Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Nem adhatsz többet, mint Isten

2021. június 23. 03:00 - gabormel

8_26_19_saveandgive-1024x683.jpg

„Szolgáltassátok be az egész tizedet a raktárba, hogy legyen étel a házamban! Így tegyetek próbára engem – mondja a Mindenható ÚR –, és meglátjátok, hogy megnyitom-e nektek az ég zsilipjeit, és annyi áldást adok-e rátok, hogy nem lesz elég hely a tárolásához!” (Mal 3,10 NIV).

A Biblia szerint csak egyetlen módon lehet Istent próbára tenni: adakozással, mégpedig a tized adással.

Malakiás próféta könyve 3. fejezetének 9–10. verse ezt mondja: „Átok nehezedik rátok – az egész népetekre –, mert megloptok engem. Szolgáltassátok be az egész tizedet a raktárba, hogy legyen étel a házamban! Így tegyetek próbára engem – mondja a Mindenható ÚR –, és meglátjátok, hogy megnyitom-e nektek az ég zsilipjeit, és annyi áldást adok-e rátok, hogy nem lesz elég hely a tárolásához!” (NIV).

Soha nem felejtem el, mikor először hagytam, hogy Isten próbára tegye a hitemet az adakozással kapcsolatban. Tizenkilenc éves voltam, egyetemista, és adósságom volt. 500 dollárral tartoztam az iskolának, és a fizetés a hónap végén volt esedékes. 10 dollárral tartoztam még egy barátomnak is. Viszont csak 50 dollárom volt a bankban. Tudtam, hogy nem tudom kifizetni a tartozásaimat, ezért erre gondoltam: „Isten azt mondja, hogy tegyük próbára. Lehet, én is megpróbálom.”

Szóval kivettem az 50 dollárt a bankból, és elhatároztam, hogy elküldöm egy keresztény szervezetnek. Az Amerikai Bibliatársulatot választottam, amelyik Bibliákat nyomtat és ajándékoz. Egy kis üzenetet is mellékeltem a pénzhez, amelyen ez állt: „Bárki nyitja is ki ezt a levelet, kérem, hogy imádkozzon értem. Szegény, éhező egyetemista vagyok, és adósságaim vannak, amiket ki kellene fizetnem. Csak abban bízom, hogy amikor Istent helyezem az első helyre az életemben, minden szükségemet betölti. Kérlek, imádkozz értem!” Nem tudtam, mi fog történni.

Körülbelül három hét múlva meghívást kaptam egy gyülekezettől, hogy tanítsak a hétvégi ifjúsági rendezvényükön. Vasárnap a pásztor ezt mondta: „Tartottunk neked gyűjtést, Rick.” Pedig én csak azért mentem, hogy a szolgálatommal segítsek, és hogy jól érezzem magam. Sosem gondoltam arra, hogy pénzt kapjak érte! Nem néztem meg, mennyit kaptam addig, amíg vissza nem értem a szállásomra. Pontosan 561 dollár volt benne. Ötszáz dollárt visszafizettem az egyetemnek, és a tíz dollárt a barátomnak. A fennmaradó 51 dollárt tizedként visszaadtam Istennek. Még mindig szegény voltam, de legalább már nem tartoztam senkinek.

Azóta több százszor láttam Istent így cselekedni.

Azt mondod, hogy bízol Istenben az üdvözüléseddel, a bűnbocsánatoddal, a szabadságoddal és a mennybéli jövőddel kapcsolatban – de bízol benne a pénzügyeiddel kapcsolatban is? Ha nem, akkor mi ebben a logika?

Ami a pénzügyeidet illeti, el kell döntened, hogy bízol-e abban, hogy Isten megtartja az ígéreteit. Egy életen át tartó követése után, megígérem: meg fogja tartani!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mit jelent az, hogy „meglopni” Istent, ahogy azt a Malakiás próféta könyve 3. fejezetének 9. verse mondja? Hogyan tehetjük meg ezt?
  • Mit gondolsz, mit akar Isten tanítani magáról a tizeden keresztül? És mit szeretne, hogy megtanulj te magadról?
  • Honnan tudhatod, hogy bízhatsz Isten ígéreteiben?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2021.06.16.)

(NIV: A bibliaidézetek szövege az angol New International Version fordításból származik.)

Szólj hozzá!

A nagylelkűség örömhöz vezet

2021. június 22. 03:00 - Erika1832

adni_jo.png

„Több öröm van az adásban, mint a kapásban” (ApCsel 20,35 GNT).

Szeretnéd, ha olyan embernek ismernének, aki mindig örül? Nem arra gondolok, hogy olyannak, aki állandóan vidám, mert ez egyszerűen nem lehetséges. Arra gondolok, hogy olyannak, aki tele van az Úr örömével, akinek a reménységét nem rázzák meg az élet hullámvölgyei. Az örömmel teli ember látja Istent, amit munkálkodik még a megpróbáltatásaiban is.

Hogy lehetsz tele örömmel? Jézus azt mondta az Apostolok Cselekedetei 20. fejezetének 35. versében: „Több öröm van az adásban, mint a kapásban” (GNT).

Mindig is szerettem ezt az igeverset, mert annyira őszinte. Jézus vajon azt mondja, hogy kapni nem öröm? Nem. Kapni is öröm. Jézus azonban azt mondja itt, hogy nagyobb öröm adni, mint kapni.

Ez pont az ellenkezője annak, ahogy a világ gondolkodik. Ma az emberek nagy része úgy gondolja, hogy jobb kapni, és minél többet kapsz, annál boldogabb leszel. De Jézus nem úgy gondolkodik, ahogy a világ. Ő tudja, hogy leginkább akkor hasonlítasz rá, amikor adsz – és ez az adás örömet okoz.

Amikor az emberek ellátogatnak a Saddleback gyülekezetbe, feltűnik nekik, hogy ebben a gyülekezetben öröm van. Tudod, miért? Mert ez egy nagylelkű gyülekezet. Az emberek szeretnek adni! És amikor nagylelkű vagy, annak az eredménye az öröm. Jó érzés adni.

Isten azt akarja, hogy egyénileg és gyülekezetként is nagylelkűbbek legyünk, mert így jobban hasonlítunk hozzá. Amit adunk, azt arra használja, hogy megáldjon másokat. És viszont: arra használja a nagylelkűségünket, hogy megáldjon minket.

Szeretnéd, hogy a családod jobban örüljön? Akkor legyetek adakozóbbak mint család! Szeretnél több örömöt az életedben? Akkor légy nagylelkűbb mint személy!

Az örömöd világosság lesz a környezeted számára, akik nem ismerik Jézust. A nagylelkűséged pedig áldás lesz.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mit gondolsz, miért vezet a nagylelkűség örömhöz?
  • Hogyan lehetsz még nagylelkűbb azzal, amit Istent adott neked?
  • Ha vannak gyerekeid, hogyan taníthatod meg őket, hogy legyenek nagylelkűek?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2021.06.15.)

(GNT: A bibliaidézet szövege az angol Good News Translation fordításból származik.)

1 komment

Tényleg szükséged van mindenre, amid van?

2021. január 15. 03:00 - Deltajulietttango

treasure_1.jpg

„Add el vagyonod, és a pénzt add oda a rászorulóknak! Ezzel mennyei kincseket gyűjtesz magadnak. Az ég pénztárcája soha nem avul el, és nem lyukad ki. A kincsed biztonságban lesz; a tolvaj nem lophatja el, a moly sem pusztíthatja el” (Lk 12,33 NLT).

Tudtad, hogy van egy bank is a mennyországban?

Tényleg van! Lukács evangéliuma arról ír, hogy kincseket gyűjthetünk a mennyben. Keresztényként ebbe a bankba kellene befektetned az időd, a tehetséged és az  erőforrásaid legnagyobb részét.

Jakab levelében az író különféle helyeken hangsúlyozza Isten nagylelkűségét követői felé. Azt mondja, hogy minden, amid van, Isten nagylelkűsége miatt van. Nem lenne semmid, ha nem lenne Isten. Nem is léteznél! Minden jó és tökéletes ajándék Istentől származik – mindez az ő nagylelkűsége miatt van.

Isten nagylelkű veled, s ennek téged is nagylelkűvé kellene tennie mások felé. A kapottakat arra kellene felhasználnod, hogy másoknak segíts.

Bármit is használsz arra, hogy az embereket Jézus Krisztus felé irányítsd, az a mennyei bankodban tárolódik. Az örökkévalóságba fektetsz be, amikor erőforrásaidat a legfontosabb dologra fordítod: a többi ember Istennel való kapcsolatának segítésére.

Egy napon egy nagyon gazdag ember ment oda Jézushoz, és megkérdezte tőle, hogyan készüljön fel az örökkévalóságra a mennyben. Ennek az embernek sokkal több pénze volt, mint amire szüksége volt, vagy amit élvezhetett volna. De tudni akarta, hogyan lehet örök élete.

Jézus befektetési tanácsokat adott ennek az embernek: „Add el vagyonod, és a pénzt add oda a rászorulóknak! Ezzel mennyei kincseket gyűjtesz magadnak. Az ég pénztárcája soha nem avul el, és nem lyukad ki. A kincsed biztonságban lesz; a tolvaj nem lophatja el, a moly sem pusztíthatja el (Lk 12,33 NLT). Más szavakkal: add el néhány vagyontárgyad itt a földön, és küldd előre a mennybe, ahol kincsed örökké megmarad.

És veled mi a helyzet? Tényleg szükséged van mindenre, amid van? Vagy lehet, hogy Jézus éppen ezeken az igeverseken keresztül szól hozzád, és azt mondja neked, hogy adj valamit abból, amid van azoknak, akiknek sokkal kevesebbje van?

Amikor nagylelkű vagy, az megváltoztatja a nézőpontodat arról, mire is van valójában szükséged. És ami még fontosabb: minden alkalommal, amikor a nagylelkűséget választod, kincset halmozol fel a mennyben.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hova fekteted jelenleg a legtöbb idődet, tehetségedet és pénzedet? Ezek a befektetések világias vagy örök befektetést tükröznek?
  • Hogyan akadályozta meg a földi dolgok iránti vágyad azt, hogy az örökkévalóságra koncentrálj, és segíts az embereknek a mennybe jutni?
  • Mit gondolsz, hogy néz ki, hogy kincsed van a mennyben?

 *(Daily Hope by Rick Warren, 2021.01.08.)

1 komment

Isten megígéri, hogy minden szükségedet betölti

2020. december 10. 03:00 - ReveSz

person holding red and white box

„Azt akarom, hogy rendelkezzetek a jóval, ami az adásból származik... Az én Istenem használni fogja az ő csodálatos gazdagságát Krisztus Jézusban, hogy megadjon nektek mindent, amire szükségetek van” (Fil 4,17.19 NCV)

Isten azt ígéri a Bibliában, hogy ha megtanulsz úgy adni, mint ő, akkor minden szükséged be lesz töltve.

Túl jól hangzik ahhoz, hogy igaz legyen? Lehet. De ha a Biblia mondja, akkor elhiheted! Isten azt mondja, hogy ha őt helyezed az első helyre a pénzügyeidben, és megtanulsz nagylelkűnek, bőkezűnek és nyitott szívűnek lenni, akkor minden szükséged be fogja tölteni.

Pál azt mondja: „Azt akarom, hogy rendelkezzetek a jóval, ami az adásból származik... Az én Istenem használni fogja az ő csodálatos gazdagságát Krisztus Jézusban, hogy megadjon nektek mindent, amire szükségetek van” (Fil 4,17.19 NCV).

Isten azt ígéri, hogy minden szükségedet betölti – nem pedig azt, hogy minden mohóságodat. Természetesen különbség van aközött, hogy időnként mit gondolsz, és mire van valójában szükséged. Hála Istennek, ő tudja a különbséget. Ő szeret téged, és biztosra akar menni abban, hogy nem szenvedsz semmiben sem hiányt: érzelmileg, testileg, lelkileg és mentálisan sem. Viszont abban is biztos szeretne lenni, hogy megtanuld, hogyan válj olyanná, mint ő. Ő pedig nagylelkű.

A Biblia azt mondja Pál második levele a korinthusiakhoz 9. fejezetének 7. versében: „Mindegyikőtöknek el kell döntenie a szívében, hogy mennyit ad. Ne vonakodva, vagy nyomás hatására adjatok! »Mert Isten azt az embert szereti, aki szívesen ad«” (NLT).

Senkinek nem kellene megmondania, hogy mit adj. A te döntésed, hogy mi számodra a nagylelkűség. Isten azt szereti, amikor azért adsz, mert te magad szeretnél, az iránta való szeretetből, és a vágyból, hogy olyan legyél, mint ő.

Az emberek gyakran mondják: „Addig adj, amíg nem fáj!” Nem! Addig adj, amíg jó érzés! Addig adj, amíg örömtelivé tesz! Ne vonakodva adj! Ne nyomás miatt adj! Isten a szívesen adót szereti.

Ez az előfeltétel. Most pedig, itt az ígéret: „És Isten nagylelkűen el fog látni mindennel, amire szükségetek van. Akkor mindig rendelkezni fogtok mindennel, amire szükségetek van, és sok fölösleggel, hogy megosszátok másokkal" (2Kor 9,8 NLT).

Isten nem engedett meg magának semmiféle mozgásteret ebben az ígéretben. Neki nincs rá szüksége! Ő képes ellátni mindennel, amire szükséged van, és még többel. Arra vár, hogy lássa, hogy szívesen, nagylelkűen és spontán adsz – szívből.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez: 

  • Hogyan néz ki számodra, hogy nagylelkű és áldozatos vagy az adásoddal?
  • Írd le a nagylelkű adás során tapasztalt öröm egy részét! Mit gondolsz, miért hozott örömöt?
  • Mire van szükséged, mivel lásson el téged Isten? Hogyan adhatnál többet abból a dologból, hogy így Isten megsokszorozza azt?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2020.12.03.)

Szólj hozzá!

Nem tudsz többet adni, mint Isten

2020. december 08. 03:00 - daniella_89

depositphotos_184603228-stock-video-farmer-checks-wheat-bag-his.jpg

„Adjatok, és kapni fogtok. Az ajándékotok teljesen visszatér hozzátok: megnyomottan, összerázva, hogy több férjen bele, túlcsordulóan és az öletekbe töltve. Az a mennyiség, amelyet adtok, meghatározza azt, amit visszakaptok” (Lk 6,38 NLT).

Amikor szívből adsz Jézusért, akkor nem az áldás a célod. De az igazság az, hogy Isten meg fog áldani.

Nem tudsz többet adni, mint Isten. Amikor megtanulsz nagylelkű lenni, ahogyan Isten is nagylelkű, ő azt ígéri, hogy többel jössz ki a végén. Ez Isten gazdasága.

Néha úgy tűnik, Isten ezt mondja: „Lássuk, ki tud többet adni a másiknál! Te adsz nekem, és más embereknek, én pedig adok neked. Aztán meglátjuk, ki nyer.”

És Isten mindig nyer! Újra és újra elmondja a Bibliában, hogy többet nyersz, ha megtanulsz nagylelkű lenni. Néha ezek az áldások anyagiak, de van, hogy lelki áldások, amik egy nagylelkű szívből fakadnak.

Jézus ezt mondja: „Adjatok, és kapni fogtok. Az ajándékotok teljesen visszatér hozzátok: megnyomottan, összerázva, hogy több férjen bele, túlcsordulóan és az öletekbe töltve. Az a mennyiség, amelyet adtok, meghatározza azt, amit visszakaptok” (Lk 6,38 NLT).

Mit is mond itt Jézus? Képzeld el, hogy az élelmiszer áruházba tartasz, hogy gabonát vegyél. Viszel egy vászon zsákot, és egy tele zsákért fizetsz. Ahogy az eladó tölti a gabonát, te belenyomkodod a zsákba, aztán finoman megrázod, hogy a gabonaszemek még inkább rendeződjenek: azt szeretnéd, hogy a zsákodba a lehető legtöbb gabona férhessen.

Ő teljes mértékkel ad – és még egy kicsit –, amikor megtanulsz hozzá hasonlóan nagylelkű lenni. Amilyen módon adsz más embereknek, Isten úgy fog adni neked. Azt szeretné, ha nagylelkű lennél, mert azt szeretné, hogy hozzá hasonlíts. Nem válhatsz Krisztushoz jobban hasonlóvá anélkül, hogy megtanulnál nagylelkűen adni.

Ez az egyik legfontosabb döntés, amit hozol: Arról fog szólni az életed, hogy továbbadd azt, amivel Isten megáldott téged? Azt az örömteli vágyat fogja jelezni, hogy megragadd Isten ígéreteit, ahogy a földi dolgokat elengeded?

„Az a mennyiség, amelyet adtok, meghatározza azt, amit visszakaptok.” Te határozod meg, Isten mennyire áldja meg az életed.

Segítő kérdések elmélkedéshez és beszélgetéshez:

  • Mit mond el az adakozásod a gyülekezetnek és a szükségben lévő embereknek Isten ígéreteiben való hitedről abban, hogy megáld, amikor adsz?
  • Jobb keresztényként megtakarítani az összes pénzt ahelyett, hogy elköltenéd? Miért, vagy miért nem?
  • Kérted már Istent, hogy áldja meg az életed? Milyen módokon mutatod meg neki, hogy olyan nagylelkűvé szeretnél válni, mint ő?

 *(Daily Hope by Rick Warren, 2020.12.01.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása