Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Merj nagyot álmodni!

2022. március 06. 03:00 - Lilla:)

hot-air-balloon-2411851_1280.jpg

„Isten bármire képes, tudjátok, hogy sokkal többre képes, mint amit el tudtok képzelni, hinni vagy kérni a legvadabb álmaitokban.” (Ef 3,20 The Message)

Isten mindenkinek különböző álmokat ad, így minden tervét végre tudja hajtani a világon. Ezért van az, hogy valami iránt szenvedélyesen rajongsz, más dolog iránt viszont abszolút nem. Isten arra teremtett, hogy önmagad légy. Te pedig felelős vagy azért, hogy beteljesítsd azt az álmot, amit rád bízott.

Azonban honnan tudhatod, hogy egy álom Istentől való-e vagy sem? Két módon mondja el neked. Az egyik eset, hogy Istentől való álom valamilyen módon segít másoknak; nem önközpontú. A másik pedig, hogy Istentől kapott álom olyan hatalmas, hogy egyedül nem vagy képes véghez vinni. Ahogy Isten mondja: „Az álom, melyet neked tartogatok, olyan nagy, hogy kudarcra vagy ítélve, ha nem támaszkodsz rám.”

Sok ember tartózkodik attól, hogy nagyot álmodjon. Gyakran hallhatod tőlük az alábbi három dolgot:

1. „Nincsenek álmaim, mert rémisztőek.” Nos, ez csak természetes, hogy félelmetes. Ezért igényelnek hitet az álmok. Minden jelentős döntés, melyet az elmúlt több mint 40 évben meghoztam mint a Saddleback Gyülekezet pásztora, halálra rémítettek. Ezért nagyon régen úgy döntöttem, hogy nem alapozom az életem a félelemre, helyette inkább megteszem azokat a dolgokat, amelyektől félek.

Ez a bátorság. Ha nem félsz, nincs szükséged bátorságra. A bátorság nem a félelem hiánya. A bátorság az, amikor megteszed azt, amit Isten kér tőled, akkor is, ha az megrémít.

2. „Nem követem az álmaimat, mert nincs bennem nyugalom velük kapcsolatban.” Az az igazság, hogy addig nem is lesz békességed velük kapcsolatban, amíg nem teszed meg az első lépést feléjük. Isten nem ad megnyugvást, amíg nem indulsz el. Természetes, hogy vannak félelmeid, viszont amikor megteszed az első lépést a vízen és figyeled a hullámokat, megérkezik a békesség.

3. „Régen voltak álmaim, de sosem váltak valóra.” Ha Isten adott neked egy álmot, de még nem vált valóra, ne ess kétségbe! Mindig van késlekedés az álom és a beteljesedés között. Az a helyzet, hogy a késedelem az utazás velejárója, hiszen Isten arra használja, hogy építse a hited. Isten időzítése mindig tökéletes.

A Biblia azt mondja: „Isten bármire képes, tudjátok, hogy sokkal többre képes, mint amit el tudtok képzelni, hinni vagy kérni a legvadabb álmaitokban.” (Ef 3,20 The Message)

Isten használja az álmaidat — azokat is, amelyek rémisztőek, amelyekben nincs békességed és amelyek még nem történtek meg —, hogy növekedjen a hited, és csodálatos dolgokat cselekedjen.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Az álmokról szóló fentebbi három állítás közül valamelyik már elhagyta a szádat?
  • Miért rajongsz szenvedélyesen? Az Istentől kapott álmodnak hogyan felel meg ez a szenvedély?
  • Voltak önközpontú álmaid? Mi valósult meg azok közül az álmok közül?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.02.27.)

Szólj hozzá!

Négy lépés, hogy legyőzd az óriásaidat

2022. február 05. 03:00 - daniella_89

are-recently-found-footprints-the-proof-for-giant-human-ancestors-139220.jpg

„Te karddal, lándzsával és dárdával jössz ellenem, de én a Mindenható ÚR nevében jövök ellened... Ezen a napon az ÚR a kezembe fog adni téged..., és az egész világ meg fogja tudni, hogy van Isten Izraelben.” (1Sám 17,45–46 NIV)

Isten azt akarja, hogy nagy hitű ember legyél, akinek nagy álma és nagy életműve van. Először azonban le kell győznöd az életedben azokat az óriásokat, amelyek visszatartanak.
Hogyan kezdd el? Kezdd azzal, hogy megteszed azt a négy dolgot, amit Dávid tett, hogy legyőzze a késlekedés, a csüggedés, az ellenzés és a kételkedés óriásait. Ha nagy hitű ember akarsz lenni – nagy álommal és nagy életművel –, tedd meg ezt a négy dolgot te is!

Emlékezz arra, hogyan segített neked Isten a múltban! Dávid azt mondja az 1Sámuel 17,37-ben: „Az Úr, aki megmentett engem az oroszlán és a medve karmaitól, meg fog szabadítani ettől a filiszteustól.” (NLT)

Amikor arra gondolsz, hogy Isten hogyan segített neked a múltban, akkor bizalommal tekintesz a jövőbe.

Használd azokat az eszközöket, amelyeket Isten adott neked a jelenben! Isten olyan eszközökkel látta el Dávidot, amik az erősségeihez csatlakoztak: „Azután Saul a saját páncélját adta neki... »Ezekben nem tudok menni« – tiltakozott Saul előtt. »Nem vagyok hozzászokva ezekhez.« Így újra levette azokat. Felkapott öt sima követ a patakból, és betette a pásztortáskájába.” (1Sám 17,38–40 NLT)

Ne olyasmire várj, amid nincs! Pénzre, képzettségre, kapcsolatokra. Használd azokat az eszközöket, amelyeket Isten már adott neked, hogy bizalommal nézz szembe az óriásaiddal!

Hagyd figyelmen kívül az álomrombolókat! Élete későbbi szakaszában, amikor mások ellene beszéltek, Dávidnak Istenben kellett bátorítania önmagát: „Dávid komolyan aggódott, mert a gyermekeik miatt érzett keserű gyászukban az emberei arról kezdtek beszélni, hogy megölik őt. De Dávid az Úrból merített erőt.” (1Sám 30,6 TLB)

Amikor Istennel bátorítod magad, az nem csak pozitív lelki hozzáállást jelent. Azt jelenti, hogy gyakoroljuk az alapvető bizalmat Isten kegyelmében, gondoskodásában, biztonságában és erejében.

Számíts arra, hogy Isten segít neked az ő dicsőségére! Dávid megrohamozta a csatateret, és így kiáltott: „Te karddal, lándzsával és dárdával jössz ellenem, de én a Mindenható ÚR nevében jövök ellened... Ezen a napon az ÚR a kezembe fog adni téged..., és az egész világ meg fogja tudni, hogy van Isten Izraelben.” (1Sám 17,45–46 NIV)

Amikor fiatalember voltam, meghoztam a döntést, hogy Istenre számítok, amint azt az álmot követtem, amit ő adott nekem. Egy éjjel az észak-karolinai hegyekben térdre estem, és így imádkoztam: „Istenem, nem én vagyok a legokosabb, a legiskolázottabb vagy a legtehetségesebb ember. Viszont bízni fogok benned. És bármit meg fogok tenni hittel – bármikor és bárhol – még akkor is, ha számomra nincs értelme.”

És micsoda kaland volt az életem! Most hetente kiállok, és akkora tömegnek beszélek, mely ötször nagyobb, mint az a város, ahol felnőttem – mindezt azért, mert vártam, hogy Isten használjon engem az ő dicsőségére.

Isten mindenkit használni fog, aki bízik benne, és várja, hogy Isten használja. Nem azért, mert te az vagy, aki, hanem azért, mert ő az, aki.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen „óriások” állnak közted és az álmod között?
  • Gondolj azokra az eszközökre, amelyeket Isten adott neked, hogy teljesítsd a feladatodat! Mennyire jól használod őket?
  • Hogyan akarod, hogy Isten használjon téged? Várod is tőle, hogy megtegye?

Bízol-e Isten Jézus Krisztus általi üdvösségének ígéretében?

Ha készen állsz arra, hogy elkötelezd az életedet Jézusnak, akkor így imádkozz:

„Kedves Jézus, megígérted, ha hiszek benned, minden, amit valaha rosszul tettem, megbocsátást nyer, meg fogom ismerni életem célját, és egy napon befogadsz örök otthonodba, a mennybe.

Megvallom bűneimet, és befogadlak téged az életembe mint Uramat és Megváltómat. Azt ígérted, ha megvallom a bűneimet és bízom benned, megmentesz. Bízom a te szavadban, ami szerint az üdvösségem kegyelemből van, hit által, és nem bármi miatt, amit teszek. Ma életem minden részét átadom neked. Követni akarlak téged, rá akarom bízni az életem az irányításodra.

Hálás vagyok feltétel nélküli szeretetedért. Életem hátralevő részét arra akarom használni, hogy szeresselek, és téged szolgáljalak ahelyett, hogy magamat szolgálnám. Rád bízom az életemet, kérlek ments meg engem és fogadj be a családodba. Jézus nevében imádkozom. Ámen.”

Ha most imádkoztál azért, hogy elfogadd Jézust, kérlek, írj nekem egy e-mailt a Rick@PastorRick.com címre, és tudasd velem! Szeretnék küldeni neked néhány ingyenes anyagot, hogy segítsek neked elindulni a Jézussal való utazásodra.

*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.01.29., Ford.: FAmelita, daniella_89)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!
Címkék: harc álom hit óriás

Istennek semmi sem túl nagy

2021. október 19. 03:00 - Ivanyina Krisztina

Kereszt – hátfájás ellen

„Most minden dicsőség Istennek, aki a bennünk munkálkodó hatalmas ereje által végtelenül többet képes megvalósítani, mint amit kérhetnénk vagy gondolhatnánk.” (Ef 3,20 NLT).

Isten hozzáértő Atya. Bármilyen problémát kezelni tud, amivel hozzá fordulsz. Semmi sem haladja meg képességeit vagy erőforrásait. Egyetlen kérés sem túl nagy vagy túl kicsi számára.

Egyszer egy asszony azt kérdezte tőlem: „Rick, valóban nem gond, ha Istennel semmiségekről beszélgetek? Nem csak a nagy problémáimmal kellene hozzá fordulnom?” Ránéztem, és azt válaszoltam: „El tudod képzelni, hogy Isten bármilyen problémát nagy problémának tekintene? Minden csupán apróság a számára. Istennek semmi sem túl nagy vagy túl kicsi.”

A Biblia azt mondja, hogy „Semmi sem lehetetlen Isten számára!” (Lk 1,37 CEV) Ezt olvasva kivágtam a „lehetetlen” szót a szótáramból, mert ez a szó nem szerepel Isten szótárában sem. Istennel semmi sem lehetetlen.

Elképesztő, hogy gyerekeim kiskorukban azt gondolták, én mindent helyre tudok hozni. Azt gondolták, hogy mindent tudok, hogy bármit meg tudok javítani és, hogy módomban áll mindent megtenni. Azonban ahogy felnőttek, rájöttek, hogy édesapjuk korlátozott tudással, korlátozott energiával, korlátozott erőforrásokkal – korlátozott mindennel rendelkezik.

De mennyei Atyád valóban mindenre képes. Pál levele az efezusiakhoz 3. fejezetének 20. versében olvashatjuk: „Most minden dicsőség Istennek, aki a bennünk munkálkodó hatalmas ereje által végtelenül többet képes megvalósítani, mint amit kérhetnénk vagy gondolhatnánk.” (NLT)

Én nagy álmodó vagyok. Életem folyamán sok nagy álmom volt, és a legtöbbet valóra is váltotta Isten. De Isten azt mondja: „Nem érdekel, hogy milyen nagy dolgokról álmodsz Rick, én azt mindig felül tudom múlni. Én bármilyen álmodnál nagyobbat tudok álmodni.”

A tegnap lehetetlenségei a ma csodái. Isten a lehetetlenre szakosodott. Ő hozzáértő Atya.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Miről gondoltad azt, hogy lehetetlen, aztán később ráébredtél, hogy Isten azt is tudja kezelni?
  • Hogyan formálja az Istennel való kapcsolatodat a földi édesapáddal való kapcsolatod?
  • Mi a legnagyobb álmod az életben? Bízol Istenben ezzel az álmoddal kapcsolatban? Milyen érzés tudni, hogy ő még ennél is nagyobb álmot tervez számodra?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2021.10.12.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Ne add fel Isten álmát!

2021. március 03. 03:00 - gerbeaud

„Ne fáradjatok bele a jó cselekvésébe, mert a megfelelő időben aratni fogunk, ha nem adjuk fel” (Gal 6,9 NIV).

A kudarc soha nem végleges. Egy  próbálkozás addig nem kudarc, míg nem adod fel – és mindig túl korai feladni, ha érdemes érte kitartani.

Az ember nagyságát nem a tehetsége, a gazdagsága vagy a végzettsége határozza meg. Az ember nagyságát az határozza meg, hogy mi bátortalanítja el.

Tehát mi bátortalanít el abban, hogy az álmaidat megvalósítsd? Lehet, hogy egyszerűen egy barát vagy családtag kijelentése: „Nem hiszem, hogy ez jó ötlet.”

A Biblia azt mondja Pál levele a galatákhoz 6. fejezetének 9. versében: „Ne fáradjatok bele a jó cselekvésébe, mert a megfelelő időben aratni fogunk, ha nem adjuk fel” (NIV).

Szeretnéd tudni, hányszor akartam lemondani a Saddleback gyülekezet vezetéséről? Csak minden hétfő reggel, amikor arra gondolok: „Istenem, bizonyára valaki jobb munkát is végezhetett volna tegnap, mint én. Ez a dolog túl nagy bármelyik ember számára.”

Isten azt mondja: „Csak tarts ki a folytatásban!” Lehet, hogy néha nem vagyok nagyon éles eszű, de nem tudom, hogyan hagyjam abba – nem tudom, hogyan adjam fel.

Isten az életedben a hited szerint működik. A Biblia ezt mondja: „Hit nélkül lehetetlen örömet szerezni Istennek” (Zsid 11,6 NIV), és „Bármi, ami nem hit, bűn” (Róm 14,23 GNV), és „A hitetek szerint... fogják megtenni veletek!” (Mt 9,29 AMP).

Tehát mit csinálsz hitben? Minden nap meg kell kérdezned, amikor felkelsz: „Istenem, mit tehetek ma, amihez hitre van szükségem?” Töltsd a napodat azzal, hogy meghallgatod Isten válaszát erre a kérdésre, és engedelmeskedsz neki, és az életed örömöt fog szerezni neki.

Sok olyan dolog van az életedben, amelyeket nem tudsz irányítani. Nincs ráhatásod arra, hogy kik a szüleid, mikor születtél, mi a fajod vagy a nemzetiséged. Nincs befolyásod arra, hogy milyen lelki ajándékokat és tehetségeket kaptál.

De teljes mértékben rajtad áll, milyen mértékben döntesz úgy, hogy hiszel Istenben.

Isten olyan embereket használ, akik elvárják tőle a cselekvést, akik soha nem adják fel, akik hitben kockáztatnak, akik megértik az álmát és megvalósítják. A te választásod, hogy akarsz-e olyan ember lenni, akit Isten használ a célja megvalósításához.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen dolgok bátortalanítanak el annak cselekvésétől, hogy az Istentől kapott álmodat kövesd? Mit gondolsz, Isten hogyan akarja, hogy reagálj ezekre a körülményekre?
  • Kit ismersz, aki még akkor sem adta fel Isten adta álmait, amikor oka lett volt rá? Hogyan bátorította ez a hitedet?
  • Mit kér ma Isten tőled, amihez hitre van szükséged?

 *(Daily Hope by Rick Warren, 2021.02.24.)

Szólj hozzá!

Amit a hit tesz az álmaiddal

2021. január 09. 03:00 - Besther

live-your-dream-2045928_1920.jpg

„Dicsőség Istennek, aki az ő bennünk munkálkodó hatalmas ereje által sokkal többet képes tenni, mint amit valaha is kérni vagy akár álmodni mertünk volna végtelenül meghaladva a legmagasztosabb imáinkat, vágyainkat, gondolatainkat vagy reményeinket” (Ef 3,20 TLB).

A hiten keresztül az Istentől kapott álmok valósággá válnak. Semmi sem történik addig, míg az álmok és a hit nem kezdenek el együtt dolgozni.

A Biblia tele van olyan személyekkel, akik Istentől kaptak álmot. Ábrahám arról álmodott, hogy egy nagy nemzet atyja lesz. Mózes arról álmodott, hogy szabaddá teheti Isten népét. József arról álmodott, hogy megment egy nemzetet és a saját családját. Az egész Szentírásban mindenféle embert inspirált az álom, köztük Dánielt, Pált és Dávidot.

Pál levele az efezusiakhoz 3. fejezetének 20. verse azt mondja: „Dicsőség Istennek, aki az ő bennünk munkálkodó hatalmas ereje által sokkal többet képes tenni, mint amit valaha is kérni vagy akár álmodni mertünk volna végtelenül meghaladva a legmagasztosabb imáinkat, vágyainkat, gondolatainkat vagy reményeinket (TLB).

Nos, ha valaha volt „kitöltetlen csekk”-vers a Bibliában, akkor ez az. Isten sokkal többre képes, mint amit kérni mersz tőle. Mi az, amit félsz Istentől kérni? Még annál is többet tud tenni, mint amiről álmodnál.

Nem ismerlek téged, de én elég nagy álmodozó vagyok. Azonban az álmok semmik ahhoz képest, amit Isten eltervezett az életemben. Isten azt mondja: „Rick, gondolj a legnagyobb dologra, amiről valaha álmodtál, a legnagyobb dologra, amiről azt gondolod, hogy meg tudom tenni az életedben. Kitaláltad? Tudom azt tetézni!”

Ha sírnál, amikor a mennybe érkezel, akkor azok a könnyek egyszerűen azokért a dolgokért hullanának, amiket még meg tudtál volna tenni, ha egy kicsit jobban hittél volna Istenben. Nekem ez a pokol lenne: meglátni, hogy mit valósíthattam volna meg, mivé válhattam volna férjként, apaként és lelkipásztorként, ha kicsivel jobban hittem volna Istenben.

A mennyben viszont nincs több könny, és Isten már most megad neked mindent ahhoz, hogy megvalósítsd, amit ő tervezett neked. Álmodj nagyot a kapcsolataidról, a házasságodról, a családodról és a karrieredről. A hited valósággá tudja alakítani az álmaidat.

Isten sokkal többet képes tenni, mint amit kérni vagy akár álmodni mertél volna.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Honnan tudod, ha az álmaid Istentől származnak?
  • Mit jelent gyakorlatilag az, hogy hitet teszel az álmaidhoz?
  • Miért nem válik valósággá minden álmunk?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2021.01.02.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása