Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

A bölcs emberek az irgalmat választják

2024. július 31. 03:00 - papk

 water-373780_640.jpg

„A szeretet elfelejti a hibákat; a velük való zsörtölődés a legjobb barátokat is szétválasztja.” Példabeszédek 17:9 (TLB fordítás)

A Biblia szerint a bölcsesség „tele van irgalommal és jó cselekedetek gyümölcsével” (Jakab 3:17 ). Más szóval - még akkor is, amikor az emberek elrontják, vétkeznek, botladoznak és kudarcot vallanak - bölcs dolog kegyelmet mutatni.

Isten egyszerre a legbölcsebb és a legkönyörületesebb lény a világegyetemben. Minden, amid van az életben - még a következő lélegzetvételed is -, az ő ajándéka. Ha azt kapnánk, amit megérdemlünk, nem élnénk. Isten azonban pontosan azt adja nekünk, amire szükségünk van, nem pedig azt, amit megérdemlünk. Ő tele van irgalommal.

Ugyanígy a bölcs emberek másoknak is azt adják, amire szükségük van, nem pedig azt, amit megérdemelnek. A bölcs emberek nem hangsúlyozzák mások hibáit; ehelyett a bölcs emberek irgalmasak. Ők elnézőek az emberekkel - mert tudják, hogy Isten mindig elnéző velük.

Amikor ítélkezel, ostobán viselkedsz. De amikor irgalmas vagy, akkor Istent tükrözöd.

A Példabeszédek könyve 17 rész 9. verse azt mondja: „A szeretet elfelejti a hibákat, a nyaggatás miattuk a legjobb barátoktól válik el” (TLB fordítás).

Ennek egy gyönyörű példáját láttam Mike-ban, aki évekig a Saddleback létesítményeinek munkatársa volt. Aznap futottam össze vele, amikor ő és felesége, Sally az 50. házassági évfordulójukat ünnepelték. Sally épp indulni készült, így odasétáltam a kocsijához, hogy gratuláljak neki. Megkérdeztem tőle: „Mi a titka az 50 éves házasságnak?”. Rám nézett, és azt mondta: „Lelkész úr, én soha nem próbáltam megváltoztatni őt”.

Miután elhajtott, odamentem Mike-hoz, és megkérdeztem: „Mike, mi a titka az 50 éves házasságnak?”. Azt mondta: „Soha nem próbáltam megváltoztatni őt.”

50 év házasság alatt Sally és Mike biztosan sokszor látták egymást botladozni és kudarcot vallani. De ahelyett, hogy ostobán ítélkeztek volna, úgy döntöttek, ahogy a Példabeszédek könyve 17. rész 9. versében olvashatóak szerint, hogy elfelejtik egymás hibáit. Bölcsen újra és újra kegyelmet mutattak.

Ma, holnap és holnapután döntsd el, hogy irgalmat mutatsz a körülötted lévő embereknek. Ha bölcs, irgalmassággal teli életet élsz, az hosszú távon nagy hasznodra válik.

 

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Mikor volt valaki irgalmas hozzád ahelyett, hogy azt adta volna, amit megérdemeltél? Milyen hatással volt ez az életedre?
  • Hol látod Isten irgalmasságának bizonyítékát az életedben?
  • Milyen kapcsolatban voltál ítélkező ahelyett, hogy irgalmas lettél volna? Mi az az egy gyakorlati módja annak, hogy ma irgalmasságot nyújts annak a személynek?

Hol fogod tölteni az örökkévalóságot?

Bűneid elválasztanak téged Istentől. És csak Isten kegyelme az, ami lehetővé teszi, hogy újra helyes kapcsolatba kerülj vele.

A Biblia azt mondja: „Kegyelemből vagytok üdvözülve, hit által - és ez nem magatoktól van, hanem Isten ajándéka -, nem pedig cselekedetekből, hogy senki se dicsekedjék” (Efézus 2:8-9 NIV fordítás).

Ha kész vagy elfogadni Isten kegyelmét, akkor imádkozd ezt az imát:
„Drága Jézusom, nem akarom, hogy a bűneim többé elválasszanak tőled. Megígérted, hogy ha hiszek benned, minden rosszat, amit valaha is elkövettem, megbocsátasz, megtanulom életem célját, és egy napon befogadsz a mennyei örök otthonodba.

„Megvallom a bűneimet, és hiszem, hogy te vagy az én Megváltóm. Megígérted, hogy ha megvallom a bűneimet és bízom benned, megmenekülök. Hiszek neked, amikor azt mondod, hogy az üdvösség kegyelemből, hit által jön, és nem bármi által, amit én teszek. Befogadlak téged az életembe, mint az én Uramat. Ma életem minden részét átadom a te irányításodnak.

„Úgy akarok élni, ahogyan te teremtettél engem, és életem hátralévő részét arra akarom használni, hogy téged szolgáljalak, ahelyett, hogy magamat szolgálnám. Átadom neked az életemet, és arra kérlek, hogy ments meg és fogadj be a családodba. Jézus nevében imádkozom. Ámen.”

Ha most imádkoztál azért, hogy elfogadd Jézust, kérlek, írj nekem egy e-mailt angolul a Rick@PastorRick.com címre, és tudasd velem. Szeretnék küldeni neked néhány ingyenes anyagot, hogy segítsek elindulni a Jézussal való utadon.

*(Daily Hope by Rick Warren, 2024.07.24.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

 

Szólj hozzá!

A bölcs ember tekintettel van mások érzéseire

2024. július 30. 03:00 - R.K.A.

„A mennyből jövő bölcsesség először is tiszta, azután békeszerető, figyelmes, alázatos, irgalommal és jó gyümölcsökkel teljes, pártatlan és őszinte.”

Jakab 3:17 (NIV fordítás)

2024_07_23_kep.jpgTudod, melyik a két legnagyobb hiba, amit az emberek elkövetnek a kapcsolataikban? Az egyik, hogy anélkül reagálnak arra, amit valaki mond, hogy figyelembe vennék az illető érzéseit. A másik pedig az, hogy alaptalannak tekintik a másik ember érzéseit, mert ők maguk nem úgy éreznek.

Mindkettő ellenszere ugyanaz: egyszerűen csak legyünk figyelmesek.

Vizsgáljuk meg ezeket a hibákat, és nézzük meg, hogy mit tehetünk helyettük. 

Első hiba: Anélkül reagálunk, hogy megpróbálnánk megérteni a másikat.

Az emberek gyakran túl sok figyelmet fordítanak a szavakra, de nem figyelnek eléggé a szavak mögötti érzelmekre. Amikor valaki dühös, gyakran mond olyan dolgokat, amit nem gondol komolyan. Túlzásba esik, és olyan szavakat használ, amit nem is akart kimondani. Ahelyett, hogy csak a szavakra figyelnél, keresd a szavak mögött rejlő érzelmeket. Az emberek nem mindig azt mondják, amit gondolnak - de mindig azt érzik, amit valóban éreznek.

Ha bölcsen kezeled a kapcsolataidat, akkor tekintetbe veszed mások érzéseit. Ne csak arra koncentrálj, amit a gyermeked, a házastársad, a szomszédod vagy a főnököd mond – ne csak a szavakra, amelyek feldühíthetnek. Inkább arra figyelj, hogy mit érezhetnek ezek az emberek. Amikor valaki goromba és udvariatlan, ezzel azt kiáltja a világnak: „Szenvedek a fájdalomtól!”. A fájdalommal küzdő emberek mindig fájdalmat okoznak másoknak. Valójában a barátságtalan embereknek van a legnagyobb szükségük a kedvességre.

Második hiba: Minden olyan érzést alaptalannak tekintünk, amit nem mi magunk érzünk.

Amikor nem ugyanúgy érzel, mint valaki más, előfordulhat, hogy elutasítod az ő érzéseit. Lehetséges-e, hogy az egyik ember fázik, a másiknak pedig melege van, miközben egy időben, ugyanabban a szobában tartózkodnak? Igen. Akkor miért próbálnánk vitatni mások érzéseit?

Amikor elutasítod valakinek az érzéseit, ezzel lekicsinyled a másik személyét. Valaki mondhatja, hogy „Hülyén érzem magam”. Ne utasítsd el azzal, hogy „Nem vagy hülye”. Inkább kérdezd meg tőle: „Miért érzed így magad? Miért mondod ezt?” A szavak mögé kell tekinteni, és meg kell keresni a probléma valódi okát.

Az érzések nem jók, és nem is rosszak. Egyszerűen csak léteznek. Senkinek sem kell megvédenie az érzéseit. Csak arra van szükségük, hogy azt mondd nekik: „Hallak”.

A Bibliában ezt olvassuk: „A mennyből jövő bölcsesség először is tiszta, azután békeszerető, figyelmes, alázatos, irgalommal és jó gyümölcsökkel teljes, pártatlan és őszinte.” (Jakab 3:17, NIV fordítás)

A mennyei bölcsesség segít abban, hogy felhagyj mások érzéseinek figyelmen kívül hagyásával és érvénytelenítésével. Engedd, hogy a barátod fáradtnak érezze magát, és ne próbáld lebeszélni róla. Engedd, hogy a házastársad szomorú legyen, és ne próbáld lebeszélni róla. A bölcs ember tekintettel van mások érzéseire.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen hatással van az emberekre, ha kedves vagy velük, amikor fájdalmat éreznek?
  • Milyen szokásokon kell változtatnod ahhoz, hogy jobban oda tudj figyelni mások érzéseire, és ne csak a szavaikra?
  • Mennyire fontos a figyelmes hallgatás, amikor az emberek érzéseit kell megérteni?

 

Még ma követni fogod Jézust?

Isten bebizonyította a jóságát Fia, Jézus Krisztus által. A Bibliában ezt olvassuk: Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. (János 3:16).

Készen állsz arra, hogy bízz Istenben, hogy beteljesíti az örök élet ígéretét Jézus által? Ha igen, kezdd ezzel az egyszerű imával: „Istenem, megvallom, hogy eddig a magam módján éltem az életemet, és vétkeztem ellened. Kérem a Te bocsánatodat. Hiszem, hogy Jézus Krisztus a Te Fiad, hogy meghalt azért, hogy elvegye bűneimet, és hogy feltámasztottad Őt az életre. Bízni akarok Jézusban, mint Megváltómban, és a mai naptól fogva Uramként követem Őt. Vezesd az életemet, és segíts, hogy a Te akaratodat cselekedjem. Jézus nevében imádkozom. Ámen.”

Ha most imádkoztál azért, hogy elfogadd Jézust, kérlek, írj nekem egy e-mailt a Rick@PastorRick.com címre, és tudasd velem. Szeretnék küldeni neked néhány ingyenes anyagot, hogy segítsek elindulni a Jézussal való utadon.

*(Daily Hope by Rick Warren, 2024.07.23.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Hogyan legyünk bölcsek a kapcsolatainkban

2024. július 29. 03:00 - Antal Péter Dávid

breathtaking-view-zugspitze-lake-surrounded-with-forests-eibsee.png„Bármely bolond képes vitába keveredni; megtisztelő dolog kimaradni ezekből.” Példabeszédek 20:3 (GNT)

A bölcs emberek béketeremtők, nem bajkeverők. A bölcs emberek nem keresik az összetűzéseket. Nem keresik állandóan a konfliktust. És nem ellenségeskednek másokkal szándékosan.

A tény az, hogy ha valamennyi időt eltöltünk egy személy közelében, akkor rájövünk, mi irritálja őt. Ezeket az információkat a lelkünk mélyén eltároljuk, mint olyan eszközt, amelyet felhasználhatunk akkor, amikor vitába keveredünk ezzel a személlyel. Ha az illető olyasmit mond, ami bántó, sértő vagy bármilyen módon becsmérel, elővesszük a korábban megszerzett információkat, és felhasználhatjuk ellene. Csak meg kell nyomni a gombot. És minden alkalommal működik!

Tudod, hogy nevezi a Biblia ezt a fajta viselkedést? Bolondság! Ez nem visz közelebb a megoldáshoz, és nem segíti a kapcsolatodat. Sőt, valójában ez árt a kapcsolatnak. Nem bölcs dolog.

A Példabeszédek 20:3 azt mondja: „Bármely bolond képes vitába keveredni; megtisztelő dolog kimaradni ezekből.” (GNT).

Mindannyian használunk kontraproduktív stratégiákat a kapcsolatokban. Ezek bántóak, ártalmasak, és nem érjük el, amit szeretnénk. De ha hiányzik a bölcsességünk, akkor is használjuk őket.

Íme csak néhány a kontraproduktív stratégiák közül:

Összehasonlítás – Soha ne hasonlítgasd a feleségedet, a férjedet, a gyerekeidet, a főnöködet vagy bárki mást – mert minden ember egyedi. Az összehasonlítás haragot szül.

Elítélés – Ha egy kapcsolatban a bűntudatot akarsz alkalmazni, az ellenkezőjét fogod kapni annak, amit vártál. Nem működik, és ez bolondság.

Ellentmondás – William James, a pszichológia úttörője azt mondta: „A bölcsesség annak művészete, hogy tudjuk, mit kell figyelmen kívül hagyni.” Néhány dolog egyszerűen nem érdemli meg a figyelmet;egyszerűen figyelmen kívül kell hagyni őket.

A Biblia azt mondja a Példabeszédek 14:29-ben: „A bölcs ember uralkodik indulatain. Tudja, hogy a harag hibákat okoz.” (TLB). Mondtál vagy tettél valaha valamit haragból? Mindannyian tettünk ilyet! Ha mérges vagy, az intelligenciád elszáll. Ostobaságokat mondasz és teszel, amelyek önpusztítóak lehetnek.

Érdekes, hogy angolul csak egy betű különbség van a „harag” és a „veszély” között: anger/danger. Sokszor tényleg így van: amikor haragosak vagyunk, veszélyes területen találjuk magunkat. Bántani készülünk másokat, és saját magunknak is kárt okozunk.

A jó hír az, hogy nem kell hagynod, hogy a harag kibontakozzon benned. Dönthetsz úgy, hogy inkább béketeremtő leszel, nem bajkeverő. Kövesd a Példabeszédek bölcs tanácsát: Uralkodj az indulatokon, és tartózkodj a vitáktól. Örülni fogsz, ha sikerül, és a veled kapcsolatban álló emberek is örülni fognak ennek.

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Milyen kontraproduktív stratégiákat alkalmaztál a kapcsolataidban? Hogyan ütöttek vissza rád?
  • A saját haragod hogyan okozott fájdalmat neked vagy a körülötted élőknek?
  • Volt olyan eset, amikor úgy döntöttél, kimaradsz a vitából, vagy uralkodsz az indulataidon? Mi lett az eredménye?

 

*(Daily Hope by Rick Warren, 2024.07.22.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

 

Szólj hozzá!

Isten egy közelálló édesapa

2024. július 28. 03:00 - Olajfa

 "Mindezt azért tette, hogy az emberek keressék Istent, kinyújtsák a kezüket utána, és talán meg is találják. Pedig nincs messze egyikünktől sem." (Apostolok Cselekedetei 17:27)

Az Apostolok Cselekedetei 17. fejezetében Pál tanította az athéniakat. Valami ilyesmit mondott: „Isten nem egy templomban vagy egy kis házban lakik. Őt mindez korlátozná. Ő úgy döntött, hogy az egész világon él. Isten mindenütt ott van”. Miért? Ahogy az Apostolok Cselekedetei 17:27-ben olvashatjuk: „Mindezt azért tette, hogy az emberek keressék Istent, és talán meg is találják. Pedig nincs messze egyikünktől sem”. Isten közel van és elérhető.

Manapság sok gyerek úgy nő fel, hogy az apja távol van. Ezek az apák soha nincsenek otthon, mindig távol vannak, soha nincsenek ott a fontos eseményeknél. Még ha otthon is vannak, akkor sincsenek igazán jelen. Elérhetetlenek - a telefonjukat pörgetik, tévét néznek vagy dolgoznak. Lehet, hogy fizikailag ott vannak, de mentálisan és érzelmileg nincsenek otthon.

Ezért fontos, hogy emlékezzünk három bátorító tényre Isten közelségéről:

1. Isten soha nem túl elfoglalt számodra

A Zsoltárok 145:18 szerint: „Közel van mindenkihez, aki segítségül hívja őt”. Ő soha nem túl elfoglalt ahhoz, hogy beszéljen veled. Amikor imádkozni akarsz, Isten ott van melletted, készen arra, hogy meghallgasson. Istennek nem okoz gondot, hogy mindenki imakérését egyszerre dolgozza fel, mert ő Isten. Ő mindig közel van. Soha nem mondja, hogy „hívj vissza később”.

2. Isten szereti betölteni a szükségleteidet
Nem bosszantják őt a kéréseid. A Biblia azt tanítja: „Ha . . tudok fiaitoknak jó ajándékokat adni, mennyivel inkább ad a ti mennyei Atyátok jókat azoknak, akik kérnek tőle!”. (Máté 7:11). Még a nem tökéletes szülők is itt a földön szeretnek jó ajándékokat adni gyermekeiknek. Isten tökéletes, ezért még jobban tud ajándékozni. Sőt, szereti betölteni a szükségleteidet.

3. Ő megérti a fájdalmaidat
Közel van a megtört szívűekhez, és megmenti a reményvesztett lelkűeket” (Zsoltárok 34:18). Amikor neked fáj, Istennek is fáj. Amikor te szomorkodsz, Isten is szomorkodik. Amikor megtört szívű vagy, összetört, és úgy érzed, hogy reggelente még az ágyból sem tudsz kikelni, Isten együtt érez veled. Soha nem vagy közelebb Istenhez, mint amikor fájdalmat érzel. Ő ott van és törődik veled.

Isten azért akarja betölteni a szükségleteidet, mert gondoskodó, következetes és közel van hozzád. Ez egy nagyon jó hír!

Segítő kérdések elmélkedéshez és beszélgetéshez:

  • Mit jelent számodra, ha tudod, hogy Isten mindig közel van hozzád, bárhol is vagy?
  • Van olyan szükséged, amiért eddig nem imádkoztál, mert úgy gondoltad, hogy a kérésed talán túl jelentéktelen Isten számára? Ha készen állsz rá, vidd ezt a kérésed ma Isten elé!
  • Mi az, ami ma fájdalmat vagy bánatot okoz neked? Kérd Istent, hogy segítsen érezni a jelenlétét a fájdalmadban!

*(Daily Hope by Rick Warren, 2024.07.21)

 

 

Szólj hozzá!

Isten egy következetes édesapa

2024. július 27. 03:00 - csmsdvd

20240720v2.png

„Minden tökéletes ajándék felülről van, az Atyától jön, aki nem változik, mint a mozgó árnyék.” (Jak 1,17 NIV fordítás)

Számíthatsz Istenre. Ő megbízható és szavahihető. Méltó a bizalmadra.

Néhányan közületek talán olyan apákat ismertek, akik kiszámíthatatlanok, megbízhatatlanok és szeszélyesek. Mindig változnak, attól függően, hogy éppen milyen hangulatban vannak. A következetlen apák a bizonytalanságot adják tovább a gyermekeiknek.

A Szentírás azonban azt mondja, hogy Istennek soha nincs rossz napja. Ő nem ébred morcosan, nem hangulatember, és nem kel fel bal lábbal az ágyból reggel. Ő következetes és hűséges.

Pál Timóteushoz írt második levele 2. fejezetének 13. versében ezt mondja: „Ha hűtlenek vagyunk, ő hű marad, mert ő magát meg nem tagadhatja.” Isten még akkor is hűséges, amikor én hűtlen vagyok. Ha én következetlen vagyok, Isten akkor is következetes. Ha én megbízhatatlan vagyok, Isten akkor is megbízható. Nem számít, mi minden változik a világban, egy dologban biztos lehetek: Isten mindig ugyanúgy cselekszik velem szemben. Ő szeret és következetes, függetlenül a hangulatomtól. Ugyanúgy szeret engem a rossz napjaimon is, mint a jó napjaimon.

Isten maga mondja ezt Malakiás próféta könyve 3. fejezetének 6. versében: „Én, az Úr, nem változtam meg”. Ez jó hír!

A gyermekek és szülők közötti kapcsolatban az első számú probléma — ami lázadást, kárt, haragot és sértett érzelmeket okoz — a megszegett ígéretek. Amikor egy szülő azt mondja: „Egyszer majd ..., megígérem”. És az „egyszer majd” soha nem jön el.

De Isten következetes. „Micsoda Isten Ő! Milyen tökéletes minden tekintetben! Minden ígérete igaznak bizonyul.” (Péld 18, 30 TLB fordítás).

Ha Isten mond valamit, arra biztosan számíthatsz! Ő mindig hűséges. Ő mindig ugyanolyan, nem változik.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Lehet, hogy jó édesapád volt, lehet, hogy rossz, és lehet, hogy valahol a kettő között. De senkinek sincs tökéletes édesapja itt a földön. Mit jelent számodra tudni azt, hogy Isten tökéletes és hűséges Atya?
  • Mikor volt Isten hűséges hozzád akkor is, amikor te hűtlen voltál hozzá?
  • Istenre mindig számíthatsz. Miben kell ma számítanod rá?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2024.07.20.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása