Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Íme, Emmanuel, velünk az Isten

2022. december 31. 03:00 - Lilla:)

 passion-g614220bf7_1920.jpg

"Ne féljetek, tudom, hogy Jézust keresitek, aki keresztre lett feszítve. Ő nincs itt, feltámadt, ahogy megmondta. Gyertek, nézzétek meg a helyet, ahol feküdt! Aztán menjetek, mondjátok el a tanítványainak, hogy feltámadt a halálból, és figyeljetek, mert ő előttetek fog Galileába érni."

(Mt 28, 5-7. ESV fordítás)

Ha Jézus nem jött volna vissza az életbe, akkor senki sem ünnepelhetné a karácsonyt. Miért? Mert az azt jelentené, hogy egy hazug csaló volt.

Jézus Istennek mondta magát, csak úgy, mint sok más ember a történelem során, azonban egyedül ő bizonyította be, hogy igazat mond. Legyőzte a halált azzal, hogy feltámadt és visszatért az életbe.

A feltámadás a történelem legfontosabb eseménye; olyan jelentős, hogy minden más történés összefüggésben van ezzel. Ez még a karácsonynál is fontosabb; feltámadás nélkül a karácsonynak semmi jelentősége nem lenne.

Az első húsvét reggelen néhány nő, akik szerették Jézust, elment a sírjához, hogy bekenjék a testét. Egy hatalmas kő volt a sír bejáratánál. Egyszer csak földrengés támadt, ahogy egy angyal lejött a Mennyből. Elgördítette a követ, felült a tetejére és azt mondta az asszonyoknak: "Ne féljetek, tudom, hogy Jézust keresitek, aki keresztre lett feszítve. Ő nincs itt, feltámadt, ahogy megmondta. Gyertek, nézzétek meg a helyet, ahol feküdt! Aztán menjetek, mondjátok el a tanítványainak, hogy feltámadt a halálból, és figyeljetek, mert ő előttetek fog Galileába érni... Ezért aztán gyorsan távoztak a sírtól félelemmel és örömmel, és rohantak a tanítványokhoz. És íme, Jézus találkozott velük és azt mondta nekik: 'Üdvözlégy!' Ők pedig odamentek hozzá, megfogták a lábát és dicsőítették őt. Utána Jézus azt mondta nekik: 'Ne féljetek; menjetek és mondjátok el a testvéreimnek, hogy menjenek Galileába, mert ott láthatnak engem" (Mt 28, 5-10. ESV fordítás).

Jézus nem tért vissza rögtön Mennybe, amikor visszajött az életbe. Helyette a következő 40 napot azzal töltötte, hogy találkozott az emberekkel és együtt evett velük. Sőt még 500 embernek prédikált is!

40 nap után Jézus megadta az utolsó instrukciókat mielőtt visszament a mennybe: "Menjetek és tegyetek tanítvánnyá minden nemzetet, bemerítve őket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében, tanítva őket mind arra, amit én parancsoltam nektek. Íme, veletek vagyok mindig, az idő végeztéig" (Mt 28, 19-20. ESV fordítás).

Isten eljött a Földre Karácsonykor, mert ő Emmanuel, Isten velünk. Ő még mindig velünk van.

Az ő születésén, halálán és feltámadásán keresztül Jézus megmutatta nekünk az ő szeretetét. Megígérte, hogy velünk lesz ma, nem számít, hogy min mész keresztül. Nem vagy egyedül.

Íme, ez a valaha volt legjobb hír!

Segítő kérdések elmélkedéshez és beszélgetéshez

  • Miért olyan nagyszerű, hogy Jézus Emmanuel, velünk az Isten?
  • Hogyan engedelmeskedsz Jézus utolsó instrukcióinak, hogy menjünk és tegyünk tanítványokká másokat?
  • Hogyan alakíthatod úgy a karácsonyodat, hogy a feltámadás reményére is emlékeztessen?

 

Megnyitottad már a szíved Emmanuelnek?

Jézus Emmanuel, velünk az Isten. Azonban ő nem fog erősködni, hogy az életed része lehessen. Döntened kell, hogy elfogadod-e őt Megváltódnak és Uradnak. Ha készen állsz ezt megtenni ma, akkor mondd el hittel ezt az imát:

"Drága Istenem, hallom, hogy kopogsz a szívem ajtaján és meg akarom nyitni neked. Megvallom, hogy bűnös vagyok és szükségem van a megbocsájtásodra és kegyelmedre. Köszönöm, hogy annyira szeretsz engem, hogy elküldted Jézust, hogy meghalljon a bűneimért, így megbocsájtást nyerhetek.

Jézus, megígérted, hogy aki hisz benned, nem hal meg, hanem örök életet nyer a mennyben. Hiszek benned és elfogadlak Uramnak és Megmentőmnek. Be akarlak engedni a szívem összes szobájába és életem hátralévő részét a te szolgálatoddal akarom tölteni. Ámen."

Ha elmondtad ezt az imát, kérlek tudasd velem e-mailben (rick@pastorrick.com), hogy küldhessek neked egy ingyenes csomagot, ami segít a Jézussal való utad megkezdésében.

*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.12.24.)

Szólj hozzá!

Azokra az emberekre összpontosíts, akik segíteni akarnak

2022. november 26. 03:00 - Anita.B

jon-tyson-ytynavix3pw-unsplash.jpg“Jakab, Péter és János, akiket az egyház oszlopaiként ismertek, felismerték az Istentől kapott ajándékomat, és elfogadták Barnabást és engem munkatársukként.” (Gal 2,9 NLT fordítás)

Nem mindenki akar majd részese lenni az “Istenadta” terveidnek — és ez így van rendjén. Továbbra is szeress mindenkit, de csak az arra nyitottakba "fektess be".

Más szóval, összpontosíts azokra, akik segíteni akarnak neked. Ez volt Jézus stratégiája. Mindenkit szeretett; megetette az ötezer embert és prédikált a tömegnek. De csak hetvenet képezett ki, tizenkettőt tanított, és hármat mentorált. Egyre kevesebb emberre fókuszált, de egyre erősebb figyelemmel.

A három ember, akit Jézus mentorált, Péter, Jakab és János volt. Csak Péter, Jakab és János ment fel az átváltozás hegyére. Csak Pétert, Jakabot és Jánost vitte be a Gecsemáné-kertbe “kicsit távolabb” (Mát 26,39), hogy Jézussal imádkozzanak. És csak Péter, Jakab és János voltak tanúi, hogy Péter anyósa meggyógyult.

Jézus a "kedvenceket játszatta"? Igen. A lehető legtöbb időt fektette azokba, akik a legnagyobb felelősséget kapták. És a stratégiája bevált. Később a Bibliában — a Galata levélben — Pál Pétert, Jakabot és Jánost az “egyház oszlopainak” nevezik (Gal 2,9 NLT ford.).

De nem mindenki akart része lenni Jézus küldetésének. Volt egy Júdás nevű áruló, egyike a 12 tanítványának. Annak ellenére, hogy Júdás árulása óriási károkat okozott, Jézus továbbra is a 11 hűséges férfira fókuszált, nem az egy hűtlenre.

Néhány ember az életedben csalódást okoz vagy elárul majd. Amikor ez megtörténik, emlékezz: Ne vesztegess időt a felettük való ítélkezésre. A Biblia azt mondja: “Akkor te miért ítéled el testvéredet? Vagy te is, miért veted meg testvéredet? Hiszen mindnyájan oda fogunk állni Isten ítélőszéke elé” (Róm 14,10). Istennek tartoznak elszámolással, nem neked.

Nehémiás nem pazarolta az idejét arra, hogy megítélje azokat, akik cserbenhagyták. Amikor Tekoa város nemesei nem segítettek újjáépíteni Jeruzsálem falainak egy részét, Nehémiás ezt mondta: “Vezetőik megtagadták az együttműködést az építésvezetőkkel” (Neh 3,5 NLT ford.). Ez minden, amit mondott. Nehémiás nem spekulált, nem próbálta kitalálni motivációjukat. Tudta, hogy az ítélkezésükkel töltött idő elvesztegetett idő.

Ha valaki megtagadja, hogy segítsen megvalósítani azt, amire Isten elhívott, ne aggódj miatta. Csak hagyd, hogy Isten Isten legyen — és összpontosíts azokra az emberekre, akik segíteni akarnak.

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Ki fektetett a veled való munkába, mert támogattad az álmait és a céljait? Mit értetek el együtt?
  • Hogyan bátorít az a tudat, hogy még Jézus esetében is voltak olyanok, akik nem támogatták őt, mégis minden idők legnagyobb tettét hajtotta végre azzal, hogy “személyesen [hordozta] bűneinket testében a kereszten” (1Pét 2,24)?
  • Milyen módon küzdesz azért, hogy szeresd azokat, akik nem támogatnak téged?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.11.12.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Ne csak reméld, hogy a Mennybe jutsz!

2022. október 10. 03:00 - BlaZsu

 

“Ez a bizonyságtétel pedig az, hogy Isten örök életet adott nekünk, és ez az élet az ő Fiában van.  Akié a Fiú, azé az élet; akiben nincs meg Isten Fia, az élet sincs meg abban.” (1Ján 5,11-12)

menny.jpg

 Ha elmennél ma egy bevásárlóközpontba és megkérdeznéd az embereket, hogy a mennyországba vagy a pokolba fognak-e jutni, valószínűleg sokan azt mondanák, “Remélem, a mennyországba kerülök!”.

De remélni nem elég! Azért imádkozom, hogy neked ne ez legyen a válaszod. Örökkévaló sorsod túl fontos ahhoz, hogy ne legyél biztos benne!

Semmi sem garantálja, hogy egy perc vagy egy óra múlva még élni fogsz itt a Földön. A legutóbbi statisztikák szerint a halálozási arány a világban még mindig 100 százalék!

A halál tehát elkerülhetetlen, és ezért butaság lenne nem felkészülni rá. Ne próbálj terelni és halogatni, amikor életed legfontosabb döntéséről van szó.

A Biblia ezt mondja az 1 János 5,11-12-ben: “Ez a bizonyságtétel pedig az, hogy Isten örök életet adott nekünk, és ez az élet az ő Fiában van.  Akié a Fiú, azé az élet; akiben nincs meg Isten Fia, az élet sincs meg abban.”

Ennél világosabban nem is lehetne fogalmazni. Ha Jézus benned van, élsz, ha nem, akkor nincs benned élet. Választhatsz.

Nem kerülhetsz a mennybe valaki más hitén keresztül. És ha a pokolba kerülsz, az nem azért lesz, mert valaki más így döntött. Ez a te döntésed! Te döntöd el, hogy hol töltöd az örökkévalóságot!

Ezért ünnepelünk karácsonykor és húsvétkor. Ha Jézus nem jött volna el karácsonykor – és nem halt volna meg és nem támadt volna fel húsvétkor – akkor a helyzetünk reménytelen lenne. Hiába is tennél bármit, semmit sem számítana. Nem lenne meg a lehetőséged, hogy válassz!

A Biblia azt mondja, “Halottak voltatok bűneitek miatt, és mert a bűnös természetetek nem volt lemetszve. Azután Isten életre keltett benneteket Krisztussal, mert Ő megbocsátotta az összes bűnünket. Eltörölte a ránk vonatkozó vádak listáját és megsemmisítette azt azáltal, hogy odaszegezte a keresztfára.” (Kol. 2,13-14 NLT fordítás)

A kereszt a válasz a legnagyobb problémádra: Istentől való elszakítottságodra! Döntsd el még ma, hogy helyreállítod a kapcsolatod Istennel Jézuson keresztül. Így biztosan a mennyországban leszel egy örökkévalóságon át!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Az a tény, hogy nem biztos, hogy egy perc múlva még bármelyikünk élni fog itt a Földön, hogyan teszi sürgetővé számodra, hogy te is, illetve a barátaid és a családtagjaid is meghozzák a döntést, hogy követik Jézust?
  • Ki az az ember a környezetedben, akinek olvasnia kellene ezt az üzenetet? Hogyan tudnád jobbá tenni a kapcsolatotokat annyira, hogy meg tudd osztani vele ezt az üzenetet?
  • Ha a döntés, hogy követed Jézust, és így életed lesz (vagy elutasítod őt, és nem lesz életed) ennyire világos és kézenfekvő, akkor vajon miért nehéz mégis az emberek számára a választás?

Te készen állsz meghozni ezt a döntést?

Ha készen állsz arra, hogy elkötelezd magad Jézus Krisztus mellett, akkor mondd el ezt az imát:

„Drága Jézus, Te megígérted, hogy ha hiszek benned, minden, amit valaha elrontottam, meg lesz bocsátva, megtudom, hogy mi az életem célja, és egy napon Te befogadsz majd engem örökkévaló otthonodba, a mennyországba.

Megvallom a bűneimet, és hiszem, hogy Te Isten vagy, és Te vagy az én Megváltóm. Behívlak és befogadlak az életembe mint Uramat. Még ma átengedem neked életem minden területét, hogy te irányítsd azt.

Jézus, szeretnék megpihenni a Te szeretetedben. Köszönöm, hogy a Te szeretetedért nem kell megdolgoznom, és nem kell kiérdemelnem azt. Életem hátralevő részében téged akarlak szolgálni ahelyett, hogy önmagamat szolgálnám. Alázatosan felajánlom neked az életemet, kérlek ments meg engem, és fogadj be a családodba. Jézus nevében imádkozom. Ámen.

*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.10.03.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Isten lát és Isten megjutalmaz.

2022. október 03. 03:00 - Anika Enikő

 

 

"Ti azonban szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót, és adjatok kölcsön, semmit sem várva érte: nagy lesz akkor a jutalmatok, és a Magasságos fiai lesztek, mert ő jóságos a hálátlanok és gonoszok iránt.” ( Lukács 6,35)

Mennyország - ez valószínűleg már nagyon jól hangzik neked. De tudtad, hogy lesznek jutalmak is a mennyben?

A mennyben jutalmat kapsz mindazért, amit Jézusnak engedelmeskedve tettél ezen a Földön.

Isten mindenre figyel az életedben. Jó cselekedeteidért, beszédedért, gondolataidért, kialakított jellemedést, a jó döntéseidért, valamint nagylelkűségedért és áldozataidért jutalmat kapsz a mennyben. Jutalmat kapsz, azért is amiért szereted az ellenségeidet, és jutalmat kapsz, amiért nem adtad fel, amikor nehéz volt helyesen cselekedni.

Jutalmat kapsz azért is, ha másokat Jézus Krisztushoz vezettél. (Általad jutott már be valaki a mennyországba?)

Jutalmat kapsz, ha elviseled a kritikát amiatt, hogy keresztény vagy, és azért, amiért hívőként üldöznek. Jézus mondta: „Boldogok vagytok, ha énmiattam gyaláznak és üldöznek titeket, és mindenféle rosszat hazudnak rólatok. Örüljetek és ujjongjatok, mert jutalmatok bőséges a mennyekben, hiszen így üldözték a prófétákat is, akik előttetek éltek.” (Máté 5,11-12).

Isten mindenre figyel, és meg fog jutalmazni mindezekért.

De ezeknek a jutalmaknak semmi közük nincs az üdvösségedhez, a Mennyországba kerülésedhez. Az egyetlen módja annak, hogy a mennybe kerülj, ha hiszel abban, amit Jézus Krisztus már megtett érted. A jó cselekedeteidért nem juthatsz a mennybe. De a Biblia azt mondja, hogy amikor a mennybe kerülsz, a jó cselekedeteid szerint részesülsz ott jutalomban.

Erről mindenféle vers található a Bibliában. A Máté 10,42 ezt mondja: „Aki pedig csak egyetlen pohár friss vizet ad inni valakinek, mert az tanítvány: bizony mondom nektek, semmiképpen sem fogja elveszteni jutalmát.” (NLT fordítás) Olyan egyszerű dolognak tűnik valakinek adni egy csésze vizet, vagy megosztani vele az ételt. De minden alkalommal, amikor ezt teszed, olyan, mintha Isten azt mondaná: „Ezt leírom. Mindegyiket feljegyeztem."

De, azt neked kell eldöntened, hol akarsz jutalmat kapni. Ebben a földi életben szeretnéd őket megkapni, vagy az örökéletben?

Jézus ezt mondta: „Ti azonban szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót, és adjatok kölcsön, semmit sem várva érte: nagy lesz akkor a jutalmatok, és a Magasságos fiai lesztek, mert ő jóságos a hálátlanok és gonoszok iránt.” (Lk 6,35).

Ha ennek az életnek a jutalmait választod – mint például a népszerűség, a gazdagság, a hírnév, a siker és a kényelem –, akkor csak körülbelül 80 évig fogod élvezni őket. De ha a mennyei jutalmaidat gyarapítod, akkor azokat örökké élvezni fogod.

Ne elégedj meg azokkal a jutalmakkal, amiket ez a világ nyújt! Isten gyermekeként sokkal többet tehetsz és sokkal többre számíthatsz.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • A „Mit tenne ebben a helyzetben Jézus?” mondat elcsépeltnek tűnhet a keresztények között, de hogyan segít ez olyan döntések meghozatalában, amiknek a jutalma a mennyben érkezik el hozzád?
  • Mit gondolsz, miért akar Isten megjutalmazni engedelmességedért?
  • Milyen földi jutalmakért dolgozol itt a Földön? Milyen módon gyűjtesz jutalmakat a mennyben?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.09.26)

Szólj hozzá!

Mennyei házirend

2022. szeptember 25. 03:00 - Erika1832

mennyorszag-1-1404x790.jpg

Most megadom nektek a választási lehetőséget élet és halál, Isten áldása és Isten átka között, és a mennyet és a földet hívom, hogy tanúi legyenek a döntéseteknek. Válasszátok az életet." (5. Móz 30,19 GNT

Az emberek állandóan azt kérdezik: "Egy szerető Isten hogyan küldheti az embereket a pokolba?"

Tegyük fel, hogy drogfüggő vagy, és az utcán élsz. Az életed szétesik a függőséged miatt, és nincs otthonod, sőt, még arra sincs lehetőséged, hogy lefürödj, vagy egyél valahol.

Aztán jön valaki, és azt mondja: "Hadd segítsek. Gyere el velem a házamba, és segítek, hogy tisztálkodhass, új öltözetet adok neked és megetetlek. És a házamban élhetsz. A családom részévé válhatsz. Valójában örökbe foglak fogadni. Felveheted a nevemet! Ki fogom fizetni az összes adósságodat. Még a hitelkártyámmal is rendelkezhetsz, és hozzáférhetsz a családom összes javához. Nem kell megkeresned vagy megdolgoznod érte. Ezt egyszerűen azért teszem, mert szeretlek, és kegyelmet akarok mutatni neked."

"Ha azonban a családom részeként a házamban élsz, van néhány házirend, amelyeket be kell tartanod. Tiszteljük egymást, és segítünk egymásnak a ház körüli teendőkben. És a házunkban nem drogozunk."

Ésszerű, hogy tőled is elvárják, hogy betartsd a család házirendjét? Természetesen. Ha egy ilyen ajánlatot tesznek, a legkevesebb, amit elvárhatnak tőled, hogy tisztelettel válaszolj erre a kegyelemre.

Választhatsz úgy, hogy ezt mondod: "Köszönöm, de azt választom, hogy az utcán élek, mert nem akarok felhagyni a drogokkal. Nem vagyok hajlandó leszámolni velük azért, hogy a családod része legyek."

Ha visszautasítod az ajánlatot, ennek a döntésednek minden rossz hatása a te felelősséged lesz, és nem azé a személyé, aki kegyelmes veled. Ez a személy megtette azt a szeretetteljes ajánlatot, hogy segít neked kilábalni a rossz helyzetből. Ezért nem mondhatod rá, hogy szeretetlen.

Nem Isten küldi az embereket a pokolba. Az emberek döntenek úgy, hogy odamennek.

Amikor úgy döntesz, hogy követed Jézust, csak egy házszabály van: Jézus már kifizette a jegyedet a mennybe. Már megbocsátott neked! Csak annyit kell tenned, hogy elfogadod ezt.

Ha a saját dolgaidat magad akarod intézni, és elutasítod Isten kegyelmi ajánlatát, akkor ő nem szeretetlen. A te döntésed, hogy tönkreteszed az életedet.

Istennek joga van házirendet alkalmazni mennyei otthonában. Az, hogy ezt te betartod-e, rajtad áll.

Segítő kérdések elmélkedéshez és beszélgetéshez:

  • Úgy gondolod, hogy Istennek joga van szabályokat hozni arra vonatkozóan, hogy ki kerülhet a mennybe? Ha igen miért, vagy miért nem? 
  • Hogyan mutatja meg Isten, hogy szeret téged, ha megválaszthatod, hol töltöd az örökkévalóságot?
  • Miért van szabadság abban, hogy átadd az életedet Jézusnak?

Isten veled akarja tölteni az örökkévalóságot!

Bár Isten veled akarja tölteni az örökkévalóságot, a bűnöd elválaszt tőle, és te semmit nem tudsz tenni azért, hogy helyrehozd a dolgokat. Tehát szükséged van valakire, aki megment a bűneidtől, és elfogadhatóvá tesz téged Isten számára.

Ezért küldte Isten Jézust. Az Ő kereszthalála minden rosszért megfizetett, amit valaha is tettél, vagy tenni fogsz. Jézus lehetővé tette számodra, hogy kapcsolatba kerülj az Atyával. A Biblia azt mondja: "Istennel együtt igazzá válunk azáltal, hogy Jézus Krisztusba vetettük a hitünket. És ez mindenkire igaz, aki hisz, függetlenül attól, hogy kik vagyunk" (Róm 3,22 NLT).

Jézussal akkor tudod elkezdeni az utad, ha hiszel benne és megvallod a bűneidet. Ha készen állsz arra, hogy átadd az életedet Jézus Krisztusnak, kezdd azzal, hogy elmondod ezt az egyszerű imát: "Drága Istenem, tudom, hogy bűnös vagyok, és bocsánatodat kérek. Hiszem, hogy Jézus Krisztus a te Fiad. Hiszem, hogy meghalt a bűneimért, és hogy feltámasztottad Őt. Bízni akarok benne, mint Megváltómban, és követni akarom Őt, mint Urat a mai naptól kezdve. Irányítsd az életemet, és segíts nekem megtenni az akaratodat. Jézus nevében imádkozom. Ámen."

Ha elmondtad az előbbi imát, és befogadtad Jézust az életedbe, kérlek, küldj egy e-mailt nekem angol nyelven a Rick@PastorRick.com címre! Szeretnék néhány ingyenes angol nyelvű kiadványt küldeni számodra, ami segítségedre lesz, hogy megkezd az utadat Jézussal.

*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.09.18.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

 

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása