Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Miért mondja néha Isten: “Még nem”?

2014. március 15. 03:00 - Robin85

“Mert állhatatosságra van szükségetek, hogy az Isten akaratát cselekedjétek, és így beteljesüljön rajtatok az ígéret. Mert még „egy igen-igen kevés idő, és aki eljövendő, eljön, és nem késik.”” (Zsidók 10:36-37)

 

Ha csalódott vagy, mert Isten válaszai késnek az imádságaidra, akkor meg kell értened, hogy az késleltetés nem elutasítás. Csak azért mert a válasz vagy a csoda még nem érkezett meg, nem jelenti azt, hogy Isten nem fog válaszolni vagy, hogy elfelejtett téged, vagy nem törődik veled. Egyszerűen azt jelenti: “még nem”!

A szellemi éretté válás része megtanulni, hogy mi a különbség a “nem” és a “még nem” között, az elutasítás és a késleltetés között. A Biblia azt mondja “és aki eljövendő, eljön, és nem késik” (Zsidók 10:37).

Isten késleltethet, hogy a türelmedet próbája. Egyszer mindenki tud türelmes lenni. És, a legtöbb ember másodszor is. És, nagyon sokan közülünk háromszor egymás után is tudunk türelmesek maradni. Ezért Isten megpróbálja a türelmünket újra meg újra, meg újra.

Miért? Hogy kiderüljön számára mennyire vagy valójában türelmes? Nem!

Azért teszi, hogy te magad lásd meg, mennyire türelmes vagy - így tudni fogod mi van benned és képes leszel megismerni az elkötelezettséged szintjét. Isten megpróbál téged, hogy te megtudd ő hűséges, még ha a válaszok amiket keresel késnek is.

Lehet, hogy most nehéz időszakon mész keresztül. Lehet, hogy el vagy csüggedve, mert a helyzet amiben vagy kezelhetetlennek, értelmetlennek vagy igazságtalannak tűnik.

Elviselhetetlennek tűnik, és belül gyakorlatilag azt mondod: “Isten, nem bírom tovább. Egyszerűen nem bírom ezt tovább!”

De bírod.

El tudod viselni még tovább, mert Isten veled van. Képessé fog tenni arra, hogy kitarts. Emlékezz, nem vagy vesztes, amíg fel nem adod. Állj ellen a csüggedésnek, és fejezd be a versenyt amit Isten kitalált számodra.

 

Beszéljétek át

  • Ha csalódott vagy, fordítsd meg a helyzetet emlékezve arra, hogy Isten türelmet tanít neked a késleltetés során. Kérd őt, hogy változtassa a csüggedésedet türelemmé.
  • Milyen kérésedre hiszed azt, hogy Isten “nem”-et mondott, amire valójában “még nem”-el válaszol? Hogyan fogsz erre válaszolni?
  • Mit gondolsz mit akar Isten tőled a késleltetés ideje alatt, amikor a válasza “még nem”? 
Szólj hozzá!

Jézus azért jött, hogy helyreállítson

2012. december 27. 03:00 - sema22

"Fáradt vagy? Elnyűtt? Ki vagy égve a vallásban? Gyere hozzám! Menjünk el innen együtt és visszanyered az életed." Máté 11:28 MSG

m_20101110125749_huhu.jpg

Emlékszel az elveszett pénzérme történetére amit Jézus a Lukács 15-ben oszt meg velünk?
 Az asszonynak 10 pénzérméje van, de egyet elveszít és a házat is felforgatja, hogy megtalálja. Abban az időben a palesztin otthonokban a föld tele volt szalmahulladékkal. Amit ez a nő csinált az komoly munkát jelentett.

Ez az amiért Jézus eljött az első karácsonyon. Még ha el is veszítetted a bizalmadat, a reményedet, a jó híredet vagy az ártatlanságodat, Jézus azért jött el kicsi gyermekként a Földre, hogy visszanyerjen téged, mint ahogyan a nő is visszanyerte a pénzérméjét. "Fáradt vagy? Elnyűtt? Ki vagy égve a vallásban? Gyere hozzám! Menjünk el innen együtt és visszanyered az életed." Máté 11:28 MSG

Csak Jézus teheti ezt meg.Nem bízhatod a kormányra, a családra, vagy saját magadra hogy visszakapd azt, amit elveszítettél. A megmentőd nem lehet az az ember, akit mi ültetünk a kormányzás élére. A Megmentőd az, akit mi a keresztre juttattunk.Soha ne  keress senki másban helyreállást, csak Jézusban.

Itt van két példa az érméről amit érdemes megjegyezni az elveszett érme példázatából:

1: Az érme nem tudta, hogy ő elveszett. Sokszor mi sem vagyunk ezzel tisztában, amikor nem állunk kapcsolatban Istennel.

2: Az érme nem tudta megtalálni saját magát. Az nagyon vicces lett volna. Ha az asszony nem kereste volna, akkor örökre elveszett lett volna. Ugyanígy mi is, a Megmentő nélkül.

Ha meg tudnánk menteni magunkat, akkor nem lenne szükségünk Megmentőre. De nem tudjuk. Szükséged van Istenre, hogy helyreálljon az, amit elveszítettél.

Ő az egyetlen, aki meg tudja tenni.

Beszéljünk róla:


Talán nem érzed magad "elveszettnek", mert keresztény vagy. De milyen más területen érzed magad elveszettnek?

Kit vagy mit keresel, hogy megoldódjon ez a helyzet vagy életterület, amiben elveszettnek érzed magad?

(Daily hope by Rick Warren, 2012. 12. 20.)

Szólj hozzá!

Fontold meg a prioritásaidat

2012. július 13. 03:00 - FHanna

"Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek." (Máté 11:28)



Legtöbbőtök túl sok mindent csinál éppen most. Az időbeosztásotok túl zsúfolt. Olyan sok vasat tartotok a tűzben, hogy mindjárt elalszik a tűz. Lassan eloltjátok velük a tüzet.

Honnan tudhatod, hogy túl sok mindent csinálsz? Honnan tudod, mikor nem élsz épp Isten akarata szerint? Honnan tudod, hogy a dolgok, amiket teszel, azokat Isten várja el tőled vagy te várod el azokat saját magadtól?

A válasz egyszerű: mindig fáradt vagy. Az nem Isten terve az életedre, hogy folyton fáradt légy. Isten soha nem szánta neked azt, hogy egy ilyen súlyos teherrel kelljen rónod a köröket.

A Máté 11:28-30-ban Jézus ezt mondja: "Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek."

Mi terhelt le ennyire? Legtöbbünk olyan igát visel, amit mi raktunk magunkra rendezetlen bűnök és irreális elvárások miatt. Próbáljuk bizonygatni, hogy fontosak vagyunk.

Istennek fontos vagy! Nem kell semmit csinálnod ahhoz, hogy neki fontos légy! Ezeket a terheket csak mi tesszük magunkra.


Beszéljétek meg:

  • Mi terhelt le? Hogy kellene ezt kezelned?
  • Isten igája nem könnyű, de Isten akaratában élni sokkal kevésbé terhelő, mint az Ő akaratán kívül élni. Szerinted hogy van ez?


(Daily Hope by Rick Warren, 2012.07.06.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása