Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Engedd, hogy Isten magyarázza meg az életedben jelen lévő tényeket

2011. március 08. 01:00 - BManka

"Így szól a Szentlélek: Azt a férfit, akié ez az öv, így kötözik meg Jeruzsálemben a zsidók, és pogányok kezébe adják." (ApCsel.21:11b)

 

Jártál már úgy, hogy éppen azt tetted, amit Isten mondott, a végén mégis rosszabb helyzetben találtad magad?
 

Pál apostol számtalanszor tapasztalta ezt, de ami arra késztette, hogy ne adja fel, az az Isten iránti bizalma volt. Pál bízott abban, hogy Isten hatalommal rendelkezik, és tudja, mit tesz, bárhogy is festenek a dolgok.

Ez pedig azt jelenti, hogy Pál hitbeli lépéseket tett Istenbe vetett bizalma szerint, és nem azokra a körülményekre tekintett, amelyekben magát találta, vagy amelyek rá vártak. (Ahogy Pete Wilson pásztor mondaná: "Pál Isten személyébe vetette bizalmát, nem pedig abba a képességébe, hogy meglássa Isten cselekedetét.")

Például, mikor Pál Jeruzsálembe tartott, találkozott egy Agabosz nevű prófétával. Levette Pál övét, megkötözte vele saját kezét és lábát, és ezt mondta: "Így szól a Szentlélek: Azt a férfit, akié ez az öv, így kötözik meg Jeruzsálemben a zsidók, és pogányok kezébe adják." (ApCsel. 21:11)

Ezt hallva Pál barátai azonnal megpróbálták lebeszélni arról, hogy elmenjen Jeruzsálembe, de ő mégis így tett, és ezt mondta: "Hiszen én nemcsak megkötöztetni, hanem meghalni is kész vagyok Jeruzsálemben az Úr Jézus nevéért." (ApCsel.21:13)

Amit a Szentlélek Agabosznak mondott, tény volt. Pált megkötözték, és pogányok kezébe adták Jeruzsálemben. A tények önmagukban mégsem fedik a teljes igazságot.

Isten arra használta fel Pál elfogatását, hogy eljutassa őt Rómába, ahová Pál mindvégig menni akart. Rómába érve, Pált házi őrizetbe vették, arra kényszerítvén őt, hogy egy helyben maradjon sok missziós úton töltött év után.

Bilincsbe verve, Pál leveleket kezdett írni azoknak a gyülekezeteknek, melyek plántálásában segített. Ezek közül néhány része az Újszövetségnek, amelyet ma olvasunk.

Istennek van a leginkább hatalma arra, hogy életedben jelen lévő tényeket megmagyarázza. Őbenne legyen bizalmad, ne pedig a körülményeidbenl!
 


Ezt az áhítatot John Walker írta, a Daily Hope áhítatok szerkesztője, a "Costly Grace" (Áron szerzett kegyelem c. mű - a ford.) szerzője.
Rick Warren szerint: A "Costly Grace" alkotóelemeire bontja a tanítványságot, egészen odáig, ahol ismét észrevesszük, hogy mikor bizonytalansággal találjuk szemben magunkat, egyetlen bizonyosságunk Jézusban lehet.

"Plan B" ("B-terv" c. - a ford.) könyvében Pete Wilson arról tanít, hogyan helyezzük bizalmunkat Isten személyébe, nem pedig cselekedeteibe. Pete a Tennessee állambeli Nashville-ben található Cross Point Church alapító lekipásztora és a Saddleback Church vendég előadója.

Követed Rick pásztort a Dániel tervben? Már 9,5 kg-ot leadott súlyából. Tudd meg, hogyan alakíthatsz ki egészségesebb életmódot, amely felkészít, hogy életcélodért élj.

 

(Daily Hope by John Walker, 2011. 03.01.)

Szólj hozzá!

Isten terve jóra fordít mindent

2011. március 07. 03:00 - FHanna

"Ti rosszat terveztetek ellenem, de Isten terve jóra fordította azt, hogy úgy cselekedjék, ahogyan az ma van, és sok nép életét megtartsa." (1 Móz. 50:20)

József élete minden volt, csak nem békés. Eladták rabszolgának az irigy fivérei, majd hamis vádak alapján börtönbe került. Mégis távol állt tőle a keserűség vagy a sajnálkozás, és úgy nézett Istenre mint "Hatalmas Irányító"-ra a legnehezebb körülmények közt is.

Amikor utoljára került szembe testvéreivel, szelíden ennyit mondott: "Rosszat terveztetek ellenem, de Isten terve jóra fordította."

"Isten terve jóra fordította", ez azt jelenti:

Elfogadhatod a múltat. Istennek egy bűn, egy cselekedet, egy döntés sem elég nagy részedről, hogy ne tudná kezelni vagy jóra fordítani (Róm. 8:28). Kérdezd csak meg Józsefet! Vagy, ami még jobb, kérdezd meg a testvéreit, akiknek a végén József kezébe került az  élete.

Örülhetsz a jelennek. Semmi szükség a "Mi lett volna, ha..." című játékot játszani. A múlt meg van bocsátva és elmúlt, a jövő pedig Isten mindenre képes kezeiben van; tehát szabadon összpontosíthatsz a jelenre. "Akárhol vagy, légy teljesen ott!", mondja Jim Elliot. Isten a jelenben akar tudni, mert ott árad az ő kegyelme.

Várakozással nézhetsz a jövő felé. Még ha hibákat is követsz el ma, Isten akkor is irányítása alatt tartja a jövődet. A Lélekben járva teljes életet élhetsz, anélkül, hogy attól kellene félned, olyan hibákat követsz el, amelyek miatt kikerülsz Isten irányítása alól. Még akkor is, ha a dolgok szörnyen állnak, bízhatsz benne, hogy Isten akkor is véghez viszi az ő isteni tervét az életedben.

(Daily Hope by Jon Walker, 2011.02.28.)

Szólj hozzá!

Azok aggódnak, akik nem ismerik Istent

2011. február 13. 00:05 - PokéManó

"Ne aggódjatok tehát, és ne mondjátok: Mit együnk? - vagy: Mit igyunk? - vagy: Mit öltsünk magunkra? Mindezt a pogányok kérdezgetik; a ti mennyei Atyátok pedig tudja, hogy szükségetek van minderre." (Máté 6:31-32)
"Elhiszed, hogy ha engem követsz, akkor nem lesz hiányod semmiben?"

Amikor aggodalmaskodunk, akkor megmutatkoznak az életünkben azok a területek, ahol a saját magunk erejéből próbáljuk megoldani a dolgokat ahelyett, hogy Jézus ígéreteiben bíznánk.

Ezt azt jelenti, hogy tekinthetünk az aggodalomra egy olyan lehetőségként is, amely által növekedhet a hitünk. Ahelyett, hogy aggódnánk, vagy rosszul éreznénk magunkat a félelmeink miatt, a bennünket aggasztó dolgokat letehetjük inkább Jézus Krisztus lábai elé. Ezt mondhatjuk: "Jézus, problémáim vannak ezen a területen, ami miatt folyton aggódom. Neked adom ezt a félelmemet, és bízni fogok abban, hogy te gondoskodni fogsz róla."

Ezután - ahogy Pál apostol is tanítja - a gondolatainkat foglyul kell ejtenünk. Vagyis amikor elkezdenénk aggódni, akkor ezt a gondolatot megfogjuk, és Jézushoz küldjük. "Jézus, nagyon ideges vagyok a jelzálogom miatt, de hozzád viszem ezt a félelmemet, mert te ígéretet adtál arra, hogy felelősséget vállalsz a szükségleteim betöltéséért."

Ez az egyszerű átruházás már önmagában és önmagától is erősíteni fogja a hitedet, hiszen ehhez már az szükséges, hogy egy nagyon egyszerű, mégis bensőséges módon elfogadd Isten mindenható mivoltát. Ez egy egyszerű hitbeli lépés, ami segít abban, hogy világosan lásd, Jézus mikor és hogyan gondoskodik rólad.

Jézus azt mondta, hogy az aggodalom azokra az emberekre jellemző, akik nem ismerik Istent és az Ő útjait. Ezek az emberek a saját tudatlanságuk miatt hajlamosak felfújni a dolgokat. Fogalmuk sincs arról, hogy Isten ismeri a szükségleteiket, ezért - ahogy Tom lelkipásztor is tanította tegnap - megpróbálják a maguk számára elvégezni azt, amire csak Isten képes.

De ti ismeritek Istent, és hogy Ő hogyan munkálkodik - mondta Jézus. Ő minden alkalommal választás elé állít minket: "Elhiszed, hogy ha engem követsz, akkor nem lesz hiányod semmiben?" Ha a válaszod "igen", akkor miért aggódsz? Ha pedig "nem", akkor mi tart vissza attól, hogy bízz Jézusban?

Jézus meghalt azért, hogy az aggodalmaidtól is szabad lehess. Az aggódás választás kérdése: dönthetsz úgy is, hogy inkább Jézusban bízol, és Isten gondoskodásának a csodái között jársz nap mint nap.

Jon Walker, Daily Hope, 2011.02.06.
 

Szólj hozzá!

Válaszd a hitet, és ismerd el, hogy Isten az, aki irányít

2011. február 12. 00:03 - Rigeri

"Miért aggódunk? Mert megpróbáljuk azt tenni, amire csak Isten képes. Megpróbáljuk irányítani az irányíthatatlant, megmagyarázni a megmagyarázhatatlant, megtenni a lehetetlent, megállítani a megállíthatatlant, helyrehozni a helyrehozhatatlant, elviselni az elviselhetetlent, és aztán csodálkozunk, hogy miért is van annyi problémánk az életben."

"Tiéd Uram a fenség, a hatalom, a dicsőség és a győzelem: tiéd a dicséret, mert minden, ami az égben s a földön van, a tiéd, tiéd Uram a királyság és te vagy valamennyi fejedelem felett. Tiéd a gazdagság, tiéd a dicsőség, te uralkodsz mindenen, a te kezedben van az erő s a hatalom, a te kezedben van a nagyság s az uralkodás mindenen. Ezért most hálát adunk neked, Istenünk és dicsérjük hatalmas nevedet." (1 Krón. 29:11-13)

Amikor Jézus megdorgálta a szelet és a hullámokat a Máté 8-ban, a tanítványok elcsodálkoztak, és ezt kérdezték: "Kicsoda ez, hogy még a szelek és a tenger is engedelmeskednek neki?" (Mt. 8:27)

Abban a pillanatban elismerték, hogy Isten irányítja a dolgokat. Rájöttek, hogy nincs miért aggódniuk, mert az Isten, aki egyetlen szavával képes fenntartani a világmindenséget, és aki erejével összetartja a molekulákat, az ott van velük a csónakban.

Miért aggódunk? Mert megpróbáljuk azt tenni, amire csak Isten képes. Megpróbáljuk irányítani az irányíthatatlan dolgokat, megmagyarázni a megmagyarázhatatlant, megtenni a lehetetlent, megállítani a megállíthatatlant, helyrehozni a helyrehozhatatlant, elviselni az elviselhetetlent, aztán csodálkozunk, hogy miért is van annyi problémánk az életben.

Egyedül Isten az, aki irányítja a dolgokat. Most persze lehet, hogy felmerül benned a kérdés, hogy "ha Isten irányít mindent, akkor miért nem változtat ezen vagy azon a dolgon, vagy miért nem lesz jobb ez vagy az a helyzet?". Őszintén szólva, erre én sem tudok válaszolni.  De azt tudom, hogy bízom Benne. És eddig még mindig azt tapasztaltam, hogy Ő méltó a bizalomra. Nem csak az a világ létezik, amiben most élünk. Van örökkévalóság, ahol majd minden jó és igazságos lesz.

Isten megtűri a gonoszt egy ideig, de ez nem lesz mindig így. Ezért Istenbe vetem a bizalmam, mert egyedül Ő az, aki irányítja a dolgokat.

Amíg itt vagyunk a földön, mit kell tennünk? Jézus ezt mondja:  "Ne aggódjatok a holnap miatt; a holnap majd aggódik önmagáért (angolból ford: Isten a holnapodnak is gondját viseli). Elég a napnak a maga baja." (Mt. 6:34)

Ez persze nem jelenti azt, hogy az ember nem tervez előre. Továbbra is ki kell tűznünk célokat magunk elé, hiszen a Biblia is bölcsnek tartja ezt. De amikor elterveztük azt, hogy milyen irányba akarunk továbbhaladni, attól kezdve már csak a mai napra figyeljünk. Ha úgy döntesz, hogy aggódni akarsz a holnap miatt, akkor nem tudsz arra figyelni, hogy mi Istennek a mai napra vonatkozó akarata.

 

Szólj hozzá!

Mit fogsz adni Jézusnak?

2010. december 30. 03:00 - Lilla:)

 

„Bementek a házba, meglátták a gyermeket anyjával, Máriával, és leborulva imádták őt. Kinyitották kincsesládáikat, és ajándékokat adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát.” (Máté 2:11.)
 
Mit adsz annak, akinek megvan mindene? Mit adsz Jézusnak? Azt, hogy belé veted a bizalmadat.
 
Isten szabad akaratot és választási lehetőséget adott, választhatsz, hogy bízol benne vagy sem. A hit önkéntes. Isten sosem fog kényszeríteni, hogy bízz benne. Tőled függ, hogy mennyira fogsz bízni Istenben 2011-ben.
 
Mit vársz Istentől az életedre vonatkozóan 2011-re? Ha azt várod, hogy sok mindent meg fog cselekedni, akkor az úgy is lesz. Ha csak kicsi dolgokat vársz tőle, akkor Isten csak kis dolgokat fog tenni. Ha nem vársz tőle semmit, akkor Isten nem fog tenni semmit, mert Jézus mondja: „Legyen a ti hitetek szerint!” (Máté 9:29.)
 
Magadban fogsz bízni? Vagy a gazdaságban? Esetleg valaki másban? Vagy Istenben?
 
Bízol annyira Jézusban, hogy neki add az egész életed? Jézus egy csodálatos ígéretet adott mindenkinek, aki benne bízik. Azt  mondja: „De keressétek először az ő országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek.” (Máté 6:33.)
 
De először az Ő országát kell keresnünk. Isten célját, tervét és igazságát kell keresnünk a mi életünkre. Ehhez viszont bíznunk kell benne. Kérd Istent, hogy segítsen belé vetni minden bizalmadat az elkövetkező évben, aztán csak figyeld meg, hogy hogyan cselekszik.
 
 
(Daily Hope by Rick Warren, 2010. December 23.)

 

Szólj hozzá!
Címkék: hit bizalom
süti beállítások módosítása