Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Kereszténység = családba befogadottság

2023. augusztus 28. 03:00 - Mapetso

csalad.jpg"Mindnyájan egybe fogtok kapcsolódni, és dicsőséget fogtok adni Istennek, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyjának. Krisztus befogadott benneteket, ezért ti is fogadjátok el egymást, ami dicsőséget fog hozni Istennek". Róm 15,6 (NCV)

A legtöbb ember azt gondolja, hogy a kereszténység egy hitrendszer. Igaz, hogy a kereszténység magában foglal hitelveket is - de ennél sokkal többről van szó. Az összetartozásról és a kapcsolatról szól. Ha keresztény vagy, akkor Isten családjához tartozol, és Krisztus testéhez kapcsolódsz.

Csak kétféleképpen lehet bekerülni egy családba: beleszületsz vagy örökbe fogadnak. Mindkét kifejezést használja a Biblia annak magyarázatára, hogy mit jelent Isten családjába kerülni. "Újjászületsz" Isten családjába, és "örökbe fogadnak" Isten családjába.

Ha egyszer megszülettél, nem tudsz többé meg nem születni. A szüleiddel való kapcsolatod megszakadhat, de attól még a gyermekük vagy. Ugyanígy, ha egyszer újjászülettél Isten családjába, nem tudod ezt semmissé tenni. Isten családjában maradsz!

Isten azt is mondja, hogy örökbe fogadott téged az Ő családjába. Az Újszövetség korabeli római törvények szerint az emberek megtagadhatták a világra hozott gyermekeiket. De ha örökbe fogadtak egy gyermeket, akkor tilos volt számukra, hogy valaha is megtagadják őt. Isten azt mondja, hogy te nemcsak újjászülettél az ő családjába, hanem örökbe is fogadott téged - és kizárt, hogy valaha is megtagadjon téged. Ez azért jó hír!

Megkérdezheted: "Tényleg? Mindegy, mit teszek, Isten nem fog megtagadni?" Igen. Nem számít, hogy mit teszel!

Ha Isten családjának részévé válsz, akkor az egyházának részévé válsz. Az egyház nem olyasmi, ahová jársz; hanem olyasmi, amihez tartozol. A Biblia azt mondja: "Szeretném, ha tudnátok, hogyan kell élniük azoknak, akik Isten családjának tagjai. Isten családja az egyház" (1Tim 3,15 GW).

A Róma 15,6-7 pedig még többet magyaráz arról, hogyan néz ki az egyház - vagyis Isten családja: "Mindnyájan egybe fogtok kapcsolódni, és dicsőséget fogtok adni Istennek, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyjának. Krisztus befogadott benneteket, ezért ti is fogadjátok el egymást, ami dicsőséget fog hozni Istennek" (NCV).

Ahogyan te örökké Isten gyermeke maradsz, úgy örökké az ő nagyobb családjának - a gyülekezetnek - is része  maradsz. Mindvégig ez volt Isten terve -, hogy örökkévaló családjának részévé tegyen téged!

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Milyen előnyei vannak annak, hogy Isten családjához tartozol?
  • Mi a bizonyíték az életedben arra, hogy Isten családjához tartozol?
  • Hogyan használhatod ajándékaidat és képességeidet arra, hogy Krisztus testét szolgáld, és megmutasd a világnak, mit jelent Isten családjához tartozni?
     

Készen állsz arra, hogy csatlakozz Isten családjához?

Nem számít, mit tettél, vagy hogy eddig hol voltál, Isten örökkévaló családjában van egy helyed, amely készen áll és rád vár. Tárt karokkal várnak rád. Csak higgy és fogadd el.

Készen állsz? Itt egy ima, amivel elkezdheted:

"Drága Istenem, tudom, hogy amikor meghalok, számot fogok adni Neked az életemről. Tudom, hogy vétkeztem ellened, és a saját terveim szerint éltem, nem a Tiéd szerint. Szeretném, ha ez megváltozna, mostantól kezdve. El akarok fordulni a bűneimtől, és Feléd akarok fordulni.
Köszönöm, hogy elküldted Jézust, hogy meghaljon mindazért, amit rosszul tettem, hogy ne kelljen megfizetnem a büntetést. Tudom, hogy nem érdemlem meg bocsánatodat. Tudom, hogy csak a Te kegyelmed menthet meg engem, Uram. Soha nem tudnék elég jó lenni ahhoz, hogy a tökéletes helyre, a mennyországba kerüljek.
Jézusom, köszönöm, hogy annyira szeretsz engem, hogy minden bűnömet magadra vetted. Elfogadhatóvá tettél a mennyország számára, és alázatosan kérlek, hogy ments meg, és tegyél örökre a családod részévé. Hiszek benned, Jézus. És hiszem, hogy megtartod ígéretedet, hogy azonnal, biztosan, teljesen és örökre megmentesz. Jézus nevében. Ámen."

Ha elimádkoztad a fenti imát, kérlek, írd meg és mondd el nekem a Rick@PastorRick.com címen (angolul). Szeretnék neked néhány ingyenes anyagot küldeni, hogy elkezdhesd az utadat Jézussal.

(*Daily Hope by Rick Warren, 2023.08.21)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

A Biblia a lehetetlent is megvalósítja az életedben

2023. június 16. 03:00 - I. K.

„ Azt választotta, hogy az igazság igéje által szülessünk újjá" Jak 1,18 (NIV)

Isten arra használja az Igéjét, hogy új kezdetet adjon az életben. De ez nem csak egy új kezdet – ez egy teljes átalakulás! Úgy akarja átalakítani az életedet, hogy azzá válj, akivé ő teremtett, és teljes életet élj.

A Biblia nem olyan, mint a többi könyv. A lehetetlent valósággá változtathatja az életedben, mert természetfeletti ereje van. Ez Isten Igéje. 

Milyen dolgokat tesz érted a Biblia? Isten Igéje nélkül soha nem üdvözülhetsz. Nem mennél a mennybe. Nem tudnál Jézus kereszthaláláról. Nem tudhatnád Isten szándékát az életedre nézve.

A Biblia nélkül nem ismernéd Istent. 

Isten mindezeket a dolgokat neked akarja adni – és mindez az Ő Igéjével kezdődik.

A Biblián keresztül Isten újjáteremti életünket. Amikor úgy érzed, hogy a kötél végén jársz, Isten a Bibliát használja, hogy új kezdetet, megoldást adjon neked. A Biblia „újjászületésnek” nevezi. A Jakab 1. fejezetének 18. verse azt mondja: „ Azt választotta, hogy az igazság igéje által szülessünk újjá." (NIV).

Hogyan történik ez? A Bibliát gyakran egy maghoz hasonlítják. Amint a Biblia gyökeret ver a szívedben, elkezd kihajtani, növekedni és gyümölcsöt teremni. Olyan jellemet hoz létre benned, ami Jézushoz hasonló, és olyan szívet, amilyen Istennek kedves. Ahogy jobban megismered Igéjét, Isten úgy teszi jobbá az életedet.

Jézus ezt mondta Igéjéről: „A beszédek, amelyeket mondtam nektek, tele vannak Lélekkel és élettel” (Ján 6,63). Isten Igéje nem csak szavak egy oldalon. Ez a lélek és az élet. Ez spirituális erő. Igéje képes átalakítani a társadalmat és a történelmet. Képes a lehetetlenre. Megváltoztathatja az életedet!

DL Moody, egy híres 19. századi chicagói lelkész azt mondta: „A Bibliát nem azért adták, hogy bővítse tudásunkat; a Biblia azért adatott, hogy megváltoztassa az életünket.” 

Gondolj a saját életedre. Hogyan kell változtatni az életeden ma? Életed mely részén érzed úgy, hogy nem tudsz változtatni?

A Biblia azt mondja, hogy Isten Igéje olyan dolgokat tud megváltoztatni, amelyeket egyedül képtelen vagy, Tedd életed rendszeres részévé Isten Igéjének tanulmányozását, és készülj fel arra, hogy a lehetetlennek tűnő dolgok valósággá válnak!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen módon termett gyümölcsöt az életed a Jézussal való kapcsolatod és az Ő Igéjének tanulmányozása miatt?
  • Hogyan láttad, hogy Isten Igéje megváltoztatja mások életét?
  • Mit gondolsz, milyen lehetetlen dologra képes Isten az életedben?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2023.06.09.)

1 komment

Szabad vagy, hogy önmagad légy

2020. március 13. 03:00 - csmsdvd

lovak.jpg

„Mert mi Isten mesterművei vagyunk. Ő újra alkotott minket Krisztus Jézusban, így megtehetjük azokat a jó dolgokat, amelyeket régen eltervezett számunkra” (Ef 2,10 NLT fordítás).

Gondolj egy átlagos hetedre! Hányszor uralkodik el rajtad az az érzés, hogy más emberek nyomást gyakorolnak rád? Az ő életstílusuk, az ő szükségeik, a dolgok, amiket ők csinálnak, vagy amiket ők várnak el tőled.

Ha túlterhelt vagy, itt a jó hír számodra: Isten fel tud szabadítani ezen elvárások alól.

Teljesen természetes, hogy nyomás alatt érezd magad más emberek elvárásai miatt. Megkérdezted valaha magadtól: „Mit szólnak az emberek, ha ezt az utat választom?” Persze, hogy igen. Mindannyian így teszünk. De nem kell eszerint élnünk.

Más emberek elvárásai szerint élni biztos út afelé, hogy lehetetlen helyzetbe kerülj. Nem lehetsz mindenki megelégedésére. Nem tudsz mindenki kedvében járni.

Jézus azért jött, hogy felszabadítson mások elvárásai alól. Pál levele az efezusiakhoz 2. fejezetének 10. versében ezt olvassuk: „Mert mi Isten mesterművei vagyunk. Ő újra alkotott minket Krisztus Jézusban, így megtehetjük azokat a jó dolgokat, amelyeket régen eltervezett számunkra” (NLT fordítás).

Mélyedj el ebben az igeszakaszban! Először is azt mondja, Isten mesterművei vagyunk. Ő egyedinek teremtett téged. A világon senki más nincs, aki olyan, mint te. És Isten nem is akarja, hogy megpróbálj olyan lenni, mint valaki más.

Az igeszakasz második része azt mondja, hogy Isten újjáteremt Jézusban, így megteheted azt, amit ő a számodra eltervezett. Ha Krisztusnak élsz, leegyszerűsíted az életed. Amikor Isten mesterműveként élsz, akkor csak azt szükséges tenned, amit ő akar. Elengedheted a többi ember valamennyi elvárását.

Olyan életet élni, amelyben Isten örömét leli, nehéznek tűnhet, de mégsem annyira az, mint gondolnád. Amikor Isten Krisztusban újjáteremt, megváltoztatja a vágyaidat. Azok a dolgok, amelyek régen csábítottak, egyszerűen elveszítik a vonzerejüket. Jézus felszabadít, hogy önmagad lehess. 

Így akkor azt mondhatod: „Az egyetlen célom, hogy az Urat szolgáljam.” S ha ezt fogod tenni, akkor jobb szülő, jobb házastárs, jobb barát, jobb munkatárs leszel.

Amikor Isten kedvében jársz, akkor mindig a helyeset cselekszed, és ez sokkal egyszerűbbé teszi az életet.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen elvárások szerint éled az életed? Milyen területeken érzel túlterheltséget? Készíts egy listát róluk, és kérd Istent, hogy szabadítson fel azon elvárások alól, amik nem egyeznek az övéivel!
  • Mi életed legnagyobb célja? Ez hogyan egyeztethető össze azzal, hogy az Urat szolgáld?
  • Amikor magadra gondolsz, látod-e hogy Isten mesterműve vagy? Milyen egyedi ajándékot helyezett beléd Isten?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2020.03.06.)

Szólj hozzá!

Valódi identitásod ismerete meghatározza a rendeltetésed

2020. január 05. 03:00 - nagynikoletta

20200105.jpg

„Mózes hit által elhagyta Egyiptom földjét, nem félve a király haragjától. Kitartott, mert szemeit azon tartotta, aki láthatatlan” (Zsid 11,27 NLT fordítás).

A saját identitásod meghatározza a rendeltetésed. Ez egy igazán nagy kijelentés. Mózes életében azonban láthatjuk, hogy helytálló. Miután Mózes ráébredt, ki is ő, az élete teljesen új irányt vett.

A zsidókhoz írt levél 11. részének 27. verse azt mondja: „Mózes hit által elhagyta Egyiptom földjét, nem félve a király haragjától. Kitartott, mert szemeit azon tartotta, aki láthatatlan” (NLT fordítás).

A valódi identitásod ismerete két dolgot eredményez: bátorságot ad ahhoz, hogy elengedd a múltat, és ahhoz, hogy elindulj a jövő felé.

Mózes „elhagyta Egyiptom földjét”. Megvolt benne a bátorság ahhoz, hogy elengedje a múltját.

A Bibliában Egyiptom mindig a rabszolgaságot és a fogságot jelképezi. Íme tehát a kérdés: mi a te Egyiptomod? Mi az, ami rabul ejt és irányít téged? Megvan benned a bátorság, hogy magad mögött hagyd? A valódi identitásod ismerete bátorságot ad neked.

Azután „kitartott”. Megvolt benne a bátorság ahhoz, hogy elinduljon a jövője, a rendeltetése felé.

A saját identitásod ismerete megadja a bátorságot ahhoz, hogy elindulj az új rendeltetésed felé. A Biblia azt mondja: „Azért, ha valaki Krisztusban van, ő új teremtmény: a régi dolgok elmúlnak; íme, minden újjá lesz” (2Kor 5,17 KJV fordítás).

Amikor befogadod Jézust hit által, Isten megbocsátja bűneidet. Ad neked egy teljesen új identitást Krisztusban. Az emberek olykor ezt nevezik „újjászületésnek”. Új kezdet, tiszta lap, új rendeltetés.

Amint felfedezte Mózes valódi identitását, a rendeltetésére összpontosított. Olyan volt, mint egy olimpiai futó, aki nem néz sem jobbra, sem balra, hanem csak előre a cél felé.

A zsidókhoz írt levél 12. részének 2. verse azt mondja: „Tartsátok a szemeiteket Jézuson, aki mind elkezdte, mind befejezte ezt a versenyt, amelyben vagyunk” (The Message fordítás).

Továbbá Pál levele a kolosséiakhoz 3. részének 1. és 2. verse így fogalmaz: „Szegezzétek tekinteteteket a menny valósága felé, ahol Krisztus ül! [...] Gondoljatok a menny dolgaira, ne pedig a földiekre!” (NLT fordítás).

Amikor Isten megajándékoz egy új identitással, összpontosíthatsz a hosszú távú dolgokra. Nem mások értékrendjére vagy véleményére, hanem a menny valóságára és arra a versenyre, amelyet Isten adott neked, hogy megfusd.

Ismerd meg a saját identitásodat! Hagyd magad mögött a múltad! Haladj előre a rendeltetésed felé!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • A múltad melyik részét kellene magad mögött hagynod?
  • Mikor találod a legnehezebbnek, hogy szemeidet Jézusra szegezve tartsd?
  • Milyen konkrét lépést tehetnél meg ma, hogy elindulj az Istentől kapott rendeltetésed felé?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2019.12.29.)

Szólj hozzá!

Hogyan hozhatsz maradandó változást az életedbe

2018. augusztus 28. 03:00 - gabormel

„Ne igazodjatok e világhoz, hanem gondolkodásotokban megújulva változzatok át.” (Róm 12:2, NIV fordítás)

pillango_es_kez.jpg

Ha maradandó változást szeretnél elérni az életedben, az elméd megújulására van szükséged!

Pontosabban fogalmazva, meg kell változtatnod a gondolkodásmódodat, hogy ne arra fókuszálj, amit nem akarsz, hanem arra összpontosíts, amit igen. Hiszen abba az irányba halad az életed, amire a koncentrációd kiterjed.

A mai igeversek egy tervet vázolnak fel gondolkodásmódunk megváltoztatására:

„Ne igazodjatok.” Milyen gyakran engedjük meg más embereknek, hogy az életünket formálják? Isten nem azt akarja, hogy bárki más legyél. Annak a személynek szeretne látni, akivé megteremtett. Ezért ne akarj mást utánozni, máshoz igazodni, és ne próbálj meg másvalaki lenni!

„E világ mintájához.” A minta ebben az esetben mindazt jelenti, amit az életedben tanultál. Ha változást szeretnél elérni, az életedben megtanult mintákkal, életmódbeli változásokkal kell kezdened! A régi, egészségtelen sablont egy új, Krisztus életéhez igazodó modellre kell cserélned!

„Változzatok át elmétek megújulásával.” Az átváltozás ugyanazt jelenti, mint a metamorfózisra használt szó abban a folyamatban, mikor a hernyó pillangóvá változik. Ehhez hasonlóan szeretne Isten is egy teljesen új személlyé formálni a gondolkodásmódod megújítása által.

Hogyan is történhet meg ez? A Biblia a következőt mondja el nekünk az Efézusiaknak írt levél 4:22-24-ben: „Tagadd meg régi önmagadat, akit a megtévesztő vágyak romlásba döntöttek, újítsd meg elméd, és vedd magadra az új énedet, aki az Istenhez hasonlóvá igazságban és szentségben alkotott teremtmény.” (NIV fordítás).

Ez azt jelenti, hogy néhány dolgot le kell vetkőznöd, néhányat pedig magadra kell öltened – és addig nem öltheted magadra az új éned, míg a régi önmagad elengedése meg nem történt! Olyan, mint az áruházakban történő ruhapróbálások: mielőtt felpróbálnád az új ruhát, le kell vetned a régit.

El kell engedned a régi szemléleteidet, gondolkodásmódodat és elképzeléseidet, melyekkel együtt éltél, hogy magadra tudd ölteni az Istentől származó új ruháidat.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mit jelent gyakorlatilag megújítani az elmédet?
  • Hogyan jellemeznéd az életed mintáját, amit korábban tanultál?
  • Milyen régi dolgokat kell levetkőznöd ahhoz, hogy Isten megújíthassa az elmédet?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.08.21.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása