Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Ne csak gyors, hanem helyes döntést hozz!

2020. május 29. 03:00 - Anika Enikő

20200529.jpg

„Dániel pedig bement a királyhoz, és azt kérte tőle, hogy adjon neki időt, ő majd megadja az álmára a magyarázatot” (Dán 2,16 GNT fordítás).

Amikor valami lehetetlennek tűnő dolgot kérnek tőled, akkor kezdd azzal, hogy nem engeded meg magadnak, hogy bepánikolj; majd igyekezz megismerni a tényeket! Ezután kérj egy kis gondolkodási időt!

Miért? Mert a legnagyobb kísértésed a válság közepén az, hogy impulzív legyél. Általában ilyenkor nem észszerűen, hanem az érzelmeidre hallgatva gondolkozol, és gyors döntést szeretnél hozni.

Ám a gyors döntésnél sokkal fontosabb a helyes döntésnek a meghozatala.

A rossz döntés rossz döntés marad akkor is, ha gyorsan hozod meg. Szóval lépj hátra egyet, vegyél egy nagy levegőt, nyugodj meg, és beszélgess Istennel!

Dániel pont ezt tette, amikor a király arra kérte, hogy magyarázza meg az álmát (mindez azután, hogy a király megparancsolta, hogy öljék meg azokat, akik korábban megpróbálták megfejteni azt): „Dániel pedig bement a királyhoz, és azt kérte tőle, hogy adjon neki időt, ő majd megadja az álmára a magyarázatot” (Dán 2,16 GNT fordítás).

Nagyszerű példaként áll Dániel előttünk, hogy amikor egy helyzetben óriási nyomás van rajtunk, kérjünk időt, és beszéljünk Istennel a helyzetről!

Valószínűbb, hogy jobb döntést hozol, ha nem hamarkodod el a döntést. Nem kell kapkodni.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Előfordult már, hogy meggondolatlanul cselekedtél, amikor valami igazán nehéz dologra kértek fel? Hogyan sült el a dolog?
  • Miért olyan könnyű halogatni, ha nehéz helyzetben vagy?
  • Ki az életedben az, akit emlékeztetni kell arra, hogy nem kell elkapkodni a dolgokat, és meg kell adni az időt?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2020.05.22.)

Szólj hozzá!

Két lépés, hogy megismerd Isten akaratát

2020. március 30. 03:00 - magyarosijulia

20200330.jpg

„Ha tudni akarod, hogy mit akar Isten, hogy tegyél, kérdezd meg őt, aki készségesen válaszol, mert ő mindig kész bőségesen adni bölcsességet mindazoknak, akik kérik tőle" (Jak 1,5 TLB fordítás).

Ha meg akarod ismerni Isten akaratát, akkor kezdd ezzel a két lépéssel:

1. Ismerd be, hogy szükséged van útmutatásra!
A 25. zsoltár 9. verse ezt írja: „Az alázatosakat igazságban vezeti, és az ő útjára tanítja őket".

Ha még soha nem érezted Isten vezetését, akkor ez lehet, azért van, mert eddig soha nem ismerted be, hogy szükséged van az útmutatására. Úgy mész munkába, hogy azt feltételezed, hogy tudod, mit kell tenned anélkül, hogy imádkoznál érte. Pénzügyi döntéseket hozol, utazásokat tervezel, vagy a hivatásoddal kapcsolatosan lépéseket teszel anélkül, hogy megállnál, és imádkoznál értük. Ha egyedülálló vagy, lehet, hogy úgy hívsz el valakit randira, hogy előtte nem kérdezed meg Isten útmutatását.

Azt gondolod, hogy tudod, de inkább állj meg, és ismerd be, hogy szükséged van útmutatásra, mert ez az első lépés afelé, hogy megtudd Isten akaratát az életedre nézve.

2. Kérd hittel Isten iránymutatását!
A Biblia ezt írja a Jakab levele 1. fejezetének 5. és 6. versében: „Ha tudni akarod, hogy mit akar Isten, hogy tegyél, kérdezd meg őt, aki készségesen válaszol, mert ő mindig kész bőségesen adni bölcsességet mindazoknak, akik kérik tőle; ő nem fog neheztelni rád. De amikor kéred, légy biztos benne, hogy tényleg várod a válaszát, mert a kétségeskedő elme olyan nyugtalan lesz, mint a tenger hulláma, amelyet a szél sodor, és ide-oda hajt" (TLB fordítás).

Figyeld meg, hogy két kulcs van Isten akaratának megismeréséhez. Először is, a megfelelő személyt kell kérdezned: Istent. Nem a fodrászodat, az autószerelődet vagy egy rádiós műsorvezetőt kell kérdezned. A megfelelő személynek kell feltenned a kérdést.

Utána, helyes hozzáállással kell kérdezned, azt várva, hogy Isten válaszolni fog. Kérted már úgy Isten vezetését, hogy valójában nem is vártad, hogy válaszoljon? Úgy kell kérdezned, hogy várod is Isten válaszát.

Isten megbecsüli a hitet, és bölcsességet ígér az életed következő lépéséhez.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen nagy döntéseket hoztál az utóbbi időben az életedre nézve? Honnan tudtad, hogy az Isten akarata volt? Hogyan hatott az imádság a döntésedre?
  • Kihez fordulsz, amikor szükséged van segítségre ahhoz, hogy felismerd Isten akaratát? Hogyan vezet vissza az a személy Isten Igéjéhez és az imádsághoz?
  • Szerinted miért akarja Isten, hogy várakozóan imádkozz?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2020.03.23.)

Szólj hozzá!

Hogyan kezdj el kimászni az adósságból?

2020. január 28. 03:00 - magyarosijulia

20200128.jpg

„Ne tartsd vissza adósságaid visszafizetését!” (Péld 3,27 TLB fordítás).

Isten bőven kifejti a Bibliában, hogy miként érez az adóssággal kapcsolatban: „Ne tartsd vissza adósságaid visszafizetését!” (Péld 3,27 TLB fordítás). Pál rómaiakhoz írott levele 13. fejezetének 8. versében ezt írja: „Ne hagyjatok fennmaradó adósságot!” Isten kijelenti azt a bölcsességet, amit valamennyien ösztönösen így is gondolunk: az adósság nem jó.

Amikor megnézzük, hogy hol állunk jelenleg, akkor a legtöbben hajlandóak lennénk elkerülni azt, hogy újabb adósságba keveredjünk, ha ezzel megfizethetnénk azokért, amelyekbe már belesiklottunk. De Isten azt akarja, hogy visszafizesd azt, amivel tartozol, hogy megáldhasson az anyagiakban. Hogy ezt meg tudd tenni, el kell kötelezned magad, hogy megteszed, utána pedig meg kell tervezned, hogy hogyan viszed azt véghez.

Először is, el kell kötelezd magad, hogy megteszed. Valószínűleg észrevetted, hogy mennyire egyszerű belesiklani az adósságba. Még csak végig sem kell gondolnod. Kifele siklani viszont nem lehetséges. Egy teljes fordulatot kell venned, hogy egy hosszú úttal visszamássz a hegyre. Ehhez egy kemény döntés és elköteleződés szükséges, hogy rászánd a szükséges időt és fegyelmet, ami kivisz az adósságból.

Könnyen egyedül érezheted magad ezen a hegyen felfele haladó úton. De Isten pontosan tudja, hogy hol vagy! Ő már nagyon régen tudta, hogy ez meg fog történni. Isten segíteni akar a problémáiddal való küzdelemben, meg akar erősíteni azok által, és növekedést akar adni a problémák közepette. Ő veled van ebben a kihívásban. Nem vagy egyedül.

Először elkötelezed magad, utána készítesz egy tervet.

Nélkülözhetetlen, hogy legyen egy terved. Az adósságból csak lépésről lépésre, napról napra lehet kimászni. És egy olyan valami is hozzátartozik, amit a legtöbb ember utál: a fegyelem. Ez azt jelenti, hogy nem teszem meg ezt, nem veszem meg azt, elhatározom, hogy megteszem ezt, és eldöntöm, hogy nem teszem meg azt. A Biblia ezt írja A példabeszédek könyve 21. fejezetének 5. versében: „A jó tervezés és a kemény munka jómódra vezet, de az elhamarkodott cselekedetek szegénységet eredményeznek" (NLT fordítás).

Ha adósságod van, ne hagyd figyelmen kívül a Biblia figyelmeztetését: kerüld el az elhamarkodott cselekedeteket! Ha adósságban vagy, szenvedsz, és olyan gyorsan meg akarsz szabadulni ettől a szenvedéstől, amilyen gyorsan csak lehet. Így nagyon hajlamos vagy engedni ennek a kísértésnek.

Ne keresd az elhamarkodott cselekedeteket! Keresd Isten tervét! Kötelezd el magad a terv iránt, és döntsd el, hogy minden tőled telhetőt megteszel, hogy elérd a céljaid!

Gondolj bele, hol lehetsz egy év múlva, ha elkezdesz szorgalmasan kilépdelni az adósságból! Utána, tedd meg ezeket a lépéseket naponta, és hagyatkozz Isten bölcsességére és kegyelmére, hogy ő elvégezze a nehezét.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Ha most nem lenne adósságod, mi lenne másképp az életedben?
  • Képzeld el, hogy hova szeretnél eljutni egy év múlva anyagi szempontból! Mit kell megtenned minden nap, hogy elérd ezt a célt?
  • Miért utálja a legtöbb ember a fegyelem gondolatát, amikor a pénzügyekről van szó?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2020.01.21.)

Szólj hozzá!

Isten ismerete segít megismerni önmagad

2020. január 02. 03:00 - gabormel

20200102.jpg

„Hit által Mózes, amikor felnőtt, visszautasította, hogy a fáraó lánya fiaként ismerjék” (Zsid 11,24 NIV fordítás).

Egyszer a templomomban valaki küldött nekem egy üzenetet, amelyben ez állt: „Rick pásztor, mivel nem igazán tudom, hogy ki vagyok, vagy kinek kellene lennem, ezért végül mások elvárásainak megfelelően formálom magam. [...] Meg tudod tanítani nekünk, hogyan fedezzük fel identitásunkat?”

Az igaz, hogy ha nem tudod, ki vagy, mások elvárásai szerint élsz. Isten azonban ennél sokkal többet kínál neked. Azt akarja, hogy abban a valódi identitásban élj, amelyet ő adott neked.

A Biblia egy híres történetet mesél el valakiről, aki úgy döntött, hogy az Istentől kapott identitásának megfelelően él: ez Mózes története.

Mózes volt a legnagyobb vezető az egész Ószövetségben. Ő vezette szabadságra a zsidókat 400 évi egyiptomi rabszolgaság után. Ő kapta meg Istentől a tízparancsolatot. Őt bízták meg a Biblia első öt könyvének megírásával.

Mózes rabszolgaként kezdte életét. Az édesanyja csecsemőként a folyóba egy kosárba helyezte, ezzel próbálta megmenteni őt a népirtástól. A fáraó lánya talált rá, és hercegként nevelkedett.

A zsidókhoz írt levél 11. fejezetének 24–27. versei foglalják össze a történet többi részét: „Hit által Mózes, amikor felnőtt, visszautasította, hogy a fáraó lánya fiaként ismerjék. Úgy döntött, hogy inkább bánjanak vele rosszul Isten népével együtt, minthogy élvezze a bűn röpke örömeit. Krisztus kedvéért a szégyent nagyobb értéknek tartotta az egyiptomiak kincseinél, mivel előre látta jutalmát. Hit által elhagyta Egyiptomot, nem félt a király haragjától, kitartott, mert látta azt, aki láthatatlan” (NIV fordítás).

Tehát mi történt Mózessel azokban a köztes években? Hogyan változott át rabszolgából herceggé? Hogyan lett hajlandó mindent elhagyni, hogy Isten népét vezesse? Nos, röviden: felnőtt. Nem csak fizikailag, hanem szellemileg is.

Amint Mózes felnőtt, feltette mindazokat a kérdéseket, amelyeket mindenki feltesz: Ki vagyok én? Honnan jöttem? Miről szól az egész életem?

Végül letisztult a válasza. „...visszautasította, hogy a fáraó lánya fiaként ismerjék.” Felnőtt, és nem volt hajlandó tovább hazugságban élni. Ismerte identitását, és úgy döntött, hogy úgy él, ahogy Isten megteremtette őt. Ez megmutatta a szellemi érettséget.

Szóval hogyan ismerheted meg az Istentől kapott identitásodat? Azáltal, hogy jobban megismered Istent.

Minél közelebb kerülsz Istenhez, annál jobban meg fogod érteni önmagad. Ennek az az oka, hogy Isten a te Alkotód. Minél jobban megérted Alkotódat, annál jobban megérted önmagad, mert te az ő alkotása vagy.

Mózeshez hasonlóan egy választással nézel szembe: Színlelni fogod egész hátralévő életedben, hogy olyan valaki vagy, aki nem? Vagy úgy döntesz, hogy úgy élsz, mint az az egyén, akinek Isten teremtett téged?

Amennyiben úgy döntesz, hogy úgy élsz, mint amilyennek Isten teremtett téged, lehet, hogy egyesek nem fogják helyeselni. Ez azonban nem igazán fog számítani. Tudni fogod, hogy ki vagy, és hova tartasz. És megkapod Isten jóváhagyását.

Hogyan tudod ezt megvalósítani?

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Isten ismerete hogyan segít jobban megismerni önmagadat?
  • Véleményed szerint milyen jó és rossz módokon változott Mózes élete, miután „visszautasította, hogy a fáraó lánya fiaként ismerjék”?
  • Amikor azokra az emberekre gondolsz, akik úgy döntenek, hogy megélik az Istentől kapott identitásukat, miben különböznek azoktól, akik nem?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2019.12.26.)

Szólj hozzá!

Két lépés a kísértés legyőzésére

2019. november 18. 03:00 - Erika1832

20191118.jpg

„Fogadjátok el Isten üdvösségét sisakként, és vegyétek el a Szellem kardját, ami az Isten beszéde” (Ef 6,17 NCV fordítás).

Ha sikeres szeretnél lenni a kísértésekkel szembeni küzdelemben, akkor az Isten Igéjéből kapott ígéretekre kell támaszkodnod. Mindenkinek fejből kellene tudnia Pál első levele a korinthusiakhoz 10. részének 13. versét: „Isten hűséges; nem hagyja, hogy nagyobb kísértésbe ess, mint amit el tudsz viselni. De amikor kísértésbe esel, egyúttal a kiútról is gondoskodik, és így elviselheted azt” (NIV fordítás).

Sok embertől halottam már: „Nem tehettem róla, lehetetlen volt ellenállni. Nem volt más választásom, mint megadni magam.” Ha te is ezt mondod, akkor ezzel azt állítod, hogy Isten hazudik. Ezzel szemben ő azt ígéri, hogy amikor kísértéssel fogsz szembesülni, akkor mindig meg fogja mutatni neked a kimenekülést abból. Lehet, hogy ez nehéz és fájdalmas lesz, és még kínos is lehet a számodra, de mindig lesz kiút. Isten gondoskodni fog róla, hogy legyen kiút, mivel megígérte.

Sátán az elméd birtoklásáért állandó küzdelmet folytat. Ez az a hely, ahol a csata zajlik. Amikor Isten ad ötletet, az inspiráció. Amikor az ördög ad ötletet, az kísértés. Minden nap döntened kell, hogy a kétféle gondolat közül melyiket valósítod meg.

Ha a kísértő gondolatokat kicseréled az igazsággal, amit a Biblia mond, megváltozik az elméd.

A Biblia azt mondja, hogy álljatok ellen az ördögnek. Hogy tudsz neki ellenállni? Úgy, hogy felkészülsz a kísértésre. Az efezusiakhoz írt levél 6. részének 17. verse azt mondja, hogy Fogadjátok el Isten üdvösségét sisakként, és vegyétek el a Szellem kardját, ami az Isten beszéde” (Ef 6,17 NCV fordítás).

Két dolog van, amit meg kell tenned annak érdekében, hogy győztes légy a kísértés idején. Az első lépés az üdvösség megszerzése: „Tedd fel Isten üdvösségét sisakként a fejedre!” Minek a sisak? Védelmet nyújt a fejed és az elméd számára a kísértő gondolatokkal szemben, ugyanis ahogy az előbb is említettük, egy ádáz csata folyik e területen. Mielőtt nemet mondhatnál az ördögnek, meg kell tanulnod igent mondani Jézus Krisztusnak. Az ő megváltásában van meg az az erő, amire szükséged van az ellenálláshoz, ahhoz, hogy nemet tudjál mondani.

A második lépés az, hogy elfogadd Isten Igéjét, hogy kísértéskor kardként használhasd mint ellenszert, mert az ő beszéde igazság. Például, amikor a munkahelyeden kísértés ér, mi hasznát veszed annak, hogy a Bibliád otthon  van az asztalon? Semmi hasznát. És ez nem jó! Ilyenkor arra van szükséged, hogy az igazságok, amelyeket ez a könyv tartalmaz, már az elmédben legyenek.

Kétségtelen, hogy a kísértés leküzdésének az egyetlen leghatékonyabb eszköze a Szentírás memorizálása. Ha még nem emlékszel igeversekre, akkor nincs fegyvered a harchoz. Amikor az ördög jön, hogyan fogsz neki ellenállni? Ő nem fél a véleményedtől, de fél az igazságtól. Isten kardja Isten igazsága, de fegyverré csak akkor válik, amikor megjegyzed az Igét.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Ezen a héten melyik Igéket szeretnéd megtanulni kívülről a Szentírásból?
  • Iskolai tanulmányaid során milyen módszereket használtál, amikor fejből kellett megtanulni valamit? Az Ige  megtanulásában hogyan tudod használni ezeket a módszereket?
  • Ki az, aki ki tudná kérdezni tőled a kívülről megtanult Szentírási részleteket? Miért fontos, hogy legyen egy ilyen személy?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2019.11.11.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása