Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Három dolog, amiért imádkozz a fájdalmadban

2024. október 03. 03:00 - FodorImi

hands-2168901_1920.jpg

„Abba, Atyám - kiáltotta -, neked minden lehetséges. Kérlek, vedd el tőlem a szenvedésnek ezt a poharát. Mégis azt akarom, hogy a te akaratod legyen meg, ne az enyém.” Márk 14,36 (NLT fordítás)

A keresztre feszítése előtti éjszakán Jézus a Gecsemáné kertben imádkozott. Tudta, hogy másnap kínzással, szenvedéssel és kereszthalállal kell szembenéznie. Nem akarta átélni ezt a fájdalmat, ahogy te vagy én sem akarnánk.

Egy kissé távolabb ment, és a földre borult, és  imádkozott, hogy ha lehetséges, múljék el tőle a rá váró szörnyű óra.” (Márk 14,35).

Jézus tudni akarta, hogy van-e más módja annak, hogy Isten véghezvigye akaratát a világ megváltására. Imádkozott, és kérte Atyját, hogy készítse fel az útra. Ezzel Jézus megmutatta nekünk, hogy nem baj, ha elmondod Istennek, hogy nem akarsz szenvedni.

A Márk evangéliuma 14. fejezete 36. verse szerint: „Abbá, Atyám! Minden lehetséges neked: vedd el tőlem ezt a poharat; mindazáltal ne úgy legyen, ahogyan én akarom, hanem amint te.”

Ebben az imában Jézus megmutatatta azt a három dolgot, amit neked is imádkoznod kell, amikor fájdalmaid vannak:

Ismerd el Isten hatalmát. Mondd Istennek: „Atyám, tudom, hogy te bármire képes vagy! Minden lehetséges számodra. Tudom, hogy képes vagy megoldani ezt a helyzetet. Tudom, hogy meg tudsz óvni ettől a szenvedéstől. Tudom, hogy azonnal el tudnád venni a fájdalmat. Istenem, te mindenható vagy.”

Kérd szenvedéllyel. Aztán mondd Istennek: „Atyám, kérlek, add meg nekem, amit kérek! Vedd el ezt a szenvedést és fájdalmat. Te látod a fájdalmamat, és tudom, hogy törődsz velem. Tudom, hogy velem vagy. Tudom, hogy meghallgatod imámat. Kérlek, ne engedd, hogy ez a fájdalom továbbra is a terhem legyen.”

Fogadd el Isten tervét. Végül mondd el neki: „Istenem, nem akarom ezt a szenvedést átélni. De amit a leginkább akarok az, hogy meglegyen a te akaratod. Mindennél jobban akarom a te tervedet, a te célodat és a te perspektívádat. Kérlek, vidd végbe a te akaratodat az életemben, még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy el kell viselnem ezt a fájdalmat. Tudom, hogy velem leszel, és segíteni fogsz, és ezzel még inkább hozzád hasonlóvá teszel.

Ez nem könnyű ima, különösen akkor, amikor fájdalmat érzel. De mindig ez lesz az az ima, amit Isten nagyra értékel és amire válaszol.

Segítő kérdések elmélkedéshez és beszélgetéshez:

  • Szerinted miért fontos, hogy az imádat Isten hatalmának megerősítésével kezdd?
  • Mit jelent szenvedéllyel imádkozni?
  • Úgy érzed, hogy elmondhatod magadról, hogy mindennél jobban szeretnéd, ha Isten akarata teljesülne az életedben? Miért vagy miért nem?

* (Daily Hope by Rick Warren – 2024.09.26.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Isten akkor is jó, amikor fajdalmaid vannak

2024. szeptember 25. 03:00 - csmsdvd

„Bizony, a ti gondolataitok nem az én gondolataim, és a ti utaitok nem az én utaim– így szól az Úr. Mert amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak az én utaim a ti utaitoknál, és az én gondolataim a ti gondolataitoknál.”. (Ézs 55,8-9)

Valószínűleg sokszor előfordult már, hogy imádkoztál valamiért, és Isten nem úgy válaszolt, ahogy szeretted volna, vagy úgy érzed, hogy egyáltalán nem válaszolt.

Ez azt jelenti, hogy az ima nem működik? Nem, túl sokszor tapasztaltad, hogy működik. Ez azt jelenti, hogy Isten nem jó? Nem, Isten jó, akár fájdalmat érzel, akár nem. Ez azt jelenti, hogy fel kellene adnod az imádkozást? Nem! Isten nem egy automata, és az ima nem fájdalomcsillapító. Ő nem garantált nekünk fájdalommentes életet.

Ha fájdalmaid vannak, és imádkozol, de nem látod a választ, ne add fel. A te dolgod, hogy tovább imádkozz, és továbbra is bízz Istenben, mert tudod, hogy mindent, amit megenged az életedben, jóra fogja használni. Isten egy jó, jó Atya, még akkor is, amikor fájdalmat érzel.

Ha az orvos megnyitja a tested egy műtét során, az fájdalommal jár. De ha ez a műtét megmenti az életedet, nem mondanád, hogy az orvos rossz volt; elismered, hogy a fájdalmas munka megmentette az életedet.

Amikor Isten nem vet véget azonnal a fájdalmadnak, akkor abban a pillanatban azt mondja neked: „Ez a fájdalom talán túl soknak tűnik. De az én kegyelmem elégséges számodra”.

Sok fájdalmat éltem át az életemben. Viszont majdnem mindent, amit az életemben tanultam, a fájdalmon keresztül tanultam meg. Ez azért van, mert Istent jobban érdekli, hogy jellemes embert faragjon belőlem, mint az, hogy kényelmesen érezzem magam. Istent jobban érdekli, hogy jellemes férfit vagy nőt faragjon belőled, mint az, hogy kényelmesen érezd magad. Ha soha nem lenne fájdalom vagy nehézség az életedben, akkor soha sem érnéd el az érettséget. Addig nem fogod fel, hogy Isten a mindened,  ameddig nem csak Isten marad neked a mindenségből.

Bizony, a ti gondolataitok nem az én gondolataim, és a ti utaitok nem az én utaim– így szól az Úr. Mert amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak az én utaim a ti utaitoknál, és az én gondolataim a ti gondolataitoknál.”. (Ézs 55,8-9)

Isten jót akar az életeddel, még nálad is jobban. Bízol benne?

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Mikor növekedtél lelkileg egy fájdalmas élményen keresztül?
  • Mit gondolsz, vajon miért tanulsz többet magadról és Istenről a fájdalom idején, mint a vigasztalás során?
  •  Mit gondolsz mi az az ima, amire Isten még nem válaszolt neked? A tényleges „kiszállításon” kívül mit gondolsz, milyen tapasztatot szeretne adni neked?

Követed-e ma Jézust?

Ha még nem szentelted az életed Jézusnak, miért ne tennéd meg most? Kezdd ezzel az imával:

Drága Jézusom!

Megígérted, hogy ha hiszek benned, minden rosszat, amit valaha is elkövettem, megbocsátasz, és egy napon befogadsz a mennyei örök otthonodba.

Megvallom a bűneimet, és befogadlak az életembe, mint Uramat és Megváltómat. Bízom benned, amikor azt mondod, hogy az üdvösség kegyelemből, hit által jön, és nem bármi által, amit én teszek. Ma életem minden részét átadom a te irányításodnak.

Hálás vagyok feltétel nélküli szeretetedért. Életem hátralévő részét arra akarom fordítani, hogy önmagam szolgálata helyett téged szeresselek és szolgáljalak. Átadom neked az életemet, és arra kérlek, hogy ments meg és fogadj be a családodba. Jézus nevében imádkozom. Ámen.

(Daily Hope by Rick Warren, 2024.09.18.)

Szólj hozzá!

Ha veszteség ér, engedd el a fájdalmadat

2024. augusztus 29. 03:00 - R.K.A.

„Öntsd ki Isten előtt a szívedet, mert Ő a mi menedékünk.” (Zsolt 62,8 NLT fordítás)

2024_08_22_kep.jpgA Bibliában azt olvassuk, hogy amikor veszteséges időszakon megyünk keresztül, akkor az első dolog, amit tennünk kell, az, hogy elengedjük a bánatunkat.

A tragédia mindig erős érzelmeket vált ki – dühöt, félelmet, depressziót, aggodalmat és néha bűntudatot. Ezek az érzések megijeszthetnek, és gyakran nem tudjuk, mit kezdjünk velük. Amikor nagy veszteséget élünk át, feltörnek bennünk ezek a súlyos érzések. Ha most nem foglalkozunk velük, akkor később sokkal tovább fog tartani a felépülésünk.

Vannak, akik életük során soha nem néznek szembe a gyásszal. Elfojtják. Elnyomják. Úgy tesznek, mintha ott sem lenne. Úgy viselkednek, mintha nem is létezne. És ezért küzdenek még mindig a 20 vagy 30 évvel korábbi veszteségek okozta érzelmi stresszel.

Van egy tévhit, amely szerint Isten azt akarja, hogy állandóan mosolyogva járkáljunk, és azt mondogassuk: „Dicsőség az Úrnak!”. A Biblia sehol sem írja ezt.

Sőt, Jézus éppen az ellenkezőjét tanította. A Máté evangéliuma 5. fejezet 4. versben ezt olvassuk: „Isten megáldja a gyászolókat, mert ők megvigasztaltatnak” (NLT fordítás). Nem baj, ha szomorúak vagyunk. Amikor egy keresztény szerettünk meghal, tudjuk, hogy a mennybe megy, ezért nem úgy gyászolunk, mint a világ. A mi gyászunk lehet más. Gyászolunk, mert hiányozni fog, de meg is nyugszunk, mert tudjuk, hogy már Istennél van.

De sok más dolog miatt is gyászolhatunk: egy meghiúsult házasság miatt, egy elveszített állás vagy egy összetört álom miatt.

Mit kezdjünk tehát az érzéseinkkel? Ne nyomjuk el őket, ne temessük el mélyen magunkban. Engedjük el őket – adjuk át Istennek. Kiáltsuk: „Istenem, fájdalmat érzek! Gyászolok! Ezt nehéz elviselni.”

Ha jó példát szeretnél látni erre, olvasd végig a Zsoltárok könyvét, ahol Dávid gyakran kiönti a szívét Istennek, és ilyen dolgokat mond: „Istenem, nehéz időszakon megyek keresztül. Ez most nagyon fáj.” Kiálthatsz Istenhez, ahogy Dávid is tette.

A 62. zsoltár 8. verséven ezt olvassuk: „Öntsd ki Isten előtt a szívedet, mert Ő a mi menedékünk” (NLT fordítás). Ha most veszteségen mész keresztül, kérlek, értsd meg, hogy ha nem engeded el a bánatodat, az előbb-utóbb elő fog törni. Az elfojtott érzések elmérgesednek, és végül kirobbannak, ami még több fájdalmat és megbánást okozhat.

Először engedd el a bánatodat, hogy Isten meggyógyíthassa a szívedet.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Melyek azok a tévhitek a társadalmunkban, amelyek megakadályozzák, hogy nyugodtan elengedjük a gyászunkat?
  • Milyen gyásszal vagy veszteséggel küzdöttél az életedben? Milyen hatással volt rád?
  • Hogyan árthat vagy segíthet az egyház a gyászolóknak? Hogyan segíthetsz az átláthatóság megteremtésében a gyülekezetedben vagy a kiscsoportodban?

 

*(Daily Hope by Rick Warren, 2024.08.22.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

 

Szólj hozzá!

Vess ebben az időszakban, hogy Isten áldását arasd!

2024. augusztus 23. 03:00 - Anita.B

pexels-pixabay-533982.jpg“A jó cselekvésében pedig ne fáradjunk el, mert a maga idejében aratunk majd, ha meg nem lankadunk.” Galata 6:9 

Minden gazda tudja, hogy amit az egyik évszakban elvet, azt egy másikban aratja. Tavasszal ültet, ősszel arat.

Az, ahogyan valakire vagy valamilyen helyzetre reagálsz, olyan módon befolyásolja a jövődet, amit most nem tudhatsz. De ha helyesen reagálsz a mostani életszakaszban – még akkor is, ha nincs hozzá kedved –, akkor ez nagy haszonnal jár majd egy későbbi időszakban.

“A jó cselekvésében pedig ne fáradjunk el, mert a maga idejében aratunk majd, ha meg nem lankadunk” (Galata 6:9).

Bármilyen életszakaszban is vagy, négy olyan kérdést tehetsz fel magadnak, amelyek segítenek Isten áldását aratni a következő időszakban:

1. Mit tanulhatsz ebben az életszakaszban?
Vannak dolgok, amelyeket csak tapasztalatból tanulunk meg. Az 5 Mózes 11,2 ezt mondja: “Emlékezz ma arra, amit az Úrról a vele való tapasztalataidon keresztül megtanultál” (GNT fordítás). Még ha küzdelmes is lesz ez az időszak, van még sok minden, amit meg kell tanulnunk és amiben fejlődnünk lehet.

2. Miért lehetsz hálás ebben az időszakban?
A Biblia azt mondja, "Adjatok hálát minden helyzetben, mert ez Isten akarata számotokra Jézus Krisztusban” (1Thesszalonika 5:18, NIV ford.). Hálásnak kell lennünk a jó és a rossz napokon is, mert minden nap Isten ajándéka.

3. Mi a legfontosabb ebben az időszakban?
A Prédikátor 3,1 ezt mondja, “Mindennek megszabott ideje van, megvan az ideje minden tevékenységnek az ég alatt”. Ha ez igaz, akkor nem csinálhatsz meg mindent egyszerre. Nehéz döntéseket kell meghoznod azzal kapcsolatban, hogy mi számít igazán fontosnak ebben az időszakban.

4. Hogyan segíthetsz másoknak ebben az időszakban?
A Biblia világosan kimondja, hogy nem azért kerültél erre a földre, hogy magadnak élj: “Amikor csak teheted, tégy jót azokkal, akiknek segítségre van szükségük” (Példabeszédek 3,27, NCV fordítás). Isten adott neked képességeket, tehetséget és energiát ahhoz, hogy másokat segíthess.

Isten életed minden időszakában azon munkálkodik, hogy méginkább hasonlóvá tegyen Őnmagához és mások áldására használjon. Gondolkozz el a fenti négy kérdésen, hogy a legtöbbet tudd kihozni a jelen időszakból.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Életed milyen területein és hogyan szeretnéd learatni Isten áldásait a következő időszakban? Mit fogsz tenni ma, hogy olyan magokat vess el, amelyek lehetővé teszik ezt?
  • Hogyan segít a mások szolgálata megfelelő perspektívát adni egy nehéz életszakaszodban?
  • Amikor nem érzed úgy, hogy hálásnak kellene lenned, ennek ellenére mit kell mondanod Istennek?

*(Daily Hope by Rick Warren 2024.08.16.)

Szólj hozzá!

Bocsáss meg, mert Isten megbocsátott neked

2024. július 01. 03:00 - Besther

 heart-7008170_1280.png

"Viszont legyetek egymáshoz jóságosak, irgalmasak, bocsássatok meg egymásnak, ahogyan Isten is megbocsátott nektek Krisztusban." (Ef. 4,32)

Ebben az életben mindannyian megsérülünk. Sokszor szándékosan bántanak minket azzal, amit az emberek mondanak rólunk vagy amit tesznek velünk. Valójában bármikor, amikor a „megbocsátás” szót olvassuk, azonnal eszünkbe jutnak bizonyos szívfájdalmak, bántalmak és problémák a múltunkból. Az emlékek még mindig frissek, mert nagyon mélyen fájnak.

Azért, mert mélyen megbántottak bennünket, nehéz megbocsátani az elkövetőknek. A Biblia viszont ad nekünk egy nagyon fontos okot, amiért meg kell bocsátanunk.

Meg kell bocsátanod másoknak, mert Isten megbocsátott neked!

A Biblia ezt mondja az Efézusi levél 4. fejezetének 32. versében: "Viszont legyetek egymáshoz jóságosak, irgalmasak, bocsássatok meg egymásnak, ahogyan Isten is megbocsátott nektek Krisztusban." Ha arra gondolsz, hogy Isten mennyit bocsátott meg neked, az azt fogja eredményezni, hogy megbocsátóbb leszel azokkal szemben, akik megbántottak téged.

Ennek az ellenkezője is igaz. Ha nem érzed azt, hogy megbocsátottak neked, akkor nehéz lesz megbocsátanod másoknak. Sőt ha általában nehezen bocsátasz meg másoknak, lehet, hogy magadnak sem fogsz igazán megbocsátani.

Gondolj így: Isten teljesen eltörölte a bűnödet amiatt, amit Jézus Krisztus tett a kereszten. Minden olyan dolog, amiért megérdemled, hogy megfizess, el lett törölve, mert Isten megbocsátott neked. Őrizd meg magadnak ezt a kijelentést és úgy fogod találni, hogy egyre nehezebb haragot tartanod valaki mással.

Emlékezz: mindegy, hogy bárki mit tesz veled, soha többé nem kell másnak jobban megbocsátanod, mint amennyire Isten már megbocsátott neked. 

A neheztelés és a keserűség tartogatása - ami akkor történik, ha nem vagy hajlandó megbocsátani - stresszt és kimerültséget fog okozni. De ha megbocsátasz, azért, mert neked is megbocsátottak, a fájdalmad helyére Isten békéje és nyugalma lép.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Amikor a megbocsátásra gondolsz, ki jut eszedbe? Ha van olyasvalaki, akinek meg kell bocsátanod, mit fogsz tenni?
  • A megbocsátás azt jelenti, hogy el kell felejtened, ami veled történt? Miért vagy miért nem?
  • Hogyan tudod kimutatni a háládat ma Istennek a megbocsátásáért?

Hol fogod tölteni az örökkévalóságot?

A bűneid elválasztanak Istentől. Csak Isten kegyelme engedi meg, hogy visszatérj a vele való helyes kapcsolatba. 

A Biblia ezt mondja, "Hiszen kegyelemből van üdvösségetek hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék." (Ef. 2,8-9.)

Ha készen állsz békét kötni Teremtőddel, akkor mondd el ezt az imát:

"Drága Jézus! Nem akarom, hogy bűneim továbbra is elszakítsanak tőled. Megígérted, hogy ha hiszek benned, minden, ami rosszat tettem eddig, megbocsáttatik, megtudom az életem célját és te befogadsz örökkévaló otthonodba, a mennybe egy napon. 
Megvallom bűnös vagyok és hiszem, hogy te vagy a Megváltóm. Megígérted, ha megvallom bűnösségemet és bízom benned, akkor meg leszek mentve. Hiszek neked, mikor azt mondod, hogy az üdvösség kegyelemből fakad, hit által és nem olyan dologból, amit én teszek. Uramként fogadlak be életembe. Életem minden részét átadom ma a te irányításodnak. 
Úgy akarok élni, ahogy teremtettél, hogy éljek és életem hátralevő részét arra akarom használni, hogy téged szolgáljalak magam helyett. Rád bízom életem, kérlek, hogy ments meg és fogadj be családodba. Jézus nevében imádkozva. Ámen."

* (Daily Hope by Rick Warren, 2024.06.24.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása