Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Istent keresd, ne csak az ajándékait!

2024. október 07. 03:00 - Lencsés Tamás

Az ÚR letekint a mennyből az emberekre, hogy lássa, van-e köztük értelmes, aki keresi az Istent.

(Zsolt 14,2)

Keresztények milliói töltik az idejüket azzal, hogy Istentől remélnek valamit, és nem Istent magát remélik megtalálni.

Amikor gyógyulásért és felépülésért imádkozol, nem baj, ha csodát vársz. Azonban végső soron Istent kell keresned, nem pedig egy jelet, jólétet, vagy ezer más isteni ajándékot. Az imádnak így kellene hangoznia: „Istenem, téged akarlak! Szeretnélek megismerni.” Amikor Istent keresed, minden mást is megkapsz.

Isten sok mindent ígér a Bibliában azoknak, akik őt keresik:

„de megalázza magát népem, amelyet rólam neveztek el, ha imádkoznak, keresnek engem és megtérnek gonosz utaikról, én is meghallgatom a mennyből, megbocsátom vétküket, és meggyógyítom országukat. (2Krón 7,14)

„Szeretem azokat, akik engem szeretnek, megtalálnak engem, akik keresnek.” (Péld 8,17)

„Hit nélkül pedig senki sem lehet kedves Isten előtt, mert aki az Istenhez járul, annak hinnie kell, hogy ő van, és megjutalmazza azokat, akik őt keresik.” (Zsid 11,6)

„De ha keresni fogod ott az URat, a te Istenedet, megtalálod, ha teljes szívedből és teljes lelkedből kutatsz majd utána...nem hagy akkor cserben, és nem hagy elpusztulni, mert irgalmas Isten az ÚR, a te Istened.” (5Móz 4,29, 31)

Istent keresd, ne csak az áldásait! Ez azt jelenti, hogy akár megkapod a kívánt választ, akár nem, örömöt találsz abban, hogy jobban megismerheted Istent. Még ha nem is azt kapod, amit te a legjobbnak gondolsz, akkor is elégedett leszel azzal, amit Isten jónak lát adni.

Amikor váláson, vetélésen vagy elbocsátáson mész keresztül, keresd Istent annál is jobban, mint ahogy a fájdalmadból való szabadulást keresed!

Ez azonban ne csak időtöltés legyen! Ne a szabad perceidben keresd Istent, miután végeztél a munkával, vagy a közösségi média görgetésével. Isten keresése legyen az első helyen!

„Az ÚR letekint a mennyből az emberekre, hogy lássa, van-e köztük értelmes, aki keresi az Istent.” (Zsolt 14,2)

Ritka, amikor valaki valóban komolyan keresi Istent. A legtöbben csak annyit akarunk Istentől, hogy megáldjon minket, de azt már nem, hogy megváltoztasson.

Az ember nem válik olimpiai sportolóvá a szabadidejében. Ugyanígy nem leszel Jézus Krisztus hűséges tanítványa sem azáltal, hogy időd maradékában foglalkozol vele. Add neki az elsőt és a legjobbat, és ő minden ígéretét be fogja tartani.

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez: 

  • Milyen módon szántad Istenre a maradék idődet, amikor a lelki növekedés felé tett lépésekről volt szó?
  • Mit jelent a gyakorlatban Istent keresni? Mik azok a dolgok, amikkel nap mint nap megmutathatod Istennek, hogy mindennél jobban szeretnéd megismerni őt?
  • Miként kezdheted úgy az imáidat, hogy először azt köszönöd meg Istennek, aki, és nem csak azt, amit adott neked? Miért fontos ez?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2024.09.30.)

 

Szólj hozzá!

Az embereknek tetszeni akarás: bálványimádás

2024. augusztus 15. 03:00 - Antal Péter Dávid

breathtaking-view-lake-high-carpathian-mountains.png„Nem az emberek tetszését próbálom elnyerni, hanem Istenét. Ha az embereknek akarnék tetszeni, nem lennék Krisztus szolgája.” Galata 1,10 (NLT fordítás)

Az életben csak egy személynek kell a kedvében járnunk: a Teremtőnek. Csak az Úr kedvében kell járnod, aki alkotott téged, és akinek célja van az életeddel.

Ez nagyon leegyszerűsíti az életet!

Jézus azt mondta: „Nem magamnak akarok megfelelni, hanem annak, aki küldött engem” (János 5,30, NCV fordítás). Valójában azt mondja: „Egy fős közönségnek élek.”

Tudtad, hogy az embereknek való tetszeni akarás a bálványimádás egyik formája? A Tízparancsolat első rendelkezése ezt mondja: „Ne legyen más istened előttem.” (2Mózes 20,3)

Bármi, amit Isten elé teszel, istenné válik. Tehát egy motorcsónak is lehet egyfajta istenné. A karrier is istenné válhat. Egy barátnő is lehet az istened. A golf is egy isten lehet. Bármi, ami az első számú az életedben, ami nem Isten, az isteneddé válik.

A második parancsolat: „Ne csinálj magadnak bálványt” (2Móz 20,4 NLT fordítás). Bármi, ami Isten helyébe lép az életedben, bálvány. A siker is bálvány lehet. A pénz is bálvány lehet. A szex is lehet bálvány. Egy kapcsolat is bálvánnyá válhat. Ha a kapcsolat a házastársaddal, a főnököddel vagy a barátoddal fontosabb, mint Isten, az egy bálvány.

Az embereknek tetszeni akarók megengedik, hogy mások véleménye kerüljön az első helyre az életükben. Ezek a vélemények istenné válnak, ha fontosabbak lesznek, mint Isten véleménye. Nem akarod elmondani az embereknek, hogy keresztény vagy, mert lehet, hogy emiatt kevesebbre tartanak. Nem akarod, hogy tudják, hogy gyülekezetbe jársz, mert lehet, hogy akkor nem kedvelnek majd téged. Ezen a ponton van egy másik isten az életedben. Az embereknek való tetszést bálvánnyá tetted.

Pál a Galata levél 1. fejezetének 10. versében ezt mondja: „Nem az emberek tetszését akarom elnyerni, hanem Istenét. Ha az embereknek akarnék tetszeni, nem lennék Krisztus szolgája” (NLT fordítás).

Szinte mindenki szeretné, ha kedvelnék. Csábító, ha mások kedvében akarunk járni. De ne tedd ezt Isten tetszésének rovására. Krisztus szolgájaként egy hallgatóságod van. Csak Istennek kell tetszeni.

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Mikor tetted bálvánnyá az embereknek való megfelelést az életedben? Milyen eredmények születtek?
  • Mikor éltél azért, hogy egyedül Isten kedvében járj? Milyen gyakorlati eredményeket értél el ezzel az életedben?
  • Milyen dolgokat teszel most azért, hogy az emberek kedvében járj? Mit teszel azért, hogy Isten kedvében járj? Min kellene változtatnod, hogy csak az egy fős közönségnek éljél?

 

Akarod már ma követni Jézust?

Isten bizonyította jóságát Fia, Jézus Krisztus által. A Biblia azt mondja: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy mindenki, aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (János 3,16 CSB fordítás).

Készen állsz megbízni Istenben, hogy beteljesíti az örök életre vonatkozó ígéretét Jézuson keresztül? Ha igen, kezdd ezzel az egyszerű imával: „Kedves Istenem, bevallom, a magam módján éltem az életem, és vétkeztem ellened. A bocsánatodat kérem. Hiszem, hogy Jézus Krisztus a te Fiad, hogy meghalt, hogy elvegye a bűneimet, és hogy te feltámasztottad őt. Bízni akarok Jézusban, mint Megváltómban, és a mai naptól fogva követni akarom őt. Irányítsd az életemet, és segíts teljesíteni akaratodat. Jézus nevében imádkozom. Ámen."

Ha most imádkoztál azért, hogy elfogadd Jézust, kérlek, írj nekem egy e-mailt angolul a  Rick@PastorRick.com címre, és tudasd velem. Szeretnék küldeni neked néhány ingyenes anyagot, hogy segítsek elindulni a Jézussal való utadon.

*(Daily Hope by Rick Warren, 2024.08.08.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

 

 

Szólj hozzá!

Kérhetem a figyelmedet?

2021. szeptember 06. 03:00 - FodorImi

woman-571715_1920.jpg

„Keresni fogtok, és megtaláltok engem, amikor teljes szívvel kerestek” (Jer 29,13 NIV).

Figyelmet adni valakinek a legnagyobb ajándék, mert az időd az életed.

Amikor valakihez odafordítod az arcod és rá függeszted a szemedet, akkor azt érzi, hogy őszintén törődsz vele, és érdekel, hogy mit fog mondani.

Megteheted ezt Istennel is – imádságban felé fordíthatod az arcodat. Csak nézz fel! Jelezd neki, hogy már „bejelentkeztél”, és kész vagy a beszélgetésre. Bár az imádkozásnak egy jó módja, de a Biblia sehol sem mondja, hogy be kell csuknod a szemed, és le kell hajtanod a fejed. Amikor én becsukom a szemem, és gondolkodom, akkor elalszom. Szeretek hangosan imádkozni Istenhez, és felnézni, mert ez fizikailag emlékeztet, hogy újra összpontosítsam a figyelmemet.

Dániel ezt tette, mikor Isten segítségére és bölcsességre volt szüksége. „Az ÚR Istenre figyeltem, és imádságban kerestem őt” (Dán 9,3 NASB). Miután hallgatod Istent az ő Igéjén keresztül, az imádság második lépése: keresni őt.

Istennek sok ígérete van a Bibliában az őt keresők számára.

„Keressetek engem, és éltek!” (Ám 5,4 NIV). Amint kitartóan keresed Istent, elkezded megtanulni, hogyan lehet igazán élni.

„Szeretem azokat, akik engem szeretnek, és megtalálnak engem azok, akik keresnek” (Péld 8,17 NIV). Ha nehézséged van Isten keresésével, bizonyosodj meg, hogy helyes motivációval keresed! Akard megismerni őt, ne csak kapni tőle valamit!

„Keresni fogtok, és megtaláltok engem, amikor teljes szívvel kerestek” (Jer 29,13 NIV). Meg fogod találni Istent, amikor igazán meg akarod őt ismerni, nem csak úgy a szabad idődben.

„Isten... megjutalmazza azokat, akik komolyan keresik őt” (Zsid 11,6 NIV). Szeretnéd, hogy Isten megjutalmazza a munkádat, vállalkozásodat, pénzügyeidet, kapcsolataidat és a jövődet? Akkor keresd őt!

„Keressétek mindenek felett Isten királyságát, és ő meg fog adni mindent, amire szükségetek van” (Lk 12,31 NLT).

Amikor Istent keresed először, nem kell aggodalmaskodnod semmi más dolog felől, amikre a világ azt mondja, hogy feszültnek kell lenned miattuk. Add neki a figyelmed! Fordítsd felé az arcod, és mutasd meg neki, hogy neki akarod adni az első helyet az életedben!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Ha megtervezhetnéd a következő éved, hogy tökéletes legyen számodra az összes változással együtt, amit látni akarsz, hogy megtörténjen az életedben, milyen lenne az?
  • Az Istenre fókuszálás hogyan ad helyes nézőpontot az álmaidhoz, céljaidhoz, terveidhez?
  • Mit gondolsz, miért akarja Isten, hogy keresd őt?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2021.08.30.)

(A bibliai idézetek fordítása utáni nagybetűs rövidítés a szerző által választott angol bibliafordítást jelöli. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!
Címkék: Isten keresése

Istent keresd, ne az ajándékait!

2021. augusztus 27. 03:00 - Anita.B

jeremy-perkins-7fosjvtutac-unsplash.jpg

„Az ÚR letekint a mennyből az emberiségre, hogy lássa, van-e valaki, aki érti, valaki, aki keresi Istent” (Zsolt 14,2 NIV).

Keresztények milliói azzal töltik minden idejüket, hogy azt keresik, amit Istennek kell adnia nekik, és nincs idejük magát Istent keresni.

Amikor gyógyulásért és helyreállásért imádkozol, rendben van, hogy csodát akarsz. De végül is magát Istent kellene keresned – nem csodát, jelet, jólétet vagy Isten ezer más ajándékát. Így kellene imádkoznod: „Istenem, téged akarlak. Meg akarlak ismerni téged.” Amikor Istent keresed, megkapsz minden mást.

Isten sok ígéretet ad a Bibliában azoknak, akik keresik őt:

„Ha népem, akit a nevemen szólítanak, meg fogja alázni magát és imádkozik és arcomat keresi... akkor meghallgatom a mennyből” (2Krón 7,14 NIV).

„Szeretem azokat, akik engem szeretnek, és azok, akik keresnek engem, megtalálnak” (Péld 8,17 NIV).

„Bárki, aki hozzá jön, hinnie kell, hogy ő létezik, és azt, hogy ő megjutalmazza azokat, akik komolyan keresik őt” (Zsid 11,6 NIV).

„Ha onnan keresed az URat, a te Istenedet, megtalálod őt, ha teljes szívedből és teljes lelkedből keresed... Mert az ÚR, a te Istened irgalmas Isten; nem hagy el, és nem pusztít el téged” (5Móz 4,29–31 NIV).

Keresd Istent, ne csak az áldásait! Ez azt jelenti, hogy akár megkapod a kívánt választ, akár nem, örömödet fogod lelni Isten jobb megismerésében. Akár megkapod azt, amiről azt gondolod, hogy a legjobb számodra, akár nem, elégedett leszel azzal, ami Isten szerint a legjobb számodra. Amikor váláson, vetélésen vagy elbocsátáson mész keresztül, keresd Istent – még inkább, mint a fájdalomtól való megszabadulásod.

Ez nem alkalmi időtöltés. Ne a szabad pillanataidban keresd Istent, miután végeztél a munkával, vagy amint éppen görgeted a közösségi oldalakat. Tedd Isten jobb megismerését életed elsődleges középpontjába!

„Az ÚR letekint a mennyből az emberiségre, hogy lássa, van-e valaki, aki érti, valaki, aki keresi Istent” (Zsolt 14,2 NIV).

Ritkán találni valakit, aki komolyan keresi Istent. A legtöbben csak annyit akarunk Istentől, hogy megáldjon minket, de azt nem, hogy megváltoztasson bennünket.

Szabadidődben nem lesz belőled olimpiai sportoló. Ugyanígy nem leszel Jézus Krisztus hű tanítványa, ha a maradékodat adod neki. Add neki az elsőt és a legjobbat, és ő megtartja minden ígéretét.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen módon adod Istennek a maradékodat, amikor lépéseket kell tenned a szellemi növekedés érdekében?
  • Mit jelent a gyakorlatban az, hogy keresni Istent? Mik azok a dolgok, amiket minden nap megtehetsz, hogy megmutasd Istennek, hogy mindennél jobban szeretnéd őt megismerni?
  • Hogyan kezdheted el úgy az imáidat, hogy először azért adj hálát Istennek, aki ő, és ne csak azért, amit neked adott? Miért fontos ez?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2021.08.20.)

NIV: Az angol New International Version bibliafordítás rövidítése.

1 komment

Második lépés egy krízisben: figyeld, és keresd Istent!

2020. augusztus 27. 03:00 - ReveSz

Look Up! Three Practices for Leadership Mindfulness – Kirsten Olson

„Szeretem azokat, akik engem szeretnek, megtalálnak engem, akik keresnek” (Péld 8,17).

Dániel nagyszerű módszert mutat arra, hogy hogyan imádkozzunk a nehéz időkben.

Hat fontos alapelvet találhatunk ehhez, a Bibliában, Dániel próféta könyve 9. fejezetében. A legutóbbi Napi remény áhítatban az első lépésről volt szó: először hagyd, hogy Isten szóljon hozzád, mielőtt te beszélnél.

A második lépés ahhoz, hogy Isten válaszoljon egy krízishelyzetbeli imádkozásra: összpontosíts Istenre, és keresd őt!

Dániel ezt tette: „Az ÚRistenhez fordultam, hozzá folyamodtam imádsággal és könyörgéssel” (Dán 9,3).

Ez egy alapvető kapcsolatépítő tanács, olyan, ami nem csak az Istennel való kapcsolatban érvényes. Bármely kapcsolatod akkor képes fejlődni, ha fizikailag is odafordulsz a másikhoz, és figyelsz arra, amit ő mond. Bármikor, amikor a feleségem hozzám beszél, felé fordítom az arcomat, és ránézek. Több mint negyven éve vagyok házas. Ő ezt nagyon szereti, mert tudja, hogy ilyenkor élvezi az osztatlan figyelmemet.

Az arcodat valaki felé fordítani, az érdeklődés jele. Ezt Istennel is megteheted. Ténylegesen is nézz fel az égre! Ha tudsz, menj ki a szabadba, és tekints fel az égre, amikor imádkozol!

Fizikailag Isten felé fordulni az első lépés ahhoz, hogy igazán rá figyelhessünk, és kereshessük az akaratát, ami létfontosságú nem csak válság idején, hanem életünk minden pillanatában.

A Bibliában Ámósz próféta könyve 5. fejezetének 4. versében Isten azt mondja: „Keressetek engem, és éltek!” Valójában nem élsz addig, amíg nem keresed igazán Istent.

Isten garantálja, hogy mindig veled lesz. Azt mondja: „Szeretem azokat, akik engem szeretnek, megtalálnak engem, akik keresnek” (Péld 8,17).

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mennyire mondanád fókuszáltnak magad, amikor eljön a pillanat, hogy Isten akaratát kell keresned életed valamely területével kapcsolatban? Szánj egy kis időt arra, hogy eltöprengj a válaszon, és határozd el, mit teszel!
  • Miket tudnál tenni annak érdekében, hogy állhatatosabban és – még inkább – hűségesebben keresd Isten akaratát?
  • Szoktál imádkozni olyan helyen, ahol nagyon zavaróak a körülmények? Hol imádkozhatsz úgy, hogy teljes, osztatlan figyelmeddel csak Istenre tudj összpontosítani?

 *(Daily Hope by Rick Warren, 2020.08.20.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása