Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Az élet nem ér véget a halállal

2015. szeptember 15. 03:00 - sema22

„Isten Lelke, aki feltámasztotta Jézust a halálból, bennetek él. És ahogyan Isten feltámasztotta Jézus Krisztust a halálból, úgy fog a ti halandó testeteknek is életet adni azáltal a Lélek által, aki bennetek él." (Róma 8,11 NLT fordítás, második kiadás)

Hívőként van reménységünk, mert örökké fogunk élni. A halál nem a vég. Több van ebben a történetben. Egy nap a szíved majd nem fog többé dobogni, és akkor ez lesz a tested vége. De nem a lényed vége. 

Isten saját képére alkotott. Öröklétre lettél teremtve. Ez, ami most van, nem a mindenség. Miért van reménységünk? Mert bármennyire is rossz ami a Földön van, csak egy ideig tart. Több évmilliárdnyit fogunk a másik oldalon tölteni, ahol nem lesz többé bánat, nem lesz többé szomorúság, nem lesz többé betegség és nem lesz többé szenvedés.

A Biblia ezt mondja a Róma 8,11-ben: „Isten Lelke, aki feltámasztotta Jézust a halálból, bennetek él. És ahogyan Isten feltámasztotta Jézus Krisztust a halálból, úgy fog a ti halandó testeteknek is életet adni azáltal a Lélek által, aki bennetek él." (NLT fordítás, második kiadás).

Pásztorként családok százai mellett álltam már a sír szélén, és tudom milyen különbség van aközött ahol van, és ahol nincs reménység. Látni lehet a szemekben. Láttam a rettenetet azok szemében, ahol nincs remény. Így gondolkoznak: „Ez minden. Vége van. Sosem látom újra, ennyi volt. Az élet csak ennyi."

Összehasonlítom ezt azon emberek ezreivel, akiket hívő ember temetésén láttam. Tudják, hogy ez csak egy átmeneti lépés. Hogy az igazi életbe lépnek. Az Istennel töltött örökkévalóságba mennek. Reménységük van, mert tudják, hogy egyszer újra együtt lesznek. A hívő ember számára a halál nem az otthon elhagyása, hanem a hazaérkezés.

Jézus Krisztusban élve nem az ítélet alatt élsz. Meg van bocsájtva minden, amit teszel. Ez az uralkodás nélküli élet. Szabadon élsz. Változhatsz. Isten megigazít, és utána élheted az életed lezárás nélkül. Örökké élhetsz.

Beszéljetek róla: 

  • Jézus Krisztus megváltása mindent megváltoztat az öröklétben. Hogyan befolyásolja ez azt, ahogyan most élünk?
  • Mitől szabadultál meg ebben az életben a megváltás következtében?
  • Kivel tudod ma megosztani azt, hogy milyen reménységed van a Krisztusban?

*(Daily Hope by Rick Warren 2015.09.08.)

Szólj hozzá!

Isten soha nem enged el

2015. április 05. 03:00 - sema22

"Mindannyian Isten családjába tartozunk. ... És Isten fenntartja nektek a megfizethetetlen örök életet, mely a Mennyországban van... És Isten az ő mindenható hatalmával biztosít benneteket arról, hogy oda is fogtok érni, hogy megkapjátok, mert bíztok benne. "(1Péter 1:3b-5a TLB) 

 d2f866559f5c9089685d44cd38c011c3.jpg

Örökkévalóságra teremtettél! Egy nap a szíved megszűnik dobbanni, és így véget ér a testi életed, te viszont nem.

Isten a saját képmására alkotott, és örökkévalóságra teremtett. 

De van egy választóvonal: ha Istennel szeretnéd tölteni az örökkévalóságot, akkor a földi életedben kapcsolatot kell építened vele. Ha ezt megteszed, biztos lehetsz benne, hogy az örök életet is Vele töltheted.

Ha te is olyan vagy, mint mi valamennyien, akkor biztos azon gondolkozol, hogy miként lehet bizonyosságod az Istennel való kapcsolatodat illetően. Mi van, ha a halálod előtt elszúrod?

Minden a kegyelemről szól! Nem tehetsz semmit, hogy a Mennybe juttasd magad, nem tudod kiérdemelni, és nem is tudod garantálni magadnak. Egyedül Isten biztosíthat arról, hogy odakerülsz.

A  Biblia ezt mondja: "Mindannyian Isten családjába tartozunk. ... És Isten fenntartja nektek a megfizethetetlen örök életet, mely a Mennyországban van... És Isten az ő mindenható hatalmával biztosít benneteket arról, hogy oda is fogtok érni, hogy megkapjátok, mert bíztok benne." (1Péter 1:3b-5a TLB)

Amikor a gyerekek kicsik voltak, elmentünk a Grand Canyonhoz. Több kilométert gyalogoltunk lefelé egy ösvényen, a gyerekek pedig meg voltak rémülve, és kezüket a kezembe tették. Még fontosabb azonban, hogy én is az ő kezükbe tettem a kezemet, és nem akartam, hogy leessenek. Félúton már felbátorodtak, fészkelődtek és megpróbáltak egyedül lejutni. De én nem engedtem el őket.

És Isten sem fog elengedni, sem elhagyni téged!

Beszéljetek róla:

  • Ha örök életre lettél teremtve, akkor mit gondolsz, mennyire vagy fontos Istennek? 
  • Annak a felismerése, hogy nem tudsz olyat tenni amivel megérdemelheted, vagy elveszítheted a megváltásodat több, vagy kevesebb biztonságérzetet ad?
  • Ha hívő vagy, milyen érzést okoz az a felismerés, hogy Isten soha nem fogja hagyni, hogy elvessz?

*(Daily Hope by Rick Warren 2015.03.29)

Szólj hozzá!

Van több, mint ez az élet

2015. március 22. 03:00 - sema22

"Ez a világ nem állandó otthonunk. Még várunk egy otthonra, amely el fog jönni." (Zsidók 13:14, NLT ford.)

 

Amikor a Mennyről hallasz, eszedbe jutott már valaha, hogy azt Isten a Te számodra alkotta? Ez fantasztikus!  És Isten megalkotta a Földet, hogy legyen rajta élet és mi élhessünk rajta egy ideig. De a Mennyet is nekünk alkotta, hogy ott örökké élhessünk Ővele.

A Biblia ezt mondja a Máté 25:34-ben: "Gyertek, Atyám áldottjai, örököljétek a királyságot, amely a világ teremtése óta el van készítve nektek." (NLT ford.)

Isten a kezdetektől fogva tudta, hogy az élet több a földi életnél. Az élet több, mint az "itt és most". Ezen a földön körülbelül 80 évet élsz, az örökkévalóságot - sok millió évet - Istennel töltheted a Mennyben.

Az Efézus 1:10 ezt mondja: " Ez volt az ő célja: amikor eljön az idő, össze fog gyűjteni minket valamennyiünket onnan, ahol vagyunk - a mennyben vagy a földön -, hogy vele legyünk a Krisztusban örökké." (TLB ford.)

Arra lettél teremtve, hogy örökké élj. A kérdés most már csak az, hogy hol: a Mennyben vagy a Pokolban.

Választanod kell, hogy földi életed végén melyik ajtón lépsz be. A Zsidók 13:14 ezt mondja: "Ez a világ nem állandó otthonunk. Még várunk egy otthonra, amely el fog jönni." (Zsidók 13:14, NLT ford).

Amikor belépsz Isten családjába, akkor az életed sokkal több lesz, mint az itt és most élt élet. 

Ha ma valami miatt hirtelen meghalnál, biztos vagy benne, hogy a Mennybe jutnál? Ha nem, akkor tenned kell valamit ezért most rögtön. Miért halogatnád? Rendbe kell tenned ezt a dolgot, és bíznod kell abban, hogy Isten terve az, hogy üdvözülj. El kell fogadnod az örök élet ingyen ajándékát. 

Mondd el ezt az imát, ha készen állsz arra, hogy Jézus Krisztust behívd az életedbe mint Uradat és Megváltódat:

Drága Istenem, te Isten vagy, de én nem. Elismerem ezt. Megalázom magam előtted, és félreteszem a büszkeségem. Tudom, hogy sosem lehetek elég jó. Tudom, hogy bűnös vagyok, és Megváltóra van szükségem, hogy a Mennybe juthassak. Köszönöm, Istenem, hogy annyira szeretted a világot, hogy elküldted a fiad, Jézust, hogy örökké veled lehessek a Mennyben azáltal, hogy hiszek benned és életem Urává teszlek.

Jézus, hiszem, hogy meghaltál értem. Szeretnék megváltozni. Szeretnék mindent megbánni. Ma teljesen elkötelezem magam Neked.  Elkötelezem magam, hogy követlek és bízom benned, hogy szolgállak, megismerlek és szeretlek Téged. Rátámaszkodom az ígéretedre, miszerint aki benned hisz, ha meghal is örökké él. Hiszem, hogy Te vagy a Megváltóm. Köszönöm, hogy meghaltál értem, és köszönöm, hogy szeretsz. Jézus nevében. Ámen.

 *(Daily hope by Rick Warren, 2015.03.15.)

 

Szólj hozzá!

Hogyan szerezhetsz mennyei kincseket?

2015. február 28. 03:00 - hofgartekesnoemi

 „Mert ahol a kincsed van, ott lesz a szíved is.” (Máté 6:21)

A mennybe való befektetéseidet örökké élvezni fogod, és mindig, amikor valami jóra használod a pénzed, ilyen befektetést teszel.

Már említettük, hogy az örökkévalóságba úgy fektethetünk be, ha a pénzünket saját fejlesztésünkre és épülésünkre, mások szükségeinek betöltésére és a Jézus Krisztus testében való közösség építésére használjuk. Van még két másik lehetőség is mennyei befektetésre, ami után majd az örökkévalóságban kapod meg a jutalékot:

Az egyik a világba való befektetés. Ilyenkor a pénzed abba fekteted, hogy az evangélium terjedhessen és embereket hozz Jézushoz. A Lukács 16:9-ben ez áll: „Használjátok a világi vagyonotokat arra, hogy barátokat szerezzetek magatoknak, hogy amikor az már nincs, örök lakóhelyeteken üdvözöljenek benneteket mások.” (NIV fordítás) Sok ember nem tudja, mit jelent ez az igevers. Arról lenne szó, hogy barátokat vásárolhatunk magunknak? Természetesen nem. Azt jelenti, hogy Isten azt akarja, hogy olyan dolgokba fektess, ami által mások is a mennybe juthatnak, hogy amikor te oda kerülsz, üdvözölhessenek téged. Ez az életed legnagyobb befektetése. Ott lesz valaki a mennyben te miattad?

A másik befektetési lehetőség pedig az, hogy Isten kincstárába fektetsz be. Amikor Isten kincstárába helyezel el pénzt, akkor azzal dicsőíted és imádod Istent. Isten a Példabeszédek 3:9-ben tesz egy ígéretet: „Tiszteld az Urat vagyonodból és egész jövedelmed legjavából, akkor bőségesen megtelnek csűrjeid búzával és árpával, és must árad sajtóidból.” A tized az, amikor a bevételed 10 százalékát az Úrnak ajánlod fel. Az e fölötti felajánlást adománynak nevezzük. Igazából mi semmit nem adhatunk az Úrnak, mert minden az övé. Gondolj arra, hogy amikor gyerek voltál, abból a pénzből vettél édesanyádnak születésnapi ajándékot, amit ő adott neked. De emiatt ő talán nem örült annak az ajándéknak annyira? Dehogynem! Őt jobban érdekelte az, amit az ajándékkal kifejeztél: azt, hogy gondoltál rá és szereted őt. Isten is ugyanígy érez a te ajándékoddal kapcsolatban.

A Biblia azt mondja, hogy ahol a kincsünk, ott a szívünk. Ha az e világi dolgok a legfontosabbak számodra, minden nappal egyre messzebb és messzebb kerülsz a kincsedtől. Minden nappal, amit a Földön eltöltesz, eggyel kevesebb lesz az itt hátra lévő napjaid száma. Egyre távolabb fogsz kerülni a dolgoktól, amelyeket végül majd magad mögött hagysz.

Viszont ha az Úr ügyébe fekteted a pénzed és Isten szolgálatára fordítod azt, mennyei kincseket szerzel minden nap. Egyre közelebb és közelebb kerülsz ehhez a kincshez, ahelyett, hogy távolodnál.

Jim Elliot egyszer azt mondta: „Nem bolond az, aki feladja, amit nem tarthat meg azért, amit nem veszíthet el.”

Mondd el ezt az imát magadban vagy hangosan: „Istenem, kérlek bocsásd meg nekem, amikor olyan dolgokra költöttem, amelyek nem tartanak örökké. Szeretnék mennyei dolgokba fektetni, Isten dolgaiba. Úgy akarom használni a pénzem, ahogyan azt te szeretnéd. Ma elkötelezem magam, hogy a pénzem arra fogom használni, hogy növekedjek jellemben, szellemi erőben, bölcsességben és tudásban, valamint arra, hogy azzá váljak, amilyenné te akarod, hogy legyek. Segíts meglátni, hogyan erősíthetem a kapcsolataimat és hogyan mutathatom ki a szeretetemet Krisztusban való testvéreim iránt. Úgy akarok az örökkévalóságba fektetni, hogy a pénzemet mások szolgálatára használom. Szeretném megtanulni, hogyan tudok nagylelkű lenni. Áldássá akarok válni mások számára, és a pénzem által másokat is hozzád akarok vezetni. Szeretném, ha más emberek is bejutnának a mennybe azért, mert tudtam adni nekik. A te evangéliumodat akarom terjeszteni a szolgálatommal és a cselekedeteimmel. Mennyei Atyám, szeretném megmutatni, hogy hol a kincsem azáltal, hogy az adományaimmal és az ajándékaimmal az örökkévalóságba fektetek be. Tisztelni akarlak téged úgy is, hogy minden jövedelmem első részét neked adom. Fel akarom adni a pénz utáni vágyakozásom, hogy maga a Mindenható legyen az én kincsem. Segíts emlékeznem a következőre: "Nem bolond az, aki feladja, amit nem tarthat meg azért, amit nem veszíthet el." Jézus nevében kérlek. Ámen. 

*(Daily Hope by Rick Warren, 2015. 02. 21. )

Szólj hozzá!

Ne csapd be a környezetedet!

2015. január 24. 03:00 - mintyovanviki

„A kegyelmi ajándékok között ugyan különbségek vannak, de a Lélek ugyanaz. Különbségek vannak a szolgálatokban, de az Úr ugyanaz. És különbségek vannak az isteni erő megnyilvánulásaiban is, de Isten, aki mindezt véghezviszi mindenkiben, ugyanaz.” (1 Korinthus 12:4-6 GW fordítás)

Amikor tudod mivé kellene fejlődnöd, akkor azt is tudod mit kellene érte tenned és máris képes vagy összpontosítani arra, hogy jobban kihasználd életed minden pillanatát.

Ez az a pillanat, amikor hitből megteszed azt a lépést, hogy kimondod: „Isten útján fogok járni, nem a saját utamon”. Megengedem, hogy irányítsa az életemet. Isten céljait akarom követni és nem a sajátjaimat. Azt fogom tenni, amire elvezet Isten és amire képessé tesz engem.

Abban a pillanatban, amikor megteszed ezt a lépést és a hitedet Jézus Krisztusba veted, Isten négy fontos ajándékkal fog megajándékozni.

Megbocsátás. A Rómaiakhoz írt levél 5:15 azt mondja: „Mert ha annak az egynek a vétke miatt sokan haltak meg, az Isten kegyelme és ajándéka még bőségesebben kiárad az egy ember, a Jézus Krisztus kegyelme által sokakra.” Az első dolog, amit Jézus tett az volt, hogy mindent eltörölt, amit valaha rosszul tettél. Megbocsátott. Nincs kárhoztató ítélet ellened.

Örök élet. Istennek hosszú távú tervei vannak veled. A Biblia a Rómaiakhoz írt levél 6:23-ban azt mondja: „Mert a bűn zsoldja a halál, az Isten kegyelmi ajándéka pedig az örök élet Jézus Krisztusban, a mi Urunkban.” Soha nem fogod tudni munkával vagy pénzzel megkeresni a Mennyországba vezető utat. Az egyetlen út, amellyel a Mennyországba mehetsz az Isten egyetlen ingyenes ajándékának hitből való elfogadása.

A Szentlélek. A Rómaiakhoz írt levél 5:5 azt mondja: „…mert szívünkbe áradt az Isten szeretete a nekünk adott Szentlélek által.” Honnan tudod, hogy Isten irányítja-e teljesen az életedet? Onnan, hogy ha nyilvánvalóvá válnak életedben a Lélek gyümölcsei: a szeretet, az öröm, a békesség, a türelem, a szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás.

Speciális képességek. A Bibliában megjelennek bizonyos speciális képességek, amelyeket a Lélek ajándékainak nevezünk, amelyek nagyban különböznek az anyagi vagy a fizikai ajándékoktól. Ezek olyan képességek, amelyekre azért van szükséged, hogy el tudd végezni azokat a munkákat, amelyeket Isten bíz rád. Sok hívő nem is sejti, hogy rendelkeznek ezekkel az ajándékokkal, még kevesebben tudják, hogy milyen képességekkel rendelkeznek. Pedig minden hívő rendelkezik ajándékokkal!

A Biblia az 1 Korinthus 12:4-6-ban azt mondja: A kegyelmi ajándékok között ugyan különbségek vannak, de a Lélek ugyanaz. Különbségek vannak a szolgálatokban, de az Úr ugyanaz. És különbségek vannak az isteni erő megnyilvánulásaiban is, de Isten, aki mindezt véghezviszi mindenkiben, ugyanaz.”

Mi a lelki ajándék? Istennek célja van a Te életeddel is és a Lelki ajándékok, amelyeket tőle kapsz olyan felszerelések, amelyekre akkor lesz szükséged, amikor Ő megkér téged egy feladat elvégzésére. Isten soha nem kér olyan dolgot, amelyhez nem adott neked képességet. Ezeket az ajándékokat abban a pillanatban megkapod, amint elfogadod Jézus Krisztust. Nem neked kell kiválasztanod az ajándékodat. Nem kell keresned ezt az jándékot.

Nem a Te saját céljaid elérésére kapod az ajándékokat. A lelki ajándékaidat azért kapod, hogy más embereket segíts vele. A gyülekezeti családod többi tagja pedig a saját ajándékaival szolgál feléd.

Amikor én a tanítói ajándékomat használom, áldást nyersz. Amikor Te használod a saját lelki ajándékaidat, a gyülekezet tagjai nyernek áldást. Mint egy puzzle. Ha egyetlen darabja hiányzik a kirakónak, mi az első dolog, amit észreveszel a kirakón? Az egyetlen hiányzó darabot. Ha nem fejleszted és használod a lelki ajándékaidat, mindannyiunkat becsapsz.

Beszéljetek róla

  • Hogyan tudod teljesíteni azt a szerepedet, amelyet Isten szánt neked a saját gyülekezetedben?
  • Ha keresztény vagy, megkaptad mind a négy ajándékot? Hogyan változtatta meg ez az életedet?

 

* (Daily Hope by Rick Warren, 2015.01.17.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása