Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


A boldog emberek sosem állnak meg a növekedésben

2014. június 29. 03:00 - gyanus

"Nem gondolom, hogy már tökéletes lennék. Nem tanultam meg még mindazt, amit kellene, de továbbra is dolgozom egészen addig a napig, amíg végül olyanná nem leszek, amilyennek Krisztus megváltott és eltervezett. Nem, testvéreim, még egyáltalán nem az vagyok, akinek lennem kellene." (Filippi 3:12-13 - az angol Living Bible fordítás alapján)

Jézus követése először is egy döntés, azután pedig egy folyamat, amely egész életünkön át tart. Nem tudod követni járás nélkül! Kell, hogy legyen lendületed, ami előrevisz!

Filippi 3:12-13 azt mondja: "Nem gondolom, hogy már tökéletes lennék. Nem tanultam meg még mindazt, amit kellene, de továbbra is dolgozom egészen addig a napig, amíg végül olyanná nem leszek, amilyennek Krisztus megváltott és eltervezett. Nem, testvéreim, még egyáltalán nem az vagyok, akinek lennem kellene.

Amikor Pál ezt a verset írta, idősebb ember volt már, és Rómában volt, a börtönben. Ekkor már az élete végén jár. Hihetetlenül sokat tapasztalt ember. Mégis azt állítja magáról, hogy még nem ért révbe. Ha valakinek joga van azt mondani, hogy "ott van szellemileg," akkor az ő lenne, aki az Újszövetség legnagyobb részét írta. De Pál azt mondja: nem, nem vagyok még ott. Még mindig növekszem. Még mindig tanulok. Még mindig egyre inkább hasonlóvá kell lennem Krisztushoz.

Mi az a csapda, ami visszatart attól, hogy kövesd Pál példáját és folytasd a Krisztusban való növekedést?

A büszkeség.

A büszkeség visszatart attól, hogy növekedj, mert ha azt tetteted, hogy minden rendben van nálad, nem fogsz azért erőfeszítést tenni, hogy szellemileg érettebbé válj. Senki sincs készen, senkinek sem tökéletes élete! Az alázat viszont boldogsághoz vezet, mert taníthatóvá tesz.

A boldog emberek sosem állnak meg a növekedésben. A boldog emberek sosem hagyják abba a felfedezést, az erőfeszítést; nem hagyják abba a tanulást. Ha abbahagytad a növekedést, szomorú lesz az életed, mert Isten növekedésre teremtett minket! 

A boldogság és az alázat együtt járnak, mert az alázatos emberek taníthatóak. Mindig felteszik maguknak a kérdést: "Hogyan lehetnék jobb férj? Hogy lehetnék jobb barát? Hogyan lehetnék jobb főnök? Hogyan lehetek Krisztus jobb követője?"

"Vizsgáljátok meg magatokat, hogy szilárdak vagytok-e a hitben! Ne sodródjatok az árral, és ne vegyetek mindent magától értetődőnek. Rendszeresen vizsgáljátok meg a lelketeket! Első kézből való bizonyítékra van szükségetek, nem csupán szóbeszédre, hogy Krisztus bennetek van. Vizsgáld meg az életedet! Hogyha nem mész át a szűrőn, változtass rajta!" (2 Korinthus 13:5 - az angol Message fordítás alapján).

Beszéljetek róla!

  • Hogyan növekedtél szellemileg az elmúlt évben? Látják benned mások ezt a növekedést?
  • Miért fontos, hogy támogasson egy kis csoport abban a törekvésedben, hogy növekedj szellemileg?
  • Mit gondolsz, miért boldogabbak azok az emberek, akiknek tanítható szellemiségük van? 
Szólj hozzá!

A boldog ember megnyugszik Isten kegyelmében

2014. június 26. 03:00 - hofgartekesnoemi

 „Nem számítok többé arra, hogy igaz vagyok amiatt, hogy engedelmeskedem a törvénynek; inkább a Krisztusba vetett hitem miatt válok igazzá. Mert Isten úgy rendelte el, hogy az, hogy mi Őelőtte igazzá válunk, az a mi hitünktől függ". (Filippi 3:9, NLT fordítás)

Nem érdemelheted ki Isten elfogadását, sem szeretetét, sem elismerését. Isten maga a szeretet, és Ő feltétel nélkül szeret téged. Ha boldog emberré szeretnél válni, meg kell nyugodnod Isten kegyelmében minden egyes nap.

Pál ezt írja a Filippibelieknek: „Mi, keresztények abban örvendezünk, amit Jézus Krisztus tett értünk, és felismerjük, hogy képtelenek vagyunk bármit is tenni, hogy megmentsük önmagunkat.” (Fil. 3:3, LB ford.)

A boldogságodat veszélyeztető dolgok egyike a törvényekhez való ragaszkodás. Ez azt a magatartásformát jelöli, amely állandóan az Isten iránt érzett szeretetet bizonygatja. Amikor abban bízol, amit te teszel Istenért, nem pedig abban, amit Jézus tett érted. Azt jelenti, hogy úgy gondolod, szabályokat és megkötéseket kell az életed vezérfonalává tenned, hogy méltónak bizonyulj Isten szeretetére.

Hogyan ismerheted fel magadban, hogy törvényeskedő vagy? Akkor vagy az, ha ítélkezel mások felett. Honnan tudhatod, hogy kegyelemből élsz? Akkor élsz kegyelemből, ha irgalmas vagy másokkal szemben. A kegyelemből élő ember könnyebben bocsájt meg, mert felismeri, hogy Isten neki is megbocsátott és megbocsát.

A törvényeskedés elveszi az életedből a boldogságot, és egy gyülekezet életéből is. Jártál már ilyen gyülekezetben? Nem boldogok. Ahol törvényeskedés van egy gyülekezetben, ott nincs öröm. Mindenki a kötelesség vagy éppen a bűntudat miatt jár oda.

Nincs felszabadítóbb érzés annál, mint amikor felismered: semmit nem tudsz tenni, hogy Isten jobban szeressen. Ez a boldogság kulcsa. Minden nap emlékeztesd magad Isten kegyelmére, és nyugodj meg abban.

Beszéljétek meg:
•    A törvényeskedés milyen csapdáiba botlasz a mindennapjaid során (még ha bízol is Isten kegyelmében)?
•    Hogyan tudod élvezni Krisztus kegyelmét, hogyan tudsz örvendezni abban?

(Daily Hope by Rick Warren, 2014. 06. 19.)

Szólj hozzá!

Maradj szoros kapcsolatban Isten Igéjével!

2014. június 16. 03:00 - mintyovanviki

„Ragaszkodjatok szilárdan az Élet Igéjéhez.” (Filippi 2:16a)

Isten sok csodálatos jutalmat ígért az életedben, ha az Ő Igéjén elmélkedsz, majd megcselekszed azt.

Meglepő módon, ha tudod, hogyan kell aggódni, akkor már azt is tudod, hogyan kell elmélkedni Isten Igéjén. Az aggodalom azt jelenti, hogy negatív gondolatod van és ezen gondolkodsz folyamatosan. Amikor elolvasol egy szakaszt a Szentírásból és elkezdesz gondolkodni rajta újra meg újra, ezt hívják elmélkedésnek.

Hat lehetőség van, ahogyan Isten Igéjét megértheted:

• Hogyha hallgatod
• Hogyha olvasod
• Hogyha tanulsz róla
• Hogyha megjegyzed
• Hogyha elmélkedsz rajta és
• Hogyha megcselekszed azt.

De hogyha csak akkor hallod Isten Igéjét, amikor templomba mész, akkor nem lesz szoros kapcsolatod Isten Igéjével és nagyon könnyen elfelejtheted.

A Biblia a Filippi 2:16-ban azt mondja: „Ragaszkodjatok szilárdan az Élet Igéjéhez”. Nem lehet szoros kapcsolatod a Bibliával ha ezt a hat szokást nem építed be az életedbe: hallgatni, olvasni, tanulni, megjegyezni, elmélkedni és alkalmazni.

A Zsoltárok könyve 119:16 azt mondja: „Gyönyörködöm rendelkezéseidben, igédről nem feledkezem meg.”
Szeretnél boldog lenni? Isten törvényei boldoggá tesznek és úgy fogsz emlékezni ezekre a törvényekre, hogyha megjegyzed őket, elmélkedsz rajtuk és alkalmazod őket.

A Zsoltárok könyve 119:35 azt mondja: „Vezess parancsolataid útján, mert abban gyönyörködöm.” Rendszerint rossz helyeken keressük a boldogságot. Isten azt mondja, hogy a boldogság a parancsolatai útján található meg.

Beszéljünk róla:

  • Milyen zavaró tényezők tartanak távol attól, hogy Isten Igéjén elmélkedj?
  • Ki segíthet a Szentírás szavainak megjegyzésében? Hogyan segíthetitek egymást ebben?
  • Mit mond neked Istenről az, amikor boldogságunkat lelhetjük abban, hogy megtartjuk az ő parancsolatait és törvényeit?
Szólj hozzá!

Add fel az életed, hogy boldog lehess!

2014. június 09. 03:00 - BenedekDávid

"Mert nekem az élet Krisztus, és a meghalás nyereség." (Filippi 1,21)

10175082_734576786562786_4342983868069469889_n.png

Az igazi boldogság szolgálatból származik és abból, hogy lemondasz a saját életedről. Amíg ezt nem érted, addig nem igazán leszel boldog az életben. Nem attól leszel boldog, hogy minden vágyadat kielégíted, hanem attól, hogy önfeláldozó vagy.

Pál tudta, hogy a boldogsághoz a céljára kell, hogy koncentráljon, nem pedig a problémáira. Ezt a célt a Filippi 1,21-ben összegzi: "Mert nekem az élet Krisztus, és a meghalás nyereség."

Ha megkérnének, hogy töltsd ki az üresen hagyott részt, milyen szó kerülne oda? "Nekem az élet _______." A szórakozás lenne? A sport, a ruhák, a család, barátok, karrier? Valóban találhatóak közöttük értékes dolgok, viszont egyik sem érdemli meg, hogy átvegye annak a helyét, aki teremtett téged és életet adott neked: Jézus Krisztus helyét.

Amit az üres helyre beírsz, befolyásolja a boldogságod. Ha a pénzt, a sikert, az élvezeteket, hatalmat írod be, soha nem leszel igazán boldog. Valójában semmi rossz sincs ezekben a dolgokban, csak épp nem érdemlik meg az első helyet. Isten nem azért teremtett, hogy összegyűjts egy halom pénzt, aztán pedig meghalj és más kapja meg. Isten sokkal nagyobb célt adott az életednek. Az üres helyre egyetlen jó válasz kerülhet, mely a boldogsághoz vezet: nekem az élet Krisztus. Mondj le az életedről Jézusért! Legyen ez az életcélod!

Beszéljetek róla:

Imádkozz ma így: "Úr Jézus, te tudod, hogy milyen gyakran hagyom, hogy a körülmények befolyásolják a boldogságom. Te tudod, hogy milyen gyakran gyűrnek le a problémák, a nyomás és az emberek, melyek elveszik a boldogságom. Segíts nekem életem minden gondját a Te szemszögedből nézni. Szeretném úgy kezelni a problémáimat, hogy az a hitetlenek előtt bizonyságtétel legyen, a hívőknek pedig bátorítás. Juttasd mindig eszembe, hogy amit mások mondanak vagy tesznek, csak akkor fogja befolyásolni a boldogságomat, ha hagyom. Azokat a dolgokat pedig, amiket nem értek, hogy miért történnek, segíts, hogy el tudjam fogadni azzal a bizalommal, hogy Te úgyis jót hozol ki belőlük. Segíts nekem, hogy ne a problémáimra koncentráljak, hanem arra célra, amit Te gondoltál ki az életemre nézve. Szeretném az életem hátra levőt részét Neked szolgálva eltölteni, azáltal, hogy másoknak szolgálok. Kérlek, Uram, használj, hogy legyen célom az élethez és a halálhoz. Mától számomra az élet Krisztus. A Te nevedben kérlek. Ámen."


(Daily Hope by Rick Warren, 2014.06.02)

Szólj hozzá!

Nincs szükséged mások elismerésére, hogy boldog légy

2014. június 06. 03:00 - zsófi68

"De mit számít ez? Akár jó, akár rossz szándékkal teszik, az a fontos, hogy Krisztust hirdetik — ennek pedig szívből örülök. És ezután is örülni fogok!" (Fil 1,18, Egyszerű fordítás)

Bármi is történjék az életedben, boldog lehetsz, ha nem hagyod, hogy mások irányítsák a magatartásodat.

A Filippiekhez írt levélben (1,15-17) Pál négyféle embertípusról beszél, akik valamilyen módon hatással voltak a szolgálatára, amíg börtönben volt Rómában. Voltak, akiket bajtársainak tartott, és ők bátorították őt a szolgálatban. Mások bírálták, versenyeztek vele vagy áskálódtak ellene.

"Némelyek ugyan irigységből és versengésből, de mások jóakaratból hirdetik a Krisztust: ezek szeretetből, mert tudják, hogy az evangélium védelmére rendeltettem, azok pedig számításból, nem tiszta lélekkel hirdetik a Krisztust, mert azt hiszik, hogy gyötrelmet okoznak nekem fogságomban." (Fil 1,15-17)

Kevés dolog foszt meg gyorsabban a boldogságtól, mint az, ha kritizálnak, vagy úgy érzed, mások ellened dolgoznak. Miért? Mert mindannyian azt szeretnénk, hogy szeressenek minket. Mind elismerésre vágyunk. Azt akarjuk, hogy mindenki szeressen.

Mégis, Pál a Filippiekhez írt levélben azt mondja, "De mit számít ez? Akár jó, akár rossz szándékkal teszik, az a fontos, hogy Krisztust hirdetik — ennek pedig szívből örülök. És ezután is örülni fogok!"

Nincs szükséged mások elismerésére, hogy boldog légy.

Annyira vagy boldog, amennyire boldog akarsz lenni! Ha mások elégedetlenek veled, az az ő döntésük. Ha most nem kapod meg valakitől az elismerését, valószínűleg nem is fogod. És csak boldogtalan leszel, ha megpróbálsz úgy élni, hogy másoknak akarsz megfelelni.

Pál később, a 29. és 30.versekben elmagyarázza, miért lehetsz boldog, bármi történjen is: "Mert nektek nemcsak az adatott meg a Krisztusért, hogy higgyetek benne, hanem az is, hogy szenvedjetek érte, és hogy ugyanabban a küzdelemben álljatok, amelyet tőlem láttatok, és amelyet most rólam hallotok." (Fil 1,29-30)

Pál azt mondja, hogy kiváltság a szenvedés, amikor a helyes dolgot tesszük, mert akkor hasonlítunk leginkább Jézushoz, amikor valaki keresztfára szegez és bírálgat.

Történjen bármi is, boldog lehetsz, ha minden problémára Isten szemszögéből tekintesz, és soha nem hagyod, hogy az befolyásolja a boldogságodat, amit mások mondanak vagy tesznek.

Beszéljetek róla

  • Kinek az elismeréséért küzdesz? Miért gondolod, hogy szükséged van annak az embernek az elismerésére?
  • Miért ad Isten elismerése több szabadságot, mint másoké?
  • Hogyan munkálkodhat benned és rajtad keresztül Isten, amikor úgy érzed, megtámadtak és erősen bírálnak?


(Daily Hope by Rick Warren, 2014.05.30.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása