselekedeteitekről és arról a szeretetről, amelyet az ő nevében tanúsítottatok, amikor a szenteknek szolgáltatok és most is szolgáltok." (Zsidók 6:10).
A mennyei jutalmunk azon fog alapulni, amit itt a földön tettünk. Egy nap mindannyian Isten elé fogunk állni, és megkérdezi: "Mit tettél azzal, amit kaptál?". Azt akarod majd mondani, hogy "Nos, sok pénzt kerestem, nyugdíjba mentem, és meghaltam"?
Ennél többre lettél a földre teremtve! Ehelyett élj önzetlenül, és add oda magad másokért és Isten országáért. Akkor majd elmondhatod Istennek: "Mindent odaadtam, Uram. Leplezetlenül vagyok előtted. Mindent, amim van és ami vagyok, odaadtam az evangéliumért".
Az egyik legjelentősebb dolog, amit az életeddel tehetsz, hogy odaadod - nagylelkűen bánsz azzal, amit kaptál, beleértve a pénzedet, a forrásaidat, az idődet és a tehetségedet. Isten egyértelműen azt mondja, hogy ha nincs szolgálatod vagy nagylelkűséged, akkor nem lesz jutalmad a mennyben. Azt szeretnéd, hogy a földi időd ekképpen érjen véget?
Töltsd úgy földi idődet, hogy az örökkévalóságnak szóljon. Segíts az embereknek megismerni Krisztust, felfedezni életük célját, növekedni az érettségben, megtalálni a szolgálatukat, és támogatni szolgálattal a ő küldetésüket a világban.
Amikor odaadod az életed, az új értelmet, új örömöt és új izgalmat fog nyerni. Ekkor kezdesz el teljes életet élni.
Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:
- Mit jelent nagylelkűnek lenni a tehetségünkkel?
- Milyen módon adod oda magad másokért? Mi az az egy dolog, amit ha ma elkezdhetsz az segíteni fog másoknak megismerni Jézust?
- Miért fontos, hogy emlékezz Isten ígéreteire, amikor megpróbálsz másoknak szolgálni, és önzetlenül bánni az időddel és a pénzeddel?
(*Daily Hope by Rick Warren, 2024.01.08.)