Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Hogyan viszonyuljunk a nehéz emberekhez?

2023. október 13. 03:00 - R.K.A.

 

2023_10_06_kep.jpg

 

„A bölcs, érett embert arról lehet felismerni, hogy megértő. Minél kellemesebbek a szavai, annál meggyőzőbb.” Példabeszédek 16:21 (GNT fordítás)

Észrevetted, hogy milyen sok nehéz ember van a világon? Előfordul, hogy néha úgy érzed, aznap szinte minddel neked kell megbirkóznod?

Gondolatban bizonyára mindannyiunknak van egy listája azokról az idegesítő szokásokról, amikkel mások zavarni tudnak minket. Az én listám a következő:

  • felhív valaki engem telefonon, majd azt kérdezi: „Ki vagy?”;
  • amikor közlekedési dugóban dudálnak;
  • a boltban teli kosárral befurakodnak a maximum 10 terméket vásárlók számára fenntartott gyorskassza sorába;
  • becsusszannak előttem arra a helyre, ahova éppen beparkolok.

A lista a végtelenségig folytatható, biztosan te is ismersz hasonló helyzeteket.

Hogyan reagáljunk szeretettel a nehéz emberekre?

A Példabeszédek könyvének 16. fejezetében a 21. versben ezt olvassuk: „A bölcs, érett embert arról lehet felismerni, hogy megértő. Minél kellemesebb a beszéd, annál meggyőzőbb.” (GNT fordítás).

Minél kellemesebbek, szívélyesebbek, kedvesek szavaid, annál meggyőzőbb vagy. A durvaság sohasem meggyőző. A zsörtölődés, a mérgeskedés nem jó irány.

Az, ahogyan beszélsz, meghatározza, hogy hogyan fogadják mondanivalódat. Ha támadóan mondasz valamit, azt védekezően fogják fogadni. Ezért, a szeretetben fontosak a szavak is. A szeretet őszinte, de tapintatos.

A Biblia ezt így mondja: „Ne legyetek keserűek, dühösek és haragtartóak. Ne kiabáljatok egymással, ne átkozódjatok, és soha ne legyetek durvák. Ehelyett legyetek kedvesek és irgalmasok, és bocsássatok meg egymásnak, ahogyan Isten is megbocsátott nektek, Krisztusra tekintve” (Efézus 4:31-32, KEK fordítás).

A tapintat és a hanghordozás mindig együtt jár. Nemcsak az számít, hogy mit mondasz, hanem az is, hogy hogyan mondod. Lehet, hogy amit mondasz, valaki számára nagyon kellemetlen lesz, de ha a megfelelő - szeretetteljes - hangnemben mondod, sokkal jobban elfogadja majd.

Szeretetteljesen reagálni egy nehéz emberre, barátságosságot és tapintatot igényel.

Gondold végig: ha alul akarsz maradni egy nehéz emberrel szemben, akkor támadd meg őt! Ha azonos szintre akarsz kerülni, akkor egyezz meg vele. De ha úgy akarsz reagálni, ahogyan Jézus tenné, akkor mutasd ki szeretetedet a szavaiddal, és azzal, amilyen módon kimondod őket.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Talán hallottad már a mondást: „Ha nem tudsz jót mondani, akkor inkább ne mondj semmit”. Jó reakció egy nehéz emberrel szemben az, ha egyszerűen otthagyjuk? Miért vagy miért nem?
  • Miben kellene változtatnod a hozzáállásodon ahhoz, hogy „bölcs, érett emberként” tekintsenek rád?
  • Mit jelent tapintatosnak lenni?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2023.08.07.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Számít, hogy hogyan mondasz el valamit

2017. augusztus 01. 03:00 - magyarosijulia

„A meggondolatlan szavak olyan mélyen sérthetnek, mint egy kard, de a bölcsen mondott szó gyógyítani tud.” (Példabeszédek 12:18, GNT fordítás)

Miután eldöntötted, hogy szeretetben szembesülni fogsz valakivel és megvizsgáltad, hogy jók-e az indítékaid, tervezd meg, ahogyan elmondod. Ki kell gondolnod, hogy mikor fogod elmondani (olyan alkalom legyen, amikor a másik fél nem fáradt), mit fogsz mondani (a helyes bevezetéssel kezdd, hogy jól fogadják) és hogy hogyan fogod mondani.

Nagy gyakorlatom van abban, hogy valakivel szeretetben kell szembesülnöm. Arra jöttem rá, hogy három dologra kell odafigyelni, hogy eljusson az üzeneted ahhoz, akit szeretsz:

1. Tapintatosan mondd

A Példabeszédek 16:21 ezt írja: „A bölcs, érett személy az értelméről ismerhető meg. Minél kedvesebbek a szavai, annál meggyőzőbb." (GNT fordítás). Sosem lehetsz meggyőző, ha durva vagy. Ha sértően mondod, védekezéssel fogadják. De minél kedvesebbek a szavaid, annál meggyőzőbb leszel.

2. Szeretettel mondd

Pál apostol ezt írja a 2Korinthus 6:13-ban: „Olyan egyszerűen beszélek, ahogy csak tudok, és nagy  szeretettel." (The Message fordítás). Sose használd az igazságot bunkósbotként! Ne vágd fejbe az embereket az igazsággal! Szeretettel mondd el. De honnan tudod, hogy szeretettel mondod? Onnan, hogy amit mondasz, az mások javára és nem a saját javadra van.

3. Gyengéden és kedvesen mondd

A Galáta 6:1-ben ezt olvashatjuk: „Ha valaki a bűn csapdájában van, gyengéden vezesd vissza azt a személyt a helyes útra." (CEV fordítás). Gyengéden és kedvesen beszélni azt jelenti, hogy nem emeled fel a hangodat és alázatos maradsz, amikor beszélsz valakivel. Kezdheted a mondandódat például így: „Lehet, hogy tévedek, de...“ vagy „Természetesen én sem vagyok tökéletes, és nekem is megvannak a magam problémái, de ..." Ne úgy szólalj meg, mint aki fegyelmezni vagy kioktatni akar. Inkább fogalmazd meg gyengéden és kedvesen, hogy időnként mindannyiunknak szükségünk van segítségre, és fejezd ki a szereteted és törődésed a másik felé.

Amikor megtervezed, hogy fogsz szembesülni valakivel szeretetben, emlékezz erre az egyenletre: igazság + tapintat + időzítés = változás.

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Gondolj olyan helyzetekre, amikor jól reagáltál a fegyelmezésre vagy a konfrontációra. Mit tettek azok, akik szembesítettek valamivel, hogy hallgattál rájuk és megértetted, amit mondtak?
  • Melyik nehéz számodra: tapintatosnak lenni, szeretettel elmondani valamit, vagy kedvesnek és gyengédnek lenni? Imádkozz és kérd Isten segítségét a számodra nehéz területen.
  • Miért fontos figyelembe venni, hogy mikor szembesülsz valakivel és mondasz el neki valamit?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2017.07.25.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása