Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Engedd, hogy Jézus könnyítsen a terheiden

2018. február 08. 03:00 - Lilla:)

„Gyertek hozzám mindannyian, akik megfáradtatok és le vagytok terhelve, én pedig megnyugvást adok nektek. Vegyétek az én igámat magatokra és tanuljátok meg tőlem, hogy nyájas és szerető szívű vagyok, így megnyugvást találtok lelketeknek. Az én igám és terhem könnyű." (Máté 11:28-30, RSV fordítás)

Nem tudom, milyen terheket cipelsz. Nem tudom, milyen súlyok nyomnak le. A megoldást azonban tudom!

Jézus mondja: „Gyertek hozzám mindannyian, akik megfáradtatok és le vagytok terhelve, én pedig megnyugvást adok nektek. Vegyétek az én igámat magatokra és tanuljátok meg tőlem, hogy nyájas és szerető szívű vagyok, így megnyugvást találtok lelketeknek. Az én igám és terhem könnyű." (Máté 11:28-30, RSV fordítás).

Sok évig nem értettem meg ezt az igerészt, mert nem tudtam milyen igáról volt szó. Amikor Jézus azt mondja, hogy „Vegyétek az én igámat magatokra", nekem úgy hangzott, mintha még egy dolgot akarna adni, amivel meg kell birkóznom. Az én terhem viszont már épp elég nehéz, Istenem. Nincs szükségem arra, hogy még a te problémáid is az én vállam nyomják.

Az iga gyakorlatilag egy deszka, amiben két boltív van, így két jószágot is befoghatsz és együtt húzhatják a szekeret.

Ebben áll az iga jelentősége, hogy általa megosztható a teher. Iga nélkül egyetlen marhának kell húznia az egész rakományt egyedül. Azonban ha egy másik marhával együtt fogod be az igába, akkor együtt húzhatják és a teher fele olyan nehéz.

Amikor Jézus azt mondja, hogy vegyük magunkra az ő igáját, azzal nem azt adja tudtunkra, hogy át kell vennünk a problémáit. Neki egyáltalán semmi problémája nincs! Ezzel azt mondja, hogy osztozni akar veled a te problémáidon. Osztozni akar a terheden. Magára akarja venni azt a nyomást, ami téged ér, és veled együtt akarja vinni.

Hűha!

Három igét használ ebben a versben: gyertek, tanuljatok és vegyétek. Jézus azt mondja: „Gyertek hozzám. Csatlakozzatok hozzám, aztán tanuljátok meg, én hogy csinálom. Vegyetek magatokra könnyebb terhet. Ez csökkenti majd a stresszet is. Így könnyebben eligazodsz majd."

Amikor felveszed Krisztus igáját, együtt mozogsz vele. Egy irányba haladtok és egyforma sebességgel. Ennek köszönhetően pedig jó irányba mész majd, a megfelelő tempóban.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen nehéz számodra elfogadni a segítséget valakitől, aki osztozni akar a terheiden és könnyíteni akar a dolgodon?
  • Vannak olyan emberek az életedben, akik ezt megtennék érted? Te hogyan ajánlanád fel a segítséged másnak, hogy csökkents az őt érő nyomáson?
  • Isten már mindent tud a nehézségeidről. Hogyan mutatod meg neki, hogy kész vagy felvenni az ő igáját?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.02.01.)

Szólj hozzá!

Amikor támadás alatt vagy, pihenj!

2018. február 07. 03:00 - magyarosijulia

„Asztalt terítesz nekem ellenségeim szeme láttára. Megkened fejemet olajjal, csordultig van poharam." (Zsolt 23:5)

A civilizációnkból egyre jobban kihal az udvariasság. A világ egyre gorombább! Az egyik dolog, ami ezt okozza, az az internet, hiszen lehetővé teszi az embereknek, hogy egy képernyő mögé elbújva kimondjanak olyan dolgokat, melyeket szemtől szembe sosem lenne bátorságuk kimondani.

Ezzel csak egy dolog derül ki az emberekről: hogy mennyire kicsi a szívük. A nagyszerű emberek mellett nagyszerűen érzik magukat mások, a kicsi emberek viszont leértékelnek és lekicsinyelnek másokat. Akik másokat lekicsinyelnek, azoknak csak egy aprócska szívük van, és azért csúfolnak ki másokat, mert azt gondolják, hogy ettől fogják ők jól érezni magukat.

Hogyan viszonyulj a goromba emberekhez? Sehogy. Hagyd Istenre, hogy kézbe vegye őket, engedd, hogy Isten legyen a védelmeződ.

Dávid király megértette ezt. Tudta, hogy mit jelent ha érzelmileg, verbálisan és fizikailag támadás ér valakit. Fiatalként Sámuel próféta felkente őt Izrael következő uralkodójává, de nem lett egyből király. Emiatt Saul, az uralkodó király, meg akarta őt ölni, így Dávid barlangokban rejtőzködött, míg gyanakodtak rá, üldözték és folyamatosan veszélyben volt.

Mégis, Dávid soha nem szólt még csak egy rossz szót sem a király ellen. Soha nem állt bosszút, hiszen Isten éppen ekkor készítette fel, hogy az Ő szíve szerinti király legyen belőle.

Dávid ezt írja a Zsoltárok 23:5-ben: „Asztalt terítesz nekem ellenségeim szeme láttára. Megkened fejemet olajjal, csordultig van poharam." (Zsolt 23:5)

Dávid felismerte Isten iránta való jóságát. Isten megkenette a fejét olajjal, ami ezt jelentette a világ előtt: Ez az a férfi, lépjetek vissza! Ő lesz a következő vezető! Dávid pohara csordultig volt, ami azt jelenti, hogy Isten folyamatosan megáldotta őt, még akkor is, amikor mások az életére törtek.

Úgy tűnik, hogy Dávid aggodalmaskodott? Nem! Nem kellett arra pazarolja minden energiáját, hogy megvédje magát, mert teljesen megbízott Istenben, hogy Ő fogja megvédeni.

Sok hitre és alázatra van szükség, hogy meg tudj pihenni és bízni tudj Istenben, amikor támadás alatt vagy, amikor félreértenek, amikor különféle pletykák terjengenek rólad és mindenfélét mondanak rólad az emberek online. Amikor ilyen történik, minden porcikád fel akar lázadni és tenni valamit!

De akkor hasonlítasz leginkább Krisztusra, ha csendben maradsz a támadás idején. Jézust folyamatosan támadások érték, mégsem állt bosszút, még a keresztre vezető útján sem. Néma maradt a támadóival szemben, mert rábízta magát az Atya gondoskodására.

Tehát ha Istennek tetszően szenvedtek, tegyétek továbbra is a jót, és bízzátok az életeteket Istenre, aki teremtett, mert Ő sosem hagy el! (1Péter 4:19, NLT fordítás).

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mennyire fontos számodra, hogy tiéd legyen az utolsó szó?
  • Milyen fizikai eredményei vannak, ha Istenre bízod a megvédésedet? Milyen hatással van az egészségedre?
  • Ha beszélned kell a támadóiddal, mit gondolsz, mit szeretne Isten, hogy mondj?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.01.31.)

Szólj hozzá!

Csak Isten képes gondoskodni rólad

2018. február 06. 03:00 - FodorImi

„Mivel saját fiát sem kímélte, hanem odaadta értünk, hogyne adna nekünk biztosan minden mást is?” (Róma 8:32, TLB fordítás)

bird-3113835_1280.jpg

Életedben a stressz fő oka az aggódás. Aggódsz, mert nem hiszed, hogy meglesz amire szükséged lesz, akkor, amikor szükséged lesz rá. Azonban mindig, amikor Isten helyett másoktól várod, hogy betöltsék a szükségeid, akkor csalódott és frusztrált leszel, mert senki más nem tudja betölteni a szükségeid. Ezt egyedül csak Isten képes megtenni.

Ha ki akarsz gyógyulni a stresszből, meg kell tanulnod Istenre tekinteni a szükségben.

Néhányan a munkájukban keresik a biztonságot, és amikor elvesztik a munkájukat, oda a békességük is.

Mások a házasságba vetik a biztonságukat. Aztán mikor a társuk meghal, vagy elválnak, ezt kérdezik, hogy „Ki vagyok én? Mi vagyok én, mi az identitásom?”

Vagy lehet a pénzbe vetni a biztonságot, de a pénzt sokféle módon el lehet veszíteni.

Azt javaslom, hogy soha ne vesd a biztonságod semmi olyan dologba, amit elvehetnek tőled. Elveszítheted az állásod, az egészséged, mások megbecsülését, elveszítheted a társad, még az értelmedet is, de nem veszítheted el a Krisztussal való kapcsolatodat.

Ha ebbe az ígéretbe veted a biztonságodat, akkor bízhatsz Istenben, hogy Ő betölti minden szükséged.

Róma 8:32 azt mondja: „Mivel saját fiát sem kímélte, hanem odaadta értünk, hogyne adna nekünk biztosan minden mást is?”  

Ha Isten annyira szeretett, hogy elküldje Jézus Krisztust meghalni a kereszten, akkor nem gondolod, hogy a szeretete ahhoz is elég, hogy életed minden más szükségéről is gondot viseljen?

Minden alkalommal, mikor stresszelni kezdesz, állj meg, és mondd el: „Az ÚR az én pásztorom, nem szűkölködöm.” (Zsoltárok 23:1)

Isten gondoskodni fog. Gondot fog viselni rólad. A stressz helyett nézz Rá, hogy betöltse a szükségeid.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Általában hogyan reagálsz, amikor valami nagy dologra van szükséged az életedben?
  • Mire van szükséged éppen most? Bízol Istenben, hogy Ő gondoskodik róla?
  • Mit gondolsz, Isten mit akar adni neked? Mit gondolsz, mit akar, hogy tegyél ezekkel a dolgokkal?

 

*(Daily Hope by Rick Warren - 2018.01.30.)

Szólj hozzá!

Gyere haza ünnepelni

2018. február 05. 03:00 - FAmelita

Énekeljetek Istennek, énekeljetek dicséreteket az Ő nevének; emeljetek dalt Ő hozzá. ...az Ő neve az ÚR. (Zsoltárok 68:4, ESV fordítás)

Vissza szeretnél kerülni Istenhez? Először is torkig kell, hogy legyél a bűneiddel, utána vállalnod kell őket, és fel kell ajánlanod az életedet, mint áldozatot. Végül pedig ünnepelhetsz.

A tékozló fiú történetében fontos megfigyelni az atya válaszát: "Még távol volt, amikor apja meglátta őt, megszánta, elébe futott, nyakába borult, és megcsókolta őt. ... Az apa viszont ezt mondta szolgáinak: Hozzátok ki hamar a legszebb ruhát, és adjátok reá, húzzatok gyűrűt a kezére, és sarut a lábára! Azután hozzátok a hízott borjút, és vágjátok le! Együnk, és vigadjunk..." (Lukács 15:20,21-23, NIV fordítás)

A tékozló fiú apja olyan akár csak a mennyei Atyánk. Nem számít  mit tettél, amikor hazajössz Istenhez, Ő a szeretetével betakar, körülölel. Ő a legjobbat adja neked és az mondja "Minden meg van bocsátva! Gyerünk, vedd fel az övet, vedd fel a cipőt! Ünnepeljünk lakomával! A gyermekem visszatért!"

Haza jössz és ünnepléssel várnak, nem kárhoztatással. Isten azt akarja, hogy csatlakozz hozzá az ünneplésben, ahogy neki zengesz dicséreteket. 

Ahogy azt mondod "Köszönöm Istenem. Köszönöm a kegyelmedet. Köszönöm a szeretetedet. Köszönöm a jóságodat. Téged magasztallak.". Egész egyszerűen megünnepled, hogy átformált.

A Biblia azt mondja a Zsoltárok 68:4-ben: "Énekeljetek Istennek, énekeljetek dicséreteket az Ő nevének; emeljetek dalt Ő hozzá. ...az Ő neve az ÚR." 

A saját átformálódásod érdekében el kell kezdened énekelni a gyülekezetben. Meg kell ünnepelned, hogy Isten mit vitt véghez az életedben és hálát adnod neki a dalokon keresztül.

Lehet, hogy börtön énekesnek hívod magad, mindig rácsok mögött vagy, lehet hogy több-kevesebb mögött, és sosincs meg a megfelelő kulcs. De a Biblia nem azt mondja, hogy tegyétek a dalaitokat csinossá, ha nem azt, hogy tegyétek örömtelivé. Meg tudod csinálni! Bárki tud örömteli zajt kiadni magából.

Énekelj Istennek, ne csak azért, mert Ő az, aki. Hanem azért is, amit véghez vitt az életedben. 

 

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan befolyásolják  a földi apáddal való élményeid a mennyei Atyáról alkotott nézőpontodat, főleg ha feldúlt vagy?
  • Mi az, ami távol tart attól, hogy énekeken keresztül fejezd ki a dicséreteidet Istennek?
  • Mit jelent örömteli zajt csinálni?

 

* (Daily Hope by Rick Warren 2018.01.29.)

Szólj hozzá!

Az út, amelyet követve visszatalálsz Istenhez

2018. február 04. 03:00 - csabanagy89

"Megtaláltok engem, ha kerestek és teljes szívvel folyamodtok hozzám." (Jeremiás 19:23)

path-wallpaper-7456-7744-hd-wallpapers.jpg

Én nem tudom, hogyan érzed magad a mai napon. Talán nagyon messze érzed magad Istentől. Esetleg évek óta nem jártál templomban, de az is lehet, hogy csak egy-két hónapja tart ez az időszak. Lehet, hogy pontosan ezekben a hetekben érezted így: „Nem igazán érzem Isten jelenlétét az életemben.” És mégis szeretnél visszatérni Hozzá. Hogyan találhatsz újra vissza Istenhez?

Ez a visszavezető út azonban spirituális formálódással is jár – íme három dolog ami hasznodra lesz:

1. Döntsd el, ideje változtatni.

Semmi sem fog változni az életedben, amíg eleged nem lesz abból, ahogyan most történnek a dolgok és azt nem mondod: „Nem mehet így tovább. Belefáradtam az állandó stresszbe. Kimerültem az állandó csalódottság miatt. Kiégtem a rengeteg munkától. Elgyengültem attól,hogy távol vagyok Istentől.”

Miért hagyta Isten, hogy idáig juss? Mert Ő szabad akaratot adott neked. Ő szeret téged, így ahogy vagy, minden jó és rossz tulajdonságoddal együtt, azonban túlságosan is fontos vagy neki ahhoz, hogy hagyja, hogy a dolgok így menjenek tovább. Nem akarja, hogy eltékozold, elpazarold az életed.

Ahogy Jeremiás próféta könyvében olvassuk: „Megtaláltok engem, ha kerestek és teljes szívvel folyamodtok hozzám.” (19:23)

2. Valld meg bűneid.

Az Ézsaiás 59:2-ben ez áll: „...hanem a ti bűneitek választottak el titeket Istenetektől, a ti vétkeitek miatt rejtette el orcáját előletek, és nem hallgatott meg.”

Érezted már imádság közben úgy, hogy Isten több millió kilométerre van tőled, vagy úgy, hogy közted és Isten között egy fal van?

Honnan származik ez az érzés? A bűneid választottak el Istentől. Ha messze érzed magad Istentől, akkor gondolkozz: ki az aki eltávolodott? Isten mindig ott van melletted. Ő feltétel nélkül szeret, és arra vár, hogy letedd bűneid és újra kapcsolatba tudjatok lépni egymással.

3. Ajánld oda magad.

Ezt olvashatjuk a második Korinthusi levél 3:18-ban: „Mi pedig, miközben fedetlen arccal, mint egy tükörben szemléljük az Úr dicsőségét mindnyájan, ugyanarra a képre formálódunk át az Úr Lelke által dicsőségről dicsőségre.”

Igazi változást akkor fogsz elérni az életedben és visszatérni Istenhez, ha az önközpontúságodból kimozdulsz az Isten-központúság felé. Ez az irányváltás nem egyik napról a másikra történik. De az a jó hír, hogy Isten végigkísér és segít ezen az úton egész életeden keresztül.

Mindez egy döntéssel kezdődik, hogy ajánld neki az életed és kövesd mindenben az Ő akaratát.

 

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Miért okoz néha nehézséget az, hogy elengedjünk olyan dolgokat, amik amúgy stresszelnek minket?
  • Mit jelent a megbánás? Hogyan néz ez ki a mindennapi életedben?
  • Mit jelent a gyakorlatban felajánlani magad Isten számára?

 

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.01.28.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása