Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Ünnepeld az egyéniségedet!

2015. október 01. 03:00 - Szíj Melinda

„Te formáltál először belülről, aztán kívülről… Ismered belsőmet és külsőmet, számon tartasz minden csontot a testemben; pontosan tudod, miként keltem lassanként életre… Mint egy nyitott könyv, figyelted, ahogy növekszem a fogantatásomtól a születésemig; életem minden állomása terítve állt előtted, életem napjait mind elkészítetted, mielőtt még egyetlen napot is éltem volna.” (Zsoltárok 139:13-16, MSG fordítás)

self-esteem.png

Isten nem pazarolj a megtapasztalásokat. Róma 8:28 így emlékeztet minket: Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket elhatározása szerint elhívott.” (NIV fordítás).

A Saddleback Gyülekezetben öt tapasztalati tényezőt ajánlunk megfontolásra az embereknek, mely behatárolja, hogy milyen szolgálatra alkalmasak leginkább:

  1. Iskolai tapasztalatok: Mik voltak kedvenc tantárgyaid az iskolában?
  2. Szakmai tapasztalatok: Milyen munkákban lelted örömed és értél el eredményeket, amikor azokat végezted?
  3. Lelki tapasztalatok: Milyen jelentőségteljes illetve meghatározó élményeid voltak Istennel életed folyamán?
  4. Szolgálattal összefüggő tapasztalatok: Hogyan szolgáltad Istent a múltban?
  5. Fájdalmas tapasztalatok: Milyen problémák, fájdalmak és megpróbáltatások értek, amikből tanultál?

 
Az EGYÉNISÉGEDET Isten szuverén módon, saját céljára mintázta meg, így azt nem kérdőjelezheted meg, és nem is utasíthatod vissza. „Ki vagy te, barátom, hogy ellent mersz mondani Istennek? Egy agyagedény nem vonja kérdőre készítőjét: ’Miért formáltál engem ilyenre?’ Elvégre, a fazekasnak jogában áll úgy használnia az agyagot, ahogy kívánja.” (Róma 9:20-21a, TEV fordítás).

Ahelyett, hogy megpróbálnánk valaki mássá átformálni magunkat, ünnepelnünk kéne EGYEDISÉGÜNKET, amivel Isten ajándékozott meg mindegyikünket.

Ha megérted, hogy EGYÉNISÉG vagy, az építi az önbecsülésed. Mai társadalmunkban járványszerűen terjed az alacsony önértékelés. A legtöbb ember nem szereti magát. Kutatások egyik okként feltárták, hogy az összes megkérdezettek több mint 50 %-a nem a számára megfelelő állásban dolgozik. Én úgy hiszem, hogy a valódi önbecsülés – ellentétben a hétköznapi értelemben vett pszichológiai önbecsüléssel – két bibliai igazságon alapszik, nem pedig „a magunk erejéből álljunk talpra" és gondolkozzunk pozitívan: „Jól vagyok; te már kevésbé” filozófiáján. A valódi önbecsülés alapja a Jézussal való kapcsolatod, és, hogy tudatában vagy annak, hogy mi célból teremtett.

Beszéljetek róla

  • Mit tárnak fel ezek a bibliai idézetek a te EGYÉNISÉGEDDEL kapcsolatban?
  • „Hozd ide fiaimat a messzeségből, leányaimat a föld végéről -  mindenkit, akit nevemről neveznek, akit dicsőségemre teremtettem, formáltam és alkottam.” (Ézsaiás 43:7, NIV fordítás)
  • „A nép, amelyet magamnak formáltam, hirdeti majd magasztalásomat.” (Ézsaiás 43:21, NJB fordítás)
  • „Trónján ülve, Isten belátja valamennyiünket a Földön – Ő, aki mindenki szívét formálja, aki figyelemmel kíséri minden tettüket.” (Zsoltárok 33:14-15, MSG fordítás)

 

*(Daily Hope by Rick Warren, 2015.09.24.)

 

 

 

Szólj hozzá!

A Tökéletességre törekvés problémája

2014. március 31. 03:00 - Robin85

 

“Ha a tökéletes körülményekre vársz, soha nem fogsz elvégezni semmit.” 

 Prédikátor könyve 11:4

 

Amikor megtanulsz pihenni Isten felszabadító kegyelmében és kitörsz a tökéletességre törekvés csapdájából, egy magasabb szintű örömre és szabadságra lelsz az életedben. Miért van ez így? Mert a tökéletességre törekvés több módon is rombolja az életedet.

1. Legyőzi a kezdeményezőkészségedet.

Volt már valaha olyan feladatod, aminek egyszerűen nem tudtál nekikezdeni? Azt gondoltad: “A napokban hozzá fogok kezdeni”, de valahogy mégsem tudtad megtenni az első lépést. Az egyik lehetséges ok a tökéletességre törekvés. A legjobb körülményekre vársz, vagy időre, amíg a gyerekek haza nem jönnek az iskolából, vagy amíg egy bizonyos pénzösszeg meg nem érkezik a számládra. Ha ilyen magasra helyezed a mércédet, a tökéletességre törekvés megbénít, és semmit sem tudsz elvégezni.

A Biblia azt mondja a Prédikátor könyve 11:4-ben: “Ha a tökéletes körülményekre vársz, soha nem fogsz elvégezni semmit.”

2. Kárt okoz a kapcsolataidban.

Senki nem szereti, ha folyton nyaggatják vagy kiigazítják. Frusztráló és zavaró ez! A Biblia azt mondja: “Aki szeretetre törekszik, fátyolt borít a vétekre, de aki folyton arról beszél, elszakad a barátjától.” (Példabeszédek 17:9) A maximalizmus - a vágy, hogy mindent kijavíts - tönkreteszi a kapcsolatokat, mert bizonytalanság a gyökere. A maximalista emberek, akik durvák és követelőzőek másokkal, valójában magukkal szemben ilyenek.

3. Elpusztítja a boldogságodat.

A Prédikátor könyve 7:16 azt mondja: “Ne légy fölöttébb igaz, és ne bölcselkedj fölöslegesen: miért pusztulnál bele?!” Itt nem valódi igazságosságról vagy igazi bölcsességről beszél. Maximalizmusról beszél. Bármilyen erényből bűnt kovácsolhatsz, ha túlzásba viszed azt.

A legidegesítőbb minden ember számára saját maga, hiszen mindenki önmaga legrosszabb kritikusa. Hajlamosak vagyunk megsértődni vagy ellenszenvesnek lenni azokkal az emberekkel szemben, akik folyton kijavítanak minket, ezért ha te is állandóan magadban keresed a hibát, az mit árul el rólad? Azt, hogy nem szereted magadat. Úgy gondolod, hogy nem vagy elég jó. Majd azt gondolod, hogy ha emlékezteted magadat erre, az motiválni fog arra, hogy megfelelően cselekedj. Nem fog! Ezt maximalizmusnak hívják, és azt okozza benned, hogy folyamatosan alábecsülöd magadat.

Csak egy ellenszere létezik a maximalizmusnak. Ezt nem találod meg valamilyen önsegítő-könyvben vagy egy orvosi rendelőben. Csak akkor tudod megtanulni, hogy kell megpihenni ebből, ha teljesen átéled Isten felszabadító kegyelmét.

 

Beszéljétek át

  • Milyen tökéletes körülményeket kell elengedned ahhoz, hogy tovább tudj menni?
  • Miért fontos számodra  a pihenés? Mit árul el ez azoknak, akik nem Jézus Krisztus követői?
  • Milyen önmagadról alkotott negatív gondolatokat kell lecserélned Isten ígéreteire és igazságára azzal kapcsolatban, hogy ki is vagy valójában?

 

Rick Warren, Daily Hope 2014.03.24.

Szólj hozzá!

Isten elfogadott

2013. szeptember 21. 03:00 - mirjam07

„Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagytok, Isten tulajdonba vett népe, hogy hirdessétek nagy tetteit annak, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket.” (1 Péter 2:9)

Életünk nagy része azzal telik el, hogy megpróbálunk megfelelni másoknak. Meg akarunk felelni szüleinknek, kortársainknak, embereknek, akik tisztelnek minket, és olyanoknak, akik irigykednek ránk. A vágy, hogy elfogadjanak minket, arra ösztönöz, hogy megtegyünk bármit. Meghatározza, milyen ruhát hordjunk, milyen autót vezessünk, milyen házat vásároljunk, még azt is, milyen életpályát válasszunk.

Egyetértesz azokkal az emberekkel, akik bármilyen őrültségre képesek azért, hogy elfogadják őket? Emlékszel, gyerekként nagyon szeretted volna hogy elfogadjanak és hogy valaki azt mondja neked: „Merd megtenni!”, és te megcsináltál bármilyen őrültséget. Megtetted, mert arra vágytál, hogy biztonságban érezd magad. Emlékszel, mikor gyerekként sportoltatok valamit, és a csapattagokat választva milyen nagyszerű érzés volt, amikor beválogattak a legjobb játékosok közé? És emlékszel olyan esetre is, amikor már csak ketten vagy hárman voltatok, és téged még senki sem választott ki?

Szeretjük azt az érzést, amikor kiválasztottak vagyunk.

Kiválasztva lenni óriási érzés az önbecsülésünknek. Az 1 Péter 4:9 azt mondja: „választott nemzetség vagytok”. Ennek kellene emelnie az önbizalmadat. Krisztus elfogad téged – nem annak alapján, amit elértél, amiért megdolgoztál, vagy amit megérdemelsz. Csak egyszerűen ezt mondja: „téged választottalak”.

Befogadhatod Jézust az életedbe, de tisztában vagy azzal, hogy Krisztus is elfogadott téged? Nem kell kiérdemeld és nem kell bizonyítanod magadat.

„Ha apám, anyám elhagyna is, az Úr magához fogad engem’’ (Zsoltárok 27:10). A tény az, hogy vannak közöttetek olyanok, akik sohasem tudtak örömet okozni a szüleiknek. Mindegy mit csináltatok, az sohasem volt elég jó. Ha hármast kaptál, ők négyest akartak. Ha négyest kaptál, ötöst akartak. Ha meg ötöst kaptál, akkor meg csillagos ötöst vártak.

A tragédia az, hogy közületek néhányan még mindig megpróbáljátok önmagatokat elfogadtatni a szüleikkel. Még mindig próbálkoztok megfelelni nekik, de minden bizonnyal most már nem is fogjátok elérni ezt, mert ez az ő problémájuk. A jó hír az, hogy neked nincs is szükséged erre, hogy boldog legyél. Több mint 6 milliárd ember van a Földön. És ha két ember téged nem kedvel, miért törődsz vele? Mint Isten családjának tagja Isten már elfogadott!

Beszéljünk róla:

  • Milyen alapokon áll az önbecsülésed?
  • Milyen hatással van az rád fizikailag, hogy mások elfogadnak-e téged? És érzelmileg illetve lelkileg?
Szólj hozzá!

Isten szeretetének nagysága

2013. február 11. 03:00 - *Agota*

Bejegyzés alcíme...

"Legyen erőtök arra, hogy megértsétek, ahogy ezt Isten minden szolgájának meg kéne érteni, hogy milyen széles, hosszú, magas és mély az Ő szeretete. Ismerjétek meg Krisztusnak minden ismeretet meghaladó szeretetét, hogy teljességre jussatok. Így Isten mindent átfogó erejével válhatsz teljessé." (Efezus 3:18-19, LB fordítás)

Isten szeretete az egész világra kiterjed, ebbe mindenki beletartozik, akit teremtett: "Az ÚRnak minden útja igazságos, és minden tette szeretettel teli." (Zsoltárok 145:17, LB fordítás)

Isten soha nem teremtett olyan embert, akit nem szeret. Ő megteremtett téged és szeret téged - és Isten nem teremt hulladékot. Ő feltétel nélkül szeret. Nagyon, nagyon szeret téged.

Istennek mindenki fontos, Jézus életéből láthatjuk, hogy ő még az ellenszenvest is szereti és azt is, aki esetleg úgy érzi, hogy nem szeretetre méltó. Szeretnéd az önbecsülés titkát megtudni? Ez az: Ha magabiztosságot akarsz, akkor meg kell értened, hogy Istennek nagyon fontos vagy. Ha Isten szeret téged, akkor kit érdekel, hogy más mit gondol?

Mert Isten szeret, már nincs is értelme az értékedet bizonyítgatni. Nem kell bizonyos jellegű ruhákat viselni ahhoz, hogy rendben legyünk, nem kell egy bizonyos típusú autót vezetnünk, hogy a bizonytalan önképünket felértékeljük. Nincs már státusz szimbólumokra szükségünk.

Beszéljetek róla:

  • Milyen nagyságú Isten szeretete? Elég nagy, hogy mindenhova kiterjedjen? Nincs olyan hely, ahol te ott vagy és Isten nincs. Hogyan változtatja ez meg a mások iránti szeretetedet?
  • Ha Isten mindenhol ott van, miért szenved nagyon sok ember a magányossággal?

 

Daily Hope by Rick Warren, 2013.02.04.

Szólj hozzá!

Identitás: Ti az Úr különleges tulajdona vagytok

2012. szeptember 08. 03:00 - jletti

Bejegyzés alcíme...

"Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagytok, Isten tulajdonba vett népe, hogy hirdessétek nagy tetteit annak, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket;" (1Pét. 2,9)

592591-bigthumbnail.jpg


Sokan közülünk az élete nagy részét azzal töltik, hogy elérjék, hogy mások elfogadják őket. Azt szeretnénk, hogy elfogadjanak minket a szüleink, a párunk, a partnerünk, azok az emberek, akiket tisztelünk, sőt, még azok is, akiket irigylünk. A vágy, hogy elfogadjanak, a legkülönfélébb dologra tud minket ösztönözni: hatással van arra, hogy milyen ruhát viselünk, hogy milyen autónk van, hogy milyen házat veszünk, sőt még arra is, hogy milyen karriert választunk magunknak.

Egyetértesz azzal, hogy az emberek sokszor a legőrültebb dolgokra is képesek, csak hogy mások elfogadják őket? Emlékszel, mikor kicsi voltál, alig vártad hogy a tömegben valaki azt mondja neked "fogadjunk, hogy nem mered?”  és te ezután valami hülyeséget tettél. Megtetted, mivel a vágy, hogy elfogadjanak erősebb volt benned, mint az, hogy megőrizd a testi épséged. Emlékszel, milyen jó érzés volt,  amikor gyerekként fociztatok és játékosokat választottak a csapatba, és egy jó játékos épp téged választott? És arra emlékszel, amikor már szinte mindenkit kiválasztottak és milyen rossz érzés volt az utolsó két-három emberrel ott ácsorogni, és várni, hogy végre rád essen a választás?

Szeretjük azt érezni, hogy elfogadnak minket.

Az, hogy kiválasztott vagy, nagyban befolyásolja az önértékelésedet. Az 1Péter 2,9 azt mondja, hogy  "Választott nemzet vagytok". Ennek növelnie kell az önbecsülésedet!  Krisztus elfogadott téged - függetlenül a teljesítményedtől, hogy mit nyertél el, vagy mit érdemeltél ki.  Isten egyszerüen azt mondja: "Én téged választottalak".

Már lehet, hogy elfogadtad Jézust, de belegondoltál már valaha abba, hogy Krisztus is elfogadott  téged? Neked ezt nem kell kiérdemelned, nem kell bizonyítanod sem.

"Ha apám, anyám elhagyna is, az ÚR magához fogad engem" (Zsolt.27,10).  Az igazság az, hogy néhanyatoknak olyanok voltak a szülei, hogy soha nem lehetett nekik eleget tenni. Nem számít mit tettél, soha nem volt elég jó. Ha hármast kaptál az iskolában, akkor nekik a négyes kellett. Ha négyest kaptál, nekik az ötös kellett. Ha pedig ötöst, akkor ők a csillagos ötösnek jobban örültek volna.

A gond az, hogy sokan közületek még a mind a mai napig megpróbálnak bizonyítani a szüleiknek. Még mindig azért harcoltok, hogy a szüleitek elfogadjanak benneteket, de nagy valószínűséggel már nem fogjátok megkapni az elismerésüket, ha eddig még nem kaptátok meg, mivel nekik is ugyanez a problémájuk, ők sem kaptak anno elismerést a szüleiktől. A jó hír az, hogy neked erre nincs szükséged ahhoz, hogy boldog légy! A világon 6 milliárd ember él. Lehet, hogy ez a két ember nem kedvel téged, és akkor mi van? Isten családjának tagjaként, téged maga Isten fogadott el!

Beszéljetek róla

  •   Te mire alapozod az önértékelésedet?
  •   Hogyan hat rád fizikailag az, hogy arra vágysz, hogy mások elfogadjanak? Hogyan hat ez rád érzelmileg és lelkileg?

(Daily Hope by Rick Warren, 2012.09.01)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása