Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Isten akaratának keresésekor elkerülendő három csapda

2018. május 09. 03:00 - Erika1832

 „Az Úr irányítja az embernek lépteit…Ha elesik is, nem marad fekve, mert az Úr az, aki fogja a kezét.”(Zsolt. 37:23-24., NASB-fordítás)

bizalom.jpg

Lehet, hogy azt gondolod, hogy az életed zsákutcába fut. „Soha sem keveredünk ki ebből az adósságból!" „Soha nem lesz gyerekem." „Az álmaim soha nem fognak valóra válni." „Hogyan fog ez az egész egyáltalán működni?”

Most éppen úgy tűnhet, hogy sötétben tapogatódzol, úgy érzed, hogy legyőztek, és a dolgok jelenlegi állása érthetetlennek tűnik számodra. De eljön majd egy nap, amikor az örökkévalóság fényében látni fogod, hogy minden, ami veled történt hogyan is illeszkedett Isten tervébe. Addig is, Isten akaratának keresése közben a következő három csapdát igyekezz elkerülni — és mialatt ezt teszed, egy mélyebb bizalom fog felépülni benned Isten felé. Még akkor is, ha az adott helyzetben nem érted, hogy miért is történik mindez veled.

1. Ne légy fatalista. A fatalizmus gondolata — az az elképzelés, hogy nem rendelkezünk semmilyen eszközzel és erővel a dolgok befolyásolására — önsajnálathoz vezet. Azzal szemben, hogy vállaljuk a felelősségünket az okozott problémákért, arra késztet minket, hogy minden rosszért, ami az életünkben történt Istent hibáztassuk. Ezen kívül a fatalizmus passzivitáshoz vezet. Arra indít minket, hogy így gondolkozzunk: „Istenre várok, hogy adjon nekem egy házastársat,” vagy „Istenre várok, hogy szerezzen nekem egy állást.” Isten viszont azt mondja: „Adtam neked értelmet! Adtam neked két lábat! Gyerünk, és kezdj el valamit csinálni ezekkel!”

2. Ne légy csalódott. Ha megpróbálsz mindent megoldani az életedben nagyon csalódott leszel. Előfordul majd, hogy megteszed, amit Isten akaratának gondolsz és mégis kudarc lesz az eredménye. „Azt hittem, Isten vezetése volt, hogy elkezdjem ezt az üzletet, de nem sikerült."
Mit csinálsz, amikor nincsenek válaszok? Továbbra is bízol Istenben, tudva, hogy neki jó tervei vannak a számodra, és az összes körülményeden keresztül a karakteredet formálja.

3. Ne félj. Mi is van az Isten akaratától való félelem mögött? A probléma gyökere, hogy kételkedsz Isten szeretetében. A Biblia azt mondja, „A szeretetben nincs félelem; de a tökéletes szeretet kiűzi a félelmet.” (1 János 4:18.,NASB-fordítás). Mindig bajba kerülünk, amikor kételkedünk Isten szeretetében, mert amikor nem bízunk benne, azt jelenti, hogy nem engedelmeskedünk neki.

A Zsoltárok 37:23-24 azt mondja: „Az Úr irányítja az embernek lépteit…Ha elesik is, nem marad fekve, mert az Úr az, aki fogja a kezét”. (Zsolt. 37:23-24., NASB-fordítás).

Isten akarata az, hogy a szeretetét kifejezze feléd. Amikor nem érted, hogy Isten éppen mit cselekszik most, légy türelemmel. Isten tudja, mi a számodra a legjobb. Te nem láthatod a végkifejletet, de Ő igen. Az az út, amin most Isten vezet téged lehet, hogy fájdalmas, de minden késlekedés, nehézség és probléma, ami útközben ér a jellemedet fejleszti az életed során.

 Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

• Hogyan válaszolnál erre a kérdésre: „Jó emberekkel miért történnek rossz dolgok?"
• Most mire vársz Istennél, hogy megvalósuljon az életedben? Mit gondolsz Ő mit vár tőled, hogy megtegyél ezért?
• Mit gondolsz, ez a megállapítás, mit jelenthet: „Isten akarata az, hogy kifejezze a szeretetét?”

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.05.02.)

Szólj hozzá!

Hogyan találod meg Isten akaratát?

2018. május 08. 03:00 - daniella_89

„Isten...meghívott erre a csodálatos barátságra Fiával, aki Krisztus, a mi Urunk” (1Korintus 1:9 TLB fordítás)

o-equation-facebook_1.jpg
Isten nem játszadozik veled. Azt akarja, hogy megértsd az akaratát, célját és tervét az életedre.

Talán ezt mondod: „Azt akarom, hogy Isten vezessen, de mégis összezavarodok. Nem tudom, mit tegyek.” Gyakran az a probléma, hogy rossz dologra nézünk. Tudnod kell mit keresel, mielőtt megtalálhatnád.

Tehát, mi Isten akarata?

Isten akarata nem egy érzés.

Talán egy érzést keresel, vagy egy természetfeletti jelet. Azt akarod, hogy Isten pendítse meg a szíved húrjait, és így pontosan tudd, mit tegyél.

Az a baj, hogy az érzések megbízhatatlanok; gyakran tévútra vezetnek. Az érzések eredhetnek fáradtságból, függhetnek a hormonok működésétől, vagy attól, amit éppen most éltél át. A Jeremiás 17:9 ezt mondja: „A szív csalárd” (NIV fordítás). Még a szíved is megvezethet. Még az Ördög is gerjeszthet érzéseket. Ha az érzéseimre hallgattam volna, sosem vettem volna el feleségemet, Kay-t. Az esküvő előtti napon az érzéseim azt mondták: „Fuss!”. De ez nem Isten akarata volt. Hanem félelem!

Ne egy érzésre várj, miközben próbálod kitalálni Isten tervét az életedre.

Isten akarata nem egy képlet.

Mostani kultúránkban azt akarjuk, hogy minden könnyű legyen. Azt akarjuk, hogy egy egyszerű képletet követve azonnal megváltozzon az életünk. Egy útmutatót akarunk, ami lépésről-lépésre vezet.

De van egy probléma ezzel a megközelítéssel: nincs benne helye a hibáknak. Ha Isten akarata egy recept, mi történik, ha kihagysz egy hozzávalót? A szódabikarbóna elhagyása a különbség egy szülinapi torta és a palacsinta között. Mi van, ha van „52 Lépés Isten Akaratának Megismeréséhez” és te kihagyod a 37. lépést?

Isten akarata nem zárt rendszer. Dinamikus! Nem mindig az a kérdés, hogy A-t, vagy B-t válasszuk. Valójában sokszor választhatsz A-tól Z-ig és bármelyik közülük jó lehet. A te döntésed. Miért adott volna neked Isten agyat, ha nem várná el, hogy használd? Megengedi, hogy döntéseket hozz, és ad második esélyeket.

Ha Isten akarata nem egy érzés, vagy képlet, akkor micsoda?

Isten akarata egy kapcsolat.

A Biblia ezt mondja az 1Korintus 1:9-ben: „Isten...meghívott erre a csodálatos barátságra Fiával, aki Krisztus, a mi Urunk” (TLB fordítás)

Nagyon keveset találunk a Bibliában Isten akarata megismerésének technikájáról. De ezernyi igeverset látunk, ami szeretetkapcsolatban való fejlődésről beszél Jézus Krisztussal. Miért? Mert Isten akarata egy kapcsolat.

Minél jobban megismered Istent, annál kevésbé leszel összezavarodva az akaratát illetően. Ismerd meg Istent, és minden más másodlagossá válik! 

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Ha egy érzést tapasztalsz, ami úgy érzed megmutat neked valamit Isten akaratából, mi lehet helyes és célravezető reakció?
  • Mit gondolsz, miért engedi meg Isten hogy döntéseket hozzunk és akár hibázzunk, miközben az Ő akaratát keressük?
  • Mennyire ismered jól Istent - és hogyan tudnád még jobban megismerni? 

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.05.01)

Szólj hozzá!

A hűséges emberek nagylelkűek

2018. május 07. 03:00 - gabormel

Ha tehát a világi vagyont sem kezeltétek hűen, ki bízná rátok az igazi gazdagságot? És ha nem vagytok hűek más emberek dolgaihoz, miért kellene bízni a sajátotokban? Egy szolga sem szolgálhat két úrnak. Vagy gyűlöli az egyiket, és szereti a másikat, vagy ragaszkodik az egyikhez, és megveti a másikat. Nem szolgálhatsz Istennek és a pénznek is egyszerre. (Lk 16:11-13, NIV fordítás)

aratas_2.jpg

A hűséges emberek akkor is nagylelkűek, mikor nincs semmijük, amit adhatnának. Bárki lehet nagylelkű, akinek fölöslege van. Könnyen lehetek nagylelkű az időmmel, ha sok idő áll rendelkezésemre. Lehetek nagylelkű a pénzemmel is, ha sok van belőle. Az energiámmal is lehetek nagylelkű, amennyiben plusz energiáim vannak. Azonban, mikor nincs elég időm, energiám, pénzem és tehetségem, Isten azt mondja: „Ez egy próbatétel. Megfigyelem, hogy hűséges vagy-e hozzám. Hűséges leszel, és bízol-e majd bennem?”

Íme öt alapelv, amelyekben Isten próbára tesz, majd megáld:

1. Isten a nagylelkű embereknek ad.

Isten miért akarja, hogy nagylelkű legyek? Azért, mert azt szeretné, hogy Hozzá hasonlóvá váljak.

2. Isten elképzeléseinek való engedelmesség hozza el az Ő gondoskodását.

Ha Isten akarata szerint cselekszel, kellő időben megadja neked azokat az erőforrásokat, melyekre szükséged van. Ha meglátod tervét, gondoskodni fog azon eszközökről is, amelyekkel megvalósíthatod.

3. Amikor megteszem mindazt, amit Isten mondd, hogy tegyem meg, Ő megteszi azt, amire én nem vagyok képes.

Isten gyakran kér arra, hogy tedd meg a lehetetlent, hogy megerősítse a hitedet. Amikor adsz abból a kevésből, amid van, Isten azt megsokszorozza, és vissza is ad belőle.

4. Ha szükségem van rá, magot vetek.

Bármi, amire az életben szükséged van, vesd el, mint egy magot, és vissza fog térni hozzád.

5. Az aratást a vetés előzi meg.

Van egy időszak az ültetés és a betakarítás között. Mi történik ez alatt az idő alatt? Ez az időszak a hited próbájáról szól.

Hűséges leszel és adni fogsz, mikor neked is csak kevés van? Továbbra is helyesen cselekszel? Megteszed azt, amire Isten kér, függetlenül attól, hogy mibe kerül, meglátva utána Isten tettét?

 

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan lehetsz hűséges, ha odaadod azt a keveset is, amid van?
  • Melyek azok a javak, amelyekkel Isten akarata szerint kell cselekedned, nem nézve a költségeket?
  • Milyen módon vagy nagylelkű az időddel, a pénzeddel és a tehetségeddel?
  • Hogyan szoktál adni abból, amiből neked is csak kevés van?

 

(Daily Hope by Rick Warren, 2018.04.30.)

Szólj hozzá!

Isten arra használja tálentumainkat, hogy tesztelje önzetlenségünket.

2018. május 06. 03:00 - Anika Enikő

“Mindegyikőtök kapott Istentől valamilyen szellemi ajándékot. Ezzel az ajándékkal szolgáljátok egymást.” ( 1 Péter 4:10, GNT fordítás)

 

Isten használja talentumainkat, hogy tesztelje önzetlenségünket. El kell döntened az életben, hogy kiért és miért élsz. Vagy önközpontú és zsugori életet élsz, vagy valami magadnál nagyszerűbbért – Isten Királyságáért élsz.

A hűséges emberek nem magukért élnek. Ők tudják, hogy azok a talentumok, melyeket Istentől kaptak, nem a saját maguk hasznára adattak; hanem arra, hogy a világot egy jobb hellyé tegyék.

Amikor Isten téged teremtett, akkor mindenféle ajándékot, talentumot és képességet adott neked. Ezek a következők: lelki ajándékaid; a szíved, képességek, személyiség és tapasztalatok. Ezek, mind az öt, tesznek téged egyedivé; ettől vagy te, Te. Isten teremtett téged ilyennek. Az egész világon senki nincs hozzád hasonló; és Isten azt szeretné, hogy az Ő dicsőségére önmagad legyél.

Isten arra formált, hogy szolgáld őt és csupán egy mód van erre; mégpedig az, ha másokat szolgálsz.

A hűséges emberek tudják, hogy talentumaik nem a saját hasznukra adattak. Lehet, hogy van érzéked a művészetekhez és mondjuk azért csinálod “mert szereted csinálni.” Ez klassz, ám nem  elég jó ok. Isten nem azért adott neked artisztikus képességet, hogy csupán szeresd csinálni; hanem azért adta, hogy a művészetedet úgy használd, hogy másokat vagy másokon segítesz.

Vannak akik, képesek megjavítani dolgokat. Mások a matematikában jók. Néhányan abban jók, hogy véghezvisznek egy üzletet. Mások a zenéhez értenek. Megint mások jó szervezőkészséggel rendelkeznek, illetve ügyesen kertészkednek, valamint nyírják a szegélyt.

Isten mindannyiunkat különbözőnek teremtett azért, hogy a világban minden megoldódjon. Ha mi mindannyian ugyanazt a dolgot tennénk, akkor sok minden dolgavégezetlen maradna.

Te magad vagy a talentumaid sáfára és Isten megnézi, hogy ténylegesen használod-e, amit neked adott itt a földön. Ha eredményesen használod ezeket a talentumokat, akkor több felelősséget bíz rád a Mennyben.

Elgondolkodtál valaha azon, hogy Isten miért nem csak úgy teremtett bennünket, hogy aztán felvigyen a Mennybe? Miért helyezett bennünket ide erre a megtört Földre 70 vagy 80 évre? Azért tett ide, mert az élet teszt, bizalom és egy ideiglenes feladat. Isten figyel és megnézi, hogy hűséges vagy-e azokban, amiket rád bízott itt a Földön, hogy megáldj másokat.

A Biblia ezt mondja az 1 Péter 4:10-ben: “Mindegyikőtök kapott Istentől valamilyen szellemi ajándékot. Ezzel az ajándékkal szolgáljátok egymást.” Isten adott neked talentumokat és azt akarja, hogy légy hű ezeken.

 

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan szolgálsz másokat a talenumaiddal?
  • Teszteld az indítékaidat mindenben, amit teszel. Például szolgálsz-e valahol azért, hogy másoknak segíts és magasztald Istent vagy a figyelemet magadra akarod felhívni és önmagadat dicsőíteni?

 

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.04.29.)

Szólj hozzá!

Hűnek lenni a kevesen

2018. május 05. 03:00 - Anika Enikő

“Aki hű a kevesen, a sokon is hű az, és aki a kevesen hamis, a sokon is hamis az.” (Lukács 16:10)

 

Isten apró dolgokat használ arra, hogy tesztelje a becsületességed. Azt gondoljuk, hogy az életben a nagy dolgok tesznek vezetővé valakit – ám ez nem így van. Az élet adta nagy krízisekben mutatkozik meg a vezetőség; ám a vezetőség nem az élet nagy dolgaiból építkezik; hanem a kis és apró dolgokban épül. Ez az ahol a becsületesség felüti a fejét – azokban a dolgokban amiket senki nem lát; azokban a dolgokban amik a színfalak mögött történnek; és az élet apró, nem látható, és nem látványos alternatíváiban, amikor a helyes és a megfelelő dolgot teszed, annak ellenére is, hogy soha senki nem fogja látni.

A hűség megkívánja, megköveteli a becsületességet; és Isten a kis dolgokban teszteli a becsületességed.

A Lukács 16:10-ben Jézus mondja: “Aki hű a kevesen, a sokon is hű az, és aki a kevesen hamis, a sokon is hamis az.” Azt mondja, hogy a nyilvános áldásaidat, a nem látható, ajtók mögötti becsületességed határozza meg.

Minden alkalommal, amikor egy politikus botrányba keveredik, akkor számíthatsz arra, hogy a védői a következőkkel állnak elő: “Igazából nem számít milyen a magánélete.” Hallottad ezt valaha? A magánéletének semmi köze nincs a vezetői pozíciójához. Mindennek köze van ahhoz, hogy ő vezető. Mert ha a férfi hazudik a feleségének, akkor hazudni fog a választópolgárainak. Higgy nekem! Ha hazudik annak a személynek, akinek ezt mondta: “Míg a halál el nem választ” akkor becsap téged, mint szavazóját. Számíthatsz erre!

Mint vezetőnek, a nyilvános áldásaim, a nem látható, ajtók mögötti becsületességből és tisztességből erednek, amiket soha senki nem fog látni. Nyilvános áldásaid, a magán, ajtók mögötti becsületességből és tisztességből erednek, amiket soha senki nem fog látni. Isten kis dolgokat használ arra, hogy tesztelje a becsületességed.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen apró dologgal bízott meg Isten, hogy becsületesen végezz, vagy intézz el?
  • Különbséget teszel az “apró” és a “nagy” dolgok között? Isten hogy szeretné, hogy bánj ezekkel?

 

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.04.28.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása
Mobil