Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Szánj időt a testedzésre

2017. június 22. 03:00 - Lilla:)

"Hasznos a fizikai edzés, azonban többet ér az áhítat gyakorlása, ami a jelen és jövő életünkre vonatkozó ajándékokat ígér." (I. Timóteus 4:8., NLT fordítás)

Az egyik módja az áhítat gyakorlásának, ha foglalkozunk a fizikai egészségünkkel is. Az a helyzet, hogy a tested nem semmittevésre lett tervezve. Isten azért teremtett, hogy cselekedj. Már az is megváltoztatja a fizikai és szellemi jóléted ha neki állsz naponta sétálni.

Az egyik dolog, amit észrevettem, hogy többségünk meg van erről győződve, de nincs elköteleződve ez irányban. Tudjuk, hogy jót tesz az edzés; meg vagyunk erről győződve, de ez nem jelenti azt, hogy teszünk is ez ügyben lépéseket.

Mi az általános kifogás? "Nincs időm."

Hadd kérdezzem meg, van időd arra, hogy beteg légy? Ha nem szánsz időt a testedzésre, valószínűleg rá leszel kényszerítve arra, hogy betegeskedéssel töltsd az időd. Ezt akarod?

Mi az általánosan jelentkező hiba? Túlzásokba esünk már a kezdetekkor. Nagy döntéseket hozunk és óriási célokat tűzünk ki, amiket már pár héten belül el is akarunk érni. Néhányan egyszer csak azt mondjátok: "Ha belehalok is, akkor is formába hozom magam!"

Az a filozófiánk, hogy ha a kevés jó, akkor a több még jobb. Jó pár éve kiestünk a formából és egy hét alatt akarjuk ezt helyre hozni! Ezért hát halálra hajtjuk magunkat, teljesen kimerülünk, ennek következtében pedig kiszállunk és feladjuk.

A kulcs az edzés, nem az, hogy túl feszítsük a húrt. Ha formába akarsz jönni, folyamatosan növeld a gyakorlatokat. Ez segíteni fog abban, hogy elkötelezett maradj egy következetes, általános edzés program mellett.

 

Segítő kérdések beszélgetéshez és elmélkedéshez:

  • Hogyan alakíthatnád úgy a napirended, hogy maradjon időd az edzésre?
  • Milyen új gyakorlatot tűzhetsz ki célul ezen a héten, ami segíthet abban, hogy hosszabb ideig maradhass elkötelezett?
  • Hogyan tudnál a családoddal együtt aktívabbá válni?

 

*(Daily Hope by Rick Warren, 2017.06.15.)

 

 

 

Szólj hozzá!

A Biblia alkalmazása személyes, praktikus, megvalósítható és hiteles módon

2017. március 01. 03:00 - Abidzsil

,,De ne csak hallgasd Isten igéjét. Azt kell tenned, amit mond. Különben csak magadat csapod be.” (Jakab 1:22, NLT fordítás)

Semmi sem lesz dinamikus, amíg nem válik személyessé. Arról van szó, hogy amikor Isten igéjét olvasod, megpróbálsz rájönni, mit szükséges tenned most – hogyan alkalmazod.

Egy jó szokás, amit fel tudsz venni, hogy miután olvastad a Bibliát, leírsz egy mondatot arról, amiről szólt. Ez segíteni fog az ,,Igének cselekvőjévé” és nem csupán hallgatójává válni.

Mitől jó egy alkalmazás mód? Négy jellemzője van:

Személyes. Nem írhatsz tervet másnak. Nem arról szól, hogy a világnak mit kéne tennie, hogy a házastársadnak mit kéne tennie vagy a gyermekeidnek. Arról szól, neked mit kell tenned!

Praktikus. Az alkalmazás módodnak valami olyannak kell lennie, amit ténylegesen meg tudsz tenni, vagy amiről képes vagy egy tervet készíteni. A nagy többség nem fog segíteni neked. Valójában közbe fognak lépni, és haszontalannak fogod magad érezni.

Megvalósítható. Hogyha nem tudod teljesíteni a terved, valószínűleg el fog kedvteleníteni. Ha az a terved, hogy öt órát imádkozol naponta, nem fogod megtenni. Ne teljen el napod imádkozás nélkül. Ez megvalósítható. Naponta öt órát imádkozni nem.

Hiteles. Határidőt kell szabnod, amikor meg tudod vizsgálni önmagad. Amíg van határidőd és célod, nem tudod ellenőrizni önmagad. Akkor ez csak egy álom.

Ezt meg tudod tenni a Bibliának bármelyik részével, amit olvasol. A Biblia azt mondja, ,,De ne csak hallgasd Isten igéjét. Azt kell tenned, amit mond. Különben csak magadat csapod be.” (Jakab 1:22, NLT fordítás)

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Miután elolvastad ezt az áhítatot, hogyan fog változni a csendességed?
  • Milyen alkalmazásmódot fogsz kipróbálni ma, hogy a gyakorlatba ültesd?
  • Vágysz azt tenni, amit Isten Igéje mond? Hogyan tükröződik ez az életeden?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2017.02.22.)

Szólj hozzá!

Miért nem tudom abbahagyni a rosszat?

2015. augusztus 11. 03:00 - Habakuk

Ha nem akarjuk elismerni, hogy bűnösök vagyunk, akkor csak magunkat csapjuk be, és nincs bennünk igazság. (1 János 1:8)

A bűnnel mindig együtt jár hogy becsapjuk magunkat. Abban a pillanatban amikor vétkezel, becsapod magad, mert azt hiszed, hogy amit teszel, annak valójában jobb következménye lesz annál, mint amit Isten már ezelőtt elmondott neked.

Ahhoz hogy megállítsd önmagad letiprását, be kell fejezned az önámítást. Őszintén magadban kell nézned, szembenézni az igazsággal, és foglalkozni  a kérdésekkel. Mi az az életedben, amiről úgy teszel, mintha nem lenne probléma? Mi az az életedben, amiről úgy teszel, mintha nem lennél a rabja? Mi az amiről úgy gondolod: „Ez igazán nem nagy dolog” ?

Nem számít, hogy heroinnal lövöd be magad, vagy túlléped a hitelkártya keretedet, vagy hogy pornót vagy egy vacak regényt olvasol. Ezt mind azért teszed hogy elrejtőzz a fájdalmaid és a bűneid elől. De mindaddig nem fogsz meggyógyulni amíg tudomást nem szerzel a probléma gyökeréről.

Nem kell elérned a mélypontig ahhoz, hogy igazán megváltozz. Vannak körülötted figyelmeztető jelzések már most is, csak nem hallgatsz rájuk. Ehelyett egyenesen a pusztulás felé haladsz.

De nem kell ezen az úton menned. Tudomást szerezhetsz a probléma gyökeréről és megoldást találhatsz.

Megkérdeztem a hivatásos lelkigondozókat a gyülekezetünkben : „Mi volt a legnagyobb probléma, amivel eddig találkoztál?” Ők ezt válaszolják újra és újra : „ Az emberek túl sokáig várnak a segítség kéréssel.” Számos figyelmeztető jelek vannak a házasságában, majd hirtelen a férj vagy a feleség kilép a házasságból. Már csak egy kérdés maradt hátra: „Mit tegyek most?” Nincs túl sok dolog. Előbb kellett volna foglalkozni ezzel. A legtöbb ember tagadásban van, és addig várnak míg túl késő nem lesz, és rengeteg hiábavaló fájdalom mennek keresztül.

A Biblia ezt mondja :,, Ha nem akarjuk elismerni, hogy bűnösök vagyunk, akkor csak magunkat csapjuk be, és nincs bennünk igazság." ( 1János 1:8)

Mik azok a nehéz kérdések az életedben előforduló bűnökről, melyekre válaszolnod kell? Mik azok a figyelmeztető jelek, melyeket figyelmen kívül hagysz?

Ha szeretnél meggyógyulni, akkor a probléma gyökerét kell fellelned. Szembe kell nézned az igazsággal!

Beszéljünk róla:

  • Hogyan tart távol a büszkeség a probléma gyökerétől?
  • Miért gondoljuk sokszor, hogy jobban tudjuk mint Isten, hogy mi a legjobb nekünk?
  • Mit gondolsz mit szeretne Isten hogy tegyél azután hogy szembesültél az igazsággal az életeddel kapcsolatban?

* (Daily Hope by Rick Warren — 2015. Augusztus 4.)

Szólj hozzá!