Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Bízd magad teljesen Istenre, hogy betöltsön erejével

2018. január 17. 03:00 - K. Juc

„Mert mindent meg tudok tenni Krisztus által, aki erőt ad nekem.” (Filippi 4:13, NLT fordítás)

wr_spd.jpg

Az életed minden területén létfontosságú, hogy megfelelő kapcsolatod legyen Jézussal.

Ha biztos a kapcsolatod vele, akkor olyan mértékben és olyan módon vagy képes a változásra, amely enélkül a kapcsolat nélkül lehetetlen lenne. Igazság szerint, semmit sem tudunk Isten nélkül elérni: „mert mindent meg tudok tenni Krisztus által, aki erőt ad nekem. (Filippi 4:13, NLT fordítás)

Bármilyen komoly változásra szánjuk el magunkat, a kihívás sokszor lehetetlennek tűnik – és persze, hogy az, amikor csak saját magunkra támaszkodunk! Amikor viszont a hitünkön keresztül működésbe lép Isten ereje, akkor még a lehetetlent is lehetségessé teszi.

Ezért van szükséged hitre ahhoz, hogy megtudd tenni, amire Isten indít. Egyedül sosem leszel képes végigcsinálni − de Isten tervében soha nem is szerepelt, hogy képesnek kell lenned rá egyedül. Ahhoz, amit a saját erődből is meg tudsz tenni, nincs szükség hitre, amikor pedig nincs szükség hitre, elkezdünk hitetlenül élni.

Amikor úgy jössz Krisztushoz, hogy elismered a gyengeségeidet, akkor gyakran a legnagyobb gyengeségedet formálja a legnagyobb erősségeddé. Ez viszont csakis Isten ereje által történhet meg. A Bibliából ugyanis tudjuk, hogy közvetlen kapcsolat van a hit és az erő között: minél több hited van Istenben, annál több erő és áldás lesz az életedben.

Jézus pontosan ezt mutatta be a Máté 13-ban, amikor ellátogatott a szülővárosába, Názáretbe. A Biblia szerint azért nem tett itt sok erőteljes csodát, mert az embereknek nem volt hite. 

Isten megáldja azokat, akik nem félnek teljesen rábízni magukat. Amikor teljesen rábízod magad, Ő betölt az erejével. A Bibliában Ábrahámot tekintjük a hit atyjának. Az igevers így szól: „Nem kételkedett Isten ígéretében hitetlenül. Inkább dicsőséget adott Istennek az ígéretért, és megerősödött a hit által.” (Róma 4:20, GW fordítás)

Isten ereje nélkül csak a saját erődre támaszkodhatsz életed során, ez pedig olyan mintha lenne egy laptopod, amely nincs rákapcsolva a töltőre. Az akkumulátor idővel lemerül és minden ereje elmegy. Miért akarnál így élni?

Fogd fel így: benned is van egy kisebb akkumulátor, és választhatod azt, hogy a saját erődből csinálod végig az életet − de ebből az következik, hogy állandóan fáradt leszel.

Viszont van más választásod is: rendelkezésedre áll Isten erőműve, feltéve hogy rácsatlakozol és elismered, hogy szükséged van a segítségére. Istennek korlátlan ereje van arra, hogy megtartsa az életed, és erőt adjon a küldetésedhez.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mikor próbáltál olyat tenni, amit csak Isten ereje által lehet megtenni? Hogyan láttad Istent cselekedni az adott helyzetben?
  • Milyen figyelmeztető jelek adják tudtodra, hogy valamit saját erőből, nem pedig Isten erejéből próbálsz véghezvinni? 

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.01.10.)

Szólj hozzá!

A hitedre összpontosíts, ne az érzéseidre

2018. január 16. 03:00 - csmsdvd

„Meztelenül jöttem ki anyám méhéből, meztelenül is megyek el. Az Úr adta, az Úr vette el, áldott legyen az Úr neve!” (Jób 1:21)

Keresztyén gyermekként Isten megerősítő érzéseid kapod, és szintén gyakori válaszokat tapasztalsz még az éretlen, önző imákra is, csak azért, hogy tudjál a létezéséről. Ahogy azonban növekedsz hitedben, ezektől a függőségektől megszabadít.

Bár Isten továbbra is szeretné,hogy érezd jelenlétét, inkább azzal foglalkozik, hogy bízzál benne, és nem csak azzal, hogy érezd őt. A hit az, ami valóban számít Istennek, nem az amit érzünk.

Leginkább akkor, amikor minden szétesik körülötted és Isten olyan, mintha sehol sem lenne, tapasztalod azokat a helyzeteket amik leginkább próbára teszik hitedet. Ez történt Jóbbal is. Egy napon mindenét elveszítette, családját, gazdaságát, egészségét, mindenét, amije addig volt. Jób teljes elkeseredése a Bibliában 37 fejezeten keresztül történik, amikor Isten semmit sem szól hozzá.

Hogyan dicsőíted Istent, amikor nem érted mi történik körülötted és Isten nem szól hozzád? Hogyan maradsz kritikus körülmények között, kapcsolatban, amikor nincs válasz, kommunikáció? Hogyan követed szemeiddel Jézust, amikor könnyben úszik? Azt teheted, amit Jób is tett, földre borulva imádkozott és azt mondta: „Meztelenül jöttem ki anyám méhéből, meztelenül is megyek el. Az Úr adta, az Úr vette el, áldott legyen az Úr neve!” (Jób1:21)

Mondd el Istennek mit és hogyan érzel. Öntsd ki a szívedet Istennek. Könnyíts magadon, oszd meg érzéseidet. Jób is ezt tette, amikor megvallotta: “Nem is tartóztatom meg a számat, beszélni fogok szorongó lélekkel, panaszkodni fogok keserű szívvel.” (Jób 7:11)

Áhítozott, hogy Isten ne maradjon távol tőle: „mint amilyen ifjúkorom idején voltam, amikor Istennel közösségben élhettem sátramban,” (Jób 29:4)

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Írd le azt az időt, amikor Isten jelenlétét érezted életedben!
  • Gondolj arra az időszakra, amikor vágyódtál Isten jelenlétére, de nem érezted. Megváltoztatta ez válaszodat Isten felé?
  • Mit jelent számodra az, hogy hited és nem érzéseid útján járhatsz?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.01.09.)

Szólj hozzá!

Az igazi hit cselekvő, sosem tétlen

2018. január 15. 03:00 - Lilla:)

"Mikor tanuljátok végre meg, hogy 'hinni' semmit nem ér ha nem teszitek azt, amit Isten vár tőletek? Az a hit mely nem jár jó cselekedetekkel, nem igazi hit." (Jakab 2:20., TLB fordítás)

A hit egyszerűen csak egy életfelfogás? Néhányan így látják - egy keresztény passzív hozzáállással csak azt várja, hogy mit tartogat számára Isten: előrelépés, rák, depresszió, árulás, áldás, jólét vagy igazságtalanság. Lehet azt mondják: "Meglátom mit tesz értem Isten, aztán úszok az árral". Ez azonban ostoba beszéd.

A hit cselekszik. Nem tétlenkedik. Odaszánással jár. Vess egy pillantást az életstílusodra és nézd meg milyen cselekedetek követték a hited. Ha igazi hittel rendelkezel, ebből látszani fog.

Ha megkeresztelkedtél, megvallottad a hited Istennek és a körülötted lévő embereknek is. Azt mondtad: "Benne vagyok!" Ezzel azonban nincs vége a keresztségnek - távolról sem! Mi mást tehetsz még? Elkezdheted követni Jézus példáját. A hit azáltal bizonyosodik be ahogy élünk. Félre ne értsd! Nem a tetteiden múlik a megváltásod. A dolgok, amiket csinálsz - ahogy jársz a világban, éled mindennapjaid - nem juttatnak be a Mennybe. A tetteid által nem válsz kereszténnyé, azok mutatják meg, hogy keresztény vagy.

Íme néhány további lépés a hitben járásban:

  • Ünnepeld a kegyelem bőkezű ajándékát. Megmenekültél, mert Jézus annyira szeret téged és azt akarja, vele légy a Mennyben. Dicsérd ezért!
  • Mutasd ki a hited. A jegygyűrű senkit nem tesz házassá, de tisztán látható módon jelzi, hogy az vagy. Épp így a megkeresztelés sem juttat be a Mennybe, de az engedelmesség egyik megnyilvánulása (Jézus meghagyta nekünk, hogy keresztelkedjünk meg és kereszteljünk meg másokat.)
  • Oszd meg a hited a körülötted lévő emberekkel. Ha izgatott vagy amiatt, amit Isten véghez vitt az életedben, akkor miért nem osztod meg másokkal? Ennek rengeteg módja van. Kapcsolódj be egy szolgálatba. Szó szerint milliónyi lehetőség van rá. Mutasd be Jézust az embereknek és szeresd őket úgy, ahogy Jézus is tette. Ez egy olyan lehetőség, ami határtalan örömöt tud okozni - neked is és annak az embernek is, akit Krisztushoz segítesz.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen konkrét módokon tudod kimutatni mások felé a hited?
  • Gondolkozz el kicsit, mi a te válaszod a következő hittel kapcsolatos párhuzamra: A jegygyűrű senkit sem tesz házassá, de tisztán látható módon jelzi, hogy az vagy.
  • Mondj néhány példát, hogyan tudod megosztani másokkal a hited? Kik jutnak eszedbe, miközben ezen gondolkodsz?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.01.08.)

Szólj hozzá!

Az eltitkolt hit felszínes hit

2018. január 14. 03:00 - Szíj Melinda

„Jézus megkérdezte tőle: ’Mi a kívánságod, mit tegyek érted?’ A vak ember így felelt: ’Mester, látni akarok’ ” (Márk 10:51 NCV-fordítás).

blindman.jpg

Tedd közkinccsé életcéljaid! Adj hangot szándékodnak, mit akarsz változtatni életeden, mi az, amit kérsz Istentől. Tisztázd magadban, mit is akarsz valójában, aztán jelentsd is ki nyilvánosan. Mindenkinek el kell mondanod, mert az eltitkolt hit felszínes hit. 

Márk evangéliumának 10:51-es igeverse így fogalmaz: „Jézus megkérdezte tőle [Bartimeustól]: ’Mi a kívánságod, mit tegyek érted?’ A vak ember így felelt: ’Mester, látni akarok’ ” (NCV-fordítás). 

Felmerülhet egy kérdés: mi a csudának kérdezte ezt Jézus? Odamegy egy vak koldushoz, aki az út szélén üldögél a földön, és megkérdezi tőle: „Mit szeretnél, mit tegyek veled?” Hát nem tudta már magától is, hogy mire van szüksége annak a szegény embernek? Tán Jézus képtelen volt olvasni e világtalan gondolataiban? Gondolod, hogy nem volt tisztában Ő maga is, hogy mi lehet a legfőbb vágya annak a szerencsétlennek? Dehogynem. Akkor vajon mi okból kérdezte tőle Jézus, hogy „Mi a kívánságod, mit tegyek érted?” 

Bartimeus érdekében tette fel Jézus a kérdést. Ezzel ugyanis lehetőséget adott Bartimeusnak, hogy nyíltan megvallja hitét. E vallomás jelentése: „Azt akarom, hogy gyógyíts meg!” Nem kéred egy embertől, hogy gyógyítson meg, hacsak nem gondolod és hiszel benne, hogy képes azt megtenni. Bartimeus kimondta, hogy elhiszi, hogy Jézus az, akinek mondja magát, hogy Jézusnak hatalmában áll megváltoztatnia őt, és hogy Jézus ezt meg is fogja tenni. Mindez hitének megvallása volt. 

Bámulatra méltó dolog, miszerint Jézus ebben a pillanatban ugyanezt kérdezi tőled is: „Mit kívánsz, mit tegyek érted?” Jézus minden nap, minden áldott reggel felteszi neked ezt a kérdést. Ha Ő most azon nyomban előtted teremne, mégis hogyan válaszolnál Neki? Isten fontos szerepet szán neked. Áldását akarja adni rád, és hihetetlen dolgokat szeretne véghezvinni az életedben. Ám ezt hittel kérned kell Tőle. 

Tudtad, hogy valahányszor kitűzöl egy célt, ez egyben a hit kinyilatkoztatása? Egyetlen kikötés van: amikor kitűzöl egy célt, és elhatározod, „ezt vagy azt akarom kezdeni az életemmel”, hozzá kell tenned azt is, hogy „ha Isten is úgy akarja”. Ugyanis, nem ismerheted a jövőt. 

Így hát bátran hangoztasd céljaid! Minél több ember tud róluk, annál több támogatásban, bátorításban és segítő imában lesz részed. Nem beszélve arról, hogy az eredmény így megjósolhatóvá válik. 

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez: 

  • Vajon milyen lépéseket szükséges megtenned ahhoz, hogy nyilvánosan is hitet tégy Jézus mellett?
  • Milyen célokat fogsz kitűzni a mai napon, melyek hitbeli lépésekként foghatóak fel? Hogyan fogod ezeket mások tudomására hozni?

* (Daily Hope by Rick Warren (2018.01.07.)

Szólj hozzá!

Válaszd a hitet a félelem helyett!

2018. január 13. 03:00 - magyarosijulia

Többen is rászóltak, hogy hallgasson, ő azonban annál inkább kiáltozott: „Dávid Fia, könyörülj rajtam!” (Márk 10:48)

Amennyiben új kezdetet vesz hitbéli életed, szembe kell nézned a félelmeiddel. Ne engedd, hogy azok irányítsanak! A félelemnek az a hihetetlen tulajdonsága van, hogy megbénítja képességeinket, nem enged bennünket kibontakozni, és ezek okozzák hitünk hiányát.

Amikor a félelmet választjuk a hit helyett, szkeptikussá válunk – bármi új kipróbálásától vonakodni kezdünk. Általa önzővé is leszünk – tartunk tőle, hogy elköteleződjünk Isten és mások mellett. Továbbá a félelem rövidlátóvá tesz bennünket – a  jövő helyett a múltra figyelünk.

Bartimeus, egy vak ember, akivel Jézus a Márk 10-ben találkozott, sokunk számára is ismerős félelmet győzött le, mégpedig a visszautasítástól való félelmet. Tudta jól, hogy egy akkora tömegben Jézushoz kiáltani nem a legcélravezetőbb cselekedet, hiszen az emberek lenézhetik őt ezért. Ám kétségbeesésében azzal is tisztában volt, hogy Jézus az egyetlen, aki segíteni tud rajta.

És valóban így történt. Amikor e világtalan Jézushoz kiáltott, a körülötte lévők valóban mind óva intették: Ne kiabálj! Légy csendben! Felelsleges jelenetet rendezned, hiszen Jézust nem érdekled. Van nálad fontosabb dolga is.

A sátán sokunk fülébe suttog ilyen mondatokat. Amikor egy hitbeli lehetőség adódik, az olyan gondolatok, mint 'Istent a lehető legkevésbé sem érdekled', vagy 'Ne csinálj jelenetet' és 'Mit fognak majd gondolni az emberek?' megakadályoznak minket abban, hogy igaz hittel forduljunk Istenhez. Amint egy szikrányi lehetőséged adódik a fejlődésre és változásra, rögtön vészjósló kiáltozasba kezdenek a körülötted lévők, nehogy sikerüljön  megragadnod a kinálkozó alkalmat.

Isten viszont arra kér, hogy ilyenkor minden erőddel próbáld felülmulni önmagad, és hogy teljes mértékben hagyatkozz Rá. Félelmetesen hangzik, ugye? Amikor Isten kér tőlünk valamit, választhatunk, hogy továbbra is rettegésben élünk, vagy felülkerekedünk félelmeinken. Az utóbbi, hithű lépés esetén számíthatsz rá, hogy Isten várni fog rád és tárt karokkal fogad majd.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Kinek a rosszallásától tartasz a legjobban és miért?
  • A Példabeszédek 29:25-be ez áll: „Az emberektől való rettegés csapdába ejt, de aki az ÚRban bízik, az oltalmat talál." Kérd Isten segítségét, hogy tudj bízni benne és az ő rólad való véleményében jobban, mint abban, amit mások gondolnak rólad.
  • Hogyan akadályozza meg a félelem, hogy teljes bizalommal fordulj Isten felé?

* (Daily Hope by Rick Warren, 2018.01.06.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása
Mobil