Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


A bölcs emberek kerülik a vitákat

2020. december 20. 03:00 - Anika Enikő

„Az igazi bölcsesség – Isten bölcsessége – a szent élettel kezdődik, és az jellemzi, hogy másokkal jól kijön” (Jak 3,17 The Message).

Könnyen megsértődsz? Mindig keresed, hogy kibe köthetnél bele? Amikor beszélgetsz, gyakran bekapcsol a védekező mechanizmusod? A Biblia azt mondja, ha bölcs vagy, nem fogsz szembeszállni senki haragjával: „Az igazi bölcsesség – Isten bölcsessége – a szent élettel kezdődik, és az jellemzi, hogy másokkal jól kijön” (Jak 3,17 The Message).

A bölcs emberek békességre és harmóniára törekszenek. Nem neheztelnek másokra és nem sértődnek meg könnyen. Nem mondanak és nem tesznek olyan dolgot, amiről tudják, hogy a másik embert haragra gerjeszti.

„Az ostobák hamar vitába keverednek, ám megbecsülést érdemel az, aki távol marad ezektől” (Péld 20,3 GNT).

Bölcsnek lenni a kapcsolataidban azt jelenti, hogy kerülöd a vitákat. Egész listát lehetne írni arról, hogy mi minden válthat ki vitát. Ezek közül most nézzünk meg három konkrét dolgot, ami kerülendő, ha tisztelettel akarsz bánni az emberekkel, és békés, szeretetteljes kapcsolatokat akarsz építeni!

Ne hasonlíts össze! Az összehasonlítás vitákat szül, mert arra enged következtetni, hogy nem vagy elégedett azzal, amid van és amilyennek Isten teremtett. Ha elégedett vagy az életeddel, az az egészséges kapcsolataidban fog megmutatkozni.

Ne ítélkezz! Nem meglepő, hogy az ilyen kijelentések: „Ez mind a te hibád!” vagy „Szégyelld magad!” vitákat eredményeznek. Persze ez megjelenhet más megfogalmazásban is: a „neked kellene...”, a "neked nem kellene...", a „te mindig...”, vagy a „te soha...”. Ha ilyen kifejezéseket használsz, és megítélsz másokat, akkor  más emberek fölé helyezed magad. De Jézus nem ilyen.

Ne cáfold meg! Ha már belekerültél egy vitába, ne akadj fenn apró, lényegtelen dolgokon. Ha valaki téved egy részlettel kapcsolatban, egyszerűen csak engedd el! William James, egy híres pszichológus ezt mondta: „A bölcsesség annak a művészete, hogy tudjuk, mit kell figyelmen kívül hagyni.” Ha megtanulod elengedni a dolgokat, észre fogod venni, hogy sokkal nyugodtabbak lesznek a kapcsolataid.

Az összehasonlítás, az ítélkezés és a megcáfolás mindig vitákhoz vezet. De ha úgy döntesz, hogy inkább irgalmas és elnéző leszel, Isten teljesen át tudja formálni a kapcsolataidat.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Az összehasonlítás, az ítélkezés és a megcáfolás közül melyik az, ami a leggyakrabban jelen van a beszélgetéseid során? Miért?
  • Mit gondolsz, miért nehéz elengedni valamit, amivel nem értünk egyet? Miért kell, hogy oly gyakran a miénk legyen az utolsó szó?
  • Hogyan volt Jézus béketeremtő az ő kapcsolataiban?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2020.11.13.)

Szólj hozzá!

A változáshoz szükséged van a Szentlélekre

2018. május 02. 03:00 - magyarosijulia

„Mivel hallottatok Jézusról, és megismertétek a tőle jövő igazságot, vessétek el a régi bűnös természeteteket és életformátokat, amely csalárd és gonosz kívánságok miatt megromlott. Helyette engedjétek, hogy a Lélek újítson meg lelketekben és elmétekben, öltsétek fel az új embert, aki Isten tetszése szerint valóságos igazságban és szentségben teremtetett." (Efézus 4:21-24 NLT fordítás)

Többre van szükséged az életben, mint az akaraterő! Isten erejére van szükséged!

A „Lélek gyümölcsei" azok a tulajdonságok, amelyekkel Isten megálld téged, amikor a Szentlélek benned él. Ezek a szeretet, öröm, békesség, kedvesség, jóság, hűség, gyengédség és önuralom.

Hogyan teszi Isten gyümölcsözővé e tulajdonságokat az életedben? Nem az akaraterőd által. Nem úgy van, hogy kijelented, hogy „Mostantól türelmesebb ember leszek!" 

Amikor kijelented, hogy ezentúl toleránsabb és szeretetteljesebb leszel, az olyan, mintha narancsokat ragasztanál egy eukaliptuszra, majd narancsfának titulálnád azt. Ez így nem helyénvaló, a gyümölcs ugyanis csak belülről teremhet – azáltal, hogy a Szentlélek benned él!

Hogyan munkálkodik a Szentlélek az életedben? A válasz: fokozatosan! „Az Úr, – aki a Lélek –, egyre inkább magához hasonlóvá tesz, ahogy az Ő dicsőséges képére formálódunk." (2Kor 3:18 NLT fordítás).

Amikor Isten egy gombát teremt, a folyamat hat órát igényel, amikor viszont egy tölgyfát alkot, ahhoz hatvan év szükséges. A kérdés az, hogy mihez szeretnéd, hogy hasonlítson az életed: egy gombához vagy egy tölgyhöz?

Sérelmeid, rossz szokásaid vagy csalódásaid nem egy szempillantás alatt alakultak ki. Hosszú idő kellett ahhoz, hogy ekképp álljanak a dolgok! Egyszer valaki megszólított: „Rick pásztor, kérlek oldd meg a házassági problémámat!" Megkérdeztem, hogy hány éve házas az illető. Azt válaszolta, hogy tizenöt éve. Na, és mióta létezik a nehézség? Tíz éve!

Most pedig egy 5 másodperces megoldásra vársz? Nem fog megtörténni! A hagymát rétegről rétegre lehet csak megpucolni!

A Szentlélek munkálkodik bennünk, hogy egyre inkább Hozzá hasonlóvá váljunk. A jellemed a szokásaid összessége. A te felelősséged pedig az, hogy egyre több olyan szokást alakíts ki, amelyek segítenek a változásban!

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Milyen új gyümölcs– ami szellemi növekedést jelent – ért be az életedben?
  • Milyen új szokásokat szeretnél kialakítani, hogy a Szentlélek folyamatosan munkálkodhasson az életedben, hogy egyre inkább Krisztushoz hasonlóvá légy?
  • Kérd meg a kiscsoportod vagy az imatársadat, hogy imádkozzon érted, amíg a Szentlélek kimunkálja benned ezeket az új szokásokat.

* (Daily Hope by Rick Warren, 2018.04.25.)

Szólj hozzá!

Kapcsolódnod kell, hogy gyümölcsöt teremj

2016. december 15. 03:00 - torokaron

„Éljetek bennem, és én is élni fogok bennetek. Egy vessző önmagában nem tud gyümölcsöt teremni, annak kapcsolódnia kell a szőlőtőkéhez. Ugyanígy, ti sem tudtok gyümölcsöt teremni, hacsak nem éltek bennem.” (János 15:4, GW fordítás)

Nem sokkal azelőtt, hogy Jézus a keresztre ment, ezt mondja a követőinek: „Éljetek bennem, és én is élni fogok bennetek. Egy vessző önmagában nem tud gyümölcsöt teremni, annak kapcsolódnia kell a szőlőtőkéhez. Ugyanígy, ti sem tudtok gyümölcsöt teremni, hacsak nem éltek bennem.” (János 15:4, GW fordítás)

Jézus azt mondja, hogy lelkileg kapcsolódni olyan, mint ahogyan a szőlőtőkéhez kapcsolódnak a vesszők. Soha nem leszel gyümölcsöző és nem lesz termékeny az életed, ha csak önmagadban állsz. Kapcsolódnod kell.

A növényeknél is, egy vessző önmagában nem tud gyümölcsöt teremi. Te is, ha önmagadban állsz, támaszték nélkül leszel és hervadni és hanyatlani fogsz. Teljesen terméketlen lesz az életed, ha lelkileg nem kapcsolódsz.

Én sokféle zöldséget és gyümölcsöt termesztek minden tavasszal. Ha levágok egy hajtást, akkor az önmagában nem fog paradicsomot vagy mást teremni. Kapcsolódnia kell a tőhöz, hogy termést hozon.

Milyen gyümölcsöt kellene teremned, ha kapcsolódsz Krisztus testéhez? „A Szentlélek gyümölcsei pedig a következők: szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás.” (Galata 5:22-23a, NIV fordítás)

Én nem tudom, te hogy vagy ezzel, de én szeretnék másokat még jobban szeretni. Szeretném, ha több lenne bennem az öröm.  Szeretném, ha nagyobb lenne a békességem, függetlenül a gazdasági helyzettől. Szeretnék még kedvesebb lenni azokkal az emberekkel, akik bántanak. Szeretnék jó lenni, és szeretnék hűséges lenni. Szeretném megtartani az ígéreteimet, és szeretnék szelíd lenni azokkal az emberekkel, akik nem azok velem. És szeretném, ha az önuralmam is nagyobb lenne.

Ezeket hívják a Szentlélek gyümölcseinek, és ezek bizonyítják, hogy lelkileg kapcsolódsz. És tudod, hogy mit jelent az, ha ezek a dolgok nem növekednek benned? Azt, hogy lelkileg nem kapcsolódsz.

Jézus azt mondja, hogy kapcsolódni nagyon fontos. Annyira fontos, mint amennyire fontos egy épületnél a vázszerkezet, vagy mint az éltető vér a testünk számára. Jézus azt mondja, hogy soha nem leszel gyümölcsöző és nem lesz termékeny az életed, ha csak önmagadban állsz. Kapcsolódnod kell. A jó hír pedig az, hogy Isten is ezt szeretné! És Isten jót akar neked!

 Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mi a bizonyíték arra az életedben, hogy gyümölcsöt teremsz?
  • Mely „gyümölcsökben” van szükséged a növekedésre? Hogyan akarod ezt elérni?
  • Milyen előnyöket tapasztaltál már meg abból kifolyólag, hogy Krisztus testéhez kapcsolódsz?

+(Daily Hope by Rick Warren, 2016.12.08.)

 

Szólj hozzá!

Isten az szeretné, hogy felnőj

2016. szeptember 17. 03:00 - Anika Enikő

'Isten a kezdetektől úgy határozott, hogy azoknak, akik Őhozzá jönnek - és mindig is tudta, hogy ki fogja ezt tenni - olyanokká kell válniuk, mint az ő Fia.' (Róma 8:29a, TLB fordítás)

Isten azért teremtett, hogy olyanná válj, mint Krisztus. Azt szeretné, ha szellemi-lelki értelemben felnőnél!

Ezt mondja az Ige: "Isten a kezdetektől úgy határozott, hogy azoknak, akik Őhozzá jönnek - és mindig is tudta, hogy ki fogja ezt tenni - olyanokká kell válniuk, mint az ő Fia." (Róma 8:29a, TLB fordítás).

Isten célja mindig is az volt, hogy önmagához hasonlóvá formáljon minket. Nem az, hogy mi is istenek legyünk, hanem hogy Istenéhez hasonló legyen a jellemünk.

Lelkipásztorként a legtöbbször ezt kérdezik tőlem az emberek: "Miért történik ez velem?" Nos, megmondom, miért... Azért, hogy lelkileg és szellemileg felnőj. Az életben minden dolog - jó, rossz, mindaz, amit te magad okozol és mindaz, amit mások tesznek veled - azért van, hogy segítse a szellemi-lelki növekedésedet. Nem Isten a rossz vagy gonosz dolgok forrása, ám Isten képes a rossz dolgokból jót kihozni.

Ahelyett, hogy azt kérdezed, "Istenem, miért történik ez velem?", kérdezd inkább azt, hogy "Istenem, mit szeretnél, hogy tanuljak ebből?" A életben adódó minden helyzet vagy keserűbbé vagy jobbá formál - a te döntésed, hogyan reagálsz azokra.

Minden problémának célja van, és ez a cél az, hogy segítse a szellemi növekedésedet és hogy Krisztushoz hasonlóvá formálódj.

Tehát, ha az életed egyik célja az, hogy szellemileg-lelkileg felnőj és Krisztushoz hasonlóvá válj, akkor nézzük meg, milyen Jézus. A Biblia a Szentlélek gyümölcseinek nevezi ezeket a jellemvonásokat. "Ő (a Szentlélek) pedig ezeket a gyümölcsöket fogja teremni bennünk: szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség, jóság, hűség, szelídség és önuralom." (Galata 5:22b-23a) Ezeket a tulajdonságokat akarja Isten kiformálni és kialakítani benned az életed során.

Hogyan tud téged ilyenné formálni Isten? Hogyan formálja a jellemed és segíti a szellemi növekedésedet? Úgy, hogy ezekkel pont ellentétes helyzetekbe helyez.

Úgy tanít meg szeretni, hogy olyan emberekkel vesz körül, akiket nehéz szeretni. Amikor gyászolsz, arra tanít, hogy a fájdalom ellenére is van olyan dolog, aminek örülhetsz. Amikor zűrzavar és káosz van körülötted, akkor pedig békességre tanít. És amikor sorba kell állnod és várnod, akkor a türelemre.

Ezeket a tulajdonságokat Isten egy egész életen keresztül formálja ki bennünk, és ez a folyamat földi életünk végéig tart majd. Isten az életedben minden helyzetet felhasznál arra, hogy segítse a szellemi-lelki fejlődésed és, hogy Krisztushoz hasonlóvá válj.

Beszéljetek róla:

  • Milyen helyzetekben tanultad a legtöbbet arról, hogyan legyél Krisztushoz hasonló?
  • Mit gondolsz, miért van olyan sok szellemileg éretlen keresztény?
  • A fontossági listádon a szellemi-lelki fejlődés hányadik helyen áll? Hogyan kellene esetleg változtatni ezen a sorrenden?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2016.09.10.)

Szólj hozzá!

A szellemi érettséghez vezető úton nincsenek vadcsapások

2016. augusztus 29. 03:00 - Lilla:)

 "És biztos vagyok benne, hogy Isten, aki elkezdte a jó munkát bennetek, folytatni fogja azt addig, amíg az be nem fejeződik azon a napon, amelyen Jézus Krisztus visszatér." (Filippi 1:6., NLT fordítás)

Évekbe telik, amíg felnőtté válunk, a gyümölcsöknek pedig egy egész idényre van szükségük, hogy megérjenek. Ugyanez igaz a Szentlélek gyümölcseire is. Nem lehet sürgetni azt a folyamatot, hogy Jézushoz hasonlóvá váljunk. A szellemi növekedés, csakúgy mint a fizikai, időbe telik.

Mielőtt Krisztus belép az életünkbe és elfogadjuk Őt Urunknak, néha kicsit “fel kell puhítania” minket azáltal, hogy engedi, hogy olyan problémáink legyenek, amiket mi már nem tudunk kezelni. Vannak, akik megnyitják életüket már akkor, amikor Krisztus először kopogtat a szívük ajtaján, de a legtöbb ember ilyenkor még ellenáll és védekezik. Sokan a megtérés előtt talán úgy érezték, mintha Jézus inkább azt mondta volna nekik, hogy  "Nézd, itt állok az ajtó előtt, és bombázom az életed!"

Abban a pillanatban, amikor megnyitod az életed Krisztusnak, Isten egy "talpalatnyi helyet" szerez meg az életedben. Azt gondolod talán, hogy átadtad az egész életed neki, viszont az igazság az, hogy rengeteg dolog van az életedben, amiről még csak nem is tudsz. Csak azt tudod Istennek átadni, amit abban a pillanatban ismersz vagy tudsz önmagaddal kapcsolatban. És ez rendben is van így.

Amint Krisztus kap egy kis helyet az életünkben, elkezd munkálkodni, hogy minél nagyobb és nagyobb területet szerezzen, egészen addig, amíg az övé nem lesz az egész életed. Lesznek harcok és csaták, azonban a végkimenetelük sosem lesz kétséges. Isten megígérte, hogy "aki elkezdte a jó munkát bennetek, folytatni fogja azt addig, amíg az be nem fejeződik azon a napon, amelyen Jézus Krisztus visszatér." (Filippi 1:6)

 Beszéljetek róla:

  • A megtérésed előtt volt olyan tapasztalatod, hogy az Úr engedett megtörténni bizonyos dolgokat az életedben, amivel "felpuhított"? Hogyan válaszoltál erre?
  • Életed mely területeit nem adtad még át az Úrnak?
  • Milyen gyümölcsöket szeretnél, hogy Isten kimunkáljon az életedben?

 *(Daily Hope by Rick Warren, 2016. 08. 22.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása