Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Megérdemled, hogy megtaláljanak

2022. szeptember 06. 03:00 - Anita.B

wisconsinpictures-sqyqnuoul8g-unsplash.jpg“Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Ján 3,16, TLB. Fordítás)

Vannak, akik úgy vélik, hogy valakit lelkileg elveszettnek nevezni lehangoló. De nem az. Valójában nagy dicséret lelkileg elveszettnek neveztetni.

Különbség van aközött, hogy valamit elveszítünk vagy valamit “elszórunk". Ha valamit "elszórok", azt jelenti, hogy nem volt számomra fontos. Azonban, ha elveszítem, akkor elég értékes ahhoz, hogy megpróbáljam megtalálni. Egy gombostűt elszórsz; a szemüvegedet elveszíted.

Az emberek csak akkor vesznek el, ha érdemes megtalálni őket. Gondold a következőképpen: Egy remekmű értéke nem csökken, ha eltűnik;  növekszik.

Az emberi lények sokat veszítenek, ha nincsenek kapcsolatban Istennel. Amikor elszakadsz Istentől, elveszíted az irányodat, Isten oltalmát, a potenciálodat, boldogságodat és jövőbeli mennyei otthonodat — csak, hogy néhányat említsünk. De van egy dolog, amit nem veszítesz el: az értékedet.

Isten szeretett téged annyira, hogy a legjobbját küldje: Jézust. A Biblia leghíresebb verse így szól, “Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (Ján 3,16 TLB. Fordítás).

Olyannyira fontos vagy Istennek, hogy mentőakción ment keresztül, hogy eljöjjön érted. Kisbabaként jött a Földre, hogy egy napon fakereszten halhasson meg a bűnödért.

Jézus azért jött a Földre, mert szükséged volt rá. Isten elküldte a Fiát, hogy olyasvalamit tegyen, amit magadtól soha nem tudnál megtenni: megfizetni a bűneidet. Ha nem lenne rá szükséged, Isten nem tette volna meg.

A bűneid ellehetetlenítették az Istennel való kapcsolatot a saját erődből. Ezért jött Jézus a Földre — hogy megmentsen mindentől, amit rosszul tettél, hogy bocsánatot nyerhess és helyreállítsa az Istennel való megfelelő kapcsolatodat.

Miért adná fel Isten isteni kiváltságait, dicsőségét és becsületét, hogy megmentsen téged? Mert szeret téged. Jobban szeret téged, mint azt valaha is fel tudnád fogni. Próbálni megérteni Isten szeretetét olyan, mintha egy hangya próbálná megérteni az internetet — a hangyáknak egyszerűen nincs erre kapacitásuk. Neked sincs képességed arra, hogy teljesen megragadd Isten szeretetét.

De nem kell megértened Isten szeretetét. Csak el kell fogadnod és el kell hinned, hogy végtelenül nagyra becsül téged az univerzum Istene, aki a legjobbat adta érted.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan viszonyulsz a lelkileg elveszettekhez - ahhoz képest, ahogy Isten látja őket?
  • Milyen változást hoz a János 3,16 az életedbe?
  • Kik azok az életedben, akik lelkileg elveszettek és meg kell érteniük, hogy Isten számára értékesek? Hogyan fogod elérni ezt a személyt a héten?

 

*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.08.30.)

Szólj hozzá!

Spórolj a holnapra, ne csak a mának élj

2022. július 28. 03:00 - Anita.B

pexels-maitree-rimthong-1602726.jpg“A bölcs ember spórol a jövőre, de a bolond költekezik, amire csak akar.” (Péld 21,20 TLB ford.)

John D. Rockefeller korának leggazdagabb embere volt és gyakran kérdezték őt gazdagságának titkáról. Válasza a 10-10-80 elveként vált ismertté. Elmondta az embereknek, hogy úgy gazdagodott meg, hogy a pénze első tíz százalékát elajándékozta; a második tíz százalék a megtakarításba ment, és a maradék nyolcvan százalékból élt.

A Példabeszédek 21,20 azt mondja, “A bölcs ember spórol a jövőre, de a bolond költekezik, amire csak akar” (TLB).

A megtakarítás a egyik módja annak, hogy Isten próbára tegye pénzügyeidet — hogy lássa, felelős leszel-e azért, amit adott neked. Ha most a jövőre spórolsz, helyesen teszed. Ha nem teszel félre semmit, az egyszerűen butaság. Isten azt akarja, hogy adj tizedet (jövedelmed első tíz százalékénak adományozása a gyülekezeten keresztül), majd azt akarja, hogy takarékoskodj a jövőre.

Gondolhatod azt, hogy nem tudsz megélni a bevételed nyolcvan százalékából, de ha így van, akkor valószínűleg a lehetőségeiden túl költekezel. Nem gazdálkodsz jól a pénzeddel; többet költesz, mint amennyi valójában van. Ne feledd, Isten próbára tesz téged a pénzügyeiden keresztül. Azt akarod, hogy Isten hűségesnek találjon a pénzedet illetően?

A 10-10-80 elv pontosan az ellenkezője annak, amit a legtöbb kultúra tanít. A kultúra azt mondja, hogy először fizesd ki az összes számlát — de akkor talán nem marad pénzed megtakarításra és tizedfizetésre. Isten azt mondja: “Először fizess nekem, utána magadnak (megtakarítást), és utána fizesd ki a számláidat.” Ez az a sorrend, amelyet Isten megáld — és azt akarja, hogy állíts fel olyan költségvetést, amely lehetővé teszi ezt a rendet.

Ha nem teszel félre semmit, akkor “élj a mának” mentalitásod van. Ez a fajta gondolkodásmód azt mondja:”Most megvan, ezért most elköltöm. Felejtsd el a holnapot!”

Isten nem csak azt akarja, hogy a holnapra gondolj. Azt akarja, hogy tervezd meg a holnapot, hogy legyen elég ahhoz, hogy megtedd a dolgokat, amelyekre ő elhív.

Okos dolog, ha ma elhalasztasz egy vásárlást, amivel holnap jobban meg tudod valósítani a céljaidat. És meg tudod csinálni! A megtakarítás spirituális fegyelem, és Isten megad minden kegyelmet, amelyre szükséged van a nehéz lépések megtételéhez.

Ne csak a mának élj! Tanulj meg megtenni mindent, hogy pénzt takaríts meg a jövőre nézve. Ez Isten módszere a cselekvésre.

Amikor figyelmen kívül hagyod Isten alapelveit, anyagi feszültséget szítsz. Ha Isten módszere szerint cselekszel, akkor nyugodt leszel.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mi akadályoz meg abban, hogy megtakarítsd bevételed egy részét?
  • Milyen szempontból van “élj a mának” mentalitásod a pénzügyeiddel kapcsolatban?
  • Hogyan láttad Isten gondoskodását, amikor először tisztelted meg őt tizeddel?

Daily Hope by Rick Warren, 2022.07.21.

Szólj hozzá!

A megbízható emberek boldogok

2022. június 26. 03:00 - Anita.B

girl-gf724aeb15_1920.jpg

„A megbízható barátok, akik azt teszik, amit mondanak, olyanok, mint a hideg ital a rekkenő hőségben – felfrissítenek.” (Péld 25,13 The Message)

Ha boldog akarsz lenni, válj olyan emberré, akiben megbízhatnak az emberek.

Pál apostol Timóteust használta példaként arra, mint aki szavahihető, következetes és megbízható: „Tudjátok, hogy Timóteus már bizonyított, mert mint fiú az apjával, velem együtt szolgált az evangélium munkájában.” (Fil 2,22 NIV)

Pál látta Timóteust gyakorlatban mindenféle körülmény között, és őszintének valamint megbízhatónak tartotta. Timóteus bebizonyította Pálnak, hogy olyan, akire lehet számítani.

Tudják az emberek, hogy milyen ember vagy valójában? Bizonyítottad már, hogy olyan megbízható vagy, mint Timóteus?

Bármikor, amikor egy bankban hitelért folyamodsz, ellenőrzik a hitelképességed. Tudni akarják, rád bízhatják-e a hitelt. Időben befizeted a számláidat? Megbízható vagy a szavad megtartásában? Számíthatnak arra, hogy visszafizeted a pénzt? Hitelképes vagy?

A helyzet az, hogy körülötted mindenki állandóan hitelképesség-ellenőrzést végez veled, minden pillanatban. Tudni akarják, az vagy-e, akinek mondod magad. Megmutatod az igazi arcodat? Megbízható vagy?

Ha bebizonyítod, hogy megbízható vagy, akkor boldogabb leszel. Az emberek tudni fogják, hogy megbízható vagy, és ennek eredményeként a kapcsolataid erősebbek lesznek.

Hogyan alakítod ki, hogy a megbízhatóságodért tiszteljenek?

Először is, élj feddhetetlenül! A feddhetetlenség nem azt jelenti, hogy tökéletes vagy. Azt jelenti, hogy amit az emberek látnak, azt kapják. Te vagy a valódi üzlet – mert a tetteid megfelelnek a szavaidnak.

A példabeszédek könyve 25,13 azt mondja: „A megbízható barátok, akik azt teszik, amit mondanak, olyanok, mint a hideg ital a rekkenő hőségben – felfrissítenek.” (The Message)

Másodszor, tartsd be ígéreteidet! Még ha rá is jössz, hogy többe kerül, mint ahogy azt gondoltad, akkor is tartsd be a szavadat!

A 15. zsoltár 4. verse azt mondja: „Mindig megteszik, amit ígérnek, nem számít, mennyibe kerülhet.” (GNT)

Ha megtanulsz tisztességesen élni és betartani ígéreteidet, az megmutatja másoknak, hogy benned meg lehet bízni, és ez viszonzásul sokkal boldogabb emberré tesz.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mit gondolsz, miért hasonlítja a Biblia a megbízható barátot egy frissítő italhoz a rekkenő hőségben? 
  • Feddhetetlen, tisztességesnek embernek tartod magad? Mikor érzel kísértést arra, hogy ne légy  feddhetetlen, mikor mutatod magad másnak, mint ami a bensődben van?
  • Mikor került többe egy ígéret betartása, mint amire számítottál? Megérte?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.06.19.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

A pozitív ima erős kapcsolatokat teremt

2022. június 09. 03:00 - Anita.B

pexels-rodolfo-clix-1615776.jpg“És imádkozom azért, hogy a szeretet egyre inkább gazdagodjék bennetek ismerettel és igazi megértéssel; hogy megítélhessétek, mi a helyes, hogy tiszták és kifogástalanok legyetek a Krisztus napjára, és gazdagon teremjétek az igazság gyümölcseit Jézus Krisztus által Isten dicsőségére és magasztalására.” (Fil 1,9-11).

Pál nem pusztán imádkozott az emberekért élete során. Örömmel imádkozott értük!

Valószínűleg vannak dolgok mások életében, amin szeretnél változtatni. Nem magadat akarod megváltoztatni; azt akarod, hogy ők változzanak meg. Mindig meg akarsz változtatni másokat — de nem tudsz!

Azonban imádkozhatsz és hagyhatod Istennek, hogy elvégezze a munkát mások életében.

A pozitív ima hatékonyabb, mint a pozitív gondolkodás. A világ összes pozitív gondolkodása sem fogja megváltoztatni a házastársad, gyermeked vagy barátod helyzetét. A pozitív gondolkodás megváltoztathat téged, de senki mást nem fog. Viszont a pozitív ima változást hozhat a te életedben és valaki máséban is.

Mi a leggyorsabb módja annak, hogy egy rossz kapcsolatot jóra változtass? Kezdj el imádkozni a másik emberért! Ez megváltoztat téged, és megváltoztathatja a másik embert is.

Pál azt is elmondta, hogyan imádkozz másokért: “És imádkozom azért, hogy a szeretet egyre inkább gazdagodjék bennetek ismerettel és igazi megértéssel; hogy megítélhessétek, mi a helyes, hogy tiszták és kifogástalanok legyetek a Krisztus napjára, és gazdagon teremjétek az igazság gyümölcseit Jézus Krisztus által Isten dicsőségére és magasztalására.” (Fil 1,9-11).

Ezekből a versekből négyféleképpen tanulhatsz meg imádkozni az életedben lévő emberekért:

Imádkozz, hogy növekedjenek a szeretetben: “És imádkozom azért, hogy a szeretet egyre inkább gazdagodjék bennetek ismerettel és igazi megértéssel…”

Imádkozz, hogy bölcs döntéseket hozzanak: “… hogy megítélhessétek, mi a helyes…”

Imádkozz, hogy tisztességesen éljenek: “…hogy tiszták és kifogástalanok legyetek a Krisztus napjára…”

Imádkozz, hogy olyanok legyenek, mint Jézus: “…és gazdagon teremjétek az igazság gyümölcseit Jézus Krisztus által Isten dicsőségére és magasztalására.”

Imádkozd ezt magadért és bárki másért az életedben, majd figyeld meg, hogyan fordítja meg Isten a reménytelennek vagy újraélesztendőnek tűnő kapcsolatot.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Gondolj egy feszült kapcsolatra az életedben. Hogyan fogsz imádkozni azért a négy dologért, amelyről szó volt a mai áhítatban?
  • Hogyan változtat meg a pozitív ima téged és nem csak azt, akiért imádkozol?
  • Szánj rá egy pillanatot és olvasd el a Galata 5,22-23-at. Hogyan látsz többet ebből a “gyümölcsből” az életedben, amikor Jézust követed?

*(Daily Hope by Rick Warren 2022.06.02.)

Szólj hozzá!

Három ok, amiért jobb, ha életünk útját másokkal együtt járjuk

2022. május 06. 03:00 - daniella_89

header_join_christ_church - Copy.jpg

"Mivel tehát már elfogadtátok Krisztus Jézust, az Urat, éljetek is őbenne!" (Kol 2,6)

A Biblia az emberi életet gyakran úton való járáshoz hasonlítja: az élet egy utazás, és nem pihenhetünk meg, amíg el nem értük utunk célját. Az Újszövetség arra tanít, hogy járjunk bölcsességben, szeretetben, világosságban és engedelmességben. Arra is tanít, hogy úgy járjuk életünk útján, ahogy azt Jézus tette. Ugyanakkor azt is szorgalmazza, hogy másokkal kell együtt járnunk ezen az úton. A következő három megállapítás arra hívja fel a figyelmüket, hogy miért tesszük jól, ha életünk útját másokkal közösségben járjuk.

Biztonságosabb. Előfordult már veled, hogy késő este egyedül kellett keresztülmenned egy sötét sikátoron, vagy egy üres országúton magányosan kellett gyalogolnod? Ijesztő lehetett. De ha valakivel együtt teszed meg ezt, akkor biztonságban érzed magad.

Támaszt nyújt. Az élet nem egy 50 méteres vágtához, hanem inkább egy maratoni-futáshoz hasonlít! Másokkal együtt, közösségben járva, az erőd ki fog tartani végig.

Bölcsebb. Útközben sokkal többet tanulhatsz másoktól, mintha egyedül mennél. Ha egyedül haladsz, esetleg még azt sem veszed észre, hogy eltévesztetted az útirányt. De ha a barátaiddal vagy, valamelyikük biztos észreveszi, hogy letértetek az útról, és együtt meg tudjátok találni a helyes irányt.

Miközben másokkal együtt haladunk az úton, további fontos dolgokat is megtanulhatunk. Megtanulunk alkalmazkodni és együttműködni.

Azt is megtanuljuk, hogy hogyan szeressünk. Az Mózes 1. könyvében, a 2. fejezet 18. verse ezt mondja: „Nem jó az embernek egyedül lenni." Isten válasza a magányra, a közösség. Ha másokkal együtt járunk, közösségbe kerülünk, ahol megtanulhatjuk, hogy hogyan szeressük egymást.

A másokkal való együtt járásunk a vendégszeretetre is megtanít. A Biblia azt mondja Péter 1. levelének 4. fejezetében, a 9. versben: „Legyetek egymással vendégszeretők zúgolódás nélkül."

Te mi miatt zúgolódsz? Milyen kifogásaid vannak, ami miatt nem hívod el a barátaidat az otthonodba? Talán azt mondod: „A házam piszkos!” Hát akkor takaríts ki! Vagy talán az a kifogásod, hogy „A lakásom nem  elég nagy.” Elfér benne három ember? Jézus azt mondja: „Ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük." (Mt 18:20).

Mindenki vágyakozik tartozni valahová, mert Isten kapcsolatokra teremtett minket. Amikor más keresztényekkel közösségben haladunk az úton, testvéri kapcsolatok jönnek létre, és beteljesül a valakihez tartozás utáni vágyunk.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan gazdagodott életed a múltban azzal, hogy voltak emberek, akik hűségesen veled voltak?
  • Mik voltak a kifogásaid eddig, amikkel sikerül kikerülnöd, hogy másokat vendégül láss? Hogyan tudod ezt a hozzáállásodat megváltoztatni a jövőben?
  • Kik azok az emberek, akikkel ma együtt haladsz az életben? Hogyan tanuljátok meg együtt, hogy úgy haladjatok mint Jézus?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.04.29. Ford.: magyarosijulia)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása