Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Próbatétel után áldás jön

2023. február 10. 03:00 - Erika1832


femolvasztas.jpg

„Finomítani fogom őket, mint az ezüstöt, és meg fogom tisztítani őket, mint az aranyat. Kiáltani fogják a nevemet, én pedig válaszolni fogok nekik.” (Zak 13,9 NLT)

Egyes imákra azonnal választ kapunk, de vannak olyanok, amelyeknél hetek, hónapok vagy akár évek telnek el, mire megérkezik a válasz. Ezt valószínűleg te is jól tudod! De van egy jó hírem: miközben Isten válaszáért imádkozol, megtanulsz néhány dolgot, amit másképp nem tanulhatsz meg.

A várakozásban áldás van. Az egyik áldás az, hogy többet tudsz meg magadról, amikor nem kapsz meg azonnal mindent, amit szeretnél.

Életem két legfontosabb imája közül az egyiknél 13 évet vártam Isten válaszára, a másiknál pedig 25 évet. De Isten válaszolt! Akkoriban ezek voltak életem legfontosabb imái. Miért tartott ilyen sokáig? Mert miközben én imádkoztam, Isten munkálkodott bennem.

Elgondolkoztál már azon, hogy amikor "tűzön mész keresztül", az miért történik veled? Ez a próbatétel és a megtisztulás miatt van. Amikor újra és újra imádkozol valamiért, olyan próbatételeken mész keresztül, amelyek többet árulnak el rólad.

Isten azt mondja a Zakariás 13,9-ben: "Finomítom őket, mint az ezüstöt, és megtisztítom őket, mint az aranyat" (NLT).

Az aranyat úgy tisztítják meg, hogy egy nagy edénybe teszik, és addig melegítik, amíg annyira fel nem hevül, hogy az összes szennyeződés kiég belőle. Honnan tudják a kovácsok, hogy az arany vagy az ezüst már tiszta? Onnan, hogy meglátják abban a saját tükörképüket.

Isten akkor láthatja benned saját tükörképét, amikor az összes szennyeződés kiégett az életedből – miután „átmentél a tűzön". Azt mondja, hogy miután Ő elvégezte a próbát és a tisztítást, „kiáltani fogják a nevemet, én pedig válaszolni fogok nekik” (Zak 13,9 NLT).

Az ima megválaszolása a próbatétel után következik. Minden áldás előtt van próbatétel. Isten erőpróba elé állít mielőtt rád bízza a sikert. Ezek a kitartó imádkozás alapelvei.

Isten próbára tesz mielőtt megáld. És ebben a próbatételben sokat meg tudsz magadról. Ha feladod az imádkozást, soha nem fogod megtanulni azokat a leckéket, amik segítenek abban, hogy egyre inkább hasonlíts Jézushoz.

Minden nap kitartóan imádkozz. És ne feledd, hogy a próbatétel után megérkezik az áldás.

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

• Emlékezz vissza egy olyan időszakra, amikor Isten hagyta, hogy „tűzön menj át” mielőtt megválaszolta volna az imádat. Hogyan változtál ez alatt az időszak alatt? 
• Miért fontos, hogy még inkább hasonlíts Jézusra? 
• Isten hogyan tesz épp most próbára téged? Mit teszel, hogy kitartó légy az imádkozásban?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2023.02.03.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

 

 

 

 

Szólj hozzá!

Tarts ki Isten áldásáért!

2023. február 09. 03:00 - Anita.B

pexels-rodnae-productions-8541360.jpg“Nem engedlek el, hacsak meg nem áldasz.” (1Móz 32,26)

Amikor Isten megáldotta Jákóbot, megígérte, hogy földet ad neki, megsokasítja családját, hatalmas nemzetté teszi, és hogy áldás lesz a világnak. Jákóbot és családját Isten a saját választott népévé tette.

De ahogy azt ma veled is teszi, Isten nemcsak ígéretet adott Jákóbnak, hanem próbára is tette a hitét, hogy mennyire hisz az Ő ígéretében.

Az 1Mózes 32-ben azt olvassuk, hogy Jákób egész éjjel küzdött és birkózott Istennel, ami próbára tette a türelmét, a hitét és a bizalmát. Azután Isten megsebesítette Jákóbot a csípőjénél, ami miatt Jákób komoly hátrányba került. Jákób megsérült és fáradt volt, de hajnalban még mindig ezt mondta: “Nem engedlek el, hacsak meg nem áldasz” (1Móz 32,26).

Nem érdekes dolog ezt mondani valakinek, akivel birkózol? Nyilvánvalóan ez alatt az egész éjszaka tartó küzdelem alatt Jákób valamikor ráébredt arra, hogy akivel birkózik, az nem egy hétköznapi ember, hanem Isten. Ezért nem volt hajlandó elengedni, tudva azt, hogy Isten meg tudja áldani őt.

Talán úgy érzed, hogy most te is Istennel birkózol, és a küzdelem már túl régóta tart. Lehet, hogy nem akarod megtenni azt, amit Isten mondott neked, például, hogy légy nagylelkű, vagy kövesd a Ő szexre vonatkozó szabályait, vagy legyél kedves az ellenségeiddel.

Az Isten, akivel birkózol nem más, mint az az Isten, aki az életedre vonatkozó álmokat is adja. Ő az, aki valóra váltja azokat! Isten nem meghiúsítani próbálja az álmaidat, hanem felkészít azokra. A küzdelem növeli benned a kitartást, a türelmet és az ellenállóképességet. 

A küzdelem során egy ponton eljutsz majd az elköteleződésig. Pont abban a pillanatban, amikor azt gondolod, hogy fel kell adnod, Istenhez kell fordulnod, és ezt kell mondanod: “Addig tartok ki ebben a küzdelemben, ameddig kell, hogy elvégezhesd a jó munkádat bennem, és megáldj engem.”

Ha így válaszolsz Isten próbatételére, akkor azzal tudtára adod, hogy készen állsz arra, hogy Ő megáldja az életedet.

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Mit gondolsz, mit akar Isten megáldani az életedben? Milyen dolgok tartanak vissza az Ő áldásától?
  • Hogyan segít neked Isten, amikor az életedben még akkor is elkötelezed magad az Ő munkájára, ha az fájdalommal jár?
  • Szeretnéd Isten áldását és kenetét az életedre? Miért igen, vagy miért nem?

*(Daily Hope by Rick Warren 2023.02.02.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Amikor Isten kiválaszt, akkor fel is ken

2023. február 08. 03:00 - ReveSz

 "Hű az, aki elhív erre titeket; és ő meg is cselekszi azt."

1Thesszalonika 5:24 (Új fordítás)

selective focus photo of person laying hand over the sunset

Isten soha nem kér téged valamire anélkül, hogy megadná, amire szükséged van ahhoz. A felkenés azt jelenti, hogy Isten ellát minden olyan dologgal és képességgel, ami ahhoz szükséges, hogy teljesítsd az általa rád bízott feladatot.

Szeretnéd, ha Isten feltámadásának ereje működne az életedben? Akkor meg kell értened, mit jelent az, hogy Ő felken téged. Tartsd szem előtt a következő néhány dolgot:

1. Amikor Isten azt mondja, hogy tegyél meg valamit, akkor számíthatsz az Ő kenetére. Jézus utolsó megbízatását, amit a tanítványainak adott, szinte lehetetlen volt teljesíteni. Nem volt semmi lehetőség arra, hogy el tudják vinni az evangéliumot a világ minden részére. Ez csakis Isten hatalma által történhetett meg. Isten gyakran ad olyan megbízatást, ami fizikailag lehetetlennek tűnik, de általa mégis lehetővé válik.

"Hűséges az, aki elhív titeket, és meg is teszi." (1Thesszalonika 5:24 NIV)

2.  Isten kenete által a nehéz feladatok könnyebbé válnak. A te erőforrásaid, energiád, tudásod, bölcsességed és képességeid mind korlátozottak – de Isten nincs korlátok közé szorítva. Isten kenetével jobban tudod intézni a dolgokat, tovább tudsz kitartani, és messzebbre jutsz.

"Imádkozom, hogy az ő dicsőséges, korlátlan erőforrásaiból [Isten] belső erővel ruházzon fel benneteket az Ő Szelleme által." (Efézus 3:16 NLT fordítás)

3. Isten kenete által a lehetetlen lehetségessé válik. Az üzleti dolgaidban, a házasságodban, az egészségedben és az emberi kapcsolataidban leküzdhetetlennek tűnő problémákkal fogsz találkozni. Isten azonban egy mindenre képes Atya. Nincs olyan probléma, amit Ő ne lenne képes megoldani, és nincs olyan dolog, amit ne lenne képes megadni.

"Ami embernél lehetetlen, az Istennél lehetséges." (Lukács 18:27 NIV fordítás)

4. Isten azért keni fel az életedet, hogy megáldj másokat. Jézus azért jött, hogy megvigasztalja a szenvedőket, a vakokat, a megtört szívűeket és azokat, akik rossz szokások rabjai. És felken téged is, hogy te is megvigasztalj másokat.

"Jézus megérkezett Názáretből, Istentől Szentlélekkel felkenve, tettre készen. Bejárta az országot, és segített az embereken és meggyógyított mindenkit, akit a Gonosz elnyomott vagy legyőzött. Mindezt azért volt képes megtenni, mert Isten vele volt." (ApCsel 10:38 The Message fordítás)

5. Minden új kihíváshoz új erőre van szükséged Istentől.  A Szentlélektől való kenetet nem lehet elraktározni. A mai problémákat nem tudod a tegnapi kenettel megoldani.  A holnapi, a jövő heti és a jövő évi problémáidat pedig biztosan nem tudod majd kezelni a régi kenet segítségével.

Maradj állandó kapcsolatban Istennel, hogy folyamatosan be tudjon tölteni kegyelemmel, szeretettel és erővel. A Jakab 4:2 ezt mondja: "Nincs nektek, mert nem kéritek Istent." (NIV fordítás). Kérd újra Istent, hogy kenjen fel!

Segítő kérdések elmélkedéshez és beszélgetéshez:

  • Ha hinnéd, hogy Isten meg akarja áldani az életedet, mit kérnél tőle?
  • A saját erődre támaszkodva próbálod elvégezni a feladataidat, vagy Isten erejére támaszkodva? Mi a különbség?
  • Miben látod, hogy Isten felkent – vagyis képessé tett és megadott minden szükséges eszközt – , hogy elvégezd a feladatot, amelyet rád bízott?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2023.02.01.) 

Szólj hozzá!

Hogyan segít Isten a fájdalmadban

2023. február 07. 03:00 - FodorImi

 heart-742712_1920_1.jpg

„Közel van az Úr a megtört szívűekhez, és a sebzett lelkűeket megsegíti.”
(Zsolt 34,19)

Mindenki meg fog tapasztalni veszteségeket. És nem lehet egyszerűen csak „túljutni” egy veszteségen. Nem tudod elkerülni sem. Át kell élned a bánatot. Ha félsz kifejezni az érzelmeidet, és nem vagy hajlandó szembenézni velük, akkor bele fogsz ragadni a bánatba.

Ennek azonban nem kell megtörténnie, ha hagyod, hogy Isten segítsen. Íme hat mód, ahogyan ezt teszi:

1. Isten közel von magához.
A 34. Zsoltár 19. verse azt mondja: „Közel van az Úr a megtört szívűekhez, és a sebzett lelkűeket megsegíti.” Amikor bánatod van, úgy tűnhet, hogy Isten egymillió mérföldre van tőled. De amit érzel nem mindig valóságos. Az az igazság, hogy Isten soha nem volt közelebb hozzád, mint amikor mély fájdalomban vagy.

2. Isten veled együtt szenved.
A Biblia azt mondja, hogy Jézus „a fájdalmak embere, aki ismeri a legmélyebb bánatot” (Ézs 53,3 – NLT). Amikor Jézushoz jössz a bánatoddal, ő megérti a fájdalmadat. Isten szenvedő Isten, és együttérző Isten. Nem távolságtartó vagy közömbös.

3. Isten egy gyülekezeti családot ad neked, hogy támogasson.
Úgy lettünk alkotva, hogy megoszthatjuk a bánatunkat a gyülekezeti családunkkal, és ezátal együtt gyógyulhatunk. Együtt jobbak vagyunk! 
„Sokan egy test vagyunk Krisztusban, egyenként pedig egymásnak tagjai. ... A testvérszeretetben legyetek egymás iránt gyengédek. ... Örüljetek az örülőkkel, sírjatok a sírókkal (Róm 12,5; 10; 15).

4. Isten a bánatot arra használja, hogy segítsen neked fejlődni.
Isten a bánatot, sőt a fájdalmat is arra használja, hogy segítsen hasonlóbbá válni Krisztushoz, és ezt háromféleképpen teszi. Először is, Isten a fájdalmat arra használja, hogy megragadja a figyelmedet. A Biblia azt mondja: „Teljes örömnek tartsátok, testvéreim, amikor különféle kísértésekbe estek,  tudva, hogy hitetek próbája állhatatosságot eredményez” (Jak 1,2-3).
Másodszor, jót hoz ki a rosszból (Róm 8,28), harmadszor pedig felkészít az örökkévalóságra (2Kor 4,17-18).

5. Isten megadja neked a menny reménységét.
Ha hiszed, hogy Jézusban üdvösséged van, akkor az örökkévalóságot a mennyben fogod tölteni Istennel – és ez a remény meg fog tartani a veszteség idején. A Biblia azt mondja: „Nem szeretnénk, testvéreink, ha tudatlanok lennétek az elhunytak felől, és szomorkodnátok, mint a többiek, akiknek nincs reménységük.” (1Thessz 4,13).

6. Isten arra használja a fájdalmadat, hogy segítsen másoknak.
Ezt megváltó fájdalomnak is nevezik, és ez a fájdalom legmagasabb és legjobb felhasználása. „[Isten] megvigasztal minket minden nyomorúságunkban, hogy mi is megvigasztalhassunk másokat minden nyomorúságban azzal a vigasztalással, amellyel Isten vigasztal minket. (2Kor 1,4).

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Szerinted miért engedi meg Isten, hogy megtapasztald a bánatot és a veszteséget?
  • Ha nincs gyülekezeti családod vagy kis csoportod, milyen lépéseket tehetsz ma a kapcsolatteremtés érdekében, hogy megkapd a szükséges támogatást, amikor veszteségen mész keresztül?
  • Mi a legmélyebb fájdalom, amit átéltél? Hogyan használhatod ezt a fájdalmat mások megsegítésére?

(*Daily Hope by Rick Warren – 2023.01.31.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Hagyd, hogy Isten legyen a védelmeződ

2023. február 06. 03:00 - Besther

angel-g10565e7f5_1920.png

"Asztalt terítesz nekem ellenségeim szeme láttára." (Zsoltárok 23,5.)

Dávid király tudta, hogy mit jelent az érzelmi, verbális és fizikai támadás. Ifjúként felkente őt Sámuel próféta Izrael következő királyának, miközben Saul még mindig király volt. Annak ellenére, hogy Dávid hűségesen szolgálta Sault, ő féltékeny volt a leendő királyra és elhatározta, hogy megöli őt. Dávidnak barlangokban kellett bújkálnia Saul elől, miközben hazugságokat terjesztettek róla a királyságban. Dávid azonban soha nem mondott egy rossz szót sem Saul királyra. Soha nem állt bosszút, mert Isten felkészítette Dávidot arra, hogy olyan király legyen, aki Isten szívét követi. 

Dávid ezt mondta Istennek, "Asztalt terítesz nekem ellenségeim szeme láttára." (Zsoltárok 23,5.)

Úgy hangzik ez, mintha Dávid kimerült lett volna? Nem! Nem kellett minden energiáját védekezésre fordítania, mert hitt abban, hogy Isten a védelmezője.

Sok hitre és alázatra van szükség ahhoz, hogy megbízz Istenben és nyugodt maradj, amikor támadások érnek, amikor félreértenek téged és amikor pletykák terjednek rólad. Amikor ez történik, akkor felháborodsz és cselekedni akarsz. Hogyan bánj azokkal, akik megtámadnak téged? Te sehogy. Hagyod, hogy Isten kezelje őket.

Bízz Istenben, hagyd, hogy Ő legyen a védelmeződ!

Isten nemcsak megvédeni akar, hanem közösségben lenni veled: "Tárt karokkal fogadsz minket, amikor védelemért jövünk hozzád. Vígadunk egész éjjel! Őrzöd az ünneplésünket"  (Zsoltárok 5,12. The Message)

A 23. és az 5. zsoltár egyaránt egy lakomát vagy egy ünneplést fest le, egy valószínűtlen időpontban. Nem csak akkor történhet ilyen, amikor jó idők járnak, hanem akkor is, amikor támadások érnek.

Ha épp egy csata hevében vagy, arról Isten tud. Lehet, hogy a munkádért harcolsz vagy az egészségedért küzdesz. Harcolsz a józan eszedért. Küzdesz a méltóságodért. Míg folyik a csata, Ő rendezni akar neked egy lakomát, hogy egy kis bátorítást adjon neked.

Isten egy ünnepséget akar rendezni a harci zónában, lakomára invitál a csatatéren. Ez a bátorítás könnyen elérhető számodra is, ha átadod aggodalmaidat, fájdalmadat és hagyod, hogy Jézus irányítson és megnyugszol az ígéreteiben. 

Ha Isten gyermeke vagy, akkor mennyei Atyád büszke rád. Lehet, hogy a kritikusaid bosszantanak, rágalmaznak, mellőznek vagy sértegetnek téged, de nem tudják megállítani Isten áldását az életeden.

Ahogy a Biblia mondja, "Bevisz engem a borozó házba, és zászló felettem a szerelme." (Énekek éneke 2,4.)

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen csatában vagy most? Milyen ellenállás mered rád?
  • Mit kell elengedned ahhoz, hogy átadd a védelmet Istennek?
  • Miként segíthet a harc közepén való pihenés abban, hogy jobban harcolj? 

 (*Daily Hope by Rick Warren, 2023.01.30.)

 

 

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása
Mobil