Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Isten örvendezik, amikor szívből engedelmeskedünk parancsainak

2018. február 03. 03:00 - Erika1832

"Csak mondd meg, mit tegyek, és én megteszem, Uram. Amíg élek teljes szívemből engedelmeskedem neked." Zsoltárok 119:33-34. (TLB)

 

mosoly.jpg

Isten mosolyog, amikor szívből engedelmeskedünk Neki. Azaz, kérjen tőlünk bármit az Úr, jó esetben mi azt fenntartás és habozás nélkül megtesszük. Nem halogatjuk, és nem mondjuk, hogy „majd imádkozom ezzel kapcsolatban”. Hiszen minden szülő tudja jól, hogy a késleltetett engedelmesség valójában engedetlenséget jelent.

Isten nem köteles megindokolni számunkra, hogy mit miért kér tőlünk. Az okok megértése várhat, az engedelmesség viszont nem késlekedhet. Az azonnali szófogadás sokkal többet árul el Isten természetéről, mint egy élethosszig tartó hitvita, vagy elmélkedés a Biblia fölött. Tulajdonképpen, mindaddig reménytelen egy adott parancsolat helyes értelmezése, amíg nem cselekszünk aszerint. A feltétel nélküli engedelmesség tehát a  megértés kulcsa.

Gyakran megesik velünk, hogy csak részben akarunk Istennek szót fogadni. Szeszélyeink szerint válogatunk a parancsolatok között. Feljegyezzük a nekünk tetsző parancsolatokat, miközben a többit figyelmen kívül hagyjuk, talán mert értelmetlenek, népszerűtlenek, túl nehéz volna követni őket, vagy mert lehet, hogy sokba kerülnének.

„Eljárok az istentiszteletre, de tizedet nem fizetek. Tanulmányozom a Bibliát, de annak, aki megbántott, nem vagyok hajlandó megbocsájtani." A részleges engedelmesség azonban csak engedetlenség.

A szívből jövő engedelmességben derű és lelkesedés lakozik. .Ahogyan a Biblia is írja: "Szívből engedelmeskedjetek" Zsoltárok 100:2. (TLB)

Ez az a hozzáállás, amely Dávidra is jellemző volt: "Csak mondd meg, mit tegyek, és én megteszem, Uram. Amíg élek, teljes szívemből engedelmeskedem neked."(zsoltárok 119:33-34 TLB).

Jakab is így ír a keresztényekhez: Isten nem csak annak örül, hogy hiszünk, de annak is, amikor cselekszünk. (Lásd: Jakab 2:24).

Isten Igéjéből egyértelműen kiderül, hogy az Üdvösséget nem lehet kiérdemelni. Kegyelemből kapjuk azt, nem saját erőfeszítéseinkből származik. Ám Isten gyermekeiként örömet okozunk mennyei Atyánknak azzal, ha alázattal követjük törvényeit. Az engedelmesség minden megnyilvánulása  egyben Isten dicsőítése is.

Mit gondolsz, miért örvendezteti meg Istent, ha szófógadóak vagyunk? Azért, mert ez tanúsítja, mennyire szeretjük Őt. Jézus azt mondta, "Ha engem szerettek, az én parancsolataimat megtartsátok." János 14:15. (GNT).

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

• Vajon Isten miért csak azután világít rá kérései okára, miután mi engedelmesen eleget tettünk azoknak?

• Emlékezz vissza az utolsó alkalomra, amikor  szó nélkül cselekedtél Isten szavára. E tetteddel mit fedtél fel a hitedről?

• Miért fordul elő velünk időnként, hogy csak részben steretnénk engedelmeskedni Isten parancsolatainak? Te mivel kapcsolatban próbáltál a múltban alkudozni Istennel?

 * (Daily Hope by Rick Warren 2018.01.27.)

 

Szólj hozzá!

Ha Isten értünk van, ki lehet ellenünk?

2018. február 02. 03:00 - daniella_89

"Bízd az Úrra dolgodat, és a terveid sikerülnek" (Péld. 16:3 NLT fordítás)

20150724190206-success-focus-life-achievements.jpeg

Isten legfőbb célja, hogy Te sikerre vidd az életben. Teremtésedkor feladattal ruházott fel, és szeretné, ha betöltenéd a kuldetesed. Egyedül Ő lehet sikerességed igaz bírája. 

Amint megérted, hogy Isten érted van, meg fog változni az életről alkotott elképzelésed. Nem fogsz többé úgy gondolni a Mindenhatóra, mint aki a Mennyből lesi, vajon mikor csaphat le rád vétkeid miatt.

Ez szédületesen jó hír! Azt jelenti, hogy nem kell tartanod Istentől, mert Ő minden esetben a javadat szolgálja.

Mégis, sokan annyira félnek a Teremtőtől, hogy idegessé válnak már csak puszta említésétől is. Tudod, miért? Mert bűnösnek érzik magukat, és így gondolkodnak: "Ha közel kerülök Istenhez, meg fog leckéztetni. Emlékeztetni fog mindarra, amit eddig elhibáztam, és még ennél is szörnyebben érzem majd magam!"

Azonban, semmi sem áll távolabb az igazságtól. Jézus ugyanis így szól: "Nem azért jöttem a világba, hogy elítéljem, hanem hogy megmentsem azt". Valójában Jézus azt mondja: "Nem azért jöttem, hogy megfenyítselek, hanem azért, hogy megmentselek".

Ha Isten értünk van, ki lehet ellenünk?

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Miért gondoljuk néha, hogy Isten csak arra vár, hogy lecsaphasson ránk, amikor hibázunk?
  • Hogyan változtatja meg az életről alkotott szemléletmodod az a tény, hogy Isten érted van?
  • Hogyan válaszolnál erre a kérdésre: Ha Isten értünk van, ki lehet ellenünk?

 

* (Daily Hope by Rick Warren, 2018.01.26.)

Szólj hozzá!

Az együtt végzett munkával maximalizáljuk az általa kifejtett hatásunkat

2018. február 01. 03:00 - gabormel

„Elmondom tehát az igazságot, bármit is tettetek egyel a legkisebb testvéreim közül, azt velem tettétek.” (Máté evangéliuma 25:40 NCV fordítás)

A Prédikátor könyve 4:9-12 a következőt mondja: „Jobb ketten, mint egyedül, mivel együtt jobban működünk. Ha az egyik elesik, a másik fel tudja segíteni. De rossz annak, aki magányos és elesik, mert nincs senki, aki felsegíthetné. Ha két ember együtt fekszik, melengetik egymást. De hogyan tudna felmelegedni az, aki egyedül van? És ha az egyiket támadás éri, ketten együtt képesek lesznek megvédeni magukat. Sőt, a három szálból sodrott kötél még jobban ellenáll a szakadásnak. (Prédikátorok könyve 4:9-12, NCV fordítás)

A Szentírás ezen részének sok mondanivalója van a másokkal való szolgálatról az egyházban, amely három megállapításban össze is foglalható:

1. Az együtt végzett munkával maximalizáljuk az általa gyakorolt hatásunkat.

Együtt többre vagyunk képesek. Szeretnél globális hatást gyakorolni az életedre? Akkor valósítsd meg más emberekkel együtt a gyülekezetedben, hiszen ha együtt visszük véghez Krisztus nevében, sokkal nagyobb hatást érhetünk el, mint egyedül. Egy csepp eső nem jelent nagy változást a sivatagban, de az esőcseppek milliói a sivatagot virágzó kertté változtathatják át.

2. Az együtt végzett munkával minimalizálhatjuk a kudarcainkat.

Ahogyan a 10. vers is kérdezi, amikor csak önmagadat szolgálod és elesel, ki lesz az, aki felemel téged? Ha azonban együtt szolgálunk, és az egyik elesik, csak a másik ember tudja őt felsegíteni. Ez nem teszi egyszerűvé és ugyanakkor mélyrehatóbbá a pillanatot? Együtt kell működnünk más emberekkel, hogy ösztönözni tudjuk egymást és csökkenthessük a kudarcaink számát.

3. Amikor együtt ténykedünk, mozgósítjuk az erőforrásainkat.

Az erőforrások és a tőkék egyesítésével további célok valósíthatók meg. Ha megosztod a takaród, egy helyett két ember fog melegen maradni.

Máté evangéliumában Jézus eképpen tanított: „Elmondom tehát az igazságot, bármit is tettetek egyel a legkisebb testvéreim közül, azt velem tettétek.” (Máté evangéliuma 25:40 NCV fordítás)

 

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Miért akarunk olyan gyakran magunk megtenni dolgokat, mint inkább másokkal együtt?
  • Mely terület az, ahol a csapatmunkával tudtad maximalizálni az általa kifejtett hatást?
  • Van bármi olyan, ami megakadályozza, hogy időt, energiát és erőforrást fektess a gyülekezetedbe? Ha igen, miért?

 

  *  (Daily Hope by Rick Warren, 2018.01.25.)

Szólj hozzá!

A jelentőséged a szolgálatból származik

2018. január 31. 03:00 - Anika Enikő

“ Mindegyikőtök kapott valamilyen ajándékot,, hogy azokkal szolgáljátok egymást. Szolgáljatok jól Isten különféle kegyelmi ajándékaival.” ( 1 Péter 4:10, GNT fordítás)

Ahhoz, hogy megtapasztaljuk, mit jelent fontosnak lenni az életben, együtt kell szolgálnunk másokkal. A szolgálat azt jelenti, hogy jót teszünk másokkal.

Az, hogy mennyire vagy fontos és jelentős személy, nem a státuszodtól, az autódon lévő matricától vagy a pólódon látható márkanévtől függ. De még attól sem, hogy milyen nemű vagy, vagy hogy mennyi a fizetésed.

Az, hogy mennyire vagy fontos és jelentős személy, a szolgálatodtól függ. Akkor leszünk fontos emberek, amikor elkezdünk másokra többet gondolni, mint saját magunkra, és amikor másoknak szenteljük az életünket. Nem lehetünk önzők és fontosak egyszerre.

A Biblia ezt mondja az 1 Péter 4:10-ben:  “Mindegyikőtök kapott valamilyen ajándékot, hogy azokkal szolgáljátok egymást.”

Az ajándékaidat, amiket kaptál, nem a saját magad hasznára kaptad. Isten azért adta azokat neked, hogy profitáljanak belőle az emberek, akik körülötted élnek. Isten fontos személynek alkotott meg, és a jelentőségedet akkor találod meg, amikor az ajándékaidat, a tehetségedet és a képességeidet arra használod, hogy mások felé szolgálsz.

 A Prédikátor könyve 4:9-12 ezt mondja: “ Két ember jobb, mint egy, mert többet végeznek el azáltal, hogy együtt dolgoznak. Ha egyik elesik, a másik fel tudja segíteni. De rossz annak, aki egyedül van amikor elesik, mert nincs senki ott, hogy segítsen. Ha ketten egymás mellett fekszenek, egyikük sem fázik. De aki egyedül fekszik,  nem melegszik fel. Az ellenség legyőzheti azt, aki egyedül van, de ketten már meg tudják védeni magukat. A három szálból font kötelet nehéz elszakítani.” (NCV ford.)

Nem arra lettél teremtve, hogy Istent egyedül szolgáld, hanem arra, hogy másokkal együtt, csapatban szolgáld Őt. Arra lettél teremtve, hogy Istent egy családban, egy kis csoportban, egy gyülekezetben szolgáld.

Együtt jobbak vagyunk!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen egyéni tálentumokat adott Isten neked?
  • Hogyan használod az ajándékaidat, a képességeidet és a tehetségedet mások szolgálatára?
  • A világi értékrend szerint mit jelent fontosnak és jelentősnek lenni? Mennyiben tér el ez attól, amit a mai üzenetünkben mondtunk?

 *(Daily Hope by Rick Warren, 2018. 01.24.)

Szólj hozzá!

Isten úgy teremtett, hogy másokra is szükséged legyen

2018. január 30. 03:00 - Anika Enikő

“Mert Krisztus illeszti és kapcsolja össze a test különböző részeit. Minden rész a saját speciális feladatát végzi, és ez segít a többi résznek növekedni.” (Efézus 4:16, NLT fordítás)

Vannak dolgok, amiket egyedül nem fogsz tudni megtanulni, csak közösségben. Ahhoz, hogy kifejlődjenek és növekedjenek a benned rejlő lehetőségek, másoktól kell tanulnod.

A megbocsátást például csak kapcsolatokban fogod tudni megtanulni. Egyedül erre nem vagy képes. A hűséget és a szeretetet is csak kapcsolatokban lehet megtanulni. A kedvességet, a könyörületességet és az önzetlenséget sem tudjuk mások nélkül megtanulni.

Tulajdonképpen a legfontosabb dolgokhoz, amit meg kell tanulnunk az életben, szükséges, hogy kapcsolatban álljunk más emberekkel. Egyedül ez nem lehetséges. Ha fejleszteni szeretnéd a benned rejlő lehetőségeket, akkor tanulnod kell másoktól.

Mi a legjobb hely erre? Isten családja. Krisztus teste, az egyház.

Az Efézus 4:16 ezt mondja: "Isten illeszti és kapcsolja össze a test különböző részeit. Minden rész a saját speciális feladatát végzi, és ez segít a többi résznek növekedni.” (NLT ford.)

Szükséged van azokra az emberekre, akiket Isten az életedbe helyezett. És nekik is szükségük van rád! Isten úgy alkotott meg bennünket, hogy szükségünk legyen egymásra és tanuljunk egymástól, hogy olyan emberekké legyünk, amilyenekké Ő teremtett bennünket.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen fontos dolgokat tanultál meg a házicsoportban?
  • Mit gondolsz, Isten miért alkotott meg bennünket úgy, hogy közösségben éljünk és ott tanuljunk meg dolgokat? Mit mond ez el Isten természetéről?
  • Milyen szerepet adott Isten neked a gyülekezetben, az egyházban? Ha nem tudod, akkor vajon milyen lépéseket kellene megtenned ahhoz, hogy felfedezd, mi lehet ez a szerep vagy feladat a számodra?

 

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.01.23)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása