Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Isten egy gondoskodó Atya

2024. július 26. 03:00 - Lencsés Tamás

„Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok.”   (1Pt 5,7)

Valószínűleg Te is kerültél már időnként olyan helyzetbe, amikor azt kérdezted: „Istent nem érdekli, hogy mi történik?”. A tanítványok pontosan ezt a kérdést tették fel Márk evangéliumának 4. fejezetében.

Egy csónakban voltak kint a tavon, amikor feltámadt a szél és egyre nagyobbak lettek a hullámok. A víz már  a csónakba is bevert, és az elkezdett megtelni vízzel. Jézus aludt. A tanítványok felébresztették, és feltették neki a legfontosabb kérdést, amit valaha fel lehet tenni: „Mester, nem törődsz azzal, hogy elveszünk?” (Mk 4,38).

Mi a helyzet veled? Törődik Isten a házad törlesztőrészletével, az egészségeddel, vagy azzal, hogy sikeres vagy-e? Törődik a gyermekeid tanulmányaival, vagy azzal, hogy valaha házasságot kötsz-e? Érdekli Őt a barátoddal folytatott vitád, vagy az, hogy hogy érzed magad ma reggel? Isten erre azt mondja: „Hát, persze, hogy érdekel! Én egy gondoskodó Atya vagyok.”

A Máté evangéliuma 6. fejezetének 31-32. verse ezt mondja: „Ne aggódjatok tehát, és ne kérdezgessétek: Mit együnk?, Mit igyunk?, Mit vegyünk fel? ... a ti mennyei Atyátok tudja, hogy szükségetek van ezekre a dolgokra” .

A következő vers így folytatódik: „Keressétek először Isten országát és az ő igazságát, és mindezek ráadásként megadatnak majd nektek.” (Mt 6,33).

A Szentírás azt mondja, hogy Istent az életed minden apró részlete érdekli. Ez annyira hihetetlen, hogy szerintem ezt soha nem fogjuk igazán megérteni. Isten egy gondoskodó Isten. Őt az életed minden apró részlete érdekli!

Nemrég bejött egy férfi az irodámba, és ezt mondta: „Keresztény vagyok, de úgy érzem, nem fejlődöm a keresztény életemben. Valahogy megrekedtem egy semleges állapotban.” Azt kérdeztem tőle: „Mit gondolsz, mi lehet a probléma?” Azt válaszolta: „Szerintem az a gond, hogy nem szeretem eléggé Istent.”

„Nem, nem ez a probléma", mondtam. „Nem az a bajod, hogy nem szereted eléggé Istent. A problémád az, hogy nem érted, mennyire szeret Ő téged.”

A szeretet mindig válasz a szeretetre. A Biblia azt mondja: „Mi azért szeretünk, mert ő előbb szeretett minket.” (1Jn 4,19). Amikor azt mondod: „Nem szeretem Istent”, az azért van, mert nem érted, hogy valójában mennyire szeret Ő téged. Őt az életed minden egyes részlete érdekli. Ő egy irgalmas és gondoskodó Atya.

 Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Az életed melyik területén érzed úgy, hogy most fuldokolsz? Hogyan változtatja meg a körülményeiddel kapcsolatos érzéseidet az a tudat, hogy Isten az életed minden részletével törődik?
  • Miként lenne más az életed, ha Isten országára és igazságára fókuszálnál, majd jobban bíznál benne az életed többi részletével kapcsolatban is?
  • A Biblia azt mondja: „Mi azért szeretünk, mert Ő előbb szeretett minket.” (1Jn 4,19). Mit jelent számodra ez az igazság?

 *(Daily Hope by Rick Warren, 2024.07.19.)

 

Szólj hozzá!

Isten mindenható Atya

2024. július 25. 03:00 - gerbeaud

„Istennek semmi sem lehetetlen.” (Lukács 1,37 GW fordítás)

Isten bármilyen nehézséget képes kezelni az életedben. Számára nincs túl nehéz probléma. Semmi sem haladja meg az Ő képességeit. Azonban először elé kell tárnod a helyzetet!

Milyen döntés előtt állsz ezen a héten? Milyen „hegyet kell elmozdítani”? Rákbetegség? Anyagi csőd?  Gyerekeiddel kapcsolatos problémák? Vagy nem tudsz leszokni egy rossz szokásodról? „Istennek semmi sem lehetetlen” (Lukács 1,37, GW fordítás).

Jeremiás próféta könyvében, a 32. fejezet 27. versében Isten ezt mondja: „Én vagyok az ÚR, az egész emberiségnek Istene. Van valami, ami számomra túl nehéz?” (NIV fordítás). Ez szinte olyan, mintha Isten kihívás elé állítana és azt mondaná: „Rajta, gondolj egy olyan problémára, amit én nem tudok megoldani! Van olyan dolog, ami túl nehéz nekem?”

A gyerekek szoktak így dicsekedni: „Az én apukám bármit meg tud tenni! Az én apukám meg tudja verni a te apukádat!” Én tényleg azt hittem, hogy ez igaz az apámra. De ahogy egyre nagyobb lettem, kezdett felnyílni a szemem. Rájöttem, hogy amikor a zsebpénzemről volt szó, apámnak csak korlátozott forrásai vannak. Amikor tanácsot kértem tőle, néha ő is csak találgatott, mint én, hiszen ő sem tökéletes apa. 

Pál efézusiakhoz írt levele 3. fejezetének 20. versében ez áll: „Isten sokkal többet tud tenni, mint amennyit merni kérnénk tőle, vagy amit el tudunk képzelni — végtelenül többet legmerészebb imáinknál, vágyainknál, gondolatainknál vagy reményeinknél” (TLB fordítás). Elég élénk a fantáziám. Elég nagyokat tudok álmodni, és képes vagyok nagy célokat kitűzni. De Isten lényegében azt mondja: „Fiam, kitalálhatod a legnagyobb dolgot, amiről úgy gondolod, hogy megtehetem az életedben, én azt mégis felül tudom múlni, túl tudom szárnyalni.” Isten egy mindenre képes atya!

Mit várhatsz a mennyei Atyádtól? „Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az Ő dicsőségének gazdagsága szerint Krisztus Jézusban” (Pál levele a filippiekhez 4,19, NIV). Ő korlátlan erőforrásokkal, korlátlan energiával, korlátlan tudással és korlátlan idővel rendelkezik! Ő képes kielégíteni minden szükségletedet!

Jó példa erre az Úr imája, a Miatyánk. Elmondja, hogy mennyei Atyánk három dologról gondoskodik: ellát minket ma, a jelenben („mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma”), megbocsátja nekünk a tegnapot, a múltat („bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek”), és védelmet ad a holnapra, a jövőre („ne vigy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól”) (Máté 6,11-13).

Mai nyelven szólva Isten ezt mondhatná: „Mindenre gondoltam — a jelenre, a múltra és a jövőre. Ami a jelent illeti, én gondoskodom rólad. Ami a múltat, meg van bocsátva minden, amit rosszul tettél vagy elrontottál. Ami pedig a jövőt illeti, ne aggódj és ne félj! Majd én elrendezek minden dolgot, ami a múlt kudarcaival, a jelen csalódásaival és a holnaptól való félelmeiddel kapcsolatos, mert én mindenható Atya vagyok.”

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Van-e valami a múltadban, amiért bocsánatot kell kérned Istentől? Szánj időt most arra, hogy imádkozol, és utána bízzál abban, hogy Ő megbocsátott neked!
  • Mikor tapasztaltad meg, hogy Isten gondoskodik a „mindennapi kenyeredről”, vagyis arról, amire a jelenben szükséged van?
  • A jövővel kapcsolatos milyen félelmedet kell ma átadnod Istennek?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2024.07.18.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Amikor legyőzöttnek érzed magad, akkor is maradj erős

2024. július 24. 03:00 - FodorImi

 

„Bízzatok az Úrban, a ti Istenetekben, és helyt fogtok állni. Higgyetek annak, amit prófétái mondanak nektek, és sikerrel jártok.” 2Krónikák 20,20 (GNT fordítás)

 

Ha a problémáidra koncentrálsz ahelyett, hogy Istenben bíznál, végül kimerülsz és legyőzött leszel – mert Isten nem arra teremtett, hogy egyedül vívd meg a harcaidat. Nincs meg benned az erő, amire szükséged lenne ahhoz, hogy minden problémával a saját erődből nézz szembe. Szükséged van Isten erejére.

Nem tudsz egyszerre a problémáidra és Istenre koncentrálni. Át kell helyezned a fókuszodat arra, hogy ki Isten és mit ígért neked.

Az élet tele van olyan helyzetekkel, amelyek próbára tesznek, kimerítenek vagy padlóra küldenek. De gyakran éppen akkor, amikor már kimerült vagy, akkor leszel kész arra, hogy azt mondd Istennek: „Sajnálom, már mindent megpróbáltam, nem tudom kezelni ezt a helyzetet. Át kell adnom neked, mert ez meghaladja az én erőmet”.

Amikor ezt teszed, akkor állsz erősen - mert Isten jellemébe vetetted a hitedet. Bízol abban, amit Ő mond neked az Igéje és a Szentlélek által.

Amikor az élet terhei rád nehezednek, kísértést érezhetsz arra, hogy a nyomás alatt megadd magad. Isten azonban nem akarja, hogy meghátrálj a nehéz helyzetek elől. Nem akarja, hogy feláldozd a tisztességedet, hogy kompromisszumot köss. Isten azt akarja, hogy bízz benne a kihívások között is, és tanulj azokból.

Ha elfutsz, elszalasztod a lehetőséget, hogy tanulj Istentől, és jó eséllyel meg kell ismételned a leckét. Ehelyett állj erősen, miközben Istenre támaszkodsz.

Isten elkötelezett a sikered mellett, de rá kell figyelned, és bíznod kell benne és Igéjében, ha helyt akarsz állni.

„Bízz Istenben teljes szívedből, ne próbálj mindent egyedül megoldani. Figyelj Isten hangjára mindenben, amit teszel, bárhová is mégy; ő az, aki a helyes úton tart. Ne gondold, hogy mindent tudsz.” (Példabeszédek 3,5-7, MSG fordítás).

 Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen probléma merített ki és tett próbára mostanában? Hogyan akadályozhat meg ez abban, hogy Istenhez fordulj segítségért?
  • Milyen az, ha valaki bízik Isten jellemében és Igéjében? Kinek az életében láttál már ilyen bizalmat?
  • Hogyan tudnál ma arra összpontosítani, hogy mélyebben megismerd Istent és az Ő Igéjét? Milyen szokásokat kezdhetsz el kialakítani, hogy jobban megjegyezd és felidézd Isten neked tett ígéreteit?

 *(Daily Hope by Rick Warren – 2024.07.17.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Isten a te oldaladon áll - a győztes oldalon

2024. július 23. 03:00 - ReveSz

a hand holding a metal object in front of a tree

"Mert tehetetlenek vagyunk ezzel a nagy tömeggel szemben, amely ellenünk támadt; nem tudjuk, hogy mit tegyünk. Csak rád tekintünk!"

(2 Krónikák 20,12 Új fordítás)

Amikor legyőzöttnek érzed magad, fontos, hogy imádkozva Istenhez fordulj, és megvalld a tehetetlenségedet és alkalmatlanságodat. Ha félsz, őszintének kell lenned, és pontosan el kell mondanod Istennek, hogy mit érzel.
A 2Krónikák 20,12-ben Jósáfát így imádkozik: "Mert tehetetlenek vagyunk ezzel a nagy tömeggel szemben, amely ellenünk támadt; nem tudjuk, hogy mit tegyünk. Csak rád tekintünk!” (Új fordítás). Érezted már valaha is így magad? Érezted már úgy, hogy a házasságodban, a karrieredben, vagy valahol az életedben olyan probléma van, amelyről azt gondoltad, hogy nyomasztó? A hét elején úgy indulsz neki, hogy talán meg tudod oldani, de szerdára elfogyott az erőd.

Éreztél már valaha így? Fellapozod az újságot, és úgy tűnik, hogy a gonoszság diadalmaskodik. Társadalmunk erkölcsi és szellemi légköre összeomlóban van. Úgy tűnik, hogy a gonoszság sok szempontból győzelemre áll.

És mit teszel? Azt mondod: „Istenem, tehetetlenek vagyunk, és nem tudjuk, mit tegyünk”. Elmondod Istennek, hogy pontosan mit érzel.

Érdekes, ha összehasonlítod a 12. verset, ahol az áll: „Tehetetlenek vagyunk”, a 6. verssel, ahol Jósáfát azt mondja: „A te kezedben van az erő és a hatalom, és senki sem állhat meg veled szemben.” (2Krónikák 20,6 Új fordítás). Amikor Istennek hatalma van, akkor nem számít, hogy tehetetlen vagy. Ha bízol benne, ő gondoskodik rólad.

Nem kell, hogy hatalmam legyen. Neked sem kell. És nem kell úgy tenned, mintha lenne. Csak bíznod kell Istenben, akinek minden hatalma megvan, amire szükséged van.

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Amikor felnőttél, hogyan tanítottak meg kezelni a gyengeségeidet?
  • Mit gondolsz, miért olyan nehéz kifejezni a hiányosságainkat bárkinek, beleértve Istent is?
  • Mikor láttad Istent olyan helyzetben munkálkodni, amikor te erőtlen voltál?

(*Daily Hope by Rick Warren, 2024.07.16.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Hol fogod tölteni az örökkévalóságot?

Bűneid elválasztanak téged Istentől. És csak Isten kegyelme az, ami lehetővé teszi, hogy újra helyes kapcsolatba kerülj vele.

A Biblia azt mondja: „Hiszen kegyelemből van üdvösségetek hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék.” (Efézus 2,8-9 Új fordítás).

Ha készen állsz arra, hogy békét köss Teremtőddel, akkor imádkozd ezt az imát:

„Drága Jézusom, nem akarom, hogy a bűneim többé elválasszanak tőled. Megígérted, hogy ha hiszek benned, minden rosszat, amit valaha is elkövettem, megbocsátasz, és egy napon befogadsz a mennyei örök otthonodba.

„Megvallom bűneimet, és hiszem, hogy te vagy az én Megváltóm. Megígérted, hogy ha megvallom a bűneimet és bízom benned, megmenekülök. Hiszek neked, amikor azt mondod, hogy az üdvösség kegyelemből, hit által jön, és nem bármi által, amit én teszek. Befogadlak téged az életembe, mint az én Uramat. Ma életem minden részét átadom a te irányításodnak.

Úgy akarok élni, ahogyan te teremtettél engem, és életem hátralévő részét arra akarom használni, hogy téged szolgáljalak, ahelyett, hogy magamat szolgálnám. Átadom neked az életemet, és arra kérlek, hogy ments meg és fogadj be a családodba. Jézus nevében imádkozom. Ámen.”

Ha most imádkoztál azért, hogy elfogadd Jézust, kérlek, írj nekem egy e-mailt angolul  Rick@PastorRick.com címre, és tudasd velem. Szeretnék küldeni neked néhány ingyenes anyagot, hogy segítsek elindulni a Jézussal való utadon.

Szólj hozzá!

Amikor segítségért imádkozol, először dicsőítsd Istent!

2024. július 22. 03:00 - FodorImi

bible-1948778_1920.jpg

„Jósáfát király kiállt a nép elé, és hangosan imádkozott.” 2Krónikák 20,5 (GNT fordítás)

 Az életben vannak olyan időszakok, amikor úgy érzed, hogy lehetetlen helyzetben vagy, amikor úgy érzed, hogy minden oldalról támadnak. Ez történt Jósáfát izraeli királlyal is, aki Istenhez imádkozott, amikor három különböző ország seregeivel nézett szembe. Ahhoz, hogy átvészeld ezeket az időket, meg kell tanulnod, hogy Jósáfát imádsága hogyan lehet minta az imáidhoz, hogy te is segítséget kaphass.

A Krónikák 2. könyve 20. fejezetében Jósáfát három dolgot tett, amit te is megtehetsz:

Újra összpontosíts Istenre! Még akkor is, ha probléma fenyeget, tedd át a fókuszodat Isten jellemére és ígéreteire. Jósáfát így imádkozott: „Uram, őseink Istene, te uralkodsz a mennyben a világ minden nemzete felett. Erős és hatalmas vagy, és senki sem állhat ellened” (2Krónikák 20,6 GNT fordítás). Lényegében azt mondta: „Istenem, te nagyobb vagy mindennél, amivel valaha is szembe kell néznem”. Lehet, hogy számodra túl nagyok a problémáid, de Istennek soha nem lesznek túl nagyok. Változtasd meg a perspektívádat azáltal, hogy Istenre figyelsz.

Emlékezz Isten múltbeli hűségére! Jósáfát felidézte, hogy Isten milyen módon munkálkodott Izrael múltjában. Isten múltbeli hűségére való emlékezés segít abban, hogy bízz benne a jövőben is. Fel kell idézned azokat az alkalmakat, amikor Isten erőteljesen munkálkodott az életedben.

Kérd Isten segítségét! Jósáfát lényegében így imádkozott: „Istenem, problémáim nem túl nehezek neked. A múltban már segítettél rajtunk. Kérlek, tedd meg újra!” Isten szeret téged, és törődik a problémáiddal.

Jósáfát imája három kérdés köré épül: Nem te vagy az Isten? Nem segítettél már nekünk a múltban is? Nem fogod-e újra megtenni?

Amikor túlterhelt vagy, szükséged van Isten segítségére. Fontos azonban megértened, hogy Atyád nem egy automata, aki bármit megad neked, csak azért, mert letettél néhány imát. Isten elsősorban a te imádatodat akarja. Akkor imádod Őt, amikor rá figyelsz, rá összpontosítasz, és megköszönöd neki a hűségét. Aztán imádkozz, és kérd a segítségét.

Jósáfát dicsőítette az Urat és segítséget kért tőle, és Isten megszabadította őt ellenségeitől. Isten ugyanezt fogja tenni veled is.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Hogyan változtatja meg a szemléletedet egy nehéz helyzetben, amellyel szembenézel, ha eszedbe jut, hogy Isten nagyobb, mint a problémáid?
  • Mit jelent várakozással imádkozni? Hogyan segít az Istennel kapcsolatos három kérdés (Nem te vagy az Isten? Nem segítettél már nekünk a múltban is? Nem fogod-e újra megtenni?) abban, hogy így imádkozz?
  • Ha Isten nem akkor, vagy nem úgy válaszol a segítségért mondott imáidra, amikor vagy ahogyan gondoltad, mi az egészséges, krisztusi válasz?

(*Daily Hope by Rick Warren – 2024.07.15.)

 

Hol fogod tölteni az örökkévalóságot?

Bűneid elválasztanak téged Istentől. Egyedül Isten kegyelme az, ami lehetővé teszi, hogy újra helyes kapcsolatba kerülj vele.

A Biblia azt mondja: „Kegyelemből van üdvösségetek, hit által, és ez nem tőletek van, hanem Isten ajándéka, nem pedig cselekedetekből, hogy senki se dicsekedjék” (Efézus 2,8-9).

Ha készen állsz arra, hogy békét köss Teremtőddel, akkor imádkozd ezt az imát:

„Drága Jézusom, nem akarom, hogy a bűneim többé elválasszanak tőled. Megígérted, hogy ha hiszek benned, minden rosszat, amit valaha is elkövettem, megbocsátod, és egy napon befogadsz a mennyei örök otthonodba.

Megvallom bűneimet, és hiszem, hogy te vagy az én Megváltóm. Megígérted, hogy ha megvallom a bűneimet és bízom benned, megmenekülök. Hiszek neked, amikor azt mondod, hogy az üdvösség kegyelemből, hit által jön, és nem az én cselekedeteimből. Befogadlak téged az életembe, mint az én Uramat. Ma életem minden részét átadom a te irányításodnak.

Úgy akarok élni, ahogyan te teremtettél engem, és életem hátralévő részét arra akarom használni, hogy téged szolgáljalak, ahelyett, hogy magamat szolgálnám. Átadom neked az életemet, és arra kérlek, hogy ments meg és fogadj be a családodba. Jézus nevében imádkozom. Ámen.”

Ha most imádkoztál azért, hogy elfogadd Jézust, kérlek, írj nekem egy e-mailt a Rick@PastorRick.com címre, és tudasd velem. Szeretnék küldeni neked néhány ingyenes anyagot, hogy segítsek elindulni a Jézussal való utadon.

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása