Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Isten terve a fájdalmadra

2018. július 18. 03:00 - gabormel

„Akik Isten akaratából szenvednek, cselekedjék továbbra is a jót, és bízzák az életüket a teremtő Istenre, mert Ő soha nem hagy cserben minket”. (1Pt 4:19, NLT fordítás)

Emlékszel, hogy milyen volt a fotózás, mielőtt minden digitálissá vált volna? Amikor elkészült egy kép, elsőként a negatívot kaptad meg, ezt át kellett világítani egy sötét szobában, és a végleges kép egy fotópapíron jelent meg. A negatív így alakult át pozitív színes fényképpé.

Ez az, amit Isten az életünkben lévő igazságtalanságokkal tenni akar. Mindnyájunkat értek már sérelmek. Az emberek bántalmaztak, mellőztek bennünket, kihasználtak minket. Isten minden minket ért negatív dolgot el akar venni, és Jézus fényén keresztül pozitívvá változtatni – és azt szeretné, hogy egy színes képet kapjunk arról az életről, amelyet Isten nekünk szánt.

A Biblia ezt írja: „Akik Isten akarata szerint szenvednek, cselekedjék továbbra is a jót, és bízzák az életüket a teremtő Istenre, mert Ő soha nem hagy cserben minket”. (1Pt 4:19, NLT fordítás)

A legfontosabb dolog, amire emlékezhetsz, ha igazságtalanul bántak veled, hogy Jézus a te oldaladon áll. Nem létezik olyan bűn, amelyet Isten keményebben ítélne meg – kivéve talán az önteltséget –, mint az igazságtalanságot.

Az egész Szentírásban Isten különös gondot fordít azokra az emberekre, akikkel tisztességtelenül bántak. Ő az Igazság Istene! Hallja, ha sírsz, látja a fájdalmad, és tudja, hogy megbántottak. Nem kaptad meg azt, amelyről úgy gondolod, hogy megérdemled. Istennek azonban terve van a fájdalmadra.

Amikor Isten szeretete átvilágítja a körülményeidet, a fájdalmadat gyönyörű képpé változtathatja. Ezen keresztül formálódik jellemed is, erősebbé tesz. A legfontosabb, hogy mindezt a fájdalmadon keresztül valósítja meg.

Az életben ért fájdalmakra soha nem fogsz választ kapni. Csak amikor a mennybe kerülsz, értheted meg, hogy miért történtek meg veled. De Isten semmiféle magyarázattal nem tartozik neked.

Van azonban egy jó hír is: Nincs is szükséged magyarázatra! Csak annyit kell tudnod, hogy Isten szeret téged, és terve van számodra. Isten majd kiegyenlíti a számlát azzal, aki fájdalmat okozott neked.

Isten soha nem pazarol el egyetlen fájdalmat sem. Üdvözöld azt Evangélium fényében, és Isten arra használja a fájdalmadat – a veled megtörtént valódi igazságtalanságot -, hogy életedből gyönyörű képet alkosson.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Hogyan használhatod fel a múltban téged ért fájdalmakat mások megsegítésére?
  • Isten hogyan alakította a jellemedet az általad megtapasztalt igazságtalanságon keresztül?
  • Mit gondolsz, Isten mit szeretne, hogy bosszú helyett, milyen más módon járj el azokkal szemben, akik igazságtalanok voltak veled szemben? Milyen hatással van rád, ha szeretet a válasz?

 *(Daily Hope by Rick Warren, 2018.07.11.)

 

Szólj hozzá!

Az igazságtalanság megmutatja, hogy szükségünk van Jézusra

2018. július 17. 03:00 - FodorImi

„Csak egy nyomorult vagyok. Senki vagyok és semmim sincs. Cselekedj valamit velem. Te [Istenem] meg tudod tenni; nálad van az, amire szükségem van.” (Zsoltárok 40:18 – The Message fordítás)

Napjainkban a legkülönbözőbb helyekről hallod: Az ember alapvetően jó és önzetlen, a környezete fordítja az ember szívét a gonosz felé.

Sajnálatos módon ez az elmélet éppen nem egyezik azzal, amit az emberi természetben látunk. Ha valaha is voltál kicsi gyermekek körül, akkor láthattad, önző természettel születtek. Az ilyen kifejezések, mint „Etess meg!” „Törődj velem!” „Én vagyok a figyelem középpontjában.” inkább szabály, mint kivétel.

Az emberi igazságtalanság, ami áthatja a világot, és jelen van saját közösségeinkben, szétzúzza minden téveszménket, ami arról szól, hogy az ember alapvetően jó. Saját eszközeinkre hagyatkozunk, elnyomjuk a másik embert, felhalmozzuk az élelmiszereket, és általában magunkat sokkal többnek gondoljuk mindenki másnál. Ez olyan, mintha Isten az általa teremtett embert nézné, és ezt mondaná, „Rendben van, azt gondolod magadról, alapvetően jó vagy. Azt gondolod, hogy az ember alapvetően önzetlen? Hátra lépek, és szabad folyást engedek az emberi természetnek. Megmutatjuk, mi fog történni, ha Isten nincs a képben.” Akarod tudni, milyen ez? Csak végy kézbe egy újságot.

Ami igaz a gyerekekben és általánosan a társadalomban, az igaz a mi életünkre is. Veled és velem mindig igazságtalanul bánnak. De itt van egy titok, amit lehet, hogy nem veszel számításba: Időről időre te is igazságtalanul bánsz az emberekkel.

Istent nem lepi meg, hogy hajlamosak vagyunk másokat igazságtalanul kezelni. Valójában ez mutatja, hogy miért van szükségünk Jézusra.

A Biblia azt mondja, „Isten engedi a világot a maga bűnös útján járni, hogy próbára tegye az embereket, és hogy az emberek maguk lássák meg, hogy nem jobbak az állatoknál.” (Prédikátor 3:18 – TLB fordítás)

A valóság az, hogy Isten nélkül a különböző helyzetekben az emberek nagyon embertelenek egymáshoz. A világon minden igazságtalanságnak, tisztességtelenségnek ez a lényege – a despota diktátoroktól a döbbenetes szegénységen át a szomszédságunkban levő igazságtalanságig.

Egy napon Isten meg fogja ítélni a bolygónk minden emberét azokért az igazságtalanságokért, amit egymás ellen elkövettünk. Mivel Isten igazságos, következménye lesz annak, hogy hogyan bántunk egymással.

Ez azt jelenti, hogy kegyelemre van szükségünk. Időről időre mindannyian tisztességtelenek voltunk másokkal. Nem csak áldozatai vagyunk az igazságtalanságnak, hanem elkövetői is.

Az igazságtalanság mutatja, hogy szükségünk van Jézusra. Istennek nem kellett volna elküldenie a Fiát meghalni a kereszten, ha az ember alapvetően jó lenne. A világunkban jelenlevő rengeteg igazságtalanság világossá teszi, hogy az ember nem képes erkölcsös életet élni a maga erejéből.

A következő alkalommal, mikor újra igazságtalanul bánnak veled, emlékeztessen erre: ezen a bolygón minden embernek, téged is beleértve, szüksége van Jézusra.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Tipikusan hogyan kezeled, ha igazságtalanul bánnak veled?
  • Mit gondolsz a következő állításról: „A következő alkalommal, mikor igazságtalan vagy valakihez, azt mutatja, mennyire szükséged van Jézusra”?
  • Hogyan segít ez az áhítat megválaszolni ezt a kérdést: „Miért engedi Isten, hogy rossz dolgok történjenek jó emberekkel”?

 

(Daily Hope by Rick Warren – 2018.07.10.)

Szólj hozzá!

Új kezdet szexuális bűnök után

2018. július 15. 03:00 - magyarosijulia

Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól." (1Jn 1:9)

vintage_waterfall_forest-wallpaper-3840x2400.jpg

Isten mércéje nem változik. A házasság előtti szex elfogadhatatlan. Mindig is az volt, mindig is az lesz. Házasság nélkül együtt élni elfogadhatatlan Isten számára. Mindig is az volt, mindig is az lesz. A házasságtörés, a házastársadhoz való hűtlenség elfogadhatatlan Isten előtt. Mindig is az volt, mindig is az lesz. A pornográfia elfogadhatatlan Istennél. Mindig is az volt, mindig is az lesz.

De ha elkövetted valamelyik bűnt ezek közül, még nincs vége a történetednek! Isten lehetőséget ad a megtisztulásra és az újrakezdésre.

Hogyan lehet ezt megtenni?

  1. Térj meg. A megtérés azt jelenti, hogy megváltoztatod a gondolkodásod. Azt mondod, Uram, igazad van, én tévedtem, amit tettem, az bűn! Nem értelmezed és nem magyarázod ki a bűnöd. A legfontosabb része, hogy most  tedd meg ezt! Ha most épp egy bűnős viszonyban élsz, vess véget neki ma!
  2. Fogadd el a megbocsátást! Isten arra vár, hogy megbocsásson, megtisztítson és helyreállítson. Ő felszabadít a szégyentől, a megbánástól, a rejtett fájdalmaktól és sebektől, melyeket a bűn okozott, hogy ne kelljen magaddal hurcold a következő kapcsolatodba. Isten teljesen tisztára akar mosni. A jó hír az, hogy ha Ő megbocsátott, utána te is megbocsáthatsz magadnak.
  3. Fókuszálj újra. Kötelezd el magad, hogy erkölcsileg tisztán fogsz élni Isten mércéje szerint ettől a naptól kezdve. Ez azt jelenti, hogy csak azzal az emberrel szeretkezel, akivel házasságban élsz!
  4. Kérj segítséget naponta! Ha még nem tetted meg, szenteld oda az életed Krisztusnak! Kérd az Ő segítségét, hogy uralkodni tudj a szexuális vágyaid fölött!

A szexuális vágyaid tönkre tudnak tenni, ha engeded. Ne engedd! Van választásod!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Ha van olyan szexuális bűn a múltadban, amiből nem tértél meg, tedd meg a fenti lépéseket, hogy még ma új lappal kezdhess!
  • Hogyan próbál meggyőzni a mai kultúránk arról, hogy az igazság megváltozott?
  • Miért fontos, hogy ne cipelj magaddal szégyent vagy megbánást a következő kapcsolatodba?
(Daily Hope by Rick Warren, 2018.07.08.)
Szólj hozzá!

Válaszolj szeretettel az igazságtalanságra, ahogy Isten is akarja

2018. július 14. 11:36 - csmsdvd

„Hallottátok, hogy megmondatott: "Szeresd felebarátodat, és gyűlöld ellenségedet. Én pedig azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok azokért, akik üldöznek titeket” (Mt 5:41)

Az igazságtalanság emberi létünkkel együtt jár. Csak nagyon kevés ideig tudsz úgy élni ebben a világban, a földön, hogy ne érjen igazságtalanság. Lehet egyik szülőd miatt volt megnyomorított gyerekkorod. Lehet a munkaadód bánik részrehajlóan veled. Lehet egy bírói ítélet miatt érzel igazságtalanságot. Válaszolhatsz bántóan a bántásra. Ez a legegyszerűbb döntés, kétség nem fér hozzá. Isten azonban egy másik lehetőséget biztosít az ő igéjével: Hallottátok, hogy megmondatott: "Szeresd felebarátodat, és gyűlöld ellenségedet. Én pedig azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok azokért, akik üldöznek titeket” (Mt 5:41)

Amikor az emberek megbántanak, arra számítanak, hogy azt megtoroljuk, megbosszuljuk. Azt gondolják, hogy egyszer revánsot veszel. Isten pont az ellenkezőjét szeretné. Ő azt várja el, hogy szeretettel válaszolj. Amikor elbánnak veled és arra szeretettel reagálsz, akkor a másik embert távol tartod attól, hogy irányítson, uraljon téged. Egyszer Booker T. Washington azt mondta: "Sosem fogom megengedni, hogy egy másik ember uralkodjon rajtam azáltal, hogy őt meggyűlölöm". Azt nem tudod szabályozni, hogy egy másik ember, mikor bánik veled igaztalanul. Amit viszont szabályozhatod, hogy belekeseredsz-e a folyamatba. A Te választásod az,ahogyan reagálsz az igazságtalanságra. Azáltal, hogy szeretettel válaszolsz egy bűnözőnek, még nem azt jelenti, hogy folyamatosan megengeded az igazságtalanságot. Épp ellenkezőleg, szeretettel kell keresnünk az igazságot.

 Az igazságért úgy kell küzdenünk, hogy nem álunk bosszút senkin. A Biblia arra utasít: Járjatok el törvényesen és igazságosan!” (Jer 22:3). Ifj. Martin Luther King jó példa volt erre. Ő békésen, erőszakmentesen küzdött az igazságtalanság ellen. Szeretettel lett úrrá a gonosz felett. Jézus példáját követte, aki megbocsátott üldözőinek, akik aztán megölték őt. Jézus követőjeként ez az elhívásunk. Akkor, amikor a méltánytalanság és igazságtalanság emberi létünk velejárója, ezt nem szabad szeretetlenséggel táplálnunk. Ezért hív Isten arra, hogy szeretettel válaszoljunk.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Az élet milyen igazságtalanságaira tudsz nehezen szeretettel válaszolni?
  • Miért tudnak mások uralkodni felettünk, amikor gyűlöljük őket és bosszút forralunk ellenük?
  • Családod vagy imaközösséged, hogyan tud Jézus szeretetével ötletesen válaszolni az igazságtalanságra?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.07.09.)

Szólj hozzá!

A tisztaság háborúja az elmédben kezdődik

2018. július 14. 03:00 - FAmelita

"Légy óvatos, hogy mit gondolsz, mert a gondolataid irányítják az életed." (Péld.4:23 NCV fordítás)

Minden kísértés  a fejedben kezdődik el. A Példabeszédek 4:23 azt mondja: 'Légy óvatos, hogy mit gondolsz, mert a gondolataid irányítják az életed." (Péld.4:23 NCV fordítás). A szexuális tisztaság a fejedben fog megmaradni, vagy ott fog elveszni.

Bármikor azt láttad, hogy az emberek tönkretették az életüket, akkor arra mérget vehetsz, hogy a problémáik nem a tetteik miatt kezdődtek, a tetteik a gondolataik miatt valósultak meg. A tetteket ostoba gondolatok dédelgetése előzi meg, mielőtt még ostoba döntésekké nőnék ki magukat. A Biblia elég világosan megmondja, és a tudomány is alátámasztja azt, hogy az, ahogyan gondolkodsz, meghatározza azt, ahogyan érzed magad. Az érzéseink motiválják tetteinket. Ahhoz, hogy megváltoztasd az életed, nem csak a rossz szokásaidon kell változtatnod. Helyette dolgozz az okon, amely kiváltja őket. A gondolatokon, amik az érzést okozzák, amik a tettekhez vezetnek. Isten azt mondja, hogy a gondoltaid irányítják az életed.

Ez megmagyarázza, miért jönnek létre titkos szerelmi  viszonyok.

Először elkezded elfogadni, a bűnös gondolataid. "Milyen lenne a szex azzal az emberrel? Olyan rossz ez?" Kétségeid lesznek, majd fantáziálni kezdesz róla. Azt gondolod, hogy ez ártalmatlan. 

De nem az.  A gondolataid érzésekhez vezetnek.  Az érzések pedig elkerülhetetlenül tettekbe torkollnak.

Ezután bevonódsz érzelmileg is. Ez az a pont, amikor elkezdesz flörtölni. Elkezdesz gesztusokat és megjegyzéseket tenni, finoman, vagy kevésbé finoman kifejezve, hogy  'Elérhető vagyok'. A következő lépés a fizikai beavatkozás. Amikor racionalizálod a tetteidet ' Mindenki ezt csinálja, nem nagy dolog. Mindketten felnőttek vagyunk.'

A bűnös tettek már akkor elkezdődnek, amikor elfogadod a bűnös gondolatokat. 

A Biblia kifejti a 2 Timóteus 2:22-ben, hogyan irányítsuk az elménket, mielőtt még ilyen ösvényre térne: "Fordíts hátat az ifjúkor féktelen kívánságainak, és teljes figyelmedet a jó, a békés és szeretetteljes dolgok irányába fordítsd." (Phillips ford.)

A Biblia arra tanít minket, hogy forduljunk el a vággyal teli gondolatoktól, és helyette forduljunk a pozitív dolgok felé. Ez a két lépéses taktika megtöri a kísértést, mielőtt még elkezdődne.  Már jóval azelőtt rosszul gondolkodsz, mielőtt  rosszul cselekednél. De megtörheted a körforgást azzal, hogy hátat fordítasz a bűnös gondolatoknak, és helyettük a jó, becsületes, békés és szeretetteljes dolgokra figyelsz.

Nem ártatlan szemlélője vagy annak, hogy a bűnök elveszik a szexuális tisztaságod. A Te döntésed.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Amikor találkoztál velük, hogyan vezettek a bűnös gondolatok bűnös tettekhez, akár szexuális természetűek voltak, akár nem?
  • Van olyan ember az életedben, akivel beszélhetsz, amikor vággyal telt gondolatokkal küzdesz? Ha igen, valld be azokat a gondolatokat neki, és Istennek is. 
  • Milyen pozitív gondolatokkal tudod helyettesíteni  bűnös gondolataidat?

 

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.06.30.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása