Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Ki irányítja a jövődet?

2018. június 27. 03:00 - K. Juc

„Mi pedig tudjuk, hogy Isten mindent a javukra fordít azoknak, akik Istent szeretik és akiket elhívott az ő céljaira." (Róma, 8:28, NLT fordítás)

Image result for God controls future

Az egyik legnagyobb félelem, amellyel mindannyian szembesülünk, a jövőtől való félelem. Félelemmel gondolunk arra, hogy mi lesz majd a jövőben a családunkkal, a barátainkkal, a munkánkkal, a közösséggel, ahová tartozunk, vagy bármi egyéb dologgal kapcsolatban.

Ez természetes reakció, mivel nem mi irányítjuk a dolgok alakulását. De ez a felismerés arra kellene, hogy ösztönözzön, hogy még jobban bízzunk Istenben.

Lehet, hogy nem mi irányítjuk a jövőnket, Isten viszont teljes mértékben. Ő teremtette az egész világmindenséget. Ha ahhoz lenne kedve, egy csettintéssel véget vetne neki. Ő viszont a történelemre vonatkozó tervének végrehajtásán dolgozik. Egyre inkább a csúcspont felé mozgatja a történelmet. Egy nap Jézus Krisztus vissza fog jönni a Földre. Ezt semmi nem tudja megakadályozni. És ahogy a világtörténelem eseményeit erre a napra fókuszálva alakítja, ugyanúgy a te életedben is egy célt igyekszik megvalósítani - ha hagyod, hogy ezt tegye.

A Biblia szerint: „Mi pedig tudjuk, hogy Isten mindent a javukra fordít azoknak, akik Istent szeretik és akiket elhívott az ő céljaira." (Róma, 8:28, NLT fordítás).

Isten Igéje nem azt mondja, hogy minden jó. Azt sem mondja, hogy minden történést Isten idéz elő. Nem ő okozza a háborúkat vagy a rákot. De a nemi erőszakot, az abortuszt, a bántalmazást vagy a molesztálást sem ő okozza. Ő nem okoz semmi rossz vagy gonosz dolgot. Azt mi tesszük. Isten megadja nekünk a választás szabadságát. És gyakran a gonoszság az ára ennek a szabadságnak.

A Biblia viszont azt mondja, hogy Isten mindent úgy intéz, hogy a végeredmény jó legyen. Ha bízom benne, akkor az életem ostoba, gonosz és rossz döntéseit valami jóra használja fel. A Róma 8:28-ban található ígéret nem mindenkinek szól. Azoknak szól csak, akik „szeretik Istent”. Azoknak szól, akik bíznak Istenben és így szólnak: „Itt van, Uram. Vedd el az életem összes törött darabját és rakd őket össze.”

Ezért nem aggódom, amikor naponta elolvasom az újságok főcímeit. Nyilvánvaló, hogy sok probléma van ma a világban, de mégis Isten az, aki mindent kézben tart. Isten továbbra is egy csúcspont felé irányítja a történelmet. És Isten még mindig afelé irányítja a népének az életét, ami a legjobb nekik.

Egy nap Isten mindent megvalósít az ő terve szerint.

Mivel Isten kezében van az irányítás, mindenben bízhatunk benne – az életünkben levő jót, rosszat és szégyellnivalót is beleértve.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:  

  • Hogyan segít téged jobban bízni Istenben az a tudat, hogy Ő irányítja a dolgokat?
  • Miként láttad Istent felhasználni egy rossz döntést arra, hogy valami jót hozzon ki belőle?
  • Melyik az a jövővel kapcsolatos félelmed, amit át tudsz ma adni Istennek?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.06.20.)

Szólj hozzá!

Bízhatod-e magad Istenre?

2018. június 25. 03:00 - csmsdvd

“Bízzál az Úrban teljes szívből, és ne a magad eszére támaszkodj! Minden utadon gondolj rá, és ő egyengetni fogja ösvényeidet.” (Péld 3:5-6)

Istenre nem merjük teljes egészében rábízni magunkat, és ennek legtöbbünknél az az oka, hogy nem ismerjük őt eléggé. Általában azokban, akiket nem ismerünk, nem bízunk meg. Hasonlóan vagyunk Istennel is. Ő azonban azt szeretné, ha a maga valójában ismernénk, nem egy hamis, eltorzított változatát, ami közhelyként vesz körül és árad a médiából.

Sokféle hiedelem alakult ki, milyen is Isten, ezek azonban tévhitek, nem igazak.

Például sokan hiszik, hogy Isten egy "Űrzsaru". Egy nagy, kellemetlen rendőr az égben, aki mindig azt figyeli, mikor szegjük meg a szabályt.

Mások "Égi Mikulás"-nak hiszik. Azt gondolják, ő azért van, hogy ajándékokat osztogasson. Mosolyog és bólogat, és sosem törődik azzal, ha virgácsot érdemlünk.

Vagy úgy gondoljuk, ő az "Öreg Nagyapó", aki bár nagyon öreg, nem nagyon különbözik tőlünk, és megvannak a saját hibái. A lényeges, fontos kérdésekre pedig sosincs valódi válasza.

Vannak, akik úgy gondolják, Ő az Erő. Ahogy a népszerű Star Wars sci-fi sorozatban, Isten egy személytelenül létező erő, amit akaratunk szerint tudunk irányítani, hajlítani.

Amennyiben Isten olyan lenne, amilyennek ezek a tévhiteknek mondják, én sem bíznék benne. Ő azonban nem ilyen. A Biblia egy teljesen más képet rajzol Isten jelleméről. A világmindenségben csak Isten képes befolyásolni a körülötted lévő világot, ezért Ő az egyedüli, aki méltó a bizalmadra. A Biblia szerint: „Isten megsegít engem, az Úr megtartja életemet.” (Zsolt 54:6.)

Istennek megvan a hatalma (és szándéka), hogy megtartson és megsegítsen bármikor és bárhol az életed útján. A legjobbat szeretné adni neked az életedben, és Ő tud gondoskodni arról, hogy elérd a célodat. Ő a világmindenség ura és teremtője. Minden a rendelkezésére áll és mozgósítani tud mindent a javadra, ha követed őt. A lényeg, hogy higgyél benne. A Biblia azt mondja: “Bízzál az Úrban teljes szívből, és ne a magad eszére támaszkodj! Minden utadon gondolj rá, és ő egyengetni fogja ösvényeidet.” (Péld 3:5-6) 

Bízhatsz teljes valóddal Istenben, mert ő képes arra, hogy cselekedeteiden keresztül révbe juttasson. Ez nem azt jelenti, hogy minden pénzt, hírnevet, hatalmat megkapsz, amire vágysz, hanem ahhoz segít hozzá, hogy azt vidd véghez, amire elhívott ebben az életben. 

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Családodban, barátaid között melyik a leggyakoribb tévhit Istenről? És a társadalomban?
  • Hogyan változhatna meg valakinek az élete, ha helyes ismerete volna Istenről?
  • Életed milyen területén kellene, hogy jobban bízzál Istenben?

  *(Daily Hope by Rick Warren, 2018.06.18.)

Szólj hozzá!

Ez a bizalom kérdése

2018. május 28. 03:00 - gabormel

„Bízz bennem a nehézségek idején, én megszabadítalak téged, és te dicsőítesz engem.” (Zsolt 50:15, NLT fordítás)

zsolt_50_15.jpg

Amikor megkérdezem az embereket arról, hogy mi gátolja őket abban, hogy bízzanak Istenben, néha ezt a választ kapom: „Nos, mivel még nem láttam, ezért nem fogok bízni benne.” Az emberek ennek ellenére folyton olyan dolgokban bíznak, amiket nem látnak.

Nem látjuk a TV- és rádióhullámokat, mégis nézzük a TV-t és hallgatjuk a rádiót. Nem látjuk a mobil telefonok hullámait sem, mégis gondolkodás nélkül használjuk azokat minden nap.

Ez a szelektív bizalom. Abban bízunk, amiben bízni akarunk.

Te hogy vélekedsz erről? Akarsz az Egyetlenben bízni, aki ugyan láthatatlan, de mégis sokkal valóságosabb és megbízhatóbb bármelyik technológiától, melyet ez a világ valaha is alkotni tudott? Rá akarod bízni az életedet Istenre?

Ha igen, akkor bátran imádkozz így:

„Drága Istenem! Bocsásd meg kérlek a büszkeségemet, és hogy azt gondoltam, nincs szükségem Rád az életemben. Nagyon sajnálom. Őszintén bevallom, hogy szükségem van arra, hogy megszabadíts, hogy megments, mivel nincs arra mód, hogy saját magam fizessek meg a bűneimért.”

„És arra kérlek Jézusom – amennyire csak megérthetem ezt -, hogy ments meg, és szabadíts meg! Téged hívlak, mert azt mondtad: megmenekül mindenki, aki segítségül hívja az Úr nevét!”

„Oda akarom adni Neked az életemet, és megtanulni egyre jobban bízni benned, egyre többet tudni Rólad. Az Úr nevében kérlek, add nekem a jobb élet kegyelmét, és szabadíts meg engem. Ámen.” 

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.05.21.)

Szólj hozzá!
Címkék: bizalom

A helyreállt kapcsolat követelményei

2018. március 17. 03:00 - Anika Enikő

“Keresse a békességet és őrizze meg!” (1 Péter 3:11) 

A megbocsátás nem jelenti a kapcsolat változások nélküli folytatását. Tulajdonképpen a megbocsátás és a kapcsolat újrakezdése az két különböző dolog. A megbocsátás az, amit te mint sértett gyakorolsz. A kapcsolat újrakezdése pedig az, amit a másik tesz, azért hogy a újra a kegyeidbe férkőzzön. Annyit mondani, hogy: “Sajnálom” nem elég. A Biblia három olyan dologról tanít, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy egy megtört kapcsolat újrakezdődjön  - a támadónak mind a három dolgot meg kell tennie.

  1. A kapcsolat helyreállításához bűnbánatra van szükség. Más szóval ez annyit tesz, hogy valóságosan megbánod és elszomorít az, amit tettél.Ez nem azt jelenti, hogy azt mondod: “Sajnálom.” Hanem azt, hogy azt mondod: “Tévedtem. Kérlek bocsáss meg.” Sajnálkozni lehet azért, amiért elromlott az időjárás  vagy ehhez hasonló miatt, ám a megbánás azt jelenti, hogy beismerjük, hogy tévedtünk és őszintén megbánjuk azt.
  2. A kapcsolat helyreállításához jóvátétel szükséges. Néha van, hogy fizikai, illetve valami mentális jóvátételt kell tenni. Még, ha meg is bocsátottak neked, az nem jelenti azt, hogy már nem vagy szorult helyzetben. Ki kell fizetned a tartozást a társadalomnak, vagy az illetőnek, akit kár ért miattad.
  3. A kapcsolat helyreállításához a bizalomnak az újraépítésére van szükség. Nos, ez barátaim meglehetősen hosszú időbe kerül. Amikor valaki megbánt téged, akkor azonnal meg kell neki bocsátani. Ám nem kell azonnal megbíznod benne. A megbocsátás a kegyelemre épül és feltétel nélküli; míg a bizalmat újraépíteni időbe kerül.

A mi kultúránkban a legtöbb ember nem érti a különbséget a megbocsátás, és a bizalom újraépítése között egy kapcsolatban. Amikor egy politikai vagy vallási vezetőt tetten érnek egy botrányban, mindig lesznek olyan emberek, akik ezt mondják: “Mindannyian tökéletlenek vagyunk; és emberek vagyunk. Meg kell bocsátanunk ennek az embernek és folytatni a dolgokat.”

Nem! Azonnal meg kell bocsátani ennek az embernek, de nem kell megbízni benne. A Biblia azt mondja, hogy a bizalom idővel épül föl. A hitelesség az, amivel egy vezető vezet. Minden vezető felé kellene hogy bizalmunk legyen; a bizalom a valutájuk. Ha elveszítetted a bizalmadat, akkor abban a percben a jogot is elveszítetted ahhoz, hogy vezess. Lehet hogy megvan a címed/ rangod, ám nem vagy vezető mindaddig míg újra fel nem építed a bizalmat; és nem fog azonnal megtörténni.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mit kell az illetőnek tennie ahhoz, hogy visszanyerje a bizalmadat, miután eljátszotta azt? Mit vagy hajlandó megtenni azért, hogy visszanyerd valakinek a bizalmát?
  • Mondj néhány példát az életedből, amikor ténylegesen megbántad, amit tettél, illetve amikor őszintén megbánó voltál.
  • Ebben a fönti három tényezőben, ami a kapcsolatok helyreállításához szükségesek, mi a megtámadott egyénnek a felelőssége?

 

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.03.10.)

Szólj hozzá!

A pénzed kezelése fontos Isten számára

2018. február 24. 03:00 - gabormel

„Ne gyűjts kincseket itt a földön, ahol a moly rágja és a rozsda marja, és ahol a tolvajok betörnek és ellopják. Gyűjts kincseket a mennyben, ahol a moly nem rágja és nem marja rozsda, és ahol a tolvajok nem törnek be, és nem lopják el. Ahol a kincsed van, ott lesznek a szíved vágyai is!” (Máté evangéliuma 6:19-21, NLT fordítás)

treasure_in_heaven.jpg

Isten próbatételeinek egyik eszköze a pénz. Nem adja csak úgy automatikusan oda az áldását bárkinek, először azt vizsgálja, hogy mennyire vagy felelősségteljes. Ha azt látja, hogy az anyagi javakat rád bízhatja, akkor lelki erővel is meg fog áldani. Viszont ha még a pénzedet sem tudod megfelelően kezelni, akkor miért adna neked olyan dolgokat, amelyek igazán fontosak?

A pénzügyeid a legkedveltebb eszköze Isten próbatételeinek. Arra használja a pénzedet, hogy néhány dolgot megvizsgáljon vele.

A pénz megmutatja, hogy mit szeretsz igazán.

Ha valóban tudni szeretnéd, hogy mi igazán fontos számodra, akkor vess pillantást a naptáradra és a bankszámlakivonatodra, hiszen az időbeosztásod és a pénzköltéseid árulják el másoknak azt, hogy mit szeretsz a legjobban.

Máté evangéliuma 6:19-21-ben a következőt olvashatjuk: „Ne gyűjts kincseket itt a földön… Gyűjts kincseket a mennyben… Ahol a kincsed van, ott lesznek a szíved vágyai is!” (NLT fordítás) Ahol szeretnéd, hogy a szíved legyen, oda fektesd be a pénzed, és egyre inkább csak ez fog érdekelni.

A pénz megmutatja, hogy mi az, amiben igazán bízol.

A biztonság miatt bízol a pénzedben? Vagy inkább Istenben bízol? Azért bízol a pénzben, mert meghozza számodra a boldogságot, vagy inkább Istenben bízol, hogy ő adja ezt meg neked? A pénz általi jóllétben bízol, vagy abban, hogy Isten által érezd jól magad? A pénz a hited savpróbája.

A Szentírás a Példabeszédek 11:28-ban a következőt írja: „Aki vagyonában bízik, az elbukik, az igaz kihajt, mint a zöld falevél.” (SZIT fordítás)

A pénz megmutatja, hogy Isten bízhat-e benned

A pénz nemcsak azt mutatja meg Istennek, hogy mennyire bízol benne, hanem azt is, hogy Ő mennyire bízhat meg benned. Lukács evangéliuma 16:10-12 szerint: „Akik a kis dolgokban is hűségesek, azok a nagyokban is azok lesznek. De ha a kis dolgokban sem voltatok becsületesek, akkor nagyobb felelősséggel járó dolgokban sem lesztek azok. És ha a világi vagyont sem kezeltétek hűen, ki bízná rátok a menny igazi gazdagságát? És ha nem vagytok hűek más emberek dolgaihoz, miért kellene bízni a sajátotokban?” (NLT fordítás)

A pénzügyeid intézése nagyban befolyásolja azt, hogy Isten mennyire fogja megáldani az életedet. Ha egyszer megérted, hogy szoros kapcsolat van a vagyonod kezelése és Isten áldása között, az ösztönözni fog arra, hogy mielőbb rendezd a pénzügyeidet annak érdekében, hogy elnyerd Isten lelki ajándékait.

 

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Mi a szíved vágya? A pénzköltésed módja igazolja a válaszodat, vagy inkább ellentmond neki?
  • Ha ma elvesztenéd az állásod, mit tennél? Bízol Isten gondoskodásában?
  • Az Isten forrásaival való gazdálkodásod hogyan mutatja meg, hogy bízhat benned?

 

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.02.17.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása