Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

A megpróbáltatások tesztelik a hitedet

2024. július 20. 03:00 - daniella_89

refining-gold.webp

"Ezek a megpróbáltatások megmutatják, hogy hitetek valódi. Megpróbáltatik, ahogyan a tűz teszteli és megtisztítja az aranyat" (1Péter 1,7 NLT fordítás)

Isten megígérte, hogy "betölti minden szükségeiteket az Ő dicsőséges gazdagsága szerint Jézus Krisztusban" (Filippi 4,19) De ahogyan minden ígéretnek, ennek is van egy feltétele. Isten azt akarja, hogy bízz Benne jobban, hogy Ő így betölthesse a szükségleteidet és megáldhassa az életedet.

Mikor megpróbáltatások feszítik hitedet, jobban megtanulsz Istenben bízni. Minél nagyobbra feszül ki a hited, Isten annál inkább képes megáldani az életedet.

Tegnap két gyakori megpróbáltatást említettem amiket Isten használ a hited növelésére ahhoz, hogy jobban bízz benne - a Nyomás Tesztet és az Emberek Tesztjét. Íme két másik:

3. A Kitartás Teszt

A Kitartás Teszt azt a kérdést válaszolja meg: "Megmaradsz az elkötelezettségeidben?" Az élet elköteleződésekről szól. A baj ma abból ered, hogy a legtöbb ember csak félig elkötelezett tucatnyi dolgok felé ahelyett, hogy teljes elkötelezettséget vállalna egy, vagy két dologban az életben amelyek igazán számítanak most és az örökkévalóságban. Ez tékozlás!

Amíg a gyenge emberek magyarázkodnak, a bölcs emberek megtalálják az időt és a módot arra, hogy megtegyék, amit mondtak, hogy meg fognak tenni.
Gyenge, vagy bölcs ember lennél inkább? A Kitartás Teszt megmutatja, milyen jellemé formálódsz.

4. A Prioritások Tesztje

Ez a legfontosabb teszt, ami felteszi a kérdést: "Ki lesz az első az életedben?"

Honnan tudod, hogy valóban Isten az életed legnagyobb prioritása? Kérdezd meg magadtól: "Mire gondolok legtöbbet? Mire költöm a pénzem először? Hogyan töltöm az időmet?" A válaszaid megmutatják az életed prioritásait.

Isten örökkévaló jutalma van félretéve számodra, ha átmész a Prioritások Tesztjén. A Biblia ígéri: "Isten megáldja azokat, akik türelmesen tűrik a megpróbáltatást és a kísértéseket. Azután megkapják az élet koronáját, amelyet Isten ígért azoknak, akik szeretik őt." (Jakab 1,12, NLT fordítás) Az élet koronája egy szimbóluma mindannak, amit Isten meg akar tenni az életedben - minden áldást, amelyeket neked akar adni, minden szükséget, amelyet be akar tölteni, és minden jutalmat amelyet neked akar adni a Mennyben. Micsoda ajánlat!

 

Segítő kérdések elmélkedéshez és beszélgetéshez:

  • Hogyan osztályoznád magad az elkötelezettségek megtartásában? Mit kéne egyszerűbbé tenned ahhoz, hogy 100%-ot adhass bele az elköteleződéseidbe?
  • Nézd át, és válaszold meg azokat a kérdéseket, amelyek megmutatják a prioritásaid. ("Mire gondolok legtöbbet? Mire költöm a pénzem először? Hogyan töltöm az időmet?")
  • A fenti válaszaid alapján hogyan kéne változtatnod a prioritásaidon?

 

(*Daily Hope by Rick Warren, 2024.07.13)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Próbára teszik a hited

2024. július 19. 03:00 - *Agota*

 fire-3879031_1920.jpg

"Ezek a próbák megmutatják, hogy valódi a hitetek. Úgy próbálják a hitet, ahogy a tűz próbálja és tisztítja az aranyat." (1Pt 1,7, NLT fordítás)

A Biblia rengetegszer ismétli Isten ígéretét arra, hogy betölti szükségeidet: "Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az ő gazdagsága szerint dicsőséggel a Krisztus Jézusban." (Fil 4,19)

A Biblia viszont azt is mondja, hogy minden ígérettel együtt jár egy kitétel. Az egyik feltétel ehhez az ígérethez az, hogy bíznod kell benne. Minél inkább bízol Istenben, Ő annál jobban be tudja tölteni életed szükségleteit. 

Hogyan tudsz megtanulni jobban bízni Istenben, hogy aztán ő betölthesse a szükségleteidet? Hitet nem attól fogsz kapni, hogy bibliaórákon ülsz, vagy, hogy beszélsz róla. A hit olyan, mint egy izom, úgy fejlődik, ha használod. Minél többet használod, annál jobban növekszik. S minél jobban növekszik a hited, Isten annál jobban meg tudja áldani az életedet!

Azokat a körülményeket, melyekbe Isten azért helyez minket, hogy hitünket növelje, megpróbáltatásoknak nevezzük: " Ezek a próbák megmutatják, hogy valódi a hitetek. Úgy próbálják a hitet, ahogy a tűz próbálja és tisztítja az aranyat." (1Pt 1,7, NLT fordítás)

Négy olyan megpróbáltatás van, mellyel Isten a hitünket teszteli, és elképzelhető, hogy te is épp most mész keresztül valamelyiken. Amikor egy megpróbáltatással küzdesz, tudj róla, hogy ez egy lehetőség arra, hogy fejlődjön a hited, hogy jobban bízzál Istenben. Az első két megpróbáltatásról ma fogok beszélni, a másik kettőről pedig holnap. 

A „nagy a nyomás” teszt
Itt az a kérdés, hogyan kezeled a stresszt. Magadra támaszkodsz, vagy Istenre? A Zsoltárok könyve 50. fejezetében a 1. vers azt mondja: "Hívj segítségül engem a nyomorúság idején! Én megszabadítlak, és te dicsőítesz engem." Istenhez fordulsz, amikor bajban vagy, vagy máshoz?

Az emberek tesztje
Isten gyakran használ embereket az életedben, hogy letesztelje, kiterjessze és növelje hitedet. Ez a teszt azt vizsgálja, hogyan kezeled a csalódást. Az élet nagyon sokszor okoz csalódást. A karrier vagy a házasság nem mindig úgy alakul, ahogy eltervezzük. A leginkább azonban az emberekben tudunk csalódni, amikor olyan szükségletünk betöltését várjuk tőlük, amit csakis Isten tud betölteni. Más szavakkal, igazából nem az emberek a probléma, hanem a te rájuk adott reakcióid. A megoldást sem az emberek jelentik, hanem Isten. Amikor emberektől várod, hogy megmentsenek, a csalódás garantált!

A Jeremiás könyve 17. fejezet 7. versében ezt olvashatod: "De áldott az a férfi, aki az Úrban bízik, akinek az ÚR a bizodalma és reménysége."( NLT fordítás)  Mi történik ha az Úrban bízol? Figyelj Isten ígéretére Ézsaiás könyvének 49. részében, a 23. versben: "...nem vallanak szégyent, akik bennem bíznak."

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Mikor tapasztaltad meg a „nyomástesztet”? Hogyan használta ezt Isten arra, hogy a hited tágítsa?
  • Mikor tapasztaltad meg az „emberek tesztjét”? Hogyan használta ezt Isten arra, hogy a hited megnövelje?
  • Az életed mely részében kell most a reménységed Istenbe helyezned?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2024.07.12.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Fogadd el, amit nem lehet megváltoztatni!

2024. július 18. 03:00 - papk

mountains-7499281_640.jpg 

Nem a nélkülözés mondatja ezt velem, mert én megtanultam, hogy elégedett legyek azzal, amim van. Tudok szűkölködni, és tudok bővölködni is, egészen be vagyok avatva mindenbe, jóllakásba és éhezésbe, bővölködésbe és nélkülözésbe egyaránt. Mindenre van erőm Krisztusban, aki megerősít engem. (Filippi 4,11-13, NLT fordítás) 

Ha azon aggódsz, ami nem változtatható meg, az nem ad neked békességet. Ha haragudni vagy keseregni kezdesz amiatt, amin nem tudsz változtatni, az nem ad békességet. Ha bűntudatot érzel olyan dolgok miatt, amelyeken nem lehet változtatni, az nem tölt el békével.

Csak egy dolog hoz békét azokkal a dolgokkal kapcsolatban, amelyeken nem lehet változtatni - ezeknek a dolgoknak az elfogadása.

Amikor Pál a Filippi levelet írta, börtönben volt Rómában, és a kivégzésére várt. Ezt írta:       " Nem a nélkülözés mondatja ezt velem, mert én megtanultam, hogy elégedett legyek azzal, amim van. Tudok szűkölködni, és tudok bővölködni is, egészen be vagyok avatva mindenbe, jóllakásba és éhezésbe, bővölködésbe és nélkülözésbe egyaránt. Mindenre van erőm Krisztusban, aki megerősít engem."(Filippi 4,11-13, NLT fordítás) 

Pál valószínűleg szívesen megváltoztatta volna a körülményeit, haragudhatott volna Istenre, és megkérdőjelezhette volna, hogy mi történik vele. Ehelyett Istenre bízta azokat a dolgokat, amelyeket nem tudott megváltoztatni, és úgy döntött, hogy dicsőíti Istent.

Van egy dolog, ami nehéz körülmények között feszültté, idegessé és stresszessé tesz bennünket: a magyarázat iránti igényünk. Amikor valami rosszul megy, azt kérdezzük: "Miért történik ez, Istenem? Miért engedted meg ezt?"

Íme három dolog, amit meg kell értened:

Először is, Isten nem tartozik neked magyarázattal. Isten jó, igazságos és méltányos, és ő megért olyan dolgokat is, amiket te nem. Neked egyszerűen el kell fogadnod ezeket.

Másodszor, még ha meg is magyarázná, hogy miért történnek a dolgok úgy, ahogy történnek, valószínűleg akkor sem értenéd meg. Nem tudod felfogni Isten útjait.

Harmadszor, a magyarázatok amúgy sem hoznak békét; a magyarázatok soha nem elégítenek ki.

Ami megnyugtat, az Isten jelenléte az életedben - nem Isten magyarázatai, hanem az Ő gondoskodása, törődése és vigasztalása.

Ne keress olyasmit, amire valójában nincs szükséged, és ne próbálj meg változtatni olyan dolgokon, amelyek nem a te irányításod alatt állnak. Akkor békességed lesz.

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Milyen körülményt szeretne Isten, hogy elfogadj és átadj neki, ahelyett, hogy megpróbálnád megváltoztatni?
  • Mit gondolsz, hogyan változna az életed, ha elkezdenéd elfogadni azt a dolgot, amin nem lehet változtatni?
  • Mikor tapasztaltad meg Isten gondoskodását, törődését és vigasztalását? Milyen érzés volt ez, vagy hogyan nézett ki az életedben?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2024.07.11.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

 

 

Szólj hozzá!

Hogyan kaphatod meg Isten békességét?

2024. július 17. 03:00 - R.K.A.

„Egy ajándékot hagyok rátok – az elme és a szív békességét. És ezt a békességet a világtól nem kaphatjátok meg. Ezért ne nyugtalankodjatok és ne féljetek.”

János 14:27 (NLT fordítás)

2024_07_10_kep.jpg

Isten megígérte, hogy békességet kapunk tőle. Isten egyik neve Jehova Shalom, ami azt jelenti: „Én vagyok a békesség Istene”.

A békesség megtalálása az egyik legalapvetőbb szükségletünk. Isten megígérte a lelki béke ajándékát, ezért ha hiányzik belőled, akkor fel kell tenned a kérdést, hogy miért nem találod. Íme három dolog, ami megfoszthat a békességtől:

Elveszíthetjük a békességünket, amikor nem tudjuk kontrollálni a körülményeket. Az életünk nagy részét képtelenek vagyunk irányítani. Ülünk a dugóban, és emiatt lemaradunk egy fontos eseményről. Vannak házaspárok, akik kétségbeesetten – de sikertelenül – próbálkoznak a gyermekvállalással. Valaki váratlanul elveszítheti a munkáját, és azon tűnődik, hogyan fogja eltartani a családját. Amikor ilyen – kisebb vagy nagyobb – dolgok történnek velünk, frusztráltak leszünk, és elveszítjük a lelki békénket.

Elveszíthetjük a békességünket, amikor nem tudjuk megváltoztatni az embereket. A leggyorsabb módja annak, hogy kizökkenjünk a nyugalmunkból, ha megpróbálunk megváltoztatni valakit. A legtöbb ember egyszerűen nem fog úgy változni, ahogyan szeretnénk. De még ha tudjuk is, hogy nem fog működni, akkor is megpróbáljuk! És ez megzavarja a békességünket.

Elveszíthetjük a békességünket, ha nem találunk magyarázatot a problémákra. Tudjuk, hogy az élet nem igazságos. A dolgok nem mindig alakulnak jól. És amikor nem tudjuk, mi miért történik, szorongani, idegeskedni és aggodalmaskodni kezdünk.

Isten békességének elfogadása nem azt jelenti, hogy problémamentes lesz az életed. Hanem azt, hogy még amikor a világod darabjaira hullani látszik, akkor is képes leszel tisztán gondolkodni és nyugodtan aludni.

Hogyan kaphatod meg Isten békességét? Isten békéjéért nem kell megdolgozni és nem kell könyörögni érte. Ez egy ajándék, amit hit által kaphatsz. Jézus megígérte: „Egy ajándékot hagyok rátok – az elme és a szív békességét. És ezt a békességet a világtól nem kaphatjátok meg. Ezért ne nyugtalankodjatok és ne féljetek.” János 14,27 (NLT fordítás)

Fordulj Istenhez imádságban! Mondd el neki, mi nyomja a lelkedet. Koncentrálj az Ő jóságára. És az Ő békessége, amely minden értelmet meghalad, betölti majd a szívedet és az elmédet.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen ellenőrizhetetlen körülmények lopták el a békességedet mostanában?
  • Hogyan használja Isten a problémákat arra, hogy közelebb vonjon magához, és segítsen a lelki növekedésben?
  • Hogyan változik meg az életed, ha Isten békéjével élsz?

 

Megbékéltél már Istennel?

A bűneid elválasztanak téged Istentől. És csak Isten kegyelme az, ami lehetővé teszi, hogy újra helyes kapcsolatba kerülhess vele.

A Bibliában ezt olvassuk: „Kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék.” (Efezus 2,8-9 NIV fordítás).

Ha készen állsz arra, hogy békét köss Teremtőddel, akkor mondd el ezt az imát:

„Drága Istenem, többé nem akarom, hogy a bűneim elválasszanak tőled. Megígérted, hogy ha hiszek benned, akkor minden rosszat, amit valaha is elkövettem, megbocsátasz, megértem az életem célját, és egy napon befogadsz a mennyei örök otthonodba.

„Megígérted, hogy ha megvallom a bűneimet és hiszek Jézusban, akkor megmenekülök. Elhiszem, amikor azt mondod, hogy az üdvösség kegyelemből, a Jézusba vetett hit által van, és nem bármi más által, amit én teszek. Jézus, befogadlak téged az életembe, mint Uramat. Ma egész életemet alárendelem a te irányításodnak.

„Úgy akarok élni, amire teremtettél, és arra akarom használni az életem hátralévő részét, hogy neked szolgáljak, ahelyett, hogy magamat szolgálnám. Neked szentelem az életemet, és arra kérlek, hogy ments meg és fogadj be a családodba. Jézus nevében, Ámen.”

Ha most imádkoztál azért, hogy elfogadd Jézust, kérlek, írj nekem egy e-mailt a Rick@PastorRick.com címre angolul, és tudasd ezt velem. Szeretnék küldeni neked néhány ingyenes anyagot, hogy segítsek elindulni a Jézussal való utadon.

 

*(Daily Hope by Rick Warren, 2024.07.10.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Az öröm titka az engedelmesség!

2024. július 16. 03:00 - Antal Péter Dávid

surface-level-pebbles-beach.png„Tegyük próbára és vizsgáljuk meg útjainkat. Térjünk vissza az ÚRhoz.” Jeremiás siralmai 3,40 (NLT fordítás)

Az örömöt könnyű elveszíteni, de könnyű visszaszerezni is.

Elvesztetted az örömödet? Először is be kell ismerned magadnak, hogy elvesztetted. Ezután meg kell vizsgálni, hogy miért. Gondold át az életedet, és tedd fel magadnak a kérdést: „Hogyan veszítettem el az örömömet? Mi fosztott meg az örömömtől?”

A Biblia újra és újra azt mondja, hogy meg kell vizsgálnunk az életünket. A Jeremiás siralmai 3. fejezetének 40. versében ezt olvassuk: „Próbáljuk meg és vizsgáljuk meg útjainkat. Térjünk vissza az ÚRhoz” (NLT fordítás).

Több százféle örömgyilkos dolog létezik, de a két leggyakoribb dolog, amit az emberek életében látok, a kiegyensúlyozatlan időbeosztás és a kihasználatlan tehetség. Egyensúlyt kell teremteni a pihenés és a munka, a feltöltődés és az energiafelhasználás között. Az embernek használnia kellene az egyedi, Istentől kapott tehetségeit, enélkül frusztráció és csalódottság uralkodik el rajta.

Ez nem jelenti azt, hogy olyan munkát kell találnod, amelyhez minden tehetséged szükséges. A tehetségünknek azt a százalékát, amelyet nem használunk fel a munkában, felhasználhatjuk a szolgálatban. (De ha olyan munkakörben dolgozol, amely kevesebb, mint 25 százalékát használja ki tehetségednek, akkor kezdj el egy másik állás után nézni, ahol az ajándékaid valóban csillogni tudnak!)

Van egy dolog, ami mindennél gyorsabban elveszi az örömödet. Tudod mi ez? Ez az, amikor tudod, hogy mit kellene tenned, de nem teszed meg. A Biblia a Jakab levele 4. fejezete 17. versében ezt mondja: „Bűn az, ha valaki tudja, mit kellene tennie, de mégsem teszi meg azt” (NLT fordítás).

Ha emiatt veszítetted el az örömödet, akkor valami baj van az életedben, ezt mindenképpen helyre kell tenned.

Hadd kérdezzem meg: Van olyan dolog, amiről tudod, hogy meg kellene tenned, de nem azt teszed? Van olyan dolog, amire Isten kért, hogy tedd meg, de még hozzá sem kezdtél?

A folyamatos, bőséges és túláradó öröm titka az engedelmesség. Amikor azt teszed, amit Isten mond neked. Minden alkalommal, amikor azt teszed, amit Isten mond neked, az életed örömmel lesz tele.

Akkor is öröm fog eltölteni, ha arra gondolsz, mi jó az életedben. Dávid ezt mondta a 126. Zsoltár 3. versében: „Nagy dolgokat tett velünk az ÚR, és mi elteltünk örömmel” (NIV fordítás). Minél jobban összpontosítasz arra, amit Isten tett érted, annál több örömöd lesz az életedben. Miért? Mert ha az Istentől kapott ajándékaidra összpontosítasz, az hálássá tesz. A hála a legegészségesebb emberi érzelem.

Ha vissza akarod szerezni az örömödet, először ismerd be, hogy elveszett, utána vizsgáld meg, mi lehet az oka. Ezután javítsd ki a hibákat, és élj hálatelt életet.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez: 

  • Mit kell tenned, hogy kiegyensúlyozd az időbeosztásodat, hogy az egyensúlyhiány ne lopja el az örömödet?
  • Mit mondott Isten, mit tegyél, amit még nem kezdtél el?
  • Milyen Istentől kapott ajándékokra van szükséged, hogy kifejezd a háládat ma?

 

*(Daily Hope by Rick Warren, 2024.07.09.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

 

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása