Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Bízz benne, hogy Isten ad neked második (sőt harmadik vagy akár negyedik) esélyt!

2016. augusztus 05. 03:00 - Szíj Melinda

„Hit által elfogadhatóvá lettünk Isten számára. Most pedig békességben élünk Istennel a mi Urunk Jézus Krisztus által.” (Rómaiak 5:1 CEV-fordítás)

ujevi_fogadalom.jpg

Ha olyan vagy, mint közülünk a legtöbben, akkor van rá még egy esélyed, hogy egészséges életmódra válts 2016-ban. A Klinikai Szakpszichológia c. folyóirat 2012. decemberi számában megjelent egyik cikk megemlíti, hogy az első számú újévi fogadalom arra az évre vonatkozóan a fogyókúra volt. Az esztendő végére a válaszadók mindössze 8 %-a tudta sikeresen valóra váltani elhatározását – akár fogyókúráról, az életvitel átszervezéséről, adósságból való kilábalásról, vagy egyéb másról volt szó. 

Nem számít, hányszor nem sikerült eddig betartanod fogadalmad, hogy egészséges életmódra váltasz 2015-ben, 2014-ben, 2013-ban, vagy akár az elmúlt tíz év mindegyikében. Soha ne feledkezz meg róla, hogy Jézus mindig kész megadni neked a második esélyt, amikor megbicsaklasz. Hálásak lehetünk, hogy áldott kegyelme minden nappal – és minden új esztendővel – megújul.

Jézus így fogalmazott: „Nem azért jöttem, hogy elítéljem a világot. Azért jöttem, hogy megmentsem.” Ez azt jelenti, hogy Isten nem állt a hátad mögött rosszallóan a fejét rázva, amikor feladtad a legutóbbi fogyókúrád. Nem kell szégyenkezned, hogy eddig nem sikerült leadnod a súlyodból. Isten sem szégyenkezik miattad.

Túl sok ember megy keresztül úgy az életen, hogy bűnösnek, megbélyegzettnek és Isten által elítéltnek érzi magát. Nem él bennük a vágy, hogy időt töltsenek a fejükben elképzelt kritikus istennel, aki szent meggyőződésük szerint csalódott bennük.

Ha 2016-ban csakugyan át akarsz térni az egészséges életmódra, akkor az efféle gondolkodásmód hátrányodra lesz. Ahhoz, hogy elérhesd célodat, el kell fogadnod, hogy Isten szeret téged mindenestül, a magad teljességében, és feltétel nélkül. Mivel Jézus helyetted halt meg a kereszten, tökéletesen elfogadható vagy Isten számára – akármennyi fogyókúrába is buktál már bele. 

A Rómaiak 5:1 így fogalmaz: „Hit által elfogadhatóvá lettünk Isten számára. Most pedig békességben élünk Istennel a mi Urunk Jézus Krisztus által.” (CEV-fordítás)

Isten az idei évben a tőle telhető legjobbat szánja neked – nem számít, hányszor akadtál el a múltban. A Biblia emlékeztet, hogy már ma teljes hozzáférésed van Istenhez és életed feletti hatalmához, ha elismered őt. Nem kell addig várnod, míg rendbe szeded az életed. Már a mai napon a tiéd mindaz a csodás ajándék, mely Isten gyermekeként megillet téged!

Én hiszem, hogy ez az éved gyökeres és mindent átható változást hoz – a pszichikai, mentális, érzelmi és lelki életedben egyaránt -, ha következetesen tudatosítod magadban Isten irántad érzett feltétlen, állandósult, és soha el nem múló szeretetét.

A feltétel nélküli szeretet fordítja át a vesztest nyertessé. El sem tudod képzelni, mennyei Atyád hányszor akart már utánad nyúlni és a karjaiba zárni, amikor úgy érezted, hogy elszúrtál valamit!

Így tehát, miközben újra nekifutsz az életmódváltás próbájának, tedd magadévá az igazságot, hogy hibáid ellenére Isten szeret téged. Vágyódik rá, hogy végig ott haladjon melletted, ahogy megkísérelsz egészséges életmódra váltani az idén.

Ahelyett, hogy engednéd, hogy múltbéli hibáid határozzanak meg, én imádkozom érted, hogy tökéletesen érezd át Isten irántad való mélységes szeretetét. Imádkozom, hogy szeretete adja meg neked az erőt, hogy véghez tudd vinni a hihetetlent ebben az évben.

Beszéljünk róla:

  • Hogyan engedted, hogy múltbéli hibáid meghatározzák a jövődet, kiváltképp az egészséges életmódra való törekvésedet illetően?
  • Mi okoz nehézséget, hogy el tudd fogadni Isten feltétel nélküli szeretetét az életedben?
  • Miben áll, hogy Isten irántad érzett feltétlen szeretete gyökeres változást képes előidézni? 


*(Daily Hope by Rick Warren, 2016.07.29.)

Szólj hozzá!

Ahhoz, hogy megkapd Isten erejét, valld meg, hogy szükséged van a segítségére

2016. augusztus 04. 03:00 - torokaron

„Krisztuson keresztül mindent meg tudok tenni, aki megerősít engem.” (Filippi 4:13, NLT fordítás, második kiadás)

Egy Jézussal való helyes kapcsolat meghatározza életed minden területét. A testi egészséged sem képez kivételt ezalól.

Ha egy biztos kapcsolatod van Jézussal, akkor növekedni tudsz és olyan területeken is meg tudsz változni, ami lehetetlen lenne enélkül. Valójában a testi egészségünkkel kapcsolatban sem tudnánk semmit sem véghezvinni Isten nélkül: „Krisztuson keresztül mindent meg tudok tenni, aki megerősít engem.” (Filippi 4:13, NLT fordítás, második kiadás)

Egészségessé válni – csakúgy, mint minden nagyobb változás, amit az életünkben véghezviszünk – egy lehetetlen küldetésnek tűnhet. Természetesen ez lehetetlen is azok számára, akik a saját maguk erejéből akarják mindezt véghezvinni! De minden hiányosságunk ellenére, a hit embere számára Isten ereje mindent egyértelművé tesz.

Ezért van az, hogy hit szükséges ahhoz, hogy olyan egészségi állapotban tartsd magadat, ahogyan Isten azt szeretné. Soha nem leszel erre egyedül képes. Soha sem volt az a terv, hogy egyedül képes legyél rá! Bármi, amit a saját akaratodból teszel, nem igényel hitet, s amikor nincs szükség a hitre, akkor hitetlenségben vagyunk.

Amikor a gyengeségeid tudatában Istenhez jössz, Ő gyakran a legnagyobb hiányosságaidat változtatja a legnagyobb erősségeiddé. Isten szereti, amikor a legnagyobb gyengeségedet a legnagyobb erősségeddé változtathatja. Ha úgy érzed, hogy csak kevés hited van, vagy egyáltalán nincs, akkor bízd magad Istenre, és engedd neki, hogy a legnagyobb erősségeddé változtassa mindezt.

Mindez azonban csak Isten ereje által történhet meg. A Biblia azt tanítja, hogy a hit és az erő között közvetlen kapcsolat áll fenn. Minél több hited van Istenben, annál több erőt és áldást fogsz nyerni az életedre.

Jézus ezt a Máté 13-ban szemléltette, amikor meglátogatta a szülővárosát, Názáretet. A Biblia itt azt írja, hogy Jézus „csak néhány csodát tett, mert hitetlenek voltak” (58. vers).

Isten megáldja azokat, akik nem félnek attól, hogy teljes mértékben bízzanak benne. Amikor belé veted a bizalmadat, Isten megtölt téged az erejével. A Biblia Ábrahámot a hit atyjának tartja. Azt mondja, hogy „ő nem kételkedett Isten ígéretében hitetlenül. Ehelyett áldotta Istent az ígéretéért, és erőssé vált a hite miatt” (Róma 4:20, GW fordítás).

Ha az életedben nincs ott Isten ereje, akkor csak a saját erődre támaszkodsz. Isten pedig soha sem kérte, hogy ezt így tedd. Ez olyan, mint amikor egy laptop nincsen csatlakoztatva a konnektorhoz; az akkumulátor végül lemerül és a gép kikapcsol. Miért szeretnél így élni?

Gondolj erre inkább így: csak egy kis akkumulátorod van. Élheted az életedet úgy, hogy csak a saját energiádra támaszkodsz, ami egyben azt is jelenti, hogy állandóan fáradt leszel.

Vagy a másik lehetőség az, hogy Isten erőművéhez van hozzáférésed, amihez csak csatlakoznod kell és be kell vallanod, hogy szükséged van Isten segítségére.

Ez pedig egy igen könnyű választás.

Beszéljetek róla:

  • Mikor volt az utolsó olyan alkalom, amikor megpróbáltál valami olyasmit, amit csak Isten erejével lehetséges megvalósítani? Hogyan láttad meg Isten munkáját ebben a helyzetben?
  • Mik lehetnek a különbségek aközött, amikor a saját magad erejéből próbálsz egészségessé válni, illetve amikor Isten ereje által?
  • Melyek azok a figyelmeztető jelek az életedben, amik arra hívják fel a figyelmedet, hogy valamit a saját erődből akarsz véghezvinni, ahelyett hogy Isten erejére támaszkodnál?

* (Daily Hope by Rick Warren, 2016.07.28.)

 

Szólj hozzá!

Értsd meg, Isten a legjobb számodra

2016. augusztus 03. 03:00 - Lilla:)

"Fogadjátok el amit Isten tesz értetek, hiszen ez a legjobb dolog, amit ti is tehettek érte." (Róma 12:1. MSG fordítás)

Lelkileg is formál ha gondoskodsz a testedről; imádsággal, dicsőítéssel vagy Biblia tanulmányozással. Isten azt akarja, hogy 2016-ban ebben is sikeres légy.

Pál apostol azt mondja, hogy Isten segítségével "Fogd a mindennapi, egyszerű életedet - az alvásod, étkezésed, munkába meneteled, ahogy jársz-kelsz a világban - és helyezd Isten elé, mint egy felajánlást." (Róma 12:1. MSG fordítás)

Dicsőíted Istent azzal, hogy gondját viseled testednek. Életed eme fontos útjára pedig sosem késő rálépni.

Mielőtt azonban elindulnál az egészségessé válás útján, meg kell értened, hogy ez egy hitbeli lépés. Mint ahogy Péter kilép a hajóból, minden egyes lépés, amivel egészségesebb leszel, növeli az Istenbe vetett bizalmad. Minden egyes lépés segít, hogy a legjobbat várhasd tőle. Ugyanez a vers azt is mondja, hogy "Tegyétek magatokévá, amit Isten tesz értetek, hiszen ez a legjobb dolog, amit ti is tehettek érte."

A Biblia magába foglal három hihetetlenül fontos igazságot az egészséghez vezető útról. Magadévá kell tenned ezeket az igazságokat, mielőtt neki látsz az útnak, mely mindent megváltoztat.

Isten teremtette a tested. A Zsoltárok 139:13. azt mondja: "Te alkottad veséimet, te formáltál anyám méhében." A fizikai egészség ugyanúgy szól a gondoskodásról, mint arról, hogy mire használod az erőforrásaidat.

Jézus fizetett a testedért. A Biblia azt mondja: "Nem értitek, hogy a testetek a Szent Lélek temploma, aki bennetek él és akit Istentől kaptatok? Nem a magatokéi vagytok, Istené vagytok, aki nagy árat fizetett értetek. Ezért tisztelnetek kell Istent a testetekkel." (1Korinthus 6:19-20., NLT fordítás, második kiadás) A kereszten Jézus nem csak a lelkedért fizetett, hanem a testedért is. Megtiszteled Istent, amikor gondoskodsz a testedről.

A Szent Lélek a testedben él. Ha keresztény vagy. A Biblia azt mondja, a tested Isten temploma, ahol a Szent Lélek benned él (1Korinthus 3:16.). A jó egészség az egyik módja annak, hogy gondját viseld Isten templomának. Sosem engednéd, hogy a gyülekezeti épület rossz állapotba kerüljön, Isten pedig azt akarja, hogy a testedről is eképpen gondolkodj.

Amikor teljesen magadévá teszed ezeket az igazságokat Isten Igéjéből a testedre vonatkozóan, akkor állsz majd készen a vadonatúj 2016-os testedre. Az, hogy megismerted ezeket az igazságokat a testedről, cselekvésre késztet, hogy hitben tudj járni. Ez azt jelenti, hogy többé nem azért akarsz egészségessé válni, hogy még egy pár évig élhess, hogy beleférj egy bizonyos ruhába ami a szekrényedben lóg vagy hogy még vonzóbbnak látszódj. Azért akarsz egészséges lenni, hogy így is dicsőíthesd Istent.

Ez egy óriási, cselekvésre késztető ok, hogy egészségessé válj 2016-ban!

Beszéljetek róla:

  • A testtel kapcsolatos három igazság közül melyik adta a legnagyobb löketet ahhoz, hogy elindulj az egészségessé válás útján? Miért?
  • Az egészségessé válás hogyan nevelhet lelkileg?
  • Milyen lépést kell ma megtenned azért, hogy egészségesebbé válj?

* (Daily Hope by Rick Warren, 2016. 07. 27.)

Szólj hozzá!

Rendezd a sorsod, hogy segíthess másoknak is benne

2016. augusztus 02. 03:00 - mintyovanviki

"Csak emberként halhatott meg, és csak a halállal törhette meg az ördög erejét, aki birtokolta a halál hatalmát. Csak így szabadíthatta meg mindazokat, akik a haláltól való félelem rabszolgaságában élték életüket." (Zsidókhoz írt levél 2:14/b-15., NLT fordítás, második kiadás)
Az egyik dolog, amiért Jézus a Földre jött hozzánk az, hogy elvegye a haláltól való félelmünket. Hogyan? Úgy, hogy meghal értünk a kereszten és feltámad, hogy megmutassa számunkra - van élet a halál után.
A Biblia azt mondja a Zsidókhoz írt levél 2:14-15.-ben: "Csak emberként halhatott meg, és csak a halállal törhette meg az ördög erejét, aki birtokolta a halál hatalmát. Csak így szabadíthatta meg mindazokat, akik a haláltól való félelem rabszolgaságában élték életüket." (Zsidókhoz írt levél 2:14/b-15., NLT fordítás, második kiadás)
Isten meg akarja törni a haláltól való félelmed. Isten azt szeretné, hogy ahelyett, hogy a földi fájdalmaidra figyelsz, Őrá és a Menny reménységére tekints. Szeretné ha segítenél azoknak, akik ugyanerre vágynak.
Amikor valaki haldoklik, bátorítanod kell, hogy azt tegye, amit Dávid is tett: "...a halál csapdái meredtek rám. Nyomorúságomban az Úrhoz kiáltottam, segítségért kiáltottam Istenemhez."(Zsoltárok 18:6/b-7/a). Voltál már te is így? Kiáltottál már az Úrhoz az ő kegyelméért és elfogadtad a megváltásra vonatkozó ajánlatát? Nem ajánlhatod másnak azt, amit még te sem szereztél meg! Ha nem rendezted még a megváltásod kérdését, akkor az örök életedet kockáztatod.
Ha ma meghalnál, teljesen biztos vagy benne, hogy a Mennybe kerülnél? Ha nem vagy benne biztos, vagy a válaszod "nem", most rögtön rendezned kellene ezt a kérdést, hogy biztos lehess a halál utáni életedben és meg tudd mutatni a Menny reménységét barátaidnak.
Mondd el ezt az imát ma: "Drága Atyám! Te vagy az Isten, én nem. Elküldted Jézust, hogy legyen a Megváltóm, ezért meg kell hogy meneküljek. Szükségem van a megbocsátásodra azokban a dolgokban, amiket elrontottam az életben. Szükségem van arra, hogy egy új kezdetet adj az életemnek. Szükségem van a segítségedre, hogy megismerhessem az életem célját. Kapcsolatot szeretnék kezdeni veled. Arra kérlek, hogy jöjj az életembe! Meg akarok tanulni bízni benned. Meg akarok tanulni szeretni téged. Meg akarok tanulni szeretni másokat, úgy ahogy azt te elvárod tőlem. Tehát ma alázatosan, őszintén és egyenesen arra kérlek téged, hogy ments meg, ahogy beléd helyezem bizodalmam. Jézus nevében imádkozom. Ámen"
* (Daily Hope by Rick Warren, 2016.07.26.)
Szólj hozzá!

A kis, figyelmes gesztusok nagy különbséget jelentenek

2016. augusztus 01. 03:00 - magyarosijulia

„Biztasd azokat, akik félénkek. Viseld gyengéden gondjukat a gyengéknek. Légy türelmes mindenkihez.” (1Thessz 5,14b NLT, második kiadás)

Amikor egy haldokló barát felé szolgálsz, fontos, hogy jelen legyél fizikailag, de ugyanakkor gyakorlati segítségre is szükség van. Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy mindent megteszel, ami segíti a barátodat, és azt is, hogy a kicsi, de gyakorlati dolgokban is segítesz.

A haldokló emberek nem érzik jól magukat, gyakran fájdalmaik vannak. Úgy tudod ezt enyhíteni, ha megteszed az apró dolgokat, amelyek nagyon sokat számítanak. Felkapcsolva szeretnék a villanyokat vagy leoltva? Szükségük van jégre? Szükségük van egy hátmasszázsra? Úgy tudod kimutatni a szereteted, ha gyakorlati segítséget adsz a fájdalom és kényelmetlenség enyhítésére.

Ne félj kérdéseket feltenni. Ne félj javaslatokat tenni. A Biblia azt mondja: „Biztasd azokat, akik félénkek. Viseld gyengéden gondjukat a gyengéknek. Légy türelmes mindenkihez.” (1Thessz 5,14b NLT, második kiadás)

Amikor az emberek szenvednek, nem boldogak. Amikor az emberek haldokolnak, gyakran idegesek, mert nem érzik jól magukat. Úgy tudsz együttérést mutatni feléjük, ha lazán viselkedsz, sok kedvességet és türelmet tanúsítasz feléjük.

Miért fontos ez? Mert a haldokló emberek egyik félelme az, hogy elveszítik az irányítást. Először a kocsit nem tudják már vezetni, aztán már az ágyból sem tudnak kiszállni, és nem tudnak önmagukra elmenni az illemhelyre sem.

Úgy tudsz szolgálatot végezni haldokló emberek között, ha egyszerűen tudatában vagy, hogy milyen szükségleteik vannak, de ugyanakkor megadni a lehetőséget nekik, hogy döntsenek azzal kapcsolatosan, hogy miként legyenek a szükségleteik kielégítve. Minden alkalommal, amikor megadod a választási lehetőséget, visszaadod az irányítást az ő kezükbe. „Fel szeretnéd venni a papucst vagy nem? Szeretnéd, hogy csatornát váltsak? Mit szeretnél nézni? Most szeretnél reggelizni vagy később?"

Néha a legkisebb gesztus vagy egy figyelmes segítség hagyhatja a legmélyebb nyomot valakiben, aki haldoklik. A jelenléted önmagában már egy szolgálat, és ugyanígy az együttérzésed is a gyakorlati segítségben.

Beszéljetek róla:

  • Hogyan változik meg a hozzáállásod, ha arra gondolsz, hogy milyen nagy hatással lehet a jelenléted és az apró gesztusaid egy barát számára, aki haldoklik?
  • Ha te néznél most szembe a halállal, hogyan szeretnéd, hogy szolgáljanak feléd az emberek?

 

*(Daily Hope by Rick Warren, 2016.07.25.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása
Mobil