Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Ne felejtsd el: Még nem érkeztél haza!

2016. augusztus 15. 03:00 - mintyovanviki

„Mivel nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra. Ami látható, mindössze rövid ideig észlelhető, de ami láthatatlan örökké tart.” (2 Korintus 4:18, TEV fordítás)

xe3mmp.jpg


Miközben arra törekszel, hogy az Istentől kapott céljaidat elérd, fontos, hogy emlékezz arra, hogy az életed ezen a Földön csak egy ideiglenes küldetés. Ennek az igazságnak az ismerete radikálisan meg kell, hogy változtassa az értékeidet és a figyelmedet olyan dolgokra kellene terelnie, amelyek az örökkévalóság szempontjából fontosak.

Ahogyan C.S.Lewis is mondta: „Minden, ami nem örök, örökké haszontalan.”

Végzetes hiba lenne azt feltételezni, hogy Isten életedre vonatkozó céljai anyagi jellegűek vagy népszerűségi sikerek lennének. A bővölködő életnek semmi köze nincs az anyagi bőséghez. Az Istenben való hit nem garantálja a karrierben való sikert, a szolgálatban való sikert sem. Ne az ideiglenes sikerekre összpontosíts.

Pál hűséges volt, mégis börtönbe végezte. Keresztelő János hű volt, de lefejezték. Hívő emberek milliói mártírhalált haltak vagy elvesztettek mindent és életük végén semmit nem tudtak felmutatni. De az élet vége, nem mindennek a végét jelenti!

A Biblia a 2 Korintus 4:18-ban azt olvassuk, hogy „Mivel nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra. Ami látható, mindössze rövid ideig észlelhető, de ami láthatatlan örökké tart.” (TEV fordítás)

Amikor az élet kihívások elé állít, ha tele vagy kétséggel, vagy amikor azon gondolkozol, hogy megéri-e a fáradtságot Krisztusért élni – emlékezz rá, hogy még nem érkeztél haza. A halállal nem az otthonodat hagyod el – hanem hazaérkezel.

Beszéljetek róla

  • Gondold át a céljaidat, amik felé törekszel nap mint nap. Hogyan tükrözi az erőfeszítéseidet egy örökkévaló perspektíva?
  • Hogyan befolyásolja az örökkévaló perspektíva a kapcsolataidat? És a hozzáállásodat? És a bizonyságaidat?
  • Mit gondolsz Isten miért áld meg anyagilag vagy a karrieredben akkor is, ha a földi sikerek nem fontosak?


*(Daily Hope by Rick Warren, 2016.08.08.)

Szólj hozzá!

Az isteni célok Isten ígéreteiből származnak

2016. április 28. 03:00 - magyarosijulia

„Az ÚR, az ég Istene, aki kihozott engem atyám házából és rokonságom földjéről, aki beszélt velem, és így esküdött meg nekem: A te utódaidnak adom ezt a földet! – Ő elküldi majd angyalát előtted, hogy onnan hozz a fiamnak feleséget." (1Móz 24:7 NLT fordítás, második kiadás)

tumblr_static_tumblr_static_b4c9lik60zwog4o4w00kccwsg_640.jpg

Sok ember új céllal kezdi el a naptári új évet. Elhatározzák, hogy fogyni fognak, több időt töltenek a gyerekeikkel, többet olvasnak, valami egyénit alkotnak a munkahelyükön, vagy bármilyen nemes (vagy kevésbé nemes) célt.

De nem minden cél származik Istentől. Az isteni célok Isten ígéreteihez kötődnek az Igéjéből. Az Ő ígéretei adják a bátorságot és hitet a folytatáshoz, amikor sokkal természetesebb félni és aggódni.

1Móz 24-ben Ábrahám egy nagyon kemény céllal bízta meg szolgáját, Eliézert: hogy feleséget keressen a fiának, Izsáknak. Először Eliézer megengedte, hogy a félelem eluralkodjon rajta, majd megkérdezte Ábrahámot: „Mit teszek majd, ha találok egy feleséget Izsáknak, de nem akar majd velem jönni?"

Ábrahám ekkor emlékeztette a szolgáját Isten ígéretére: „Az ÚR, az ég Istene, aki kihozott engem atyám házából és rokonságom földjéről, aki beszélt velem, és így esküdött meg nekem: A te utódaidnak adom ezt a földet! – Ő elküldi majd angyalát előtted, hogy onnan hozz a fiamnak feleséget." (1Móz 24:7 NLT fordítás, második kiadás).

Amikor Ábrahám Eliézer eszébe juttatta az Úr ígéretét, a félelme teljesen eltűnt. Ugyanez történik velünk is. Félelmetes mindent feltenni egy célra amid csak van, hiszen senki sem akar elbukni.

A Biblia viszont arra biztat, hogy ne a saját erőnkre figyeljünk a céljaink elérésének érdekében. Valójában, hogyha önmagunk erejéből el tudjuk érni a céljainkat, akkor nem isteni célokat teljesítünk.

Mit mond Isten Igéje a céljaidról ebben az évben? Sosem fogod ezt megtudni, csak ha tudod a Biblia tanítását. Olyan ez, mintha lenne egy biztosításod, csak épp azt nem tudod, hogy mit fedez. Szükségtelen aggodalmaskodáshoz vezet.

A Bibliában Isten azt ígéri, hogy Ő lesz a segítőnk, hogy egészségesek legyünk, hogy jobb szülőkké váljunk, hogy kilábaljunk az adósságainkból és minden másban. De ha nem ismerjük ezeket az ígéreteket és nem kérjük el őket, szükségtelenül fogunk aggodalmaskodni ezeknek a céloknak az eléréséért.

Az igazság az, hogy nem kell nagy hited legyen, hogy óriási célokat érj el – egy kevés hitre van szükséges egy hatalmas Istenben! Istenünk a világmindenség istene, Ő bármit meg tud tenni!

Kész vagy Istenben bízni a hihetetlenben is?

Beszéljetek róla:

  • Hogyan hatnak az emberek megszegett ígéretei a múltunkból az Istenben való bizalmunknak a kialakulásában?
  • Isten melyik ígéretére kell rátámaszkodnod, hogy elérd a céljaidat?
  • Hogyan ad önbizalmat a célok elérésére az a tény, hogy Isten ígéreteire támaszkodsz?

* (Daily Hope by Rick Warren, 2016.04.21.)

Szólj hozzá!

Az Istentől rendelt célok egy ígérettel kezdődnek

2016. április 13. 03:00 - FodorImi

„Az Úr, a menny Istene, kihozott engem atyám házából és rokonságom földjéről, és megígérte nekem: „a te utódaidnak adom ezt a földet!” (1 Mózes 24:7a, NCV fordítás)

A Bibliában több mint 7000 ígéret van Istentől számodra – siker, bizonyosság, egészség, bővölködés, erő, bölcsesség és sok más dolog ígérete. Miért teszi Isten ezeket az ígéreteket?

Mert azt akarja, hogy megtanulj bízni benne!

Mikor egy célt tűzöl ki magad elé, ne a problémákra, hanem az ígéretekre fókuszálj. Keress ígéretet Isten Igéjéből, ami segít a célod elérésében.

Ezt teszi Ábrahám is, amikor Eliézer, a szolgája aggódni kezd, hogy vajon véghez tudja-e vinni a kapott küldetést. A mai igeversben Ábrahám beszél Eliézernek az ígéretről, amit Istentől kapott: „Az Úr elküldi majd angyalát előtted, hogy onnan szerezz a fiamnak feleséget.” (1 Mózes 24:7b, NCV fordítás)

Neked nincs szükséged angyalra, mert a Szentírásban több tucatnyi helyen Isten maga mondja, „Veled leszek, bárhol is jársz!” Isten mindig veled van, akár érzed, akár nem. Csak csatlakoznod kell az Ő erejéhez.

A te Istened nagysága meghatározza céljaid nagyságát, és egy isteni cél kitűzése mindig Isten ígéretével kezdődik. Ne nézd a korlátaidat, nézd Isten ígéretét!

Beszéljetek róla:

  • Milyen ígéretet találtál ma Isten Igéjében?
  • Hogyan inspirál ez az ígéret téged egy Istentől rendelt cél kitűzésében?
  • Miért kellene, hogy megváltoztassa a céljaidat Istennek az az ígérete, hogy mindig veled lesz?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2016.04.06.)

Szólj hozzá!

Az Istentől rendelt célokhoz hit szükséges

2016. április 12. 03:00 - hofgartekesnoemi

"Hit nélkül pedig senki sem lehet kedves Isten előtt." (Zsidókhoz írott levél 11:6a, NIV fordítás)

beautiful-photography-sky-favim_com-434111.jpg

Az isteni célok hit által jönnek létre. A Bibliában is ez áll: "Hit nélkül pedig senki sem lehet kedves Isten előtt." (Zsidókhoz írott levél 11:6a, NIV). Hogy Istennek tetsző személy lehess, olyan célokat kell kitűznöd, amelyekhez hit szükséges.

Hogy mit jelent ez? Azt, hogy az általad kitűzött célok legyenek nagyobbak, mint amilyeneket egyedül is el tudnál érni.

Például szeretnélek arra bátorítani, hogy tűzz ki az egészségeddel kapcsolatban célt erre az évre. Ahogy mondtam: ha nincsen ilyen célod, akkor a célod végső soron az, hogy az egészségi állapotod változatlan legyen, vagy romoljon. Ahhoz, hogy előremozdulj, és egészségesebb lehess, szükséged van ilyen célra.

Mondjuk, hogy fogynod kell. Ha azt mondod, hogy fogynom kellene egy fél kilót... Nos, ugye, tudsz ettől jobbat is? Állíts fel inkább egy Isten Igéjére alapozott célkitűzést, és nincs kétségem afelől, hogy ez a célod állandóan a Jézustól való függésben fog tartani.

Mindaddig nem hiszel igazán Istenben, míg nem fogsz bele olyasmibe, amihez nélküle kevés vagy. 

Beszéljetek róla:

  • Láttad-e már Istent, amint hozzásegít téged a céljaid eléréséhez? 
  • Milyen módon tanúskodnak a céljaid az Istenbe vetett hitedről? 
  • Mit üzen neked az Úr, amiről azt gondolod, túl nagy dolog számodra? 

*(Daily Hope by Rick Warren, 2016.04.05.)

Szólj hozzá!

A célok növelik a hitedet

2016. április 11. 03:00 - K. Juc

"Legyen a hitetek szerint!" (Máté 9:29b, Egyszerű fordítás)

Minden alkalommal, mikor kitűzöl egy célt, valójában azt mondod: „Hiszem, hogy Isten azt szeretné, hogy a megadott dátumig a következő dolgot elérjem”. Ez egy hitbeli kijelentés.

Ha nagy célt fogalmazol meg, akkor Isten is nagyban fog munkálkodni. Ha közepes célt tűzöl ki, akkor közepes mértékben fog munkálkodni. Ha kis célt fogalmazol meg, akkor kicsiben fog cselekedni.

Ebből láthatod, hogyan növelik a célok a hitedet. Nem csak azt bizonyítják, hogy bízol Istenben, de azt is megmutatják, hogy mennyire. A Biblia azt mondja: Legyen a hitetek szerint!” (Máté 9:29b, Egyszerű fordítás)

Ez azt jelenti, hogy a célkitűzés elmulasztása is célkitűzés. Azzal, hogy nem tűzöl ki célt, máris kitűztél egyet: hogy ugyanolyan maradsz, mint amilyen eddig voltál. 

Figyeld meg, hogyan is működik ez:

  • Ha megkérdezlek, milyen célod van az egészségeddel kapcsolatban, és azt feleled, nincs ilyen jellegű célod, akkor a célod valójában az, hogy ugyanolyan maradj.
  • Ha megkérdezlek, milyen kapcsolati céljaid vannak, és azt mondod, neked ilyen nincs, akkor a célod az, hogy ne javuljanak a kapcsolataid.
  • Ha rákérdezek, milyen pénzügyi célod van, és hogyan akarsz megszabadulni az adósságtól, és erre azt válaszolod, hogy nem tűztél ki ilyen célt, akkor a célod az, hogy adósságban maradj.
  • Ha megkérdezem, milyen célt tűztél ki a karriereddel kapcsolatban, és erre azt mondod, hogy nincs ilyen célod, akkor a célod valójában az, hogy sodródj.

Ezért tanít bennünket a Biblia arra, hogy legyenek céljaink. Megedződik általuk a szellemünk. Fejlesztik a jellemünket és növelik bennünk a reménységet.

Beszéljetek róla:

  • Miként mutatják meg a céljaid, hogy mekkora a bizalmad Istenben és abban, hogy nagy dolgokat tesz meg az életedben?
  • Melyik az a terület, amelyet elhanyagoltál, és ahol nem tűztél ki célt?
  • Milyen célt fogsz kitűzni ma annak érdekében, hogy az életed minden területén folyamatosan növekedj?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2016.04.04)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása