Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Isten jelenléte a te horgonyod mindenféle viharban

2023. november 03. 03:00 - gabormel

 storm_1.jpg

„Járjak bár sötét völgyben, nem félek a gonoszságtól, hisz Te velem vagy.”

(Zsoltárok könyve 23:4, NIV fordítás)

Nincs senki, akinek az élete nehézségektől mentes lenne. Időnként mindenki találkozik viharokkal.

Az igazi kérdés az, hogy ezekre hogyan reagálunk. Mi történik azután? Vajon a kudarcok uralnak? Abbahagyod a próbálkozást, és feladod?

Ha nem vagyunk elővigyázatosak, a nehézségek rossz döntésekhez fognak vezetni:

  • Eltávolodunk céljainktól. Legbelül halljuk azt a kis hangot, amelyik azt kérdezi: „Mi értelme a próbálkozásnak?” Erre válaszul felhagyunk azzal az igyekezettel, amire Isten egyértelműen elhívott minket.
  • Lemondunk arról, amit értékelünk. Olykor, egy intenzív fájdalmas időszakot követően, a prioritásaink megváltoznak – elhagyjuk azokat, amik számunkra addig nagy jelentőségűek voltak.
  • Reménytelennek látjuk a jövőnket. Úgy véljük, hogy kudarcra vagyunk ítélve, ennyi volt, és mindennek vége.

Már több mint 40 éve vagyok lelkipásztor, és figyeltem, ahogy sokan a fenti három mód egyikével reagáltak a krízisekre. Felfedeztem, hogy a hit igazi próbája nem az, hogy milyen „magasra ugrasz”, amikor Isten dicsőségéről énekelsz, hanem az, hogy milyen egyenesen állsz, amikor a halál árnyékának völgyében jársz.

Mint a hajók, megfelelő horgony nélkül mindig sodródni fogsz a viharban. Csak egyetlen horgony van, ami igazán megfelelő!

A Biblia egyik leghíresebb szakasza a következőt mondja: „Járjak bár sötét völgyben, nem félek a gonoszságtól, hisz Te velem vagy.” (Zsoltárok könyve 23:4, NIV fordítás)

Isten jelenléte a legnagyobb horgony, bármilyen helyzetről is legyen szó.

Amikor reménytelen helyzetben érzed magad, ne feledd, hogy Isten nem hagy magadra. Legyen ő a sziklaszilárdan kapaszkodó horgonyod. Nem számít, hogy milyen sötét völgyben jársz, soha nem volt még közelebb hozzád Isten, mint abban a pillanatban.

Amikor ezt a bizonyságot mondom azoknak az embereknek, akik sorscsapásokon mennek keresztül, gyakran azt válaszolják: „Hát, én egyáltalán nem érzem az ő jelenlétét.”

Ennek semmi köze nincs ahhoz, ahogyan érzel. A Biblia így szól: Isten ott van veled a legsötétebb völgyedben is. Ez az igazság, akár hiszed, akár nem.

A Biblia ezt mondja nekünk: "Teljesen biztos vagyok abban, hogy semmi – sem az élet, sem a halál, sem az angyalok, sem a démonok, sem a ma vagy a holnap, sem a magasság vagy a mélység, sem az elképzelhető vagy az elképzelhetetlen, abszolút semmi sem szakíthat el bennünket Isten szeretetétől, mivel Jézus, a mi Mesterünk ölelő karjaiban vagyunk.” (Rómaiaknak írt levél 8:38-39, The Message-fordítás)

Nem számít, hogy min mész keresztül, Isten és szeretete mindig ott van veled.

Ez az igazság minden viharban stabilitást kínál.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen sorscsapások miatt kérdőjelezted meg Isten jelenlétét?
  • Elolvasva azt a 3 módot, amivel a nehézségek hatására elveszítjük az irányt, te melyiket tapasztaltad? Milyen hatással volt rád ez az irányvesztés?
  • Hogyan segít Isten jelenlétének felismerése a kudarcok közepette abban, hogy átvészeld ezeket a nehéz időket? 

(*Daily Hope by Rick Warren, 2023.10.27.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Hogyan használja Isten a nehéz időket

2023. szeptember 13. 03:00 - Anita.B

pexels-elijah-o_donnell-7654802.jpg“Ezért tehát nem csüggedünk. Sőt, ha a külső emberünk megromlik is, a belső emberünk mégis megújul napról napra. Mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk minden mértéket meghaladó nagy, örök dicsőséget szerez nekünk!” 
2Kor 4,16-17

Nem vagy kudarc, amíg fel nem adod és mindig túl korai feladni. Isten a nehéz időket használja, hogy próbára tegye a kitartásodat.

A hűséges és a hűtlen emberek közötti különbség az, hogy a hűtlen emberek a nehézségek első jelére feladják. A hűséges emberek kitartanak.

A hűséges emberek elszántak. A hűséges emberek szorgalmasak. A hűséges emberek kitartóak. A hűséges emberek nem tudják, hogy kell feladni. Tudod, hogyan lesz egy kis makkból tölgyfa? A tölgyfa csak egy makk, amely nem volt hajlandó feladni.

Amikor elindítottuk a Saddleback gyülekezetet, azt hittem, gyorsan hozzájutunk egy épülethez. De 15 évig működtünk nélküle. A gyülekezet első 13 évében 79 különböző létesítményt használtunk. Tudod, hányszor éreztem úgy, hogy feladom? Csupán minden hétfő reggel!

A Saddleback több, mint 10 000 fősre nőtt, mielőtt felépítettük az első épületünket. Hogyan szeretnél hetente felállítani és lebontani egy 10 000 fős templomot? Ebben nem sok dicsőség van. Ez kőkemény munka. Isten nehéz időket használ arra, hogy próbára tegye a kitartásunkat.

Ha most nehéz időket élsz át, akkor ez a vers neked szól: “Ezért tehát nem csüggedünk. Sőt, ha a külső emberünk megromlik is, a belső emberünk mégis megújul napról napra. Mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk minden mértéket meghaladó nagy, örök dicsőséget szerez nekünk!” (2Kor 4,16-17).

Istent jobban érdekli az, amivé válsz, mint az, ami veled történik. Gyakran megengedi, hogy a bajok, gondok, megpróbáltatások és a problémák az életedben szorgalmat, elszántságot és jellemet tanítsanak neked. Mi a helyzet azokkal a problémákkal, amelyeken most mész keresztül? Ezek a hűséged próbái. Továbbra is szolgálni fogod Istent, akkor is, ha bűzlik valami az életben?

A jó cselekvésében pedig ne fáradjunk el, mert a maga idejében aratunk majd, ha meg nem lankadunk” (Galata 6,9).

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Milyen helyzetekben vagy kész feladni?
  • Hogyan tudod megújítani a lelkedet, hogy legyen erőd kitartani abban a helyzetben?
  • Mit tanulsz Istentől önmagáról és saját magadról a megpróbáltatások közepette? Hogyan fejleszti a személyiségedet?

Mit fogsz tenni, ha Jézus visszatér?

A Biblia azt mondja, csak úgy juthatsz a mennybe, ha bízol Isten fiában, Jézus Krisztusban. Nem tudod kiérdemelni a mennybe vezető utat: “Hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által—és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez—nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék” (Ef 2,8-9).

Ha készen állsz arra, hogy Jézusnak szenteld az életedet, kezdd ezzel az imával:

“Kedves Istenem, megígérted, hogy ha hiszek a Fiadban, Jézus Krisztusban, minden, amit valaha hibáztam, megbocsáttatik, megismerem életem célját és egy nap befogadsz örök otthonodba a mennybe.

“Bevallom, hogy vétkeztem, és bocsánatot kérek tőled. Hiszem, hogy Jézus azért halt meg, hogy elvegye bűneimet és, hogy te feltámasztottad őt. Bízni akarok Jézusban, mint Megváltómban, és a mai naptól fogva követni akarom őt. Irányítsd az életemet, és segíts teljesíteni akaratodat. Jézus nevében imádkozom. Ámen.”

Ha imádkoztál, hogy befogadd Jézust, kérlek írj nekem a rick@PastorRick.com címre és tudasd velem. Szeretnék néhány ingyenes anyagot küldeni, melyek segítenek elindulni a Jézussal közös utadon.

*(Daily Hope by Rick Warren 2023.09.06.) 

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Jézus már megfizette a kegyelem árát, ezért nem kell fizetned érte

2023. augusztus 26. 03:00 - csmsdvd

veradas.jpg

Isten kegyelme és ajándéka kiáradt az egy ember, Jézus Krisztus kegyelme által sokakra (Róm 5,15).

Ha ma belenéznél a postaládádba, és találnál benne egy ingyenes ajándékot, az biztosan nem lenne ingyen. Annak az árát valaki más fizette ki.

Ugyanez igaz Isten kegyelmére is. Számodra az teljesen és maradéktalanul ingyen van, csak éppen Jézus fizetett érte.

Az ár Jézus élete volt.

Ezért a szabadítás, a megmentés, a megváltás, az üdvösség csak Krisztuson keresztül és egyedül Ő általa lehetséges. Ő fizetett meg azért a kegyelemért, amit mi kapunk. A Biblia azt mondja: „Mi abban hiszünk, hogy az Úr Jézus kegyelme által üdvözülünk” (ApCsel 15,11).

Jézuson kívül senki más nem vállalta önként, hogy megfizet a te bűneidért. És Jézuson kívül senki más nem vállalta annak költségét, hogy Isten áldásai kiáradhassanak rád.

Pál apostolnak a rómaiakhoz írt levelében, az 5. fejezet 15. verse mondja: „Isten kegyelme és ajándéka kiáradt az egy ember, Jézus Krisztus kegyelme által sokakra".

Amikor Isten kegyelmét Jézus által kapod, akkor „Krisztusban vagy”. Ezt a kifejezést több mint 120 alkalommal használja a Biblia. És az, hogy Krisztusban vagy, megváltoztatja azt, ahogyan Isten rád tekint.

Lehet, hogy az gondolod, hogy amikor Isten rád tekint, akkor az összes bűnödet, hibádat és szégyenfoltodat látja. Viszont amikor Krisztusban vagy, Isten csak Jézust látja. Te talán látod az összes megsebzettségedet, vétkeidet és problémáidat, viszont amikor Isten rád tekint, és ha te már Krisztusban vagy, akkor Ő a tökéletességet látja.

Ezt nevezzük kegyelemnek, és ezt csak Krisztusban találhatjuk meg.

Isten szeretete nem azon múlik, hogy mit teszel. Ez azon alapul, hogy te Krisztusban vagy-e. Tulajdonképpen semmit sem tehetsz azért, hogy Isten kevésbé vagy jobban szeressen.

Amikor Istenhez Jézus Krisztuson keresztül jössz, akkor Ő nem fog elutasítani. A Biblia azt ígéri: “aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül.” (Róm 10,11)

Isten rád vár, és az a szándéka, hogy neked adja kegyelméd és bebiztosítsa jövődet a mennyben.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Isten szeretete változatlan a bűneink ellenére is. Mit gondolsz, akkor miért érzi olyan sok ember, hogy Isten nem szereti?
  • Ki az az ember a te életedben, akinek hallania kell Isten változatlan szeretetéről? Mit fogsz tenni érte?
  • Hogyan tekintesz a kegyelemre, ha tudod, hogy Jézus életébe került?


Megkaptad már Isten kegyelmét Jézus Krisztus által?

Függetlenül attól mit tettél és hol voltál, van egy hely Isten örök családjában, ami vár rád. Az ajtó tárva nyitva. Csak higgy és fogadd el.

Bízz Isten jellemében és kegyelmének kiáradásában! Valld meg bűneidet és kérd Isten megbocsájtását! Igényeld Jézus ígéretét, hogy a szabadítás ingyenes és mindenki számára elérhető, aki megtér bűneiből és Urának és Szabadítójának fogadja el őt! Alázattal kérd Istent, hogy fogadjon be az Ő örökkévaló családjába!

Készen állsz? Kezdd azzal, hogy elimádkozod ezt az imát:

„Drága Istenem!
Tudom, hogy amikor meghalok, számot kell adnom neked életemről. Tudom, bűnöket követtem el ellened, és saját terveim szerint éltem, és nem a tied szerint. Szeretnék ezen mostantól változtatni. Szeretnék elfordulni bűneimtől és hozzád menni.
Köszönöm, hogy elküldted Jézust, hogy meghaljon mindazért, amit én rosszul tettem, hogy nekem ne kelljen megfizetnem büntetésemet. Tudom, hogy nem érdemlem meg bocsánatodat. Tudom, hogy csak a te kegyelmed tarthat meg engem, Uram. Sohasem lehetek elég jó, hogy egy tökéletes helyre kerüljek.
Jézus köszönöm, hogy annyira szeretsz, hogy magadra vetted minden vétkemet. Teáltalad lehetek elfogadható a mennyben, és alázattal kérlek ments meg. Hiszek benned Jézus. Hiszem, hogy ígéreteidet beteljesíted, és azonnal, biztosan, teljesen és örökérvényűen megszabadítasz. Jézus nevében imádkozom. Ámen."

*(Daily Hope by Rick Warren, 2023.08.19.)

Szólj hozzá!

Engedd el!

2023. augusztus 10. 03:00 - csmsdvd

gyj_serelem.png

Nézzétek el egymás hibáit, és bocsássatok meg mindenkinek, aki megbánt titeket. Jusson eszetekbe, hogy az Úr megbocsátott nektek, tehát nektek is meg kell bocsátanotok másoknak.(Kol 3,13  NLT fordítás)

Talán már hallottad korábban – vagy talán meg is tapasztaltad – hogy az ellentétek vonzzák egymást. Amikor egyedülálló vagy és látsz valakit, aki nem olyan, mint te, akkor azt elbűvölőnek találod. Izgalmasnak és vonzónak találod azokat a tulajdonságait és személyiségjegyeit, amelyek nem olyanok, mint a tiéid. Azután közelebbről megismerkedsz vagy házasságot kötsz vele, és egy évvel később azok az izgalmas tulajdonságok idegesítőek lesznek. Ami egykor vonzó volt számodra, később bosszantóvá válik. Ha nem reális elvárásaid vannak egy kapcsolatban, akkor annak neheztelés, sértődöttség lesz az eredménye.

Gyakran nem az élet nagy dolgai miatt neheztelünk, hanem inkább a sok apró dolog miatt, ami egyre felhalmozódik bennünk.  Az ingerültségből harag lesz, és könnyű elfelejteni, hogy miért is szerettél meg valakit.

Mindannyian tökéletlenek vagyunk. Megbántunk embereket, és az emberek is megbántanak minket – akár szándékosan, akár nem.

A tény tehát az, hogy az életben sokszor ér sérelem bennünket. A kérdés az, hogy mit teszünk a sérelemmel. Arra használjuk fel, hogy jobbak legyünk, vagy arra, hogy keserűbbek?

Ha neheztelsz, az  nemcsak megkeseredett emberré tesz, hanem a kapcsolataidat is tönkreteszi.  Hiszen azokra az emberekre neheztelünk a leginkább, akiket a legjobban szeretünk.

A sértődöttség és a neheztelés ellenszere a megbocsájtás. A sértődöttség rombolja a kapcsolatokat, a megbocsátás viszont építi azokat. Ha tartalmas és egy életre szóló kapcsolatot akarsz, akkor egy óriási adag megbocsájtás kell legyen benned! Pál a kolosséiakhoz írt levele 3. fejezetének 13. versében ezt mondja: „Nézzétek el egymás hibáit, és bocsássatok meg mindenkinek, aki megbánt titeket. Jusson eszetekbe, hogy az Úr megbocsátott nektek, tehát nektek is meg kell bocsátanotok másoknak.” (NLT).

Ne hagyd, hogy a neheztelés felhalmozódjon az életedben, mert annak az lesz az eredménye, hogy állandóan hordozod magadban a sérelmeket. És ezzel csak magadnak ártasz! Engedd el a sérelmeket és bocsáss meg, hogy egy értelmes, céltudatos életet kezdhess el élni!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Honnan tudod, hogy a téged ért kisebb sérelmek már nehezteléssé váltak benned? Mi az a pont, amikor meg kell bocsátani a másik embernek?
  • A neheztelés miért okoz nagyobb kárt neked, mint a másik embernek?
  • Hogyan tudod emlékeztetni magad arra, hogy Isten milyen sok mindent bocsájtott meg neked, hogy te is megbocsájthass másoknak?

Döntsd el még ma, hogy követed Jézust!

Isten az Ő jóságát a Fia, Jézus Krisztus által bizonyította be. A Biblia ezt mondja: "Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen." (Jn 3,16).

Készen állsz arra, hogy megbízz Istenben, hogy Ő beteljesíti az örök életre vonatkozó ígéretét? Ha igen, kezdd ezzel az egyszerű imával:

„Drága Istenem, hiszem, hogy Jézus Krisztus a Te Fiad. Megvallom, hogy vétkeztem, és a bocsánatodat kérem. Hiszem, hogy Jézus meghalt, hogy elvegye bűneimet, és hogy Te feltámasztottad Őt az életre. Szeretnék Jézusban mint Megváltómban bízni, és a mai naptól kezdve mint Uramat követni. Vezesd életemet, és segíts, hogy a Te akaratodat cselekedjem. Jézus nevében imádkozom. Ámen."

*(Daily Hope by Rick Warren, 2023.08.03.)

Szólj hozzá!

Engedd, hogy a fájdalom jobb emberré tegyen, ne keserűvé

2023. július 27. 03:00 - Antal Péter Dávid

wonderful-landscape-ukrainian-carpathian-mountains.png

„Néha fájdalmas tapasztalat kell ahhoz, hogy az ember megváltoztassa az útját.” Péld 20,30 (GNT fordítás)

Nem számít, ki vagy, Isten első számú célja az életedben az, hogy Jézushoz hasonlóbbá tegyen. Ennek érdekében ugyanazokon a dolgokon visz át téged, mint amelyeken Jézusnak is át kellett mennie.

Jézus néha magányos volt, vagy félreértették, kritizálták és elítélték. Egyes napokon kimerült volt, más napokon pedig távol kellett lennie az emberektől, hogy egyedül lehessen. Jézus még kísértésbe is került!

Isten nem kímélte meg Jézust ezektől a dolgoktól – és téged sem fog megkímélni.

A zsidókhoz írt levél 5. részének 9. verse azt mondja: „A szenvedés tette tökéletessé Jézust” (CEV fordítás). Ebben a versben a „tökéletes” szó jelentése „teljes”. Jézus úgy lett teljes, hogy nehéz időket élt át.

Ez rád is igaz. Vannak dolgok, amelyeket csak a fájdalmak által tanulhatsz meg.

A második korinthusi levélben Pál keresztények egy olyan csoportjának írt, akik éppen heves üldöztetésen, szenvedéseken és fájdalmakon mentek keresztül. Azt mondja: „Hát nem csodálatos minden mód, ahogyan ez a szorongás közelebb vitt Istenhez? Telve vagytok élettel, együttérzőbbek, érzékenyebbek, áhítatosabbak, emberibbek, szenvedélyesebbek és felelősségteljesebbek lettetek. Bárhogy is nézzük, tiszta szívvel jöttetek ki ebből.” (2Kor 7,11-13 MSG fordítás).

Pál rámutatott hét dologra, amelyek a korinthusiak szenvedéseiből származtak. Élettel telibbek, együttérzőbbek, érzékenyebbek, áhítatosabbak, emberibbek, szenvedélyesebbek és felelősségteljesebbek voltak.

Szeretnéd, ha ez a hét nagyszerű dolog az életedbe bekerülne? Csak kérned kell Istent, hogy használja fel a fájdalmat az életedben a jóra és működj együtt vele.

A fájdalom átalakít. Soha nem hagy ott, ahol elkezdted. Választhatsz, hogy elvigyen téged a keserűség helyére vagy jobb emberré válhatsz általa.

Nem tudom, mostanában min kell keresztül menned. Lehetnek fizikai, pénzügyi vagy kapcsolati problémáid. Talán ez egy hosszan tartó fájdalom, amely úgy tűnik, hogy soha nem akar elmúlni. Bármi is legyen az, dönthetsz úgy, hogy méginkább fejlődsz jellemben és általa egyre jobban Jézushoz hasonlóvá válsz.

Miközben Pál és a körülötte lévő hívők szenvedtek, úgy döntöttek, hogy az örökkévalóságra tekintenek, és most te is ezt teheted: „Ezért sohasem csüggedünk el. Bár fizikai lényünk fokozatosan hanyatlik, lelki lényünk mégis napról napra megújul. És ez a kis és átmeneti nyomorúság, amelyet elszenvedünk, hatalmas és örök dicsőséget hoz nekünk, sokkal nagyobbat, mint a mostani baj.” (2Kor 4,16-17 GNT fordítás).

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen fájdalmas dolgokat élt át Jézus, amelyeket te is átéltél?
  • Hogyan segít az örökkévaló perspektíva kitartani a fájdalmak között?
  • Milyen nehézségekkel nézel szembe most? Mit tehetsz azért, hogy szenvedéseid által Jézushoz hasonlóbbá válj?

 Akarod Jézust követni még ma?

Isten jóságát a saját Fián, Jézus Krisztuson keresztül mutatta meg. A Biblia azt mondja: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy mindenki, aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (Jn 3:16).

Készen állsz bízni Istenben, hogy beteljesítse az örök életre vonatkozó ígéretét? Ha igen, kezdd ezzel az egyszerű imával: „Drága Istenem, hiszem, hogy Jézus Krisztus a te Fiad. Bevallom, hogy vétkeztem, és bocsánatot kérek. Hiszem, hogy Jézus azért halt meg, hogy elvegye a bűneimet, és hogy te feltámasztottad őt. Bízni akarok Jézusban, mint Megváltómban, és a mai naptól fogva követni akarom őt. Irányítsd az életemet, és segíts beteljesíteni akaratodat. Jézus nevében imádkozom. Ámen."

Ha éppen most imádkoztál azért, hogy elfogadd Jézust, kérlek, írj nekem egy e-mailt a Rick@PastorRick.com címre, és tudasd velem! Szeretnék küldeni neked néhány ingyenes anyagot, hogy segítsek elindulni a Jézussal való utadon.

*(Daily Hope by Rick Warren, 2023.07.20.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása