Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Amikor Isten próbára tesz, akkor erőfeszítésre is késztet

2019. december 14. 03:00 - FodorImi

20191214.jpg

„Menjen ki a nép minden nap, és szedjen elegendőt arra a napra! Ily módon teszem próbára őket, hogy lássam, vajon követik-e az utasításaimat” (2Móz 16,4 NIV fordítás).

Az Újszövetségben sok parancsot találsz. Némelyikük igazán kínos, kellemetlen és kényelmetlen. Ilyenek pl. a „Semmi felől ne aggódjatok!”, vagy „Mindenért hálát adjatok!”, vagy „Mindig fizessetek jóval a gonoszért!”. Néhány igazán lehetetlennek tűnik.

Isten minden kérése próbára teszi a hitünket. Amikor Isten arra kér, hogy olyat tégy, ami megerőltetésre késztet, döntened kell: belső zsigeri érzésedre hallgatsz, ami azt mondja, hogy ez túl sok neked, vagy hiszed azt, hogy, amit Isten mond, azt meg kell tenned?

Tény, hogy Isten gyakran kér, hogy tegyük meg a lehetetlent, miáltal arra kényszerülünk, hogy tőle függjünk.

Mózes 2. könyve 16. fejezetének 4. versében Isten próbára tette a zsidókat, amikor azzal szembesültek, hogy hogyan tudnak majd enni a pusztában: „Menjen ki a nép minden nap, és szedjen elegendőt arra a napra! Ily módon teszem próbára őket, hogy lássam, vajon követik-e az utasításaimat.”  Látszólag értelmetlen elvárással próbálta meg hitüket és engedelmességüket.

Isten arra kérte Ábrahámot, hogy hagyja ott az ismert biztonságot, és utazzon el egy ismeretlen országba, ahol azelőtt sosem járt, és alapítson egy új nemzetet. Ábrahám engedelmes volt, és elindult.

Isten arra kérte Noét, hogy építsen bárkát a szárazföldön, távol az óceántól. Noé megtette, amit mindenki más bolondságnak gondolt, és engedelmeskedett Istennek.

Amikor több mint 5000 ember éhes volt, Jézus azt mondta Andrásnak, hogy etesse meg őket. Isten gyakran kéri az övéitől, hogy tegyenek meg lehetetlen dolgokat, hogy olyan helyzetbe vigyen minket, ahol csak az ő csodájában bízhatunk. Ezt akarja tenni a te életedben is.

A hited nem csak akkor növekszik, amikor örülsz, hogy túljutottál a nehéz helyzeteken, hanem akkor is, amikor rögtön engedelmeskedsz. Az engedelmesség mindig építi a hitedet. Amikor Isten szól, tedd meg, ne ülj le! Ne tűnődj el azon, miért nincs értelme! Ne aggódj, hogy vajon képes leszel-e azt saját erődből megtenni!

Csak tedd meg! Engedelmeskedj Istennek a legmesszemenőbben, és bízz abban, hogy ő mindent meg fog adni, tervei megvalósításához! És ő növelni fogja hitedet.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Gondolj egy olyan időszakra, mikor Isten valami lehetetlennek látszó dolog megtételére kért. Engedelmeskedtél? Ha igen, akkor hogyan növekedett a hited az engedelmesség által?
  • Miért számít az, hogy azonnal engedelmeskedsz vagy késlekedsz az engedelmességgel?
  • Kik azok a hittel teljes emberek a te életedben, akik az Istennek való engedelmesség modelljei számodra? Gondolod, azt mondják, hogy könnyű volt?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2019.12.07.)

Szólj hozzá!

Isten a nehézségeken keresztül teszteli hitedet

2019. december 13. 03:00 - Erika1832

20191212.jpg

„Ezen örvendeztek, noha most, mivel így kellett lennie, egy kissé megszomorodtatok különféle kísértések között, hogy a ti megpróbált hitetek, amely sokkal értékesebb a veszendő, de tűzben kipróbált aranynál, Jézus Krisztus megjelenésekor méltónak bizonyuljon a dicséretre, a dicsőségre és a tisztességre” (1Pt 1,6–7).

Voltak már életedben olyan napok, amikor semmi sem ment jól?

Egyszer hallottam egy férfiról, akinek a lakását elárasztotta a víz, mert a fölötte lévő lakásban eltört egy cső. Főnöke tanácsára elhatározta, hogy bérel egy szivattyút, de nem sikerült elmennie érte, mert kocsijának leengedett a kereke. Miután kicserélte a lapos kereket, bement a lakásába, hogy felhívja egyik barátját, de kisebb áramütés érte a vonalas telefonjától. Ettől megijedt, és kiszakította a telefont a falból. Ez idő alatt, a víz megrekedt az ajtajánál, így egy szomszédnak kellett berúgnia a lakás ajtaját, hogy közlekedni lehessen. Miközben ez történt, valaki ellopta a kocsiját, amelyben már alig volt üzemanyag. Így pár tömbbel arrébb meg is találta a kocsit, amit azonban magának kellett eltolnia a legközelebbi benzinkútig. Amikor hazaért, holtan találta négy kanáriját, amelyek a lakásában lepotyogó vakolat miatt pusztultak el. Miután még meg is csúszott a nedves szőnyegen, és csúnyán megsérült a farokcsontja, ez a férfi azon kezdett el töprengeni: "lehet, hogy Isten holtan akar látni, csak elhibázta?”.

Még akkor is, ha soha nem volt ilyen rossz napod, valószínűleg már felfedezted, hogy az élet tele van problémákkal, feszültséggel és stresszel.

Tudtad, hogy a Biblia azt mondja, nem kellene meglepődnünk az élet problémáin? Azt mondja: „Ezen örvendeztek, noha most, mivel így kellett lennie, egy kissé megszomorodtatok különféle kísértések között, hogy a ti megpróbált hitetek, amely sokkal értékesebb a veszendő, de tűzben kipróbált aranynál, Jézus Krisztus megjelenésekor méltónak bizonyuljon a dicséretre, a dicsőségre és a tisztességre” (1Pt 1,6–7).

Ha hívő vagy, akkor semmi sem jön életedbe véletlenül. Az Atya mindenről tud. A Biblia nem azt mondja, hogy minden jó. De ahogyan a rómaiakhoz írt levél 8. fejezetének 28. versében olvashatjuk: „Isten akarata szerint, minden úgy alakul, hogy javára váljon azoknak, akik Isten szeretik, és az ő elhívása szerint élnek“ (NLT fordítás) – még a nehézségek, a sértések és a zavarások is. Mindezeknek célja van.

Amikor ilyen helyzetben vagyunk, többnyire nem vesszük észre, sőt utólag sem akarjuk belátni, hogy minden problémánknak nagyobb célja van: Isten azért hagyja, hogy bizonyítsuk hitünket.

Mit gondolsz, Isten hogyan akarja, hogy válaszolj a nehézségekre? Jakab levele 1. fejezetének 2–3. verse szerint: „Mindig örömnek tartsátok, testvéreim, ha különféle kísértésbe estek, hiszen tudjátok, hogy a hitetek megpróbálása állhatatosságot eredményez.

Isten arra használja a nehézségeket, hogy tesztelje hitedet és arra, hogy növekedj a hitben, amikor folyamatosan örvendezel, valamint, hogy megtartsd pozitív hozzáállásod, ha rosszul mennek a dolgok.

Amikor nehézségek közepette is hálás és pozitív maradsz, és bízol Istenben, akkor növekszik a hited.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez: 

  • Lehet, hogy a te életedben most nem állnak jól. a dolgok. De mennyire vigasztal meg az a tudat, hogy Isten minden rosszat felhasznál arra, hogy jóra fordítsa azt?
  • Vágysz arra, hogy növekedj a hitben? Miért igen vagy miért nem?
  • Milyen bizonyságot tesz a világnak, amikor a keresztények megpróbáltatásaik közepette örvendeznek?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2019.12.06.)

Szólj hozzá!

Isten a nehézségeken keresztül teszteli hitedet

2019. december 12. 03:00 - Ivanyina Krisztina

20191212.jpg

„Ezen örvendeztek, noha most, mivel így kellett lennie, egy kissé megszomorodtatok különféle kísértések között, hogy a ti megpróbált hitetek, amely sokkal értékesebb a veszendő, de tűzben kipróbált aranynál, Jézus Krisztus megjelenésekor méltónak bizonyuljon a dicséretre, a dicsőségre és a tisztességre” (1Pt 1,6–7).

Voltak már életedben olyan napok, amikor semmi sem ment jól?

Egyszer hallottam egy férfiról, akinek a lakását elárasztotta a víz, mert a fölötte lévő lakásban eltört egy cső. Főnöke tanácsára elhatározta, hogy bérel egy szivattyút, de nem sikerült elmennie érte, mert kocsijának leengedett a kereke. Miután kicserélte a lapos kereket, bement a lakásába, hogy felhívja egyik barátját, de kisebb áramütés érte a vonalas telefonjától. Ettől megijedt, és kiszakította a telefont a falból. Ez idő alatt, a víz megrekedt az ajtajánál, így egy szomszédnak kellett berúgnia a lakás ajtaját, hogy közlekedni lehessen. Miközben ez történt, valaki ellopta a kocsiját, amelyben már alig volt üzemanyag. Így pár tömbbel arrébb meg is találta a kocsit, amit azonban magának kellett eltolnia a legközelebbi benzinkútig. Amikor hazaért, holtan találta négy kanáriját, amelyek a lakásában lepotyogó vakolat miatt pusztultak el. Miután még meg is csúszott a nedves szőnyegen, és csúnyán megsérült a farokcsontja, ez a férfi azon kezdett el töprengeni: "lehet, hogy Isten holtan akar látni, csak elhibázta?”.

Még akkor is, ha soha nem volt ilyen rossz napod, valószínűleg már felfedezted, hogy az élet tele van problémákkal, feszültséggel és stresszel.

Tudtad, hogy a Biblia azt mondja, nem kellene meglepődnünk az élet problémáin? Azt mondja: „Ezen örvendeztek, noha most, mivel így kellett lennie, egy kissé megszomorodtatok különféle kísértések között, hogy a ti megpróbált hitetek, amely sokkal értékesebb a veszendő, de tűzben kipróbált aranynál, Jézus Krisztus megjelenésekor méltónak bizonyuljon a dicséretre, a dicsőségre és a tisztességre” (1Pt 1,6–7).

Ha hívő vagy, akkor semmi sem jön életedbe véletlenül. Az Atya mindenről tud. A Biblia nem azt mondja, hogy minden jó. De ahogyan a rómaiakhoz írt levél 8. fejezetének 28. versében olvashatjuk: „Isten akarata szerint, minden úgy alakul, hogy javára váljon azoknak, akik Isten szeretik, és az ő elhívása szerint élnek“ (NLT fordítás) – még a nehézségek, a sértések és a zavarások is. Mindezeknek célja van.

Amikor ilyen helyzetben vagyunk, többnyire nem vesszük észre, sőt utólag sem akarjuk belátni, hogy minden problémánknak nagyobb célja van: Isten azért hagyja, hogy bizonyítsuk hitünket.

Mit gondolsz, Isten hogyan akarja, hogy válaszolj a nehézségekre? Jakab levele 1. fejezetének 2–3. verse szerint: „Mindig örömnek tartsátok, testvéreim, ha különféle kísértésbe estek, hiszen tudjátok, hogy a hitetek megpróbálása állhatatosságot eredményez.

Isten arra használja a nehézségeket, hogy tesztelje hitedet és arra, hogy növekedj a hitben, amikor folyamatosan örvendezel, valamint, hogy megtartsd pozitív hozzáállásod, ha a dolgok rosszul mennek.

Amikor nehézségek közepette is hálás és pozitív maradsz, és bízol Istenben, akkor növekszik a hited.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez: 

  • Lehet, hogy a dolgok nem állnak most jól az életedben. De mennyire vigasztal meg az a tudat, hogy Isten minden rosszat felhasznál arra, hogy jóra fordítsa azt?
  • Vágysz arra, hogy növekedj a hitben? Miért igen vagy miért nem?
  • Milyen bizonyságot tesz a világnak, amikor a keresztények megpróbáltatásaik közepette örvendeznek?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2019.12.05.)

Szólj hozzá!

A hűséges emberek kitartó emberek

2019. december 11. 03:00 - ReveSz

20191211.jpg

„A jó cselekvésébe pedig ne fáradjunk bele, mert a megfelelő időben aratunk majd, ha nem adjuk fel” (Gal 6,9 NIV fordítás).

A hit emberei egyszerűen csak nem tudják, hogyan hagyják abba. Sosem adják fel. Folyamatosan folytatják. Tudják, hogy a hit kitartással jár együtt.

Ha a hit embere akarsz lenni, akkor választhatsz: amikor nem látod Istennek a válaszát egy imádra rövid időn belül, akkor csak várhatsz, vagy lehetsz kitartó is. Az egyik választás passzív, míg a másik aktív. Amikor várakozol, akkor folytatod a munkát. Nem adod fel, még akkor sem amikor nem látod a választ. Továbbra is dolgozol a házasságodon, továbbra is dolgozol a munkahelyeden, és továbbra is hiszed azt, hogy lesz majd egy áttörés. Nem adod fel!

Nóé a hit csodálatos embere volt. Isten azt mondta neki, hogy építsen egy bárkát mert özönvíz lesz. Nehéz lehetett elhordoznia a gúnyt azért, mert egy hajót épített a sivatag közepén anélkül, hogy bármi fogalma lett volna arról, Isten hogyan fog vizet szerezni hozzá. Nóénak 120 évig tartott megépítenie a bárkát. Ez hosszú várakozási idő! A bizalom hosszú ideje, különösen akkor, amikor mindenki azt hiszi, őrült vagy.

De Nóé kitartott. Állhatatos volt, és hűséges maradt a feladathoz, amit Isten adott neki.

Pál a galatákhoz szóló levele 6. fejezetének 9. versében írja: „A jó cselekvésébe pedig ne fáradjunk bele, mert a megfelelő időben aratunk majd, ha nem adjuk fel” (NIV fordítás).

Ne add fel! Légy kitartó a céljaidban! Válj hűséges emberré, így Isten képes lesz arra használni téged, hogy olyan dolgokat tegyen, ami mindenki másnak lehetetlennek tűnik. 

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan segít megtartani a helyes összpontosítást, ha kitartóan vársz Istenre?
  • Milyen hűséges emberek mintázzák számodra a kitartást?
  • Hogyan tudod folytatni a növekedést, amíg arra vársz, hogy lásd, Isten hogyan fog munkálkodni?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2019.12.04.)

Szólj hozzá!

Amikor Isten utasításainak nincs értelme, akkor is engedelmeskedj!

2019. december 10. 03:00 - Besther

20191210.jpg

„Hit által Ábrahám, amikor hívták, hogy menjen egy helyre, amelyet később örökségként meg fog kapni, engedelmes volt, és ment, bár nem tudta, hova megy” (Zsid 11,8 NIV fordítás).

A hit követi Isten utasításait akkor is, amikor nincs értelmük, akkor is, amikor nem tűnnek logikusnak vagy észszerűnek. A hit engedelmességet jelent.

Az egyik legjobb példa erre a Bibliában Ábrahám: „Hit által Ábrahám, amikor hívták, hogy menjen egy helyre, amelyet később örökségként meg fog kapni, engedelmes volt, és ment, bár nem tudta, hova megy” (Zsid 11,8 NIV fordítás).

Képzeld el, ahogy egy nap Isten odamegy Ábrahámhoz, megveregeti a vállát, és azt mondja: „Ábrahám, költözünk!”

Ábrahám azt mondja: „Nagyszerű! Hová megyünk?”

„Nem szükséges, hogy tudd.”

„Milyen hamar indulunk?”

„Azonnal!”

„Milyen lesz?”

„Tejjel és mézzel folyó!”

„Nagyszerű! Ez igazán szemléletes. Honnan fogom tudni, hogy odaértem?”

„Tudatni fogom veled.”

„Mennyi ideig fog tartani?”

„Ne aggódj!”

„Rendben. Hazamegyek, és kezdek csomagolni.”

Ehhez hit kellett. Ábrahám követte Isten utasításait, még akkor is, ha ez azt jelentette, hogy elszakad a családjától az ismeretlenért, még akkor is, ha ennek nem volt semmi értelme a számára.

Kérte tőled Isten valaha, hogy tegyél valamit, aminek nem volt értelme? Ha kér, akkor ne kérdezz! Csak csináld!

A példabeszédek könyve 3. fejezetének 5. verse azt mondja: „Bízzál az ÚRban teljes szívedből, és ne támaszkodj a saját felfogóképességedre!” (NIV fordítás).

Bízz Isten bölcsességében, ne a sajátodban! Ha engedelmeskedsz még akkor is, amikor nem érted, növekedni fogsz hitben és lelki érettségben.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mikor mondta neked Isten, hogy tegyél meg valamit, aminek nem volt értelme? Mi lett a következménye az engedelmességednek vagy engedetlenségednek?
  • Miért bölcsebb Isten bölcsességében bízni, és nem a sajátunkban?
  • Hogyan használja Isten az engedelmességünket arra, hogy növelje a hitünket? Mit akar, hogy megtanuljunk?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2019.12.03.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása