Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Nyitott marokkal tartsd kezedben az áldásaidat

2017. augusztus 23. 03:00 - kennedymárti

„Nagy nyereség az istenfélelem megelégedéssel; hiszen semmit sem hoztunk ebbe a világba, így nem is vihetünk el semmit sem abból” (Timóteushoz írt levél 6:6-7 NRSV fordítás).

hand-1599898_1280.jpg

Isten sokkal inkább a jellemed formálásával foglalkozik, mintsem a kényelmeddel. Nem fog javakkal ellátni, amíg először meg nem tanultál elégedettnek lenni.

A megelégedés nem az ambíció hiánya vagy a célok hiánya. A megelégedés azt jelenti, hogy a boldogságod nem a körülményeid milyenségétől függ.

Hogyan némíthatod el az elégedetlenség kísértését? A kísértés okát, az összehasonlítást kell megszüntetned. Manapság mindent mindennel összehasonlítunk – a szomszéd füvét, autóját, férjét, feleségét, ruháit, gyermekeink iskolai tanulmányait (még „Az én gyerekem a hónap tanulója” matricát is felragasztjuk az autónk lökhárítójára).

Amikor elkezded magad valamihez képest szemlélni, az elégedetlenséget fog szülni. Meg kell tanulnod, hogyan vethetsz véget annak, hogy magad másokhoz hasonlítod.

Pál a Filippibeliek 4:12a-ban azt mondja, „Tudom, milyen nélkülözni és tudom, milyen bővölködni. Megtanultam elégedett lenni minden helyzetben” (NIV fordítás). A megelégedés nem természetesen fakad belülről; ez olyan dolog, amit meg kell tanulnunk. Ha ekképpen cselekszünk, Isten megígérte, hogy gondoskodni fog anyagi szükségleteinkről.

A Biblia azt mondja, Nagy nyereség az istenfélelem megelégedéssel; hiszen semmit sem hoztunk ebbe a világba, így nem is vihetünk el semmit sem abból” (Timóteushoz írt levél 6:6-7 NRSV fordítás).

A legnagyobb titkok egyike, megtanulni elégedettnek lenni és belátni, hogy valójában semmi sincs a tulajdonodban. Mindent kölcsönbe kapsz az itt töltött kb 80 évre! Semmit nem hoztál magaddal világrajöveteledkor és semmit sem fogsz magaddal vinni, amikor távozol. A javak csupán rendelkezésedre vannak bocsátva, amíg itt a földön élsz. A Biblia ezt sáfárkodásnak hívja. Te vagy a használója, sáfárja annak, amivel Isten megajándékoz, amíg itt élsz, de igazából nem a te tulajdonodban van. Amikor megérted, hogy te csak a sáfárja vagy az Istentől kapott áldásoknak és ezeket bizalommal a tenyeredben tartod, nem pedig marokra szorítva, nem fogsz körömszakadtáig kapaszkodni beléjük, amikor úgy tűnik, elveszítheted őket.

Tehát mi történik, ha mégis elveszítjük javainkat? Ahogyan Isten el tud zárni egy csapot, úgy könnyedén ki tud nyitni egy másikat. Tanulj meg elégedettnek lenni, mert a téged körülvevő dolgok nem tartanak sokáig. Isten sokkal inkább a jellemed formálásával foglalkozik, mintsem a kényelmeddel.

 * (Daily Hope by Rick Warren, 2017.08.16.)

Szólj hozzá!

Isten egy megelégítő életet szeretne adni neked

2010. szeptember 21. 02:19 - Kingdom

 

"A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson: én azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek." (Jn 10, 10)

Vannak emberek, akik helytelenül azt gondolják, hogy Jézust követni annyit jelent, mint ítélkezőnek és törvénykezőnek lenni. Ennél semmi nincs távolabb az igazságtól. Jézus azért jött, hogy gazdag és megelégítő életet adjon (lásd Jn 10, 10-et).

 

Sátán az, aki ellopni, megölni és tönkretenni akarja a szabadságodat és az örömödet ( Jn 10, 10).

 

Gyakran éppen a jó szándékú és megfontolatlan emberek érik el a fanatizmusukkal , hogy eltérjünk Istentől. Van néhány vallási fanatista típus, amit megfigyeltem az évek során:

 

1. Farizeus Frédi: Merev, szűk látókörű és törvénykező, mindenre van egy szabálya. Kedvenc szava a „ne”. És csak természetes, ha egyesek attól félnek, hogy ilyenek lesznek, ha Kereszténnyé válnak. Jézus azonban az ilyen embereket, mint Farizeus Frédi „vak vezetőknek” nevezte: „Vak vezetők: kiszűritek a szúnyogot, a tevét pedig lenyelitek."(Mt 23, 24).

 

2. Önigazult Ödön: A „szentebb, mint te” és a mások fölötti ítélkezés jellemző rá, kedvenc mondata: „Istennek hála, nem vagyok olyan, mint te!”. Ilyenné válok, ha keresztény leszek? Jézus elmondja a két imádkozó ember történetét: az egyik önigazult, a másik megalázkodott a bukásai által: „Mondom nektek, ez megigazulva ment haza, nem úgy, mint amaz. Mert mindenki, aki felmagasztalja magát, megaláztatik, aki pedig megalázza magát, felmagasztaltatik.” (Lk 18, 14).

 

3. Biblia-öklöző Boti: Ő egy ellenszenves és túlbuzgó keresztes vitéz. Kedvenc mondata: „Térj meg vagy égj meg!” Isten azon terve viszont, hogy hazavigyen minket magához tele van szeretettel, kegyelemmel és áldozattal: "Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen." (Jn 3, 16)

 

4. Túlvilági Teri: Ő nem tud vallásos közhelyek nélkül beszélni. Minden ami történik, az vagy csoda vagy pedig a Sátán műve. Az agyát feltette a polcra. Isten azonban nem szeretné, hogy megszűnj gondolkodni, miután kereszténnyé lettél, sőt, Ő Krisztus értelmét akarja neked adni. (1 Kor 2, 16).

 

Ezek sztereotípiák, viszont olyan embereket ábrázolnak, akiknek elsorvadt a Jézussal való kapcsolatuk, hogy inkább a vallásért éljenek. Jézus azt mondja: „Én azért jöttem, hogy életük legyen (nem vallásuk), sőt bőségben éljenek." (Jn 10, 10)

 

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása