Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


A hálaadó ima békét hoz

2018. november 12. 03:00 - Lilla:)

"Ne aggódjatok semmi miatt, helyette mindenért imádkozzatok! Mondjátok el Istennek, mire van szükségetek és adjatok hálát mindenért, amit tett. Ezek után megtapasztaljátok majd Isten békéjét" (Filippi 4:6-7., NLT fordítás)

A Filippi 4:6-7-ben azt olvassuk, hogy a Biblia legnehezebb tanítása az, hogy engedelmeskedjünk: "Ne aggódjatok semmi miatt, helyette mindenért imádkozzatok! Mondjátok el Istennek, mire van szükségetek és adjatok hálát mindenért, amit tett. Ezek után megtapasztaljátok majd Isten békéjét" (NLT fordítás)

Nem egyszerű aggodalmak nélkül tekinteni életünk mindennapos, gyakran rémisztő részleteire, de Isten pontosan megmondja, mit is kell tennünk: "Mindenért imádkozzatok...adjatok hálát mindenért, amit tett." A hálaadó ima békét hoz. Isten ezzel azt mondja, hogy amikor elkezdesz aggódni, akkor abbahagytad az imádkozást.

A szülők értik a hála erejét. A legtöbb szülő nem értékeli ha a gyermekei folyton csak kérnek és sosem mondják azt, hogy "köszönöm". Isten ugyanígy látja a dolgokat. Azt akarja, hogy elmondjuk, ha szükségünk van valamire. Az Újszövetségben több mint 20 alkalommal említi meg, hogy "kérjetek". Azonban azt szeretné, ha hálával kérnénk.

A Biblia arra ösztönöz, hogy pontosan fogalmazzuk meg kéréseinket és hálánkat. Ahelyett, hogy "köszönök mindent", azt szeretné, ha elmondanánk neki, miért is vagyunk hálásak. Amikor azt mondom a feleségemnek, hogy "Olyan hálás vagyok érted", mindig azt kéri, hogy mondjam el, pontosan miért. Szereti hallani, mit értékelek benne, és miért vagyok hálás érte.

Isten is hallani akarja ugyanezeket a dolgokat. Tehát amikor imádkozol, mondd el Istennek, hogy miért vagy hálás. Az ima az egyik legfontosabb módja annak, hogy kifejezzük felé hálánkat.

Előre hálát adni Istennek nagy lépés a hitben. A Biblia azt mondja, hogy amikor előre hálát adunk Istennek valamiért, amire még nem is válaszolt, akkor csodák történnek. Minél hálásabbak vagyunk, annál inkább munkálkodik Isten az életünkben. A Biblia azt mondja, hogy Isten az ő gyermekei hálájában lakik. A hálánkat mint az erő eszközét használja az életünkben.

Segítő kérdések elmélkedéshez és beszélgetéshez:

  • Miért olyan fontos a hála a lelki életünkben?
  • Légy olyan pontos, amilyen csak tudsz: miért vagy hálás Istennek? Tölts egy kis időt imával és köszönd meg Istennek ezeket a dolgokat!
  • Mik azok a dolgok, amikről hiszed, hogy Isten meg fogja áldani a jövőben? Köszönd meg neki ezeket - még akkor is ha meg sem történtek egyelőre.

 

Készen állsz befogadni Jézust a szívedbe?

Meg akarod kapni Isten kegyelmi ajándékát? Ezzel az egyszerű imával elmondhatod Istennek, hogy el akarod fogadni Jézus ajándékát.

Ima:

"Kedves Istenem! Félek, de meg akarlak ismerni. Nem egészen értek mindent, viszont köszönöm, hogy szeretsz engem. Köszönöm, hogy velem voltál még akkor is, amikor észre sem vettem. Köszönöm, hogy itt vagy nekem és hogy nem azért küldted Jézust, hogy elítéljen, hanem hogy megmentsen.
Beismerem, hogy soha még csak észre sem vettem, hogy szükségem van egy Megmentőre, azonban ma meg szeretném kapni Fiad ajándékát. Arra kérlek, hogy ments meg a múltamtól, a hibáimtól, a bűneimtől, a szokásaimtól, a sérelmeimtől és a csalódásaimtól. Szükségem van rád, hogy elvedd a stresszt és helyette szereteteddel tölts meg. Szükségem van arra, hogy békében éljek veled és szükségem van rá, hogy a te békéd töltse be a szívem.
Arra kérlek, hogy ments meg a Te célodnak megfelelően. Tudni akarom, miért helyeztél engem erre a bolygóra. Be akarom tölteni azt a célt, amit Te előkészítettél nekem. Meg akarom tanulni, hogyan szeresselek Téged, bízzak Benned és ápoljam a kapcsolatom Veled. Jézus nevében imádkozom. Amen."

Ha elmondtad ezt az imát, akkor kérlek mondd el nekem és írj a Rick@PastorRick.com címre. Szeretnék küldeni neked néhány dolgot, amivel megkezdheted utadat Jézussal.

( * Daily Hope by Rick Warren, 2018.11.05.)

Szólj hozzá!

Ki lesz ott a mennyben miattad?

2018. október 20. 03:00 - Lilla:)

"A legfontosabb dolog számomra, hogy befejezzem küldetésem, a munkát, melyet az Úr rám bízott - hogy elmondjam az Örömhírt az embereknek Isten kegyelméről." (Apostolok Cselekedetei 20:24., NCV fordítás)

grass-black-and-white-white-sport-game-audience-1331792-pxhere_com.jpg

A Biblia azt mondja az Apostolok Cselekedetei 20:24-ben, hogy "A legfontosabb dolog számomra, hogy befejezzem küldetésem, a munkát, melyet az Úr rám bízott - hogy elmondjam az Örömhírt az embereknek Isten kegyelméről." (NCV fordítás)

Figyeld meg, nem azt mondja, hogy a legfontosabb dolog az életben az, hogy megházasodj, legyen nyugdíjalapod, sokat utazz, híressé válj vagy hogy kifizesd a házad. Azt mondja, hogy a legfontosabb dolog az életben az, hogy beteljesítsd a küldetésed. Ha Jézus meghalt érted  a kereszten, hogy betölthesd a küldetésed, és ha te ezt nem teszed meg, az hatalmas, örök ideig megmaradó tékozlás.

Isten egy adott céllal helyezett téged a Földre. Tervei vannak, amiket csak te tudsz megvalósítani. Ennek része, hogy elmondd az Örömhírt Isten kegyelméről másoknak. Te is azért ismerheted Krisztust, mert valaki más beszélt neked róla. Te kinek fogod elmondani?

Ha valaki meghalt érted, akkor te nem akarnál tudni róla? Isten minden egyes emberért meghalt. Ezen a hétvégén egy átlagos amerikai ül otthon a TV előtt egy üdítővel vagy egy sörrel, talán újságot olvas, lazít - viszont egyáltalán nem tud arról, hogy Jézus Krisztus meghalt érte, és nem tud a számára elérhető kegyelemről sem.

A Biblia azt mondja a 2Péter 3:9-ben, hogy az Úr nem szeretné, ha bárki is elveszne, és Ő azt akarja, hogy mindenki menjen hozzá bűnbocsánatért. Isten mindenkit szeretne a családjában látni, és mivel számára fontos ez, nekünk is fontos kell, hogy legyen.

Azzal mutathatjuk ki hálánkat Istennek az Ő kegyelméért, hogy céllal, tartalmasan, mások életét megjobbítva éljük az életünket - ha készek vagyunk mindig adni és ha elmondjuk az Örömhírt annyi embernek, amennyinek csak tudjuk.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mikor hallottad először az Örömhírt Isten kegyelméről? Milyen változást vettél észre azóta, hogy elfogadtad az Örömhír üzenetét?
  • Mi tart vissza attól, hogy megoszd az Örömhírt a környezetedben lévő emberekkel?
  • Szánj időt arra, hogy előre leírod a bizonyságtételed. Így jobban felkészült leszel arra, hogy elmondd majd valakinek, amikor Isten lehetőséget ad rá.

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.10.13.)

Szólj hozzá!

Ha változni akarsz, nézz szembe az igazsággal

2018. augusztus 20. 03:00 - Lilla:)

"Hallottatok Jézusról és tanultatok az igazságról, mely tőle származik." (Efézus 4:21., NLT fordítás)

A személyes változás titka nem az akaraterőben rejlik. A titok, hogy ismerni kell az igazságot és szembe kell nézni vele. Ismerned kell és szembe kell nézned az igazsággal saját magaddal és a természeteddel kapcsolatban, ha változni akarsz.

Addig semmi nem változik az életedben, amíg meg nem ismered az igazságot a gyengeségeiddel, a kapcsolataiddal, a sikereiddel, bukásaiddal, a múltaddal és jövőddel kapcsolatban, aztán szembe kell nézned velük.

Semmi sem változik, amíg ezt nem teszed meg. Az igazságot pedig Jézus Krisztusban találod.

Miért van szükségünk arra, hogy először megtanuljuk az igazságot, még azelőtt, hogy bármi is változna az életünkben? Íme, ezért: Minden önpusztító szokás mögött egy hazugság áll, amit elhiszünk. Ha kétségeid vannak, az azért van, mert elhittél néhány hazugságot: "elkölthetem és megúszom" vagy "úgyis mindig vissza tudom fizetni." Lehetséges, hogy túlbecsülöd mennyit fogsz keresni, vagy elhiszel egy hazugságot, miszerint nagyobb házra van szükséged.

De tényleg így van? Biztos vagy benne, hogy ez az igazság? Be is tudod bizonyítani? Teljesen biztos vagy benne, hogy amit az anyagi helyzetedről állítasz, az igaz?

Mi a helyzet a kapcsolataiddal? Mi a helyzet azokkal a dolgokkal, amiket saját magadról állítasz? Igaz, amit a múltadról vagy néhány eseményről gondolsz? Ugyanezt mondja róla Isten is?

A Biblia azt tanítja, hogy a személyes változás az igazsággal kezdődik. Ez az az igazság, ami megszabadít. Pál apostol azt mondja, "Hallottatok Jézusról és tanultatok az igazságról, mely tőle származik" (Efézus 4:21., NLT fordítás). Ki az igazság? Jézus az, és mivel ő maga az igazság, ezért ő mindig az igazat mondja neked. Az ő szava igaz. A Biblia az ő Szava, ez pedig azt jelenti, hogy a Biblia az igazság. (2. Timóteus 3:16-17.)

Amit a TV-ben látsz vagy a könyvekben olvasol, nem mindig segítenek, hiszen nem mindig az igazságot foglalják magukba. Ezt már megtanultad? Amit viszont Isten mond neked, az mindig igaz lesz. Isten Szava megmutatja neked, hogyan térj vissza ahhoz az élethez, amit ő rendelt el számodra, majd pedig megmutatja, hogyan maradj ezen az úton.

Ezért olyan fontos, hogy naponta tarts csendességet, amikor Isten Szavával foglalkozol. Semmi sem változik, amíg nem kerül a szívedbe az igazság. Amíg hazugságokra, félreértésekre, csalásra és féligazságokra alapozod az életed, nem fogsz megváltozni. Azonban amint szembenézel az igazsággal és válaszolsz az igazságra, elkezded majd meglátni a változásokat az életedben.

Segítő kérdések elmélkedéshez és beszélgetéshez:

  • Szántál már valaha arra időt, hogy a gyengeségeiden elmélkedj és azokért imádkozz? Miért fontos, hogy ezt megtedd?
  • Miért bízhatsz abban, hogy a Biblia Isten Szava?
  • Min kellene változtatnod a napod ütemezésében és a prioritási sorrended felállításában, hogy minden nap időt tudj szánni Isten Szavára?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.08.13.)

Szólj hozzá!

Az erőfeszítés megspórolása csak leterel utunkról

2018. augusztus 17. 03:00 - Mate Cseri

"Hallgasd figyelmesen szavaim, ne veszítsd őket szemed elöl. Engedd igéimnek, hogy átjárják szíved, mivel életet hoznak megtalálóiknak, és gyógyulást az egész testnek." (Példabeszédek 4:20-22, saját fordítás)

shortcut_1.jpg

Miközben az ember próbálja céltudatosan élni az életét, az egyik lehetséges buktató az a kísértés, hogy spórol az erejével.

Valójában önmagunk ilyen típusú kímélése csak letérít utunkról. Ezek lehetnek erkölcsiek, lelkiek, anyagiak vagy kapcsolatiak.

De eltérítenek attól, amit Isten akar véghezvinni életünkben, végül felemészti időnket, erőnket, erőforrásainkat és leleményességünket. 

Az erőfeszítés megspórolása mindig szűk látókörű. Isten azt akarja, hogy hagyjunk fel a "földi dolgokkal való törődéssel" (Kolosszei 3:2). Nézzünk fel, és legyünk arra figyelmesek, hogy mi történik Krisztus körül - ott van a lényeges tevékenység. Nézzük a történéseket az ő nézőpontjából!

Engedjük Isten igéjének, hogy "átjárja szívünket, mivel életet hoznak megtalálóiknak, és gyógyulást az egész testnek." (Példabeszédek 4:20-22, saját fordítás)

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan lehet felismerni életünkben az erőfeszítés megspórolását?
  • Hogyan próbáltad levágni az utat a múltban, miközben céljaid eléréséért dolgoztál?
  • Hogyan okozhatnak ezek Istennel szembeni engedetlenséget?

 *(Daily Hope by Rick Warren, 2018.08.10.)

Szólj hozzá!

Ha hallani akarod Isten hangját, közeledj hozzá

2018. augusztus 16. 03:00 - Erika1832

"Csak az Úr ad bölcsességet, tőle származik az ismeret és értelem." (Példabeszédek 2:6, GNT fordítás)

 

1206462482_4ef3a2b363.jpg

Azt mondod, „Bízni akarok Istenben, de nem hallom őt”.

Nem fogod hallani, hogy Isten mit mond, amíg az elméd tele van ezer más zsibongó gondolattal. Ahhoz, hogy meghallhasd Őt, közelebb kell kerülnöd hozzá. Arra van szükséged, hogy csöndben és kettesben légy vele.

A Biblia azt mondja, "Csendesedjek el és ismerjétek el, hogy én vagyok az Isten." (Zsoltárok 46:10, NIV-fordítás). Ez azt jelenti, hogy ülj le és maradj csendben. Így tudod meghallani Istent és így tudsz közelebb kerülni hozzá. Csak ülj egyedül, csendben a Bibliáddal, és kérdezd meg: "Istenem, van valami, amit mondani akarsz?” Olvasd Isten Igéjét és mondd el neki, ami a szívedet nyomja.

Isten azt mondja, ő  bölcsességet fog neked adni ahhoz, hogy a hangját felismerd és megtedd, amit mond. "Az Úr az, aki bölcsességet ad; tőle jön az ismeret és a megértés." (Példabeszédek 2:6, GNT ford.).

Mondd el a következő imát: "Istenem, a te hangodra akarok hallgatni és nem a kételkedő hangokra. Közelebb szeretnék kerülni hozzád és szeretnélek jobban megismerni téged. Hallani szeretnélek téged, és ígérem, utána engedelmeskedni fogok neked. Olyan ember szeretnék lenni, akit te tudsz használni és akit megáldasz.”

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

• Amikor kettesben vagy az Úrral, mit kellene megváltoztatnod ahhoz, hogy le tudj csendesedni és közelebb tudj kerülni hozzá?
• Általában hogyan szoktál reagálni arra, amikor Istentől valamilyen iránymutatást vagy vezetést kapsz?
• Hogyan tudod megmutatni, hogy kész vagy Isten vezetésének engedelmeskedni?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.08.09.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása