Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


A bölcs ember tekintettel van mások érzéseire

2024. július 30. 03:00 - R.K.A.

„A mennyből jövő bölcsesség először is tiszta, azután békeszerető, figyelmes, alázatos, irgalommal és jó gyümölcsökkel teljes, pártatlan és őszinte.”

Jakab 3:17 (NIV fordítás)

2024_07_23_kep.jpgTudod, melyik a két legnagyobb hiba, amit az emberek elkövetnek a kapcsolataikban? Az egyik, hogy anélkül reagálnak arra, amit valaki mond, hogy figyelembe vennék az illető érzéseit. A másik pedig az, hogy alaptalannak tekintik a másik ember érzéseit, mert ők maguk nem úgy éreznek.

Mindkettő ellenszere ugyanaz: egyszerűen csak legyünk figyelmesek.

Vizsgáljuk meg ezeket a hibákat, és nézzük meg, hogy mit tehetünk helyettük. 

Első hiba: Anélkül reagálunk, hogy megpróbálnánk megérteni a másikat.

Az emberek gyakran túl sok figyelmet fordítanak a szavakra, de nem figyelnek eléggé a szavak mögötti érzelmekre. Amikor valaki dühös, gyakran mond olyan dolgokat, amit nem gondol komolyan. Túlzásba esik, és olyan szavakat használ, amit nem is akart kimondani. Ahelyett, hogy csak a szavakra figyelnél, keresd a szavak mögött rejlő érzelmeket. Az emberek nem mindig azt mondják, amit gondolnak - de mindig azt érzik, amit valóban éreznek.

Ha bölcsen kezeled a kapcsolataidat, akkor tekintetbe veszed mások érzéseit. Ne csak arra koncentrálj, amit a gyermeked, a házastársad, a szomszédod vagy a főnököd mond – ne csak a szavakra, amelyek feldühíthetnek. Inkább arra figyelj, hogy mit érezhetnek ezek az emberek. Amikor valaki goromba és udvariatlan, ezzel azt kiáltja a világnak: „Szenvedek a fájdalomtól!”. A fájdalommal küzdő emberek mindig fájdalmat okoznak másoknak. Valójában a barátságtalan embereknek van a legnagyobb szükségük a kedvességre.

Második hiba: Minden olyan érzést alaptalannak tekintünk, amit nem mi magunk érzünk.

Amikor nem ugyanúgy érzel, mint valaki más, előfordulhat, hogy elutasítod az ő érzéseit. Lehetséges-e, hogy az egyik ember fázik, a másiknak pedig melege van, miközben egy időben, ugyanabban a szobában tartózkodnak? Igen. Akkor miért próbálnánk vitatni mások érzéseit?

Amikor elutasítod valakinek az érzéseit, ezzel lekicsinyled a másik személyét. Valaki mondhatja, hogy „Hülyén érzem magam”. Ne utasítsd el azzal, hogy „Nem vagy hülye”. Inkább kérdezd meg tőle: „Miért érzed így magad? Miért mondod ezt?” A szavak mögé kell tekinteni, és meg kell keresni a probléma valódi okát.

Az érzések nem jók, és nem is rosszak. Egyszerűen csak léteznek. Senkinek sem kell megvédenie az érzéseit. Csak arra van szükségük, hogy azt mondd nekik: „Hallak”.

A Bibliában ezt olvassuk: „A mennyből jövő bölcsesség először is tiszta, azután békeszerető, figyelmes, alázatos, irgalommal és jó gyümölcsökkel teljes, pártatlan és őszinte.” (Jakab 3:17, NIV fordítás)

A mennyei bölcsesség segít abban, hogy felhagyj mások érzéseinek figyelmen kívül hagyásával és érvénytelenítésével. Engedd, hogy a barátod fáradtnak érezze magát, és ne próbáld lebeszélni róla. Engedd, hogy a házastársad szomorú legyen, és ne próbáld lebeszélni róla. A bölcs ember tekintettel van mások érzéseire.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen hatással van az emberekre, ha kedves vagy velük, amikor fájdalmat éreznek?
  • Milyen szokásokon kell változtatnod ahhoz, hogy jobban oda tudj figyelni mások érzéseire, és ne csak a szavaikra?
  • Mennyire fontos a figyelmes hallgatás, amikor az emberek érzéseit kell megérteni?

 

Még ma követni fogod Jézust?

Isten bebizonyította a jóságát Fia, Jézus Krisztus által. A Bibliában ezt olvassuk: Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. (János 3:16).

Készen állsz arra, hogy bízz Istenben, hogy beteljesíti az örök élet ígéretét Jézus által? Ha igen, kezdd ezzel az egyszerű imával: „Istenem, megvallom, hogy eddig a magam módján éltem az életemet, és vétkeztem ellened. Kérem a Te bocsánatodat. Hiszem, hogy Jézus Krisztus a Te Fiad, hogy meghalt azért, hogy elvegye bűneimet, és hogy feltámasztottad Őt az életre. Bízni akarok Jézusban, mint Megváltómban, és a mai naptól fogva Uramként követem Őt. Vezesd az életemet, és segíts, hogy a Te akaratodat cselekedjem. Jézus nevében imádkozom. Ámen.”

Ha most imádkoztál azért, hogy elfogadd Jézust, kérlek, írj nekem egy e-mailt a Rick@PastorRick.com címre, és tudasd velem. Szeretnék küldeni neked néhány ingyenes anyagot, hogy segítsek elindulni a Jézussal való utadon.

*(Daily Hope by Rick Warren, 2024.07.23.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

A hited vigyen tovább, ne az érzéseid!

2024. május 11. 03:00 - daniella_89

"Akik könnyek közt vetnek, örömujjongással fognak aratni. Sírnak, ahogy vetőmagjukat viszik elültetni, de énekelve térnek vissza az aratásból" (Zsolt. 126,5-6 NLT fordítás)

farmer-sowing-seeds-1024x683.jpeg


Hit által kell vetned, és nem az érzéseidtől vezetve.

Úgy gondolod, hogy a farmer minden nap úgy ébred, hogy alig várja, hogy elmenjen a farmjára dolgozni? Nem. Hiszen ez kemény munka! De ha a farmer csak akkor dolgozna a vetésben mikor úgy érzi, van kedve hozzá, nem sokra menne vele. Lehet, hogy nem akarna korán felkelni. Lehet, hogy nem akarna elmenni ültetni, gazolni, földet művelni és aratni. De akkor is megteszi!

Hadd valljak be valamit neked: Nem mindig érzem úgy, hogy kedvem van kedvesnek lenni az emberekhez. Utálom ezt elismerni! De házsártos akarok lenni. Néha csak annyit mondanék: "Hagyj békén!" Nem mindig van kedvem a kedvességhez. Nem mindig van kedvem a nagylelkűséghez. Nem mindig van kedvem reményt adni az embereknek.

De azt választom, hogy hit által élek, nem pedig az érzéseim szerint. Néha fáradtan ültetek. Néha úgy ültetek, hogy valami elvonja a figyelmem. Néha stressz alatt ültetek. Néha akkor, amikor nagyon mély gyászon megyek keresztül. És tovább megyek hitben az érzéseim ellenére, várva arra, hogy Isten cselekedjen.

Az egyik évben a  fiam halálának évfordulójához közeledtünk, és én egyáltalán nem akartam ott lenni a Saddleback gyülekezetben. Közel volt a Húsvét, és én inkább otthon a családommal és az Úrral ünnepeltem volna a feltámadást, valahogy túljutva azon a napon.

A hét majdnem minden napja könnyek közt telt számomra, és én megvallottam a Zsoltárok 126,5-6-ot, mint egy ígéretet: "Akik könnyek közt vetnek, örömujjongással fognak aratni. Sírnak, ahogy vetőmagjukat viszik elültetni, de énekelve térnek vissza az aratásból" (Zsolt. 126,5-6 NLT fordítás)

Aztán tudod mi történt? Ahogyan 14 Húsvéti szolgálaton keresztül ültettem, Isten 2604 embernyi aratást adott Krisztushoz térő emberekből. Akik könnyezve vetnek, örömmel aratnak. Ez a sok ember mind a Mennyország felé tart, mert nem azt tettem, amihez kedvem volt. Amit tettem, azt hitből tettem.

Isten néha arra hív, hogy hozz áldozatot - a pénzedből, igen, de ugyanígy az idődből, energiádból, és talán még az életedből is. Talán azt mondanád: "Úgy érzem, nincs kedvem". De ha eszerint cselekszel, kihagyod azt az áldást, amit Isten adni akar azáltal, hogy használ téged.

 

Segítő kérdések elmélkedéshez és beszélgetéshez:

  • Az életedet leginkább az érzéseid szerint éled? Mit gondolsz, miért olyan könnyű így tenni?
  • Hogyan nézne ki, ha hit által élnéd az életed? Mi változna?
  • Milyen áldozat meghozatalára hív Isten amely azt követeli meg tőled, hogy hit által ültess?

 

Hol fogod eltölteni az örökkévalóságot?

A bűneid elválasztanak Istentől. Csakis Isten kegyelme hozhat vissza egy helyes kapcsolatba Ővele.

A Biblia azt mondja: "Kegyelemből vagytok megmentve hit által - ez nem tőletek van, ez Isten ajándéka - nem cselekedetekért, hogy senki se tudjon dicsekedni." (Ef 2,8-9)

Ha készen állsz arra, hogy békét köss az Alkotóddal, imádkozz így:

"Kedves Jézus, nem akarom, hogy a bűnöm továbbra is elválasszon tőled. Azt ígérted, hogy ha hiszek benned, minden amit valaha rosszul tettem, meg lesz bocsátva, és egy nap majd befogadsz engem az örökkévaló otthonodba, a Mennybe.

Megvallom a bűneimet, és hiszem, hogy Te vagy a Megváltóm. Azt ígérted, hogyha megvallom a bűneimet és bízom benned, megmenekülök. Hiszek neked, mikor azt mondod, hogy a megváltás kegyelemből, hit által jön, és nem bármi miatt, amit megteszek. Befogadlak az életembe, mint Uramat. Ma az életem minden részét a te irányításodra bízom.

Úgy akarom élni az életem, ahogyan megalkottál, hogy éljek, életem hátralévő részét arra használva, hogy téged szolgáljalak, ahelyett, hogy saját magamat szolgálnám. Rád bízom az életemet és kérlek, ments meg és fogadj be a családodba. Jézus nevében imádkozom. Ámen."

 

Ha elmondtad ezt az imádságot és elfogadtad Jézust, kérlek küldj egy e-mailt a Rick@PastorRick.com címre, és írd meg nekem. Szeretnék néhány ingyenes kiadványt küldeni, amik segítenek neked a Jézussal elkezdett utad kezdetén.

 

*(Daily Hope by Rick Warren, 2024.05.04.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Adj ki mindent magadból!

2024. március 06. 03:00 - daniella_89

27752-suffering-man_1200w_tn.jpg

"Elsorvasztotta bőröm és húsom. Összetörte a csontjaimat. Ostrom alá vett, körbekerített gyötrelemmel és szorongással. Sötétségbe temetett, mint a régen meghaltakat... Bár sírok és kiáltok, Ő elzárkózik imádságom elől." (Jeremiás siralmai 3,4-6,8 NLT fordítás)

 Mindannyian keresztülmegyünk olyan időszakon, mikor úgy tűnik, darabokra hullik az életünk. Elveszítjük a munkánkat. Egy kapcsolatunk szétesik. Valaki meghal. Az egészségi állapotunk romlik. Ezekben az időkben megkísért minket a gondolat, hogy Isten magunkra hagyott minket - de ez nem így van! Jeremiás próféta ugyanebben a cipőben járt, mikor a Jeremiás Siralmait megírta. Országa, Júda átvészelt egy gazdasági válságot, és idegen ellenség tartotta terrorban. Elképesztő embertelenségeket látott, amelyeket népe ellen követtek el. Az embereknek nem volt munkájuk, s ő látta őket éhen halni.

Hogyan kezdte Jeremiás? Elmondta Istennek, mit érez:  "(Isten) elsorvasztotta bőröm és húsom. Összetörte a csontjaimat. Ostrom alá vett, körbekerített gyötrelemmel és szorongással. Sötétségbe temetett, mint a régen meghaltakat... Bár sírok és kiáltok, Ő elzárkózik imádságom elől." (Jeremiás siralmai 3,4-6,8 NLT fordítás) Jeremiás úgy érezte, Isten elfelejtette őt, és nem hagyta figyelmen kívül ezt az érzést. Nem szépítette a helyzetet. Elmondta Istennek, mi van a szívében. Jeremiás öt fejezetet szentelt annak, hogy feltárja Isten előtt, mit gondol a helyzetről. Azt mondta Istennek: „Ez így nagyon nincs rendben!" Miért akarta Isten, hogy ilyesmit olvassunk a Bibliában? Azt akarja, hogy tudd: ő tudja kezelni a haragod, a panaszkodásod és a szomorúságod. Jeremiás egy egész könyvet írt, így engedve ki magából a gőzt. Ha Isten elég hatalmas ahhoz, hogy kezelje Jeremiás fájdalmát, akkor elég hatalmas arra is, hogy a tiédet kezelni tudja. Ha elfojtod az érzelmeidet, azzal csak magadnak ártasz. Tönkreteszi a gyomrodat. Öntsd ki inkább a szívedet Istennek!

Mikor a gyermekeim kicsik voltak, hisztiztek olykor, de emiatt egy kicsit sem szerettem őket kevésbé. Arra gondoltam, hogy még éretlenek. Még nem tudják, amit én már igen. Isten nem szeret téged kevésbé, mikor dührohamot kapsz. Ő nem tartozik neked magyarázattal, de sosem ijed meg attól, amit mondasz neki. Mondd el neki, hogy érzel! Az őszinteséged és a felé való alázatod lesz a gyógyulásod kezdete.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Van olyasmi az életedben, amiről félsz Istennel beszélni?
  • Miért nehéz néha őszintének lenni Istennel a küzdelmeinkkel kapcsolatban?
  • Próbálj meg írni egy levelet Istennek a küzdelmeidről. Hogyan segít neked az, hogy ezeket papírra veted? Mit tudsz elmondani Istennek könnyebben írásban, mint szóban?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2024.02.28)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Mi tesz sebezhetővé a kísértéssel szemben?

2024. február 03. 03:00 - FodorImi

door-1587863_1920.jpg

„Mindennél jobban őrizd a szívedet, mert minden, amit teszel, abból fakad.” 
Példabeszédek 4,23 (NIV fordítás)

Ha azt akarod, hogy képes légy megküzdeni a folyamatosan támadó kísértésekkel, tudnod kell, hogy mi tesz téged sebezhetővé, amikor a Sátán támad téged.

Az Efézusi levél 4. fejezet 27. verse azt mondja: „Ne adjatok helyt az ördögnek!” (NIV fordítás). Ne adj helyt a Sátánnak az életedben, nehogy elkezdje kihasználni a gyengeségeidet, és tönkretegyen.

Mi az, ami a Sátán számára a leggyakoribb fogódzó, amit azonnal megragad és, ami lehetővé teszi számára, hogy folyamatosan kísértésbe ejtsen? A negatív érzelmek. Bármikor, amikor negatív érzelem keletkezik benned, az egy fogódzót ad a Sátánnak, mert ezeken keresztül sokkal sebezhetőbb vagy arra, hogy megkísértsen. Ezért mondja a Biblia a Példabeszédek könyve 4. fejezet 23. versében: „Mindennél jobban őrizd a szívedet, mert minden, amit teszel, abból fakad.” (NIV)

Az érzelmeid középpontja a szíved. Ahhoz, hogy legyőzd a kísértést, ne a viselkedésedre koncentrálj, és ne is arra, amit tenni készülsz! Ehelyett, azonosítsd a gondolataidat és figyeld meg a gondolataidból származó érzéseidet!

A Sátán nem a viselkedéseden, hanem a gondolataidon keresztül csábít el. Az érzelmeiddel játszik életed minden napján. Az érzéseiden keresztül fog meg. Mesterien manipulálja a hangulatodat. A Sátán befolyásolni tudja gondolataidat, ezáltal felkavar olyan érzelmeket, amik arra késztetnek, hogy kételkedj Isten Igéjében.

Ha az érzelmeiden keresztül megfogott, akkor már „meg vagy főzve”. Amikor az érzelmeid beindultak, a viselkedés meg fog történni és a Sátán tudja, hogy a negatív érzelmeid bűnre fognak vezetni.

Sokkal sebezhetőbb vagy a kísértésekkel szemben, amikor negatív érzelmeket élsz át. A Sátán ismeri ezeket, és a pusztulásodra fogja használni őket. Nem gondolod, hogy neked is ismerned kellene ezeket?

Az egyetlen módja annak, hogy leküzdhess minden folyamatosan támadó kísértést, ha azonosítod azokat az érzelmeket, amik sebezhetővé tesznek! Ha ezek megvannak, összpontosítsd elmédet Isten Igéjére azért, hogy ezeket a negatív érzelmeket Isten szeretetével helyettesítsd!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Melyek azok a negatív érzelmek, amelyek gyakran sebezhetővé tesznek téged a Sátán támadásaival szemben?
  • Még ha nem is tartod magad érzelmes embernek, mit tapasztaltál, az érzelmeid hogyan vezettek rossz irányba? Mi az, amit ezek miatt Isten Igéjéből visszautasítottál vagy amiben kételkedtél?
  • Miért kell Isten Igéjével megtöltened az elmédet, ha harcolni akarsz a kísértés ellen?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2024.01.27.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Isten igéje az egyetlen biztos alap

2023. július 04. 03:00 - Olajfa

"Aki tehát hallja tőlem ezeket a beszédeket, és cselekszi azokat, hasonló lesz az okos emberhez, aki kősziklára építette a házát." Máté 7,24

A ház alapja határozza meg, hogy mekkora lehet maga a ház. Nem építhetsz nagy házat kicsi vagy rossz alapra. Bármikor összeomolhat. 

Ugyanez igaz a te életedre is. Rossz alapon nem válhatsz mindazzá, akivé Isten szeretné, hogy legyél. Íme néhány hamis alap, amik közül lehet, te is kísértést éreztél már, hogy arra építsd az életed:

  • Népszerű kultúra. Vannak, akik azt hiszik, hogy egyszerűen azt kell tenni, amit mindenki más. Ami népszerű, azt fogják ők is tenni. De ami ma népszerű, az holnap már nem az. Népszerű kultúrára alapozni az életedet olyan, mintha egy házat építenél egy folyamatosan mozgó alapra. Ez nem működik!
  • Hagyomány. Mások arra építik az életüket, amit mindig is tettek, vagy a szüleik szokását követik. Ennek van valamennyi értelme; a szokások hagyományokká válnak, mert működő képesek. De egyetlen hagyomány sem tart örökké. Egy idő után kikopnak, elavulttá válnak és érvénytelenek lesznek. Márk evangéliuma 7. részében azt mondja Jézus a farizeusoknak, hogy soha ne helyezzék a hagyományokat az igazság elé. Ez jó emlékeztető mindannyiunk számára.
  • Észérvek. Isten adta nekünk az érvelés képességét. Használnunk kell. De a mi érveink nem tévedhetetlenek. A Példabeszédek könyve 16,25 azt mondja, "Van út, amely az ember előtt egyenesnek látszik, de végül a halálba vezet." Még a legokosabbak is megbotlanak néha. Ez várható. Egyedül Istenben lehet mindig megbízni.
  • Érzelmek. Vannak, akik érzésekre építik az életüket. Ha jónak éreznek valamit, megteszik. De az érzések hazudnak - mindig hazudnak! Többet hazudsz önmagadnak, mint bárki másnak. Ha az érzéseid alapján élsz, a hangulataid manipulálják az életed.

Ha nem működik az életed az éppen népszerű kultúrára, hagyományra, észérvekre, vagy érzelmekre alapozva, akkor mire kellene építsed?

Isten szavára.

Jézus azt mondta, "Aki tehát hallja tőlem ezeket a beszédeket, és cselekszi azokat, hasonló lesz az okos emberhez, aki kősziklára építette a házát" (Máté 7,24).

A népszerű kultúrák változnak, a hagyományok elavulnak, az érvek hibásak lehetnek és az érzelmek hazudnak. De Isten szava -az ő igazsága- soha nem változik.

Lehet, hogy nem mindig érted Isten igéjét. Lehet, hogy nem mindig tetszik. Nem mindig lesz politikailag korrekt. De ez az egyetlen eléggé stabil dolog, amire felépítheted az életed.

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Mire építetted az életed alapját? Mennyire tartja meg az életedet?
  • Mi az, ami eltereli a figyelmed attól, hogy teljesen a Bibliára alapozd az életed?
  • Milyen változásokat kell ma végrehajtanod, hogy megerősítsd az életed bibliai alapját?

*(Daily Hope by Rick Warren 2023.06.27.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása